Kezdőlap » x-demokrata » „A demokrácia súlyos válságban van”
Igor Janke #moszkvater

„A demokrácia súlyos válságban van”

Igor Janke lengyel sztárújságíró a média átalakulásáról, a demokrácia válságáról és a modern konzervativizmusról

Akkor még a Rzeczpospolita konzervatív irányultságú napilap vezető újságírójaként rendszeresen publikált az egy évvel korábban indult s azonnal mértékadóvá vált Uwazam Rze hetilapban. Emellett nagy látogatottságú saját blogot is vitt és visz máig Salon24 címmel. Ekkor 2012-t írtunk. Még nem jelent meg Orbán Viktorról szóló könyve, s a Magyar Nemzetben szólalt meg először a magyar sajtóban. A lengyel újságírás új hangjainak, új arcainak egyike volt. Az első pillanatban látszott, hogy olyan, aki lépést tartva a média változásaival öregbíti a lengyel újságírás hírnevét. Ennek az új hullámnak egyik kiemelkedő alakja Igor Janke, aki a Szabadság Intézete független think tank elnökeként megmutatta azt is, hogy nemcsak könnyű tollú újságíró, hanem kiváló politikai elemző is. Akkori szavai az elmúlt hét évben sem veszítették érvényükből. Sőt, az idő csak nyomatékosította az elmondottakat.

Igor Janke #moszkvater
Igor Janke
Fotó:Wikipédia

– Nem kérdés, hogy a lengyel média jobb állapotban van, mint a magyar, a társadalommal egyetemben kevésbé átpolitizált. Ehhez képest az utóbbi időben a magyar fejlemények tálalása kapcsán megütközve láthattuk, hogy a legtöbb orgánum bizony belpolitikai prizmán keresztül láttatja az eseményeket. A balliberálisok izzó gyűlölettel írtak Orbán Viktorról, míg a nemzeti konzervatívok mennyei magasságokba emelték Magyarországot. Csak néhányon maradtak objektívak. Innen, középről miként látja, miért e minőségi romlás?

– Nemcsak a médiáról érdemes itt szólni, hiszen bár nem annyira, mint Magyarországon, de a politikai elit is rendkívül megosztott. Ebben a helyzetben egyre nehezebb a dolguk az olyanoknak, akik sehova sem tartoznak. Hiába vagyok jobbközép beállítottságú, ha nem csapódom egyik politikai párthoz sem. A két nagy tábor ugyanis egyre inkább bezárkózik. Úgy viselkednek, mint a törzsek. Egymással nem is beszélnek, érvelő vita helyett csak sárdobálás folyik, s csupán a saját híveikhez próbálnak szólni. Mindez abból fakad, hogy a társadalom nem bízik a politikai elitben. Ez általános probléma a volt szocialista országokban, gyökerei még az átkosba nyúlnak vissza. Az emberek nem hisznek a hatalomban s egymásban sem. Így, ha egy politikus mond vagy tesz valamit, mindenki a mögöttes okokat keresi. Fel sem tételezik, hogy nem valami rosszat akar tenni.

– Térjünk vissza a médiához, hiszen megdöbbentő, ahogy a rendszerváltás körüli lengyel újságírás egyik idolja, Adam Michnik mit megenged magának! Hogyan formálhat hiteles véleményt az a publicista, aki rendszeresen szónokol az egyik politikai oldal rendezvényein?

– Úgy vélem, ma a sajtó hitelessége körül eleve problémák vannak. A média nálunk is egyre inkább csinálni akarja a politikát, semmint ellenőrizni és közvetíteni. Ami pedig Michniket illeti, kétségkívül kivételes személyiség, de nem újságíró, hanem a lengyel közélet fontos személyisége. Meggyőződésem, hogy rendkívül fontos szerepet tölt be, de ő rég átlépte az újságíró és a politikus közötti határt. Ez ma már nagyon gyakran megtörténik. A média egyre kevésbé tartja távol magát a hatalomtól. S ha ehhez hozzátesszük, hogy a hagyományos média egyébként is mély válságot él át, csökken a példányszám, egyre kevesebb a reklámbevétel, akkor a helyzet tényleg nem túl rózsás.

– A mind nehezebb helyzetben lévő nyomtatott sajtó kétségbeesetten keresi helyét a változó világban. Talán utat mutat e tekintetben az Uwazam Rze [Úgy gondolom, hogy…], amely 140 ezres példányszámával fél év alatt a semmiből a legnépszerűbb, illetve ami még fontosabb, igazi véleményformáló hetilap lett. Mi hát a túlélés receptje? Exkluzivitás, érdekesség s mégiscsak kiegyensúlyozott megközelítés? Hogyan látja a jövőt?

– Úgy vélem, a nyomtatott sajtó kihalófélben van. Ez a folyamat manapság felgyorsult. A példányszám évente tíz, a reklámbevételek 11-15 százalékkal csökkennek, s nem látom, hol az a pont, ahol megállhatna ez a csúszás. A legnagyobb politikai napilapból, a Ga- zeta Wyborczából nemrég még naponta félmillió példány kelt el, most alig több, mint 300 ezer. De az én lapom, a Rzeczpospolita is több mint 200 ezres példányszámról fogyott le 120 ezerre. A hagyományos média kifulladni látszik, s válságát a ránehezedő üzleti nyomás mellett csak mélyíti, hogy egyre jobban belekeveredik a politikába. Az Uwazam Rze szárnyalása tényleg egyedülálló, de ez inkább olyan kivétel, amely erősíti a szabályt. Azért sikerült berobbannia, mert légüres tér volt a piacon. Ott van ugyan négy hetilap is, de mind balliberális. Igény volt egy ilyen mérsékelt, de álláspontját világosan bemutató konzervatív lapra. Ráadásul sikerült ehhez a gondolathoz viszonylag ismert szerzőket megnyerni.

-Ön a hetilap mellett a Rzeczpospolita egyik vezető újságírója, mégis mintha az internetes felület felé menekülne előre. Salon24 című blogjával egyedül több embert ér el, mint e két orgánumon keresztül összesen. Ez lenne a jövő?

– Egyértelműen. Kétség sem fér hozzá, hogy a hagyományos média világának súlya csökkenőben van, míg a kommunikáció, a hírközlés eme új formája megy fölfelé. A jövő az új médiáé. Azért az újságok sem halnak ki, valahogy túlélik ezt a válságot is, viszont egyre kevesebb lesz a bevétel, így több újságírót el kell bocsátani, másokat gyengébben fizetnek, így logikusan romlik a minőség is.

– Kétségtelen, hogy a média átalakulóban van. Változik a kommunikáció módja, felülete, de az időfaktor szorításában továbbra is létjogosultsága lesz a hiteles válogatásnak, egyszóval valamiféle bármilyen formában megjelenő újságnak. Ráadásul az új médiára az internetes felületen ugyanúgy leselkednek a hagyományos veszélyek, így például a politikai nyomás, s a hirdetések sem öntötték el az internetes médiát. Nem így van?

– De, a politikai nyomásra az internetes felület is érzékeny, ám vegyük a Salon24-et, amely olyan alacsony költséggel működik, hogy könnyebb megőriznie a függetlenségét. Úgy látom, ennek az üzleti modellnek nagyobb az esélye a sikerre. Változik a kommunikáció formája, hiszen eddig csak a legnagyobb médiumokba bejáratosak tudtak szólni a társadalomhoz, néhány éve pedig már bárki. Saját blogot indít, de a Twitteren, Facebookon is saját csatornán tud eljutni több tízezer emberhez.

– Ez így van, de felmerül egy újabb probléma: ezeknek az információknak nagyon-nagyon hullámzó a minőségük.

– Ez tény. Hullámzóbb, mint bármelyik politikai napilapé, mert már nem ellenőrzi senki. Ugyanakkor itt olyan szakemberek is sűrűbben megszólalhatnak, akik jobban értenek egy-egy témához, mint mi, újságírók. Ez a réteg, egy tőzsdei elemző, egy hozzáértő volt katonatiszt vagy a saját szakterületét kiválóan ismerő marketinges olyan eszközt kapott a kezébe, amelynek segítségével nyerni fog a hagyományos sajtóval szemben. Feltéve persze, ha jó a stílusa. Igaz, rengeteg alacsony szintű, vacak szöveg is van az interneten, de ne felejtsük el, ha bemegyünk egy trafikba, az újságok 80 százaléka ott is szemétbe való.

– S mi van a nemegyszer megkérdőjelezhető hitelességgel?

– Való igaz, a hagyományos sajtóban az írások több szerkesztő kezén is átmennek, de az is egyre
szembetűnőbb, hogy az újságíró gyakran úgy tesz, mintha kommentálná az adott eseményt, ám túllépve szerepkörén alakítani próbálja a történéseket. Ezek a bloggerek viszont rögtön közlik, hogy milyen álláspontról, kinek a híveként írnak, melyik cég alkalmazottjaként elemeznek.

– Ez ma már a nyomtatott lapok esetében is egyértelmű. Az elmondottakból viszont egyértelmű, hogy az angolszász típusú médiafelfogás már a múlté.

– S tegyük hozzá, ez rendkívül kockázatos a demokráciára nézve! Hozzám a BBC megtestesítette modell áll közel, s azt hittem, hogy ezt a szerepkört Lengyelországban a közszolgálati tévé fogja betölteni. Ezt azonban húsz éve tépkedik szanaszét, teszik tönkre a politikusok, így képtelen ellátni feladatát. Ez azonban nem csak lengyel vagy magyar probléma. Az egész világon változnak a kommunikációs módszerek, s a politikusokat is más formában kell ellenőrizni. Nálunk a kormányzó Polgári Platformot például csupán kevés lap bírálta, hiszen a média túlnyomó- részt baloldali liberális irányultságú. A több ezer konzervatív beállítottságú blogger azonban már képes a kormány nyakán tartani a kést. De nemcsak a hatalmat, hanem minket, újságírókat is ellenőriznek. Korábban azt írhattam, amit akartam. Ha tévedtem, legfeljebb beírt valaki a szerkesztőségbe, és kész. Most azonban ezt azonnal kiszúrják, s rögtön szembesítenek azzal is, ha mondjuk egy éve más, a maival ellentétes véleményt fogalmaztam volna meg. Ez azért nagyon jó, mert minél nagyobb a kontroll, annál erősebb a demokrácia.

– Ez utóbbi ránk férne, hiszen jó két évtizede valami másról álmodtunk, s egyre nagyobb a kiábrándulás.

– A demokrácia ma súlyos válságban van. Ebben része van a médiának is, amely kiesett a szerepéből, de beszéljünk azért a politikusokról is, akik újabb és újabb mesékkel jönnek, s ma már egyáltalán nem a mondanivaló tartalma, a program számít, hanem a megjelenés, a kommunikáció. De ha máshonnan nézzük a dolgokat, az is igaz, hogy az egyes kormányoknak – s ez vonatkozik az Egyesült Államokra is – egyre kisebb a hatalmuk, egyre kevésbé képesek befolyásolni a valóságot. A globalizációnak köszönhetően egyre nagyobb szerepet játszanak életünk alakításában a nagy nemzetközi cégek, a befektetési bankok vagy a hitelminősítők. Két-három ilyen nagy multicég képes válságot előidézni döntésével egy-egy országban, kormányt buktatni. Berlusconit sem az olaszok állították félre, hanem a hitelminősítők. Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, a világot irányító titkos kormányról szóló mesékben, de ez azért irracionális. Ezenkívül a válság jele az is, hogy az európai elit most ódzkodik attól, hogy az egyes országok referendumot tartsanak bizonyos fontos döntésekről. Nem akarják, hogy a nép döntsön, pedig az ő hatalmuk is innen ered.

– Többször utalt mérsékelt konzervativizmusára. Mit gondol, milyen a modern, XXI. századi konzervativizmus?

– Nem tudom megmondani. A konzervativizmus hagyományos értelmezése változik, de az új megfogalmazása még nem alakult ki. Olyan országban élek, amelyikről azt tartják, hogy eléggé konzervatív, erre harmadik legerősebb pártja a kereszt ellen kampányolva tört előre. De említhetném azt is, hogy a két legnagyobb pártot valamilyen módon konzervatívként határozzák meg, magánemberként azonban egyikkel sem tudok azonosulni. Nem látok olyan erőt, amelynek számomra elfogadható konzervatív programja lenne. A hatalom pártja, a Polgári Platform például a legkülönbözőbb nézetű embereket felkarolja, akik között nehéz közös nevezőt találni. Az igazságügy-miniszter nagyon világosan konzervatív világnézetű, az egészségügyi miniszter azonban nemrég még baloldali aktivista volt. Sőt Tuskék a poszt- kommunista pártból is átcsábítottak már egy csomó embert. De vehetjük az ellenzéki Jog és Igazságosságot is, amely a Polgári Platformtól ugyan jobbra áll, gazdasági elképzelései alapján viszont inkább baloldalinak kellene nevezni.

– S mit gondol Orbán Viktorról, akit ilyen-olyan előjellel, de sokan az európai konzervativizmus egyik zászlóvivőjének tartanak?

– Engem egyrészt lenyűgöz, hogy Orbán mennyire határozott és jövőbe látó. Európa egyik olyan ritka politikusa, aki valódi politikát űz. Másrészt sok hibát elkövet, mert azért oda kell figyelni arra is, hogy mi van körülöttünk. Nem lehet egyszerre mindenkivel vitába szállni. Tisztában kell lenni az egyes lépések következményeivel. Kimondottan tetszik azonban Orbánban, hogy legalább tesz valamit. Különösen szembetűnő ez, ha kormányát összehasonlítom Tuskéval, aki egyetlen reformot sem vitt végig. Persze megnyerte a választásokat, de elsősorban azért, mert nagyon jól kommunikál. Az átalakításokat azonban nem lehet tovább halogatni, s remélem, hogy Tuskban is felébred legalább egy kicsinyke Orbán.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.