//Ahány ember, annyi kalapács
Illusztráció:Tóth Tibor/moszkvater #moszkvater

Ahány ember, annyi kalapács

MEGOSZTÁS

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„A nemiség nem az, amit ki kell hangsúlyozni, hanem amit nem lehet elrejteni.”

(Shayat Cout Pho)

Illusztráció:Tóth Tibor/moszkvater #moszkvater
Illusztráció:Tóth Tibor/moszkvater

Aki azt gondolja, hogy valami olyasmiről fogok írni, az jobb, ha most csalódik, mint később. Olyasmiről nem kell írni, mert a világ egyik legvirágzóbb üzletága – pénz, politika, fegyver, kábítószerek, gyógyszer, biztosítás után – a pornográfia. Tehát, ha benézünk a világhálóra, a hetedik felugró hirdetés a szex lesz. Természetesen nem tapasztalatból mondom, de minél sűrűbben „tévedünk” felnőtt oldalra, annál sűrűbben ajánlja fel, mint potenciális fogyasztónak magát valaki a másik nem részéről. (browser algoritmus) A fantáziánkat, kíváncsiságunkat és illúzió kergetési képességeinket meglovagolva olyan dolgokkal találkozhatunk, amelyek többnyire elkerülik a mi hálószobánkat. Persze, ettől még vannak.

Szóval, ebbe én nem kívánok belekeveredni – annak ellenére, hogy már a hetedik mondatot írom a témáról. Ugyanakkor, a Kislexikon definícióját citálva, azt tapasztalhatjuk, hogy a nemiséget lazán egybemoshatjuk a szexualitással: „Nemiség – Szexualitás, (lat.): az ember azon élőlények közé tartozik, melyek a szaporodásnak a két szülőhöz kötött változatát alkalmazzák (biparentitás), s ez a fajon belül biológiai megjelenésben, testfelépítésben az egyedek két különböző változatát feltételezi (nemi dimorfizmus). … A nemiség szűkebb értelemben a két nem egymásra találásának s a nemi aktus létrejöttének folyamatát jelöli.” Ehhez én nem tudok mit hozzáfűzni. Tudományos és korrekt.

Én azonban valami másról szeretnék most beszélni. Gyerekkoromban jóapám úgy magyarázta el nekem, hogy a kislányok és a kisfiúk között az a különbség, hogy a kisfiúk állva, a kislányok ülve pisilnek. Én persze nem értettem, hogy akkor a kislányok miért külön WC-be járnak, mikor a fiú WC-ben is van ülős rész. Évekkel később a hormonok rávezetettek, hogy a történet nem a WC-n dől el.

„Én azt mondom, ahány ember, annyiféleképpen élhető meg a nemiség. Az, hogy ki mire használja az is az egyén természetétől függ”

Vannak emberek, akikben életük során soha nem tudatosodott, hogy fiúk vagy lányok. Ösztönösen bejárnak a számukra fenntartott mellékhelyiségbe, a megfelelő orvoshoz mennek, ha azzal van gondjuk – de ennyi. Az életük egy adott periódusában szaporodnak, majd nyüvik tovább a cipőt. Megint mások pedig életük egyik legfontosabb elemének tartják a nemiségüket. Hangsúlyozzák, kiemelik, kérkednek, dicsekednek vagy éppen az ellenkezője, szégyenkeznek, szoronganak, titkolóznak nemiségük kapcsán.

A nemiség, mint manipulációs eszköz. Az emberi gyarlóság határtalan, így miért pont a nemiséget hagyná ki a manipulációs kittből?  Szerintem kevés olyan szánalmas dolog van, mint mikor valaki visszaél nemi fölényével. Itt nem is igazán az erőszakra gondolok – az alapból jogi kategória –, hanem olyan szituációra, mikor a másik fél rászorultsága kerül előtérbe. Olyan apróságokra gondolok, mint a „Lajos, ma rosszul viselkedtél – este fájni fog a fejem.” vagy „Ha megkapom azt a kocsit (bundát, házat, szigetet) a tied leszek. Remélem nem találkoztak még ilyen helyzetekkel, hiszen ezek többnyire csak a silány hollywoodi filmekben fordulnak elő. A nemiség gyakorlatba történő átültetése során azonban talán futottak már össze olyan anomáliákkal, mint a „taszítva ölelő” vagy az „ölelve taszító” partner. Azt a nem életszerű viccet pedig biztos ismerik, mikor a fiú rákérdez a lányra: – Kedvesem miért sírtál az ágyjelenet közben?  – Borzalmasat álmodtam. Nem fokoznám és boncolnám – de, mindenképpen elég általános jelenséggel állunk szemben. Szakemberek állítják, hogy gyógyítható.

Gyerekkoromban volt egy barátom. Az ő anyja szerette a férfiakat, viszont nem szerette a rendet. Ezért, mikor felmentem hozzájuk, két dologgal biztosan találkozhattam. Egy ismeretlen alakkal és a rumlival. Már nem is igazán tudom, miért írtam le ezen emlékemet most ide, de eszembe jutott…

„A nemiség mindig is jelentős, szinte elengedhetetlen darabját képezte az emberi kultúrának”

A fiú – lány kapcsolat a művészetek minden ágában tevékenykedőket megmozgatja, mióta az ember felegyenesedett, és átugrott a szomszédhoz megmutatni, hogy mire képes. Biztos vagyok benne, hogy egyesek fantáziája már megint valami más irányban tekereg. Én a korabeli barlangrajzokra gondoltam, nem pedig egy felnőtt film azon jelenetére, mikor a szomszéd átmegy kávéért, és visszajön egy szatyor nemi betegséggel. Apropó! Ma már ezt is lehet művészi szinten művelni. Gondoljunk csak az adott szakma színésznői (vagy mester-kan) státuszba sorolt művelőire. Azt mondják, sokat tanulhatnánk tőlük…

Azonban az emberiség nagy tanító mestere mégiscsak a vallás, amely nem véletlen fordít igen nagy hangsúlyt a nemiség kérdésére. Úgy közelít a témához, hogy a két emberlény nemisége nem merülhet ki másban, mint az utód nemzésében. Minden más, ami e köré csoportosul az tabu és maga a fertő. Azt észrevehettük, hogy a szex nem része a vallásos eszméknek. Bár, mindannyian ismerjük a jó öreg misszionárius felállást, amit nem valószínű, hogy egy szorgos, földműves családapa talált ki (templomból haza jövet…) a hetedik gyermeke nemzése során, hisz a nevét sem róla kapta.

Az egyházi tanítások, a tiltás vezérfonala mentén haladva folyamatosan azon munkálkodnak, hogy az adott biológiai kódot át, vagy inkább felülírják, hiszen a nemiség ösztönös, érzelmi és nem átgondolt, racionális indíttatás, ez pedig nem kontrolálható, csak befolyásolható. Rövidre fordítva, a kangörcs és „tépjél szét!” nem kezelhető tömjénnel, vagy ostyával. Az viszont elérhető, hogy a tisztességre nevelt egyed ne állatként nyilvánuljon meg, mint „eszét vesztett” bárány.

Nem mellékes megközelítés az egyházon belüli rend fenntartása sem. Ugyanis a lányok hajlamosabbak felhasználni nemiségüket céljaik eléréséhez. Ez pedig egy olyan masszát, mint az egyház igenis demoralizálhatna. Ezért hát a fiú papok számára megtiltották a nemiségük kislányok felé való kiterjesztését – cölibátus. Ezzel két legyet is sikerült leteríteni a gyóntató szék falán. Az egyház konstrukciója nem kerülhet a nők kezébe, az egyházi vagyon pedig nem kerülhet családi fennhatóságok alá. Viszont, ezzel elérték, hogy apáról fiúra sem ruházódik át semmi (hivatalosan). A „lelkes” munka végeredménye pedig az, hogy elvesznek az emberi lénytől egy örömforrást, mely éppen a nemiség megéléséből, annak csodálatos mivoltából fakadó, természet (az Úr) adta áldás.

„Felvilágosultnak vélt jelenünk a nemiséget többnyire a túlzások kíséretében tálalja”

Bizonyára sokunknak herótja van, ha a nemi hovatartozás kérdéseibe, vagy a gender problémákba próbálják belerángatni. Pedig higgyék el, ezek a témák egyre mélyebben lesznek korunk társadalma hétköznapi problémái. Szervezetünk s egyben hormonháztartásnak nevezett egységcsomagunk ugyanis már egy ideje a gyógyszergyárak és vegyipari üzemek kezében vannak. Ők pedig, üzleti (nem érzelmi!) megfontolások mentén – egyelőre – kényük és kedvük szerint manipulálnak velük. Ami még szomorúbb, hogy ritkán tudatosan! Azt pedig tudjuk, hogy a legnagyobb kárt a tudatosság hiánya és a tudatlanság kombója okozza. Bármennyire is ellenkezünk, minden gyógyszer és vegyszer valamilyen formában kihat és befolyást gyakorol szervezetünkre. A hormonrendszerünk pedig – egyelőre – úgy viselkedik, ahogyan a befolyás taszítja. Az igazán nagy probléma az, hogy az említett készítmények előállítói távolról sem képesek átlátni, hogy egy adott behatás milyen későbbi változásokat fog produkálni.

Egyszóval, tudatosan vagy inkább tudatlanul szétgányoljuk az embert. A homo sapiensből készítünk egyfajta „homo chemical-t”. Na, az pedig a jelenlegi ember számára teljesen kiszámíthatatlanul fog viselkedni. Mindenek előtt, el fogja veszíteni nemiségét. Ösztöneit, s egyben érzelmeit bizonyos – az adott, éppen meghatározott cél eléréséhez szükséges – készítmények fogják irányítani, befolyásolni. Ha nem értenének velem egyet, menjenek be egy gyógyszertárba, és győződjenek meg róla, hogy már ma nem tudnak olyan élethelyzetet megnevezni, aminek manipulálására ne tudnának – annak minősülő és annak nem minősülő – szert ajánlani.

Így a végére, persze, hogy egy orosz anekdota: A nő és a szex, olyan, mint a hivatalnok és a vesztegetési pénz. Előbb, csak: – Jaj, hagyja már, hova gondol! Aztán: – Csak ilyen keveset?!

CÍMKÉK:
MEGOSZTÁS