Kezdőlap » Szerkesztő ajánlata » A hazugság, ami romba döntötte Jugoszláviát
Tüntetés Pristinában 1989. márciusában #moszkvater

A hazugság, ami romba döntötte Jugoszláviát

Húsz évvel Jugoszlávia NATO-légibombázása után egyre több a bizonyíték arra, hogy a konfliktust erőteljes információs háború kísérte a nyugati hatalmak részéről, melynek célja nem csak az volt, hogy a végsőkig diszkreditálják a Milosevics-rezsimet, hanem hogy a saját közvéleményük számára megindokolják, miért is van szükség erre a háborúra. A légiháború 78 napja idején a legnagyobb világlapokban így nem voltak ritkák az olyan szalagcímek, amelyek 100-500 ezer halálos áldozatról írtak (a háború összes áldozatának száma sem érte el a 14 ezret), mások egyenesen az auschwitzihez hasonló krematóriumok használatáról értekeztek.

Tüntetés Pristinában 1989. márciusában #moszkvater
Gázmaszkos felfegyverzett rendőrök Pristinában 1989. márciusában
Fotó:EUROPRESS/AFP/Srdjan Ilic

Az efféle újságírói-politikusi túlzásokat természetesen könnyen írjuk az emberi fantázia számlájára, azonban teljesen más a helyzet akkor, amikor ezek a bizonyíték nélküli állítások azt a célt szolgálják, hogy a hadigépezetet még nagyobb fokozatra kapcsolják. Ilyen volt az úgynevezett „patkó-hadművelet”, amelyet a NATO-bombázások megkezdése után, 1999. április elején dobtak be a köztudatba.

A patkó-hadművelet elnevezést először a Time magazin tudósítója említette a CNN élő adásában, mikor kijelentette: „ő (Bill Clinton elnök) meg van győződve arról, ha nem indítja el a légitámadást, Szlobodan Milosevics biztosan eltörli Koszovót. Lényegében a CIA figyelmeztette Clintont, hogy Milosevics egy nagy etnikai tisztogató hadműveletet indít az egész tartományban, ezért a szerb hadsereg titkos feladatot kapott, ami a patkó-hadművelet nevet viseli”. Az elnevezés azonban a bolgár kormánytól származott, amely a titkosszolgálata révén állítólag megszerezte a szerb hadsereg katonai terveit. Eszerint Koszovóból patkó-alakban (innen a hadművelet neve) kell kiszorítani az albán lakosságot Albánia felé, hogy teljesen átrajzolják a tartomány etnikai térképét.

Rudolf Scharping német védelmi miniszter három nap múlva sajtótájékoztatót tartott, ahol a patkó-hadművelet létezését már kész tényként kezelte. Kijelentette, a terv végrehajtása február 26-án indult, majd bemutatott egy térképet, amelyen egy patkó fogja körbe a tartományt. Sokatmondó, hogy a tájékoztatón Scharping egy szóval sem említette, hogy a térképet a jugoszláv hadseregtől szerezték volna meg, a szövegkörnyezet és a térkép azt a benyomást keltette, hogy a szerbek készítették a terveket.

„Pedig számos jel utalt arra, hogy a patkó-hadművelettel bajok vannak. Mindenek előtt a dátumokkal volt probléma. Ismert, az albán lakosság elleni erőszak különösen a bombázások megkezdése után erősödött fel, a február 26-i kezdő időpontot így semmi nem igazolta. Olyannyira, hogy a háború előtt a német külügy jelentést készített, melyben határozottan tagadták, hogy a szerbek etnikai tisztogatást hajtanának végre Koszovóban”

Szintén a terv létezése ellen szólt, hogy korábban Belgrád kétezer EBESZ-megfigyelő számára engedélyezte, hogy Koszovóba utazzanak, sőt erősen ellenezte az eltávolításukat a bombázások megkezdése előtt. Ám a legnyilvánvalóbb ellenérv éppen a jugoszláv hadsereg támadási iránya volt, ami egyszerűen nem engedelmeskedett a „terveknek”. Mégis, a világ vezető lapjai kész tényként kezelték a patkó-hadművelet létezését anélkül, hogy bármiféle értékelhető bizonyítékot mutattak volna a létezésére. Így tovább folytak a Jugoszlávia elleni légicsapások, melynek során 50 ezer lövedéket lőttek ki szerbiai és montenegrói célpontok ellen, melynek végeztével a jugoszláv hadseregnek el kellett hagynia Szerbia déli tartományát.

„A háború lezárása után aztán egyre több információ látott napvilágot a titokzatos tervről. Először 2000 januárjában a német Der Spiegel vetette fel, hogy a patkó-hadművelet nem is létezett. Majd özönleni kezdtek a beismeréssel felérő vallomások. Így például a német főparancsnokság egyik magas rangú tisztje, Karl Gunter von Kajdacsy a kollégái előtt kijelentette, hogy ő találta ki ezt a nevet”

(Ez már korábban is szemet szúrt másoknak: a németek következetesen a horvát „potkova” szót használták a patkó szóra, miközben a szerb nyelvben a „potkovica” jelenti a patkót). A hadművelet létezésének kérdése később, a Szlobodan Milosevics elleni perben is felmerült, ahol az egyik tanú, Radomir Tanic kifejtette: a szocializmus idején a Jugoszláv Néphadseregben valóban volt egy ilyen elnevezés, azonban ez egy olyan tervre vonatkozott, amit akkor léptettek volna életbe, ha a szomszédos Albánia felől támadják meg Jugoszláviát. Majd 2012-ben maga az egykori bolgár külügyminiszter, Nagyezsda Mihajlova ismerte be, hogy ők küldték el a tervet Németországnak és a NATO-nak, akik nagyon komolyan vették a patkó-hadművelet létezését annak ellenére, hogy a bolgár titkosszolgálat figyelmeztetett, hogy az erre vonatkozó információt nem tudták megerősíteni. Heinz Loquai nyugalmazott katonatiszt még könyvet is írt az esetről, melyben azzal vádolta a német védelmi minisztériumot, hogy bizonyítékokat gyártott a terv létezésére, melyet eredetileg a bolgár titkosszolgálat talált ki. Loquai szerint ráadásul a bolgárok elemzése azt a következtetést vonta le, hogy a szerb hadsereg célja a patkó-hadművelettel a Koszovói Felszabadító Hadsereg (UCK) megsemmisítése, nem pedig az, hogy elűzzék a teljes albán lakosságot. Miután Heinz Loquai kritikája napvilágot látott, a német sajtó is egyre többet foglalkozott a német részvétellel ebben a propaganda-háborúban. A német ARD még egy dokumentumfilmet is készített erről, ami az „Egy hazugsággal kezdődött” (Es begann mit einer Lüge) címet kapta.

A film végkövetkeztetése így hangzik:

„A koszovói albánok – a szerbek áldozatai. Azonban nem az elűzésüket célzó patkó-hadművelet nevű terv alapján. Ezt a német védelmi minisztérium kitalációja volt, háborús propaganda, akárcsak a pristinai koncentrációs tábor vagy a civilek állítólagos lemészárlása Rogovónál. A menekültek szenvedése a NATO-bombázások eredménye is volt. Korai figyelmeztetés érkezett még a Koszovóra vonatkozó tárgyalások előtt érkezett, ahogy az EBESZ katonai képviselői és mások is figyelmeztettek. Azonban a német szövetségi kormány azt akarta, hogy a katonái részt vegyenek ebben a háborúban. Ezért kellett nekik a közvélemény támogatása. Egyetlen célt sem ért el a NATO. Hogy mi történt ezekkel az emberekkel, azt még mindig nem tudni. A háborúban a hazugság és a propaganda erősebb. Ezek fegyverek. Megölik az igazságot.”

Húsz évvel Kis-Jugoszlávia bombázása után ugyan már ismertek a tények, azonban a korabeli háborús propaganda még mindig érezteti a hatását. Sok könyv, honlap, sőt történészi munka a mai napig készpénznek veszi, hogy valóban létezett a patkó-hadművelet – teszik ezt annak ellenére, hogy mostanra maguk a kiötlői ismerték el, hogy itt egészen másról volt szó. Pedig ha helyén kezelnék a történteket, bizonyos, hogy korunk eseményeit is másképpen látnák, melyben az információs háború a legkisebb konfliktusoknak is elmaradhatatlan eszköze lett.