Hírmorzsák, amelyek önmaguknál többet mutatnak a világból. Közép-Európa a nyugati sereghajtók nyomában. Az ukrán képviselők oroszul beszélnének, Amerikában pedig népszerűsítenék az orosz nyelvet. S végül, hogy lehet megélni Oroszországban 50 ezer forintból?

Fotó:Tóth Tibor
Harminc évvel a rendszerváltoztatás, a piaci reformok elindítása után az egy főre jutó jövedelem tekintetében Lengyelország immár két úgynevezett nyugati országot is megelőzött.
„Míg Lengyelországban tavaly a vásárlóértéken számított egy főre jutó reáljövedelem 33 991dollár volt, addig Portugáliában 33 665 dollár. Meg kell jegyezni, hogy Görögországot e tekintetben Lengyelország már négy éve megelőzte”
Míg a portugál gazdaság az IMF becslése alapján ez évben legfeljebb 1,6, addig a lengyel 3,1 százalékkal nő. Közép-Európa éledését mutatja, hogy Portugáliát már megelőzte Magyarország is, míg Csehország (38 800 dollár) már Olaszországot (40 400 dollár) is megközelítette. Ha Kelet-Európát nézzük, akkor Oroszország (29 600 dollár) elmarad Görögországtól (30 200 dollár), Belaruszt (20 600 dollár) elhagyta Mexikó (20 900 dollár), míg Ukrajna (9 700 dollár) csak éppen hogy megelőzi Marokkót (9200 dollár). Ebből is látszik, hogy hol beszélnek csak a reformokról, és hol tesznek konkrét lépéseket is az előrelépés érdekében.
S ha már Ukrajnánál tartunk, akkor felhívnám a figyelmet még egy furcsaságra. Miközben ugyanis az oktatás és a nyelvhasználat kérdésében az új szabályozás finoman szólva sem európai, a képviselők a maguk részére megkönnyíthetik a sokak által jobban beszélt orosz nyelv használatát. Méghozzá álszent módon éppen a kisebbségekre hivatkozva.
„Elkészült ugyanis állítólag egy olyan törvénytervezete, amely engedélyezné a képviselők számára, hogy oroszul szólaljanak fel az ülésszakokon”
A segodnya.ua értesülése szerint a tervezet készítői azzal érvelnek, hogy a nemzeti kisebbségek jogait sérti, hogy nem használhatják a parlamentben az anyanyelvüket. A portál írása szerint a kijevi parlamentben már régóta harcolnak az orosz nemzetiségű honatyák ellen. Ezért hozták meg korábban azt a házszabályt, amely kötelezi a képviselőket az államnyelv kizárólagos használatára. A 3084 számon jegyzett jogszabály tervezet alkotói azzal érvelnek, hogy a parlament házszabálya hátrányos megkülönböztetést tesz a más anyanyelvűekkel szemben, és ezzel sérti a kisebbségek alkotmányos jogait. Kutya legyek, ha értem ezt! Az iskolában nem lehet anyanyelven tanulni, de a parlamentben majd fel lehet szólalni?
A jelenlegi orosz-amerikai viszonyt figyelve azt sem igazán értem, hogy NAFSA a világ legnagyobb nonprofit szervezete, amelynek elsődleges célja a nemzetközi oktatás és csereprogramok támogatása, elősegítése, miért éppen az orosz nyelv tanulására biztatja az amerikaiakat. A szervezet igazgatótanácsának egyik tagja Barry Morris arról beszélt, hogy az amerikaiak versenyképességét növeli, ha az angol mellett beszélnek idegen nyelvet, és második nyelvként az oroszt ajánlotta.
„Az orosz nyelv népszerűsítése érdekében a NAFSA nagyszabású reklám kampányt indít az Egyesült Államokban”
Véletlenül sem szeretnék okoskodni, és összefüggést keresni ez és egy másik hír között, így csak leírom, hogy a Pentagon szerint Amerika globális katonai fölénye már a múlté. Mint a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője Mark Milley tábornok fogalmazott, Kína és Oroszország ott lohol Amerika nyakában, és mindent megtesznek az előzés érdekében, hogy így biztosítsák globális befolyásukat.
„Más gondjai vannak az volt üzbég diktátor egykor szebb napokat látott lányának Gulnara Karimovának, aki most dollármilliókat ajánlott fel szabadlábra helyezésért”
A valamikor ugyancsak nagyvilági életet élő Karimova régi ismerősként fordult az ország jelenlegi elnökéhez, és megrendült egészségi állapotára hivatkozva kéri az ellene folyó eljárás nyilvános tárgyalás nélküli lezárását. Mint az egykor utódjelöltként számon tartott Gulnara írja, ugyan a családtól már elboboztak 1,2 milliárd dollárnyi ingatlant és aktívumot, ám az állam javára felajánlana további 686 millió dollárt. Ennél arcátlanabb ajánlatot rég olvastam, hiszen az első üzbég elnök lánya csak azt adná vissza, amit az államtól jogtalanul eltulajdonított.
Egész más léptékekben gondolkozik a szentpétervári Zinaida Belikova, aki a városban járó Vlagyimir Putyinnak arra panaszkodott, hogy
„milyen nehéz megélni havi nagyjából 50 ezer forintnak megfelelő 10 800 rubelből”
A betegeskedő hölgy megjegyezte, hogy az elnök biztos többet keres, mire Putyin csak annyit tudott mondani, hogy azért nem az államfő kapja a legtöbb fizetést az országban. Az asszonynak a helyi önkormányzat azonnal szerzett kézbesítői munkát és felújítják a lakását is. Mindez nagyon szép, de mi lesz a hasonló szinten élő oroszok ezreivel?
Nem Belikova és a hozzá hasonlók sorsa érdekelte azt a 20 ezer tüntetőt, aki Moszkva utcáin az ellenzék emblematikus alakja, Borisz Nyemcov meggyilkolásának ötödik évfordulóján az emberi jogok megsértése miatt tiltakoztak és Putyin távozását követelték. Az idő persze mindent megszépít, így a politikusra emlékezők is elfelejtették már, hogy miniszterelnök-helyettesként Nyemcov sem tudott semmit sem tenni a Belikovához hasonló elesettek felemelésért.
A farsangi időszak végével Oroszországban is megkezdődött a húsvét előtt 40 napig tartó nagyböjt. Az állami VCIOM felmérése alapján azonban
„a vallási reneszánsz ellenére is csak a megkérdezettek 10 százaléka tartja a szigorú böjtöt”
A többség (69 százalék) egyáltalán nem böjtöl, a megkérdezettek fele pedig azzal sem volt tisztában, hogy mikor kezdődik a böjt.