„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Varga György írása a #moszkvater.com számára
Volodimir Zelenszkij érkezik 2024. június 14-én, az ukrajnai békecsúcs előtt a zürichi repülőtérre
Fotó:EUROPRESS/MICHAEL BUHOLZER/POOL/AFP
A 2024. június 15-én kezdődött, Svájc által összehívott ukrajnai békekonferencia legnagyobb vesztese maga az alpesi ország. A nemzetközi semlegesség ennyire nyilvánvaló, a politikai Nyugat nyomásának engedelmeskedő feladása úgy amortizálja le a státusz több, mint kétszáz éves fenntartásán keresztül elért svájci nemzeti eredményeket, hogy a konferencia valós eredményt Oroszország távolléte miatt eleve nem is hozhat. A békekonferencia célja nem a harcoló felek álláspontjainak közelítése és a háború befejezése, hanem a kollektív Nyugat és a tőle függő országok blokkosítása, a béke melletti kiállás imitálása, a háború gyors befejezésének elkerülését szolgáló időhúzás, és a mandátumát letöltött, de nem újraválasztott ukrán államfő legitimitásának demonstrálása.
A Nyugat a háborút nem izolálja, hanem nemzetköziesíti. Nyomást gyakorol, hogy mindenki tegye magáévá a háborút a hátrányaival, költségeivel és ma még nem látható következményeivel együtt.
„A semleges álláspontot azonnal oroszpárti külpolitikaként definiálják. Érdekes, hogy mint sok más kérdésben manapság, itt is az abszolutizálás jelenik meg. Évszázadokig korrekt magatartás volt egyén, közösség, vagy országok szintjén semlegesnek lenni (azaz egy kialakult helyzetet minimum nem tovább rontani), ma ez bűnként értékelendő a Nyugat <értékalapú> külpolitikájában”
A kollektív Nyugat a semlegesség intézményének lebontását jól érzékelhetően mintegy két évtizede kezdte el. A 330 milliós Egyesült Államok számára nyilvánvalóvá vált, hogy már nem tudja kizárólagosan kontrollálni a 8 milliárdos Föld nemzetközi makro folyamatait, az egypólusú világrend a végéhez közelít, a vetélytársak feljövőben vannak, ezért új stratégiát alkalmaz, és az ukrajnai háború adta lehetőséget kihasználva, morális ürügyekkel maximalizálja a nyugati blokkba kerülő országok számát, leválasztva azokat a vetélytársakról politikai, gazdasági és humán dimenzióban is. Oroszország esetében Ukrajna, Kína viszonylatában Tajvan tölti be az eszkalációs eszköz szerepét. Sok-sok szankció a vetélytársakkal szemben, és aki nem tartja be a világban, akkor azon országok ellen is szankciók, ez a nemzetközi kapcsolatokról, az ENSZ Alapokmányáról és az országok szuverenitásáról vallott jelenlegi amerikai nézeteket jól mutató gyakorlat. Mivel a blokk képzésnél minden ország számít, senki nem maradhat semleges, ha nem akar konfliktusba kerülni Washingtonnal és a nevében eljáró Brüsszellel.
„<Akit nem tudunk irányítani, arról le kell válni, és leválasztani róla az általunk kontrollált országokat is.> Ez a jól látható trend érvényesül ma az amerikai külpolitikában, ami naponta tetten érhető mind Oroszország, mind Kína viszonylatában”
Mára teljesen feledésbe merült az El Nem Kötelezett Országok Mozgalma, melynek 2010 körül még csaknem 120 ország (az ENSZ 2/3-a) volt tagja. A mozgalmat a keleti és nyugati tömbökhöz nem tartozó országok azzal a céllal alapították 1961-ben, hogy országaikat távol tartsák, kivonják a nyugati és a keleti tömbök között folyó hidegháborúból, mentesítsék a szembenállás politikai, katonai és gazdasági következményeitől. Sikeresek voltak, mert érdemben járultak hozzá, hogy csak 15 + 7 ENSZ tagállam állt szemben egymással évtizedekig, nem pedig két blokkban a teljes emberiség, mint ahogy ezt a helyzetet ma létrehozni próbálják. Európában a NATO és az EU bővítése sok el nem kötelezett országot merev atlantista pályára állított, de az integrációs szervezeteken kívül maradók sem őrizhették meg semlegességüket, szuverén – sokpólusú – külpolitikai irányvonalukat.
Az európai kontinensen meghatározó Európai Unió Közös Kül- és Biztonságpolitikájának hivatalos célja, „a béke megőrzése; a nemzetközi biztonság megerősítése; …” Jelen írásomban nem térek ki a Josep Borrell külügyi főképviselő által vezetett üzletág eredményességére az európai instabilitás megteremtésében. Összegzésként jelzem, hogy az EU egyetlen tárgyalásokra szóló felhívást nem tett a háború során, Borrell úr diplomáciai iránymutatása az EU nevében ismert: „ennek a háborúnak a csatatéren kell eldőlni”. Azaz valakinek nagyon érdeke ennek a háborúnak az elhúzódása.
„A korrekt cél és az alkalmazott térnyerő globalista politikai gyakorlat közötti ellentmondás az elmúlt évtizedben azt eredményezte, hogy a közös kül- és biztonságpolitika már az ukrajnai háború előtt is a semlegesség lebontásának eszközeként jelent meg a politikai Nyugat eszköztárában. Az uniós szinten elfogadott szankciók (bármely ország ellen is) az alkotmányosan semleges országokat is intézményesen bevonták a külpolitikai és biztonságpolitikai konfliktusokba – függetlenül a bevonás semlegességre gyakorolt hatásától”
Az EU – az atlantista (alapvetően Egyesült Államok) érdekeket Európára leképezve – az egységes kül- és biztonságpolitika keretében nem hagyott lehetőséget nemcsak az EU-tag semleges országoknak (Ausztria, Finnország, Svédország), hanem az EU-n kívüli társult tag vagy tagjelölt országoknak sem, hogy szuverén és semleges külpolitikai gyakorlatot kövessenek. Olyan országok, mint a semleges Moldova, vagy az Európai Unión és NATO-n kívüli Szerbia, Grúzia folyamatos nyomás alatt voltak és vannak, hogy teljes mértékben azonosuljanak az EU szankciókkal, alkalmazzák azokat saját nemzeti érdekeik ellenében is. Így például lazítsák a kapcsolataikat Oroszországgal, csatlakozzanak az EU szankciós rezsimjéhez, legyenek részesei az Oroszországot elítélő politikai nyilatkozatoknak az EU, az ENSZ, az ET és az EBESZ dimenzióiban (különben nem méltóak az EU-hoz történő csatlakozásra).
A Grúziára nehezedő nyugati nyomás az elmúlt hónapokban jól látható, Washington rezsimváltást erőltet, s nincs tekintettel a négymilliós ország helyzetére, melynek meghatározó eleme, hogy jövőjét alapvetően határozza meg a szomszéd Oroszországgal fenntartott kapcsolatok minősége. Ebben a játékban egyáltalán nem számít, hogy az ukrán, a moldovai vagy a grúz nép a következő évtizedekben teljes instabilitásban élhet, búcsút intve a korábbi évtizedek viszonylagos nyugalmának és szemlélheti a posztszovjet térségben zajló amerikai-orosz szembenállást annak minden következményével.
„Az erőltetett orientációs választási kényszer ennyire megosztott társadalmakban csak polgárháborúhoz, külső beavatkozáshoz és pusztuláshoz vezethet. Lásd a 2014-es ukrajnai alkotmányellenes hatalomátvételt, mint a polgárháború majd a háború kezdetét, alapját”
A kollektív Nyugat semleges országok és EU-n kívüli országok felé megfogalmazott elvárása – azaz az Oroszországgal meglévő kapcsolatok megszakítása, gyengítése, a nyugati szankciók átvétele – nincs tekintettel a népek közötti történelmi barátságra és a szláv testvériségre (szerb-orosz viszony). Nincs tekintettel a közös múlton alapuló kölcsönös érdekekre, valamint a jelentős orosz kisebbségre (moldovai-orosz, grúz-orosz egymásra utaltság), sem ezen országok gazdasági képességeire, jelentős függésükre a jelenben és a jövőben is Oroszországtól.
„A kollektív Nyugat hatása alá került semleges országok 2022 után már a saját alkotmányukat sem tartják be. A Washingtonból indított kezdeményezések NATO-elvárásként jelennek meg, melyeket az EU kül- és biztonságpolitika lefordítja a semleges országok szintjére, kötelezettségként jelentetve meg a semlegességet sértő feladatokat is; állásfoglalás, tevőleges szerepvállalás olyan konfliktusokban, melyeket egy semleges állam nemzeti érdekeit követve minden dimenzióban elkerülne”
Pontosan az EU Közös Kül- és Biztonságpolitika „támadó atlantizmus”-nak alárendelt gyakorlata zárja ki Ukrajna esetében nemcsak a NATO-tagságot, de az EU-tagságot is. Valaki elképzelhetőnek tartja, hogy Moszkva egy békeszerződés után elfogadja az ukrán EU-tagságot, tudva, hogy az Oroszország elleni EU szankciókat ezentúl Ukrajna is végrehajtja? (Ma csak úgy 20 ezer van belőlük.) Bármilyen változáshoz, enyhüléshez először a kollektív Nyugatnak kell felülvizsgálni saját külpolitikai gyakorlatát, és egyenjogú partnerként viszonyulni az EU-n és NATO-n kívüli nemzetközi szereplőkhöz, úgy ahogy az ENSZ Alapokmánya előírja. Jelenleg ezen integrációs szervezetek nem az együttműködés lehetőségét keresik egyenlő feltételek mellett, hanem naponta szankcionálják az ENSZ szuverén államait (és saját elkóborolt tagjaikat is!) – morális köntösbe bújtatva a „nevelés” szükségességét.
Ausztria örökös semlegességét még két évtizede az osztrákok sem úgy képzelték el, hogy az EU Közös Kül- és Biztonságpolitika keretében kötelesek az egyik fél oldalán állást foglalni – politikailag és anyagilag – egy háborús konfliktusban, melynek egyébként nem résztvevői. Az 1955-ös államszerződés egyik aláírója, szovjet jogutódként Oroszország nem így gondolta az osztrák „örökös semlegesség” tartalmát, s azt hogy Ausztria jelenlegi politikai elitje így viszonyul hozzá, engedve a politikai Nyugat nyomásának. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a semleges Ausztria EU keretekben hitelt vesz fel, és finanszírozza egy háború egyik résztvevőjének fegyverkezését.
„Meghatározó ENSZ intézmények és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) azért választották Bécset székhelyként, mert az 1955-ös államszerződésben vállalt és garantált örökös semlegesség ideális feltételeket jelentett a világ biztonságpolitikai problémáinak kezeléséhez, mert hihető módon garantálta minden ENSZ tagállam számára ugyanazon feltételeket – semlegesen, senkinek nem nyújtva előnyt vagy teremtve hátrányt. Ez a helyzet nincs többé, köszönhetően az EU globalista és térnyerő atlantizmust érvényesítő, a semleges államok érdekeit, alkotmányos kötelezettségeit mellőző külpolitikai gyakorlatának”
Moldova jelenlegi vezetése teljes mértékben teljesíti a washingtoni és brüsszeli elvárásokat, kitéve az ország lakosait és az ország független államiságát a lehetséges következményeknek. Az etnikailag, regionálisan és nyelvileg megosztott 2,6 milliós ország ugyanolyan törékeny társadalmi stabilitással bír, mint 2014 körül Ukrajna. Aki hirtelen akarja eldönteni nyugatra, az nem számol azzal, hogy a társadalom mintegy fele keleti (politikai, gazdasági, nyelvi, rokoni, vallási) kötődéssel bír. A kormány külpolitikája közel sem a semlegesség elveit követi. EU szankciók alapján az orosz nyelvű TV adásokat betiltották, pro-orosznak minősített politikai pártot a helyi választások előtt két nappal levettek a szavazólapról.
„Érdekes a nyugati megközelítés, pro-orosznak beállított párt nem indulhat egy szovjet utódállamban, de pro-amerikai politikát követő pártok indulhatnak Mexikóban, Kanadában, Európában, Japánban, Tajvanon és még Moldovában is. A megközelítés nem elvi jellegű, ideológiailag motivált, szelektíven alkalmazott érveket követ, célja a politikai Nyugat térnyerésének biztosítása a nyilvánvaló társadalmi instabilitás árán is, démonizálva az éppen kiszorítandó pártok mögül leselkedő orosz veszélyt. Az EBESZ választási szakértői hallgatnak”
Igor Dodon előző moldovai államfő június 6-án nyilatkozta, hogy a semleges Moldován keresztül mindenféle ellenőrzés nélkül folyamatos fegyverszállítások zajlanak Romániából Ukrajnába. A kicsi országban 14 ezer nyugati finanszírozású NGO működik, s körülbelül 200 ezer emberre terjed ki közvetlen egzisztenciális befolyásuk. Ott állnak a hatalmon lévő pártok mögött, s működésük irányát a kollektív Nyugat képviselői határozzák meg. Az amerikai és uniós finanszírozás legitim (vélhetően az országban élő jelentős amerikai kisebbség miatt!?), az orosz támogatás az ismert etnikai, nyelvi, kulturális, történelmi okok ellenére üldözendő.
„A NATO országok katonai gyakorlatai rendszeressé váltak abban a Moldovában, ahol orosz katonai kontingens is jelen van; ki teremt instabilitást Kelet-Európában? Minderre úgy kerül sor, hogy az ország orosz kötődésű szeparatista területének sorsa rendezetlen, s maga Moldova önállóan nem lenne képes saját oroszellenes politikája következményeinek kezelésére sem gazdasági, sem politikai és katonai dimenzióban”
Moldova is – Ukrajnához hasonlóan – az amerikai-orosz stratégiai szembenállás terepévé vált, és a már látható konfliktus jelenleg alacsony intenzitása gyorsan változhat. Erre utal, hogy vezető román politikusok a helyzet kapcsán Románia és Moldova „német modell alapján történő egyesítéséről” beszélnek, ami „a szövetségesek támogatásával valósulna meg abban az esetben, ha Oroszország eléri Odesszát, s közvetlen érintkezés veszélye merül fel Moldovával.” Azaz, ha jól értjük, Románia abban érdekelt, hogy a háború folytatódjon, Odessza kerüljön orosz kézre, s a NATO (Románia) csapatai bevonuljanak Moldova területére, „megelőzve egy orosz agressziót.”
„A kollektív Nyugat döntés előkészítőit és döntéshozóit nem zavarja, hogy az EU-val és Oroszországgal nem összemérhető potenciállal rendelkező, de utóbbival pótolhatatlan kapcsolatokat ápoló országok milyen hátrányokat vesznek magukra a következő évtizedekre a politikai Nyugat által rájuk erőltetett, s az adott ország külpolitikai, külgazdasági érdekeit kifejezetten sértő szankciókkal, közös nyilatkozatokkal, NATO hadgyakorlatokkal”
Ezen országoknak az EU elvárásait követve le kell mondania a piacról, az energiáról és nyersanyagokról, az évszázadok alatt kialakult kapcsolatokról, a posztszovjet térség etnikai, vallási, nyelvi közösségeit összekötő közös érdekekről – csak azért, mert a politikai Nyugat abszolutizál egy konfliktust, majd háborút, melynek kialakulásában és fenntartásában maga is tevékenyen részt vett (miközben más konfliktusoknál, sok-sok katonai agressziónál ilyen abszolutizálásra nem kerül sor).
„Az érintett országok sorában kiemelt szerepet tölt be a világ semlegesként legismertebb országa, Svájc. A svájci semlegesség kiállta két világháború próbáját, majd a hidegháború évtizedeit, de nem volt képes ellenállni a globalista erők Svájcban is erősödő befolyásos képviselőinek, a sokdimenziós külföldi ráhatásnak”
Svájc több mint 200 éves kifejezetten előnyös semlegesség után csatlakozott az EU Oroszország elleni szankcióihoz, blokkolt orosz tulajdont, feladva eddigi méltán híres semlegességének főbb lényegi jeleit, attribútumait. 2024 márciusában az orosz tulajdon Ukrajnának történő átadásáról döntött a svájci parlament – tudván, hogy Svájc a kétszáz éves semlegesség legfőbb hozadékát és gazdagságának, nagyságrendjétől lényegesen erősebb nemzetközi státuszának alapját (tulajdonjog garantálása, megbízhatóság, kiszámíthatóság, pártatlanság) veszíti el. Ez a folyamat már meg is kezdődött, mint ahogy azt a svájci bankcsődök 2022 óta mutatták.
„Miért is tartanák országok, oligarchák, arab hercegek, milliárdos vállalkozók, vagy sok tízmilliónyi külföldi átlagpolgár a vagyonukat továbbra is svájci bankokban, amikor a politikai Nyugat szelektív értékítélete szerint azokat bármikor zárolhatják, eltulajdoníthatják vagy egy másik ország számára támogatásként kiszolgáltatják politikusok döntései alapján. Sajnálatos látni, ahogy az elit nyugati nyomásra megszegi az ország alkotmányát, feladja az ország hitelességét, jogbiztonságát”
Ha az említett világháborúk – különösen a 2. világháború – és a hidegháború Svájcot érintő hatásait vizsgáljuk, mellettük eltörpül az ukrajnai háború Svájcra hatást gyakorló jelentősége, de facto nulla. Így felvetődik a kérdés, ha Svájc képes volt semleges maradni egy Hitler vezette szomszédos Németország nyomása alatt, miért nem tartja magát ma a semlegesség elvéhez, miért megy szembe saját nemzeti érdekeivel, miért szegi meg alkotmányát, miközben semmilyen veszély nem fenyegeti? A föderációs kormány (Bundesrat) feladata a 185. cikkely szerint, hogy intézkedéseket foganatosítson Svájc külső biztonsága, függetlensége és semlegessége megőrzése érdekében. (Der Bundesrat trifft Massnahmen zur Wahrung der äusseren Sicherheit, der Unabhängigkeit und der Neutralität der Schweiz.) Azaz a kormány nem tesz eleget alkotmányban rögzített feladatának, nem védi Svájc semlegességét. Ugyanez a helyzet a fentebb említett Moldovában is.
„Kommunikációval, a kijelölt ellenség démonizálásával, a morális kötelezettségek és a szolidaritás abszolutizálásával felül lehet írni az alkotmányt is. Aki ragaszkodik az uniós jog szerint létező egyet nem értési jogra, vagy aki hivatkozik saját országának alkotmányára, és ezért nem kíván egy konfliktusban állást foglalni és tevőlegesen egyik fél oldalán bekapcsolódni, azt meg kell büntetni, ki kell közösíteni. Ne akarjon jogállamiságra hivatkozni, az kommunista trükk”
Tanulmányozva a svájci külpolitika ukrajnai háború során követett gyakorlatát, a semlegesség de facto feladásának lépéseit és a svájci semlegesség kérdésében megjelent írásokat, láthatjuk, hogy ugyanazon morális köntösbe bújtatott globalista magyarázatokat látjuk, mint amit a nyugati fősodor médiában tapasztalunk a szankciók és a háború folytatása mellett. Legtöbb esetben olyan üres kommunikációs leegyszerűsítések jelennek meg legfőbb érvként a semlegesség feladása mellett, mint például „olyan időkben, amikor Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping vannak hatalmon, Svájc nem maradhat semleges,” vagy „a XXI. században a semlegesség szerepe átértékelődik”.
A nemzetközi szereplők démonizálása, a háború szereplőinek abszolutizálása (Jó és Rossz), valamint a semmitmondó, de sokat ismételgetett klisék szolgálják a társadalmi támogatás kialakítását és fenntartását egy olyan háborúban, melyben a politikai Nyugat maga is résztvevő. Hatástanulmányok természetesen Svájcból sem ismertek, milyen veszteségeket jelent számukra a semlegesség feladása, mint ahogy az EU is adós maradt a 14, Oroszország elleni szankciós csomag csodatevő hatásának leírásával.
Nem meglepő, hogy miután Svájc 2022. február 28-án csatlakozott az EU Oroszország elleni szankcióihoz, az ugyanazon napon megkezdődött orosz-ukrán tárgyalásokra Minszkben került sor, később pedig azok Isztambulban folytatódtak. Svájc már nem jöhet szóba pártatlan helyszínként.
„Furcsa módon a NATO-tag Törökország mutatta meg, hogy béketárgyalásoknak tud helyet adni, nem csatlakozik a politikai Nyugat szankciós politikájához, nem segíti a háború elhúzódását, mert a békében és a térség stabilitásában érdekelt. Azaz, racionális szereplő NATO-tagként is tud semleges félként hozzájárulni egy (egyébként NATO térségen kívüli!) háború befejezéséhez. Ugyanezt már nem merte megtenni a nyugati szankciókban politikailag és morálisan elmerült, alkotmányosan semleges Ausztria és Svájc. Hihető semlegességüket maguk leamortizálták”
Utóbbi ország balul sikerült módon pótcselekvésbe kezdett, melynek gyümölcse a június 15-én kezdődött svájci fórum. A rendezvény sikertelensége garantált, mivel több műfajt kever össze: békekonferenciáról szól, miközben csak a háborúban érintett egyik fél van jelen és csak annak álláspontja van napirendre tűzve. A konferencián nem vesz részt a háború végkifejletében meghatározó szereplő, Oroszország, valamint szövetségese Kína és olyan BRICS országok, mint Dél-Afrika és Szaúd-Arábia, mások igen alacsony szinten képviseltetik magukat. A 80-100 ország körüli résztvevők nagy része nem azért lesz jelen, mert hisz a svájci békekonferencia eredményeiben, vagy képes hozzájárulni a háború gyors befejezéséhez (amit Washington nagyon nem szeretne), hanem azért, mert a nyájból kimaradókra csúnyán néznek a globalista szekta vezetői és némi hátrány is érheti a távolmaradókat. (A részvétel kötelezően ajánlott!!) A konferencia kikényszerítése mind Svájctól, mind a résztvevőktől jól demonstrálja, hogy az Egyesült Államok és közvetlen szövetségesei nem érdekeltek rövidtávú diplomáciai megoldásban; a svájci pótcselekvés célja az időhúzás, az Ukrajna melletti nyugati blokk képzés demonstrálása és a mandátumát már letöltött, de nem újraválasztott ukrán államfő nemzetközi legitimitásának művi fenntartása.
S hogy még komolyabb legyen a konferencia legitimitása, a 2022. október 4-től érvényes ukrán elnöki rendelet továbbra is érvényben van, így Ukrajna kormánya nem tárgyalhat Oroszországgal a háború lehetséges befejezéséről. Ma már tudjuk, hogy a Nyugat ráhatása nélkül 2022 áprilisában a háború a már parafált Isztambuli Megállapodással lezárható lett volna, s nem lenne szükség a Nyugat semmilyen közreműködésére és ál békekonferenciáira ahhoz, hogy a valamikor 52 milliós lakosságú és 603 ezer km²-es Ukrajna újra normál életet éljen, velünk európaiakkal együtt – naponta fokozott nyugati háborús pszichózis és szankciók nélkül. És ne felejtsük el, hogy Ukrajna 2008-ban maga is alkotmányosan semleges ország volt, amikor amerikai erőltetésre a NATO leendő tagként megnevezte.
♦
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
Krötinger says:
Pedig a külpolitikai gyakorlatban “moralis ürügyekre valo hivatkozas”-nak helye nincs, hiszen valojaban mindenki tudja roluk, hogy csak ürügyek, mert a külpolitika/ a geopolitika kökemeny, racionalis erdekek es erdekervenyesitesek menten lezajlo folyamat. Ertetlenül allok az elött a jelenseg elött, hogy az utobbi 10-15 evben barmit, egyszerüen mindent, minden hazugsagot a moralitas köntösebe öltöztetve el lehet fogadtatni az emberekkel. Allamok es egyenek tulelesehez viszont a moralitas mint egyetlen elfogadott vezerelv kifejezetten kontraproduktiv, hiszen az, hogy mi a jo moral, koronkent, helyenkent, kulturankent különbözik es egyaltalan ki szabja azt meg, hogy melyik lenne az egyetlen helyes moral? Döbbenetes, hogy meg a külpolitikajukban eppen a semlegessük miatt evtizedekig sikeres allamok (akik köze besorolnam Svedorszagot es Finnorszagot is) sem kepesek a transzatlantista-globalista nyomasnak ellenallni. A racionalis, kiegyenlitö, minden orszag erdekeit – legalabbis konszenszusok erejeig – figyelembevevö politikat es a beke parancsolatat, mint egyetlen humanusnak elismert konfliktusrendezesi eszközt visszafordithatatlanul felado EU igy tulajdonkeppen önmaga alapjainak megsemmisitesen dolgozik es egy soha nem latott, globalis, katasztrofalis bizalomhianyt fog elöidezni, mind kollektiv, mind individualis szinten.