„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Jády György írása a #moszkvater.com számára
Az amerikai Brandi Chastain ünnepel, miután berúgta a győztes büntetőt, és megnyerte az 1999-es női világbajnokság döntőjét Kína ellen 1999. július 10-én, a pasadenai Rose Bowlban
Fotó:EUROPRESS/Roberto SCHMIDT/AFP
Kevesen ismerik a sport kiemelkedő szerepét a nők egyenjogúsági mozgalmában. Az újkori sport és a női jogok fejlődése elválaszthatatlanul összekapcsolódtak. A XIX. századi feminizmus egyik jelképe a bicikli volt. A XIX. században és a XX. század fordulóján a nők még nem rendelkeztek szavazati joggal, hátrányos helyzetben voltak továbbá a férfiakkal szemben többek között a tulajdonjogban és az öröklésben is. A napi életben a nők elvárt kötelessége volt otthon lenni, a háztartást vezetni és gyereket nevelni. Ezzel szemben a kerékpározás lehetőséget biztosított számukra, hogy kiszakadjanak otthonról, mozogjanak, találkozhassanak másokkal.
„Nem véletlen, hogy a kerékpár a női szabadság jelképévé vált”
A feminista mozgalmak első hullámának harca főleg a szavazati jogegyenlőség megszerzésére irányult. Ugyanakkor már a korai feministák körében megjelent a törekvés a női sport alapszükségletként történő elismertetésére és az előítéletek megszüntetésére. Ebben az időszakban a nők sport tevékenysége leginkább esetleges, rekreációs jellegű volt. A női sportok a helyes testtartásra, az arc és a test szépségére, az izmokra és az egészségre összpontosítottak. A női versenysportról Pierre de Coubertin, az „olimpia atyja” a következőképpen vélekedett: „Ám amikor a nők részvétele eljut a nyilvános sportversenyekig, ezt abszolút meg kell tiltani. Nem illő, hogy a nézőket kitegyük azon veszélynek, hogy egy nő teste darabokra szakadjon a szemük láttára. Mellesleg, teljesen mindegy, mennyire megedződött lett légyen is egy sportoló nő, a szervezete nem úgy van kialakítva, hogy bizonyos sokkhatásokat elviseljen. Izmai felett az idegei uralkodnak, ez a természet akarata.” Bessie Rayner Parkes, a nőjogi mozgalmak egyik, korabeli kiemelkedő képviselője ezzel szemben kijelentette:
„Ama hagyományos és önkényes közmegegyezés, miszerint a női nemhez csupán bizonyos játékok és testmozgások illenek, a női individuum jogainak aljas korlátozása”
A XIX. század második felében az Egyesült Államokban és Angliában gomba módra szaporodtak a női sport klubok. A kifejezetten női sportegyesületek létrehozása a női egyenjogúságért folytatott harc demonstrációja is volt. Az első olimpiai játékokon nem indulhattak nők. A korabeli híradások szerint Coubertin megcáfolására egy nappal a férfiak maratoni versenye után egy nő 5 és ½ óra alatt lefutotta a 42 km-es távot, amellyel felkeltette az újságok figyelmét.
„A következő, a párizsi világkiállítással egybekötött, 1900. évi olimpiai játékokon a szervezők kijátszották Coubertint, és lehetővé tették a nők részvételét. A versenyeken 22 nő indult két sportágban, teniszben és golfban”
A „nagy világégés”, az első világháború hatalmas sokkot jelentett a világnak. Az irtózatos, tömeges mészárlással járó első világháború nemcsak a frontokon zajlott, hanem a hátországokban is. A gyárakban nők álltak a fronton harcoló férfiak helyére, váltak ipari munkássá. A háború alatt bebizonyosodott, hogy a nők is képesek számos olyan feladat ellátására, amelyet korábban kizárólag férfiakra bíztak. A XX. század elején és az első világháborút követően a nők jogainak helyzetében áttörés következett be, szinte egész Európában a nőkre is kiterjesztették az általános választási és politikai jogokat.
A nők sportolási és versenyzési lehetőségeiben is jelentős előrelépés történt. A női sportszervezetek hatékonyan szervezik a hölgyek sportversenyeit. 1921-ben megrendezik az első, kifejezetten női olimpiát. Tiltakozásul, hogy az olimpiai játékok programjában kevés sportágban versenyezhetnek a nők, 1922-től kezdve megszervezték a Női Világ Játékokat, amely versenyeken közel 20 ország sportolói vettek részt.
„A női sport növekvő népszerűsége fokozatos engedményekre ösztönzi a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot is. Egyre több versenyszámot nyitnak meg a nők előtt is. Ebből a szempontból az 1928-as amszterdami játékok jelentenek fordulatot, mert ott indulnak először a nők atlétikai számokban”
A számok tükrében a női sport folyamatosan növekedő olimpiai részvételi arányát láthatjuk. 1900-ban 2 sportágban 22 sportolónő a versenyzők 2,2 százalékát tette ki. 1936-ban 4 sportágban 331 versenyző indult, amely a résztvevők 8 százalékát jelentette. Az 1968-as olimpián 7 sportágban versenyeztek a nők, amelyen 781 sportoló vett részt, az összes induló 14 százaléka volt nő.
„A nők aránya folyamatosan emelkedett, napjainkra kiegyenlítődött, sőt némileg a hölgyek javára tolódott el. A tervek szerint a 2028. évi, Los Angeles-i olimpián a női versenyzők száma 5333, a férfiaké 5137 lesz”
Kulcsfontosságú esemény volt, hogy az 1930-as évekre számos országban, az állami iskolákban kezdett mind általánosabban elfogadottá válni a testnevelés, mint az egészség és a nőiesség fejlesztésének hatékony eszköze. Ezzel mind szélesebb körben kezdett kialakulni egy sporttal kapcsolatos befogadó környezet. A második világháború után a kommunista országokban rendkívül erőssé vált a nők sportja, hivatalosan amatőr státusú, de valójában profi sportolóik hosszú ideig uralták a versenyeket.
A feminista mozgalom második hullámának kiindulási pontja a szakértők szerint az 1960-as évekbeli Egyesült Államok, ahol a második világháború után robbanásszerűen megnőtt a felsőoktatásban tanuló és végzettséget szerző nők száma. Ugyanakkor a magas színvonalú képzettség megszerzése nem nyitotta meg ugyanazokat a távlatokat, amelyek a hasonló végzettségű férfiak számára nyilvánvalóan adottak voltak. A hagyományos nemi szerepek érvényesülése korlátozta a nők karrier lehetőségeit. Ebben az időszakban erősödött fel a férfiakkal egyező politikai és szociális jogok követelése, így például a munkához való azonos jog és a vezetői pozíciókhoz való egyenlő hozzáférés teljesülése.
„Nagy hangsúllyal merült fel a nők szuverenitása, a <nő saját testéhez való jogával> kapcsolatos kérdéskör, a nemi élethez és a reprodukcióhoz fűződő jogok. A nők a testük fölötti szabad rendelkezési joga azt is jelenti, hogy a nők majd maguk döntik el, milyen sport való a számukra”
Erőfeszítésük meghozta az eredményt. 1972-ben Nixon, amerikai elnök aláírta az oktatási módosítások IX. címét. „Az Egyesült Államokban senki sem zárható ki – neme alapján – semmilyen szövetségi pénzügyi támogatásban részesülő oktatási programban vagy tevékenységben való részvételből, nem fosztható meg annak előnyeitől, és nem érheti hátrányos megkülönböztetés azzal összefüggésben.”
A rendelkezés régóta fennálló egyenlőtlenséget számolt fel a sport területén is. Az oktatási intézményekben gyakran előfordult, hogy a sportolásra elkülönített pénzügyi forrásokat a fiú foci csapatra vagy a fiú atlétika válogatottra fordították, a lányok sportolására nem jutott anyagi fedezet. Az arányosabb forrásmegosztás a lányok és a fiatal nők iskolai és egyetemi sportolási lehetőségeinek határozott bővülését, s egyszersmind a női sport további erősödését idézte elő. A „Title IX bevezetése előtt kevesebb, mint 30 000 egyetemi sportoló volt az Egyesült Államokban. 2012-re ez a szám 190 000-re emelkedett. A középiskolai sporttevékenységben részt vevők száma az 1971-es 295 000-ről 2,8 millióra nőtt a 2002–2003-as tanévre”.
„Az Egyesült Államokban életbe lépett intézkedés számos, más ország feminista mozgalma számára is mintául szolgált. Ebben az időszakban a női sportolók számos olyan versenyszámban, sportágban jelentek meg, ahol a részvételük korábban elképzelhetetlennek tűnt”
Szemléletes példa erre a maratoni futás. Általános elképzelés volt, hogy a nők fizikai felépítésük révén túl törékenyek a 42 kilométeres, maratoni futótáv teljesítésére. A 24 éves Roberta Louise Gibb két éven át keményen edzett, hogy lefussa a bostoni maratont. Két hónappal a rendezvény előtt, 1966 februárjában elutasító levelet kapott a verseny igazgatójától, amelyben arról tájékoztatták, hogy a nők fiziológiailag nem képesek maratoni távolságokat teljesíteni, és a szabályozás szerint a nők nem futhatnak másfél mérföldnél hosszabb távot.
„Hősnőnk megértette, most fontosabb, mint valaha, hogy részt vegyen a maratoni versenyen, és a futásának társadalmi jelentősége messze meghaladja a saját személyes kihívását”
Hogy ne tűnjön ki a mezőnyből, a versenyre bátyja rövidnadrágját és kék kapucnis pulóverét vette fel. A rajthoz közeli bokrokban bújt meg, megvárta, amíg a mezőny fele elindul, majd beugrott a versenyzők közé. A férfiak hamar észrevették, hogy egy nő fut közöttük. Barátságos viselkedésüktől és támogatásuktól felbátorodva, futás közben levette a pulóverét. Nagy örömére és megkönnyebbülésére a nézőközönség ujjongott, amikor meglátták, hogy egy nő is fut a versenyen. A sajtó is felkapta a történteket.
A következő évben már hivatalosan regisztrált sportolónő is részt vett a bostoni versenyen. 1971-re már női mezőny is indulhatott az amerikai maratonokon, azzal a kitétellel, hogy 10 perccel a férfiak indítása előtt vagy után kezdhették meg a versenyt. Ezt, az utóbbi rendelkezést 1972-ben eltörölték. A női maraton hivatalos versenyszámként először az 1984. évi, Los Angeles-i olimpia programjára került be. Természetesen minden versenyszám kibővítésének megvan a maga sztorija. A fenti példa plasztikusan szemlélteti, hogy milyen kitartó, elszánt küzdelem hozta meg a kívánt eredményt. (Hiába, ha a nők a fejükbe vesznek valamit…)
Az olimpiákon 1976-ban kosárlabdában, kézilabdában és evezésben, 1984-ben lövészetben és kerékpárban, 1988-ban teniszben, asztaliteniszben és vitorlázásban is rendeztek versenyeket a nők számára. A női sport erősödése jól látható, ezért a felsorolást nem folytatjuk tovább.
„Az ökölvívást a nők számára sokáig tiltották. Az áttörés 1988-ban következett be, amikor a Svéd Amatőr Ökölvívó Szövetség jóváhagyta a nők számára szóló eseményeket. 1997-ben a Brit Amatőr Ökölvívó Szövetség engedélyezte az első boksz rendezvényt a nők számára”
A bejelentés széles körű médiafigyelmet kapott, számos hivatásos bokszoló, kommentátor és orvos kritizálta a lépést, a Brit Egészségügyi Társaság pedig „méltatlannak” nevezte a feloldott tilalmat. Az első ökölvívó esemény két tizenhárom éves lány között lett volna, amely végül meghiúsult. Egy hónappal később egy mérkőzést szerveztek két tizenhat éves lány szereplésével. A Brit Profi Ökölvívó Szövetség 1998-ig megtagadta a nők engedélyének kiadását. Az első profi küzdelem a női ökölvívók között az Egyesült Királyságban 1998 novemberében került megrendezésre. Az amatőr sportolókat összefogó, Nemzetközi Ökölvívó Szövetség elfogadta a női ökölvívás új szabályait, és 1999-ben jóváhagyta az első női Európa-kupát és az első női világbajnokságot. Az akkori szabályzat értelmében egy, „nemileg megfelelő”, női ökölvívó egyenruhát hoztak létre, amely megkövetelte volna a nőktől, hogy szoknyát viseljenek a verseny során. Egy londoni diáklány – aki maga is ökölvívó volt – petíciójával felhívta a közvélemény figyelmét a hátrányos megkülönböztetésre. „Elérkezett az idő, hogy véget vessen a nemi alapú kötelező egyenruháknak.” Végül a 2012-es olimpia előtt úgy döntöttek, hogy a női bokszolóknak választási lehetőséget adnak a short vagy a szoknya viselésére.
„Nemcsak az olimpiai sportágakban valósult meg a nők részvétele, csatlakoztak további, eddig férfiasnak tartott sportokhoz is”
Ízelítőül néhány emlékezetes eset. Az első női zsoké az Egyesült Államokban 1968 októberében kapta meg (-perelte ki-) a zsoké engedélyét, és indulhatott lóversenyeken. Az első autóversenyzőnő 1977-ben vett részt az Indianapolis 500-on és a Daytona 500-on. Nemcsak az Egyesült Államokban, hanem más országokban is eredményesen vívták harcukat a női sportolók. 1974-ben Angela Hernandez pert nyert a spanyol Legfelsőbb Bíróságon, lehetővé téve, hogy nők is torreádor bikaviadorok lehessenek. Japánban a Kodokán judo rendszerében az ötödik dan volt a nők által elérhető legmagasabb fokozat. 1973-ra már eltörölték ezt a korlátozást, ekkor az első nő, Keiko Fukuda már megkapta hatodik dan fokozatot.
„A szakirodalom az 1990-es évektől számítja a feminista mozgalom harmadik hullámát. Ez az időszak a nők sportjában többek között a női sport intézményesülését jelentette. 1991-ben az olimpiai mozgalomban egy fontos, női sporttal kapcsolatos döntés született. Ettől fogva az olimpiai programba való felvételre jelentkező, valamennyi új sportág esetében alapkövetelménnyé vált, hogy női versenyszámokat is tartalmazzanak”
A leglátványosabb elmozdulás azonban a professzionális női sport lehetőségeinek növekedésében mutatkozott meg, mind több sportágban jelentek meg profi női sportolók. Ez különösen a csapatsportokra igaz, amelyek az 1990-es években kezdtek előtérbe kerülni. Megalakult az észak-amerikai női profi kosárlabda-bajnokság, és a labdarúgásban megrendezték a profi női világbajnokságot és a női olimpiai labdarúgó mérkőzéseket. 1999-ben létrejött a női profi jégkorong liga is. A női csapatsportágaknak egyre jobban nő a nézőközönsége.
„Bár sokat javult a helyzet, a női profi sportolók fizetése még mindig lényegesen alacsonyabb, mint a férfi profi versenyzőké”
Például 2021-ben, az észak-amerikai kosárlabda ligában míg egy férfi profi NBA-játékos átlagos keresete több mint 5 millió dollár volt, addig egy átlagos női WNBA-játékos 72 ezer dollárt vitt haza. Golfban 2014-ben a PGA Tour 340 millió USD pénzdíjat ítélt oda a férfi versenyekre, szemben a női versenyek számára juttatott LPGA Tour 62 millió dollárral. Labdarúgásban még markánsabbak a különbségek. Többször előfordult, hogy a női csapatok sztrájkkal tiltakoztak az egyenlőtlen finanszírozás ellen, nem ritkán eredményesen.
Felmérések szerint a sportvezetésben és az edzők között is kisebb a nők aránya. Például a 2016. évi adatok szerint az észak-amerikai női profi ligában csupán a csapatok 33 százalékának volt női vezető edzője. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezető testületének csupán 20 százaléka állt női tagokból. Napjainkra ezt az arányt folyamatosan korrigálják, egyre nő a hölgyek aránya. Markáns példa erre, hogy 2025. óta az olimpiai mozgalom elnöke is nő, Kirsty Coventry.
„Az emancipáció élharcosai szexizmusnak nevezik azt a jelenséget, amikor a vonzó, szép testű és gyönyörű arcú sportolónők lenge, sportruhás képei jelennek meg a magazinokban”
Ezek a fényképes riportok főként a férfi olvasóközönséget célozzák meg. Míg a magazinok álláspontja szerint ők a „női esztétika eszméjét” hirdetik, addig az emancipáció egyes hívei ezeket a riportokat „a női sportolók szexualizálásának” tekintik. Azt követelik, hogy a nőket sportolónak tekintsék, és ne „érzéki húsként” fényképezve mutassák be őket a vasárnapi mellékletekben. Érdekes lenne tudni, hogyan tekintenek a nők egy kiváló testalkatú, rendkívül kidolgozott izomzatú, markáns, vonzó arcú férfi sportoló sportmezes fényképére… Ugyanakkor tény, hogy sokkal több, szexi képet tartalmazó cikk jelenik meg a női sportolókról, mint a férfiakról.
A sportrendezvényeket rendező szervezetek is igyekeznek profitálni a sportoló nők vonzó látványából. A norvég strandkézilabdázók 2021-ben büntetést kaptak a bikini alsó lecseréléséért, mivel a megengedettnél hosszabb bikini bugyit viseltek. Az akkori szabály értelmében a bikini bugyinak testhez simulónak és mélyen kivágottnak kellett lennie – felfelé ívelő vonalban a comboknál -, és maximum 10 centiméter hosszú lehetett a bikini oldal pántja. A férfiaknál is szerepelt a 10 centiméteres szabály, csakhogy az ő esetükben a térdtől fölfelé számítva maximum 10 centiméterre érhetett a short széle. A ruházatra vonatkozó szabályzatot azóta módosították.
„A női sport emancipációjának kérdésköre rendkívül bonyolult”
Szemléletes példa erre az amerikai labdarúgónő, Brandi Chastain esete. Az 1999-es női labdarúgó világbajnokságot tizenegyes párbajt követően az Egyesült Államok nyerte meg. A győzelmet az amerikai játékos térden csúszva ünnepelte úgy, hogy spontán levette a mezét és a felsőtestén csak egy sportmelltartó volt. Míg a mez levétele egy gól megünneplésére a férfi fociban gyakori volt, addig a női futballban nemzetközi szinten rendkívül szokatlan volt. Az ünneplés képét az egyik leghíresebb és legvitatottabb fényképnek tartják egy nőről, aki sport győzelmet ünnepel. 2019-ben bejelentették, hogy a csapat győzelmének húsz éves évfordulója alkalmából Chastain ünneplésének szobrát állították ki a Rose Bowlban.
„Pierre de Coubertin még felháborodottan tiltakozott a nők olimpiai versenyzése ellen, majd egy emberöltővel később már természetessé vált a nők részvétele a versenysportban”
Napjainkban már magától értetődő jelenség a női profi sport. Mint látjuk, a kérdés elválaszthatatlan a nők társadalmi szerepének éppen aktuális megítélésétől, valamint a nők változó életmódjától és igényeitől. A sport nem független közeg, hanem a maga sajátos módján visszatükrözi a társadalmi viszonyokat.
Vajon, hogyan alakul a nők helyzete, a hölgyek sportja a jövő társadalmában?
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater