//A barátság
„Barátnak lenni felelősség” #moszkvater

A barátság

MEGOSZTÁS

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„A legritkább és egyben a legértékesebb barátság, mikor önmagunkkal sikerül megbarátkoznunk.”

(Shayat Cout Pho)

„Barátnak lenni felelősség” #moszkvater
„Barátnak lenni felelősség”
Fotó:PxHere

Egyszer, réges-régen, mikor még volt időm éretlen gondolatokra, úgy fogalmaztam meg magamban, hogy az életben (többek között) három dolgot nem lehet erőből tenni: aludni, az ágyjeleneteket, és barátkozni. Ezek egyike sem működik, ha nem megy magától. Azt hiszem, mindenki tett már egy próbát, hátha neki mégis sikerülni fog – tuti nem ment. Egyébként, ha a hármat egyszerre próbáljuk ki úgy, hogy minden erőnket bevetjük a cél érdekében, akkor a következő érdekes tölteléket kapjuk: ágyjelent közben erősen barátkozunk, majd jól elalszunk. Olyan, mint a régi szlogenben: Döntsön! Iszik, vagy vezet!? – De a hármat ne csinálja egyszerre!

„Egyáltalán, elgondolkodtunk már azon, hogyan készül a barátság?”

Ha a szakácskönyvből kellene barátkoznunk, bizonyára így nézne ki a recept: végy egy egészséges, kb. 40-130 kg körüli, férfi vagy női egyedet. A meglepetések elkerülése végett, jó előre egyeztessük le hentesünkkel (mészárosával, kezelőorvosával, gyógyszerészével és Marikával a sarki közért pénztárosával), hogy ő melyiket ajánlja, szerinte, melyik a számunkra legmegfelelőbb példány. A felhozatal nagy, (mintegy 3-4 milliárd) így simán megtörténhet, hogy belenyúlunk valami tévedésbe.

A kiválasztáskor ügyeljünk a formára, az állagra és a textúrára. Ne röstelljük rendesen megtapogatni, kézben tartva alaposan dögönyre venni. Egy rossz választás képes visszaütni és akár maradandó kékülést, sérülést okozni! Tegyük fel, és sikerrel járt a válogatás. Ezt követően érdemes alaposan megmosni, és megtisztítani a felesleges előítéletektől. Biztonság kedvéért, lábait kössük össze pékzsineggel, majd tegyük egy fél napra a hűvösre pihentetni. Amennyiben e procedúrát képes elviselni a példányunk, igen komoly esélyünk van arra, hogy barátra találtunk. Ekkor lassú lángon pirítsuk addig, míg kisül, hogy ő hajlandó-e az általad kezdeményezett barátság felvételére. Ha odakozmál, vagy elrághatatlan állagot vesz fel – ne erőltesd! Nem az. Ha viszont minden az általad elvártaknak megfelelően alakul, már csak a tálalás és a bizonytalan jövő maradt hátra. Ilyen egyszerű ez, csak fel kell lapozni a szakácskönyvet a 134. oldalon, ahol a „hálaadási pulyka receptje” bejegyzést találjuk.

„Azt hihetnénk, hogy barátkozni könnyű”

Nap, mint nap sodor valakit mellénk a sors, nekünk pedig csak karba tett kézzel kell szemlélnünk és választanunk. Aztán már csak elfogadnunk, elviselnünk, megszoknunk, és alkalmazkodnunk kell. Nos, ezekben az utóbbi mozzanatokban rejlik igazán a titok. Többnyire ezekre nem vagyunk hajlandók vagy képesek.

Tegye le a kezét az, akinek van legalább egy igaz barátja! A többi addig tartsa, míg el nem zsibbad – általános társadalmi kimerültség.

Már középiskolás voltam, mikor egyszer odajött hozzám egy kollégista társam, akivel akkor már legalább három éve egy osztályba jártunk, egy szobában laktunk, de én nem vettem észre, hogy különösebben jó barátságban lettünk volna – el voltunk. A srác leültetett és elmagyarázta nekem, ő megbeszélte édesapjával, hogy én nem lehetek az igazi barátja. Megdöbbentem és vártam, mi is kerekedik ki a történetből. Levezette nekem, hogy ugyan én megfelelnék a barát kritériumainak, de ő mégsem kér fel ilyen feladatra, mert fél, hogy csalódna bennem. Egyre kínosabb lett körülöttem a szoba.

„Elmondta továbbá, hogy barátnak lenni felelősség”

Ő pedig azt vette ki, hogy én nem mindig viselkedek felelősségem teljes tudatában. Arra is kitért, hogy hamarosan befejezzük a középiskolát és az élet szerte fog sodorni bennünket, ő pedig nincs meggyőződve arról, hogy én ezekben az években helyén tudnék kezelni egy igaz barátságot.

Őszinte leszek. Kicsit megkönnyebbültem. Jól esett hallani, hogy e súlyos szavakat nem nekem kellett kimondanom, kerülgetve, oldalogva, hanem szemembe vágták. A majdnem barátom később katonatiszt lett, és egész magas pozícióig vitte, mikor végtisztességgel (máig tisztázatlan, zavaros körülmények között) vitézzé avatták. Kedveltem a srácot, emléke ma is elevenen él bennem, azonban ma már tudom, ha akkor megpróbáltam volna olyan lenni, mint ahogyan ő elképzelte az igaz barátot – az egész énemet és életem formáját meg kellett volna változtatnom. Nem ment volna.

„Nekem gyakran hangyásodik a hátam, mikor úgy szólítanak meg: Drága barátom! Nos, e köszöntés – a lekezelésen túl – alapból feltételezi, hogy ez nekem sokba fog kerülni, hiszen már azzal kölcsönt kaptam, hogy megszólítottak”

Lesz-e nekem annyi ellenszolgáltatásom, hogy megfeleljek e kihívásnak? Esetleg kölcsönt kell felvennem újdonsült barátomtól? Az ilyen fajta barátkozósdiból én még nem láttam rendes barátságot kirajzolódni.

Van egy angol mondás: Ha a dolgokat saját nevükön nevezzük, akkor a barátság nem más, mint egymás kölcsönös alapokon történő kihasználása. Ugyanitt megjegyzik, hogy a szerelem pedig valójában nemi rajongás. Az okoskodást pedig azzal zárják: a barátság Istentől való, a szerelem ördögi. Mindenki maga döntse el.

Arról pedig nehéz szívvel ejtenék szót, hogy a barátság mennyire viszonylagos dolog. Ott van például a kutyám, aki nekem a barátság négylábú megtestesítője. Ugyanez az állatka a kerítésnek és a szomszédságnak a háromlábú ellenség.

„Bizonyára észrevették, hogy vannak pillanatok, mikor ránk-ránkjön a barátkozhatnék”

Csak úgy belülről, csak úgy spontán és visszafoghatatlanul. Nem szabad visszatartani, mert olyan ez, mint a hascsikarás – ismert a vége.  Ekkor ki-ki a maga vehemenciája szerint akcióba kezd. Van, aki összehoz egy Baráti Társaságot, és valami lezüllött helyen elbarátkozik. Más a könnyebbik végét ragadja meg a barátkozásnak és felhív egy barátnak tűnő ismerőst. A beszélgetés úgy kezdődik: Ugye jól vagytok!? – Képzeld nálunk… És ezzel a rövidke bevezetővel nyakába varrja magát (jó esetben) egy fél órára.

Talán, még könnyebb dolgunk van az internet világában, ahol akár ismeretlenekre is rá tudjuk sózni magunkat, s ezzel kielégítjük napi barátkozási kényszerünket. Biztos mindenkinek van egy tuti tippje, de én azt figyeltem ki elég, ha bejelöljük az FB-n a kiszemelt áldozatot – csak úgy random, a profilképe alapján –, majd lájkoljuk pár megosztását, otromba szelfijét és egyéb baromságait – és kész a barátság. Tudom, nagyon leegyszerűsítettem és ledegradáltam ezt a nemes ügyet, de vegyük észre, hogy mint környezetünkben sok minden más, eddig komolynak tartott érzelmi folyamat, a barátkozás is futószalagra került. Elüzletiesedett. Általános formát, fazont és tartalmat kapott – piaci árfolyamon. Egységcsomagolásban lehet kapni, kínai piacon – egy drágán, de kettő, sok olcsó. Annyira beintegrálódtunk a virtuális térbe, hogy már észre sem vesszük, az internet – egy bizonyos, protokolláris ponton túl – nem képes bennünket közelebb hozni egymáshoz.

„A világháló nem más, mint sok kis magány gyülekezete”

Úgy tűnik, együtt vagyunk, de mindannyian egyedül. A társalgás illúziója pedig sokszor hasonlatos a barátsághoz, de hiányzik belőle a kötőanyag, a malter – az érzelem.

Egy ókori bölcselkedő úgy fogalmazta meg: Négyféle barátság létezik – az a barát, akire minden nap szükséged van, mint az ételre. Van a barát, aki olyan, mint a gyógyszer, akkor keresed őt, mikor bajod van. Van barát, aki olyan, mint a betegség – ő maga talál meg téged, mikor szükségét érzi. Végül, van a barát, aki olyan, mint levegő. Őt nem látod, de mégis mindig veled van, körbevesz.

Barátság, ami üzleti alapon jön össze, sokkal erősebb, mint az az üzlet, ami baráti alapon köttetett. A rászorultságból soha nem lesz igaz barátság. Ismerjük ugye az ősrégi állatmesét, mikor teknősbéka vánszorog a fűben, hátán pedig egy kígyó. Ha lelököm, megmar – gondolja a teknős. Ha megmarom, lelök – okoskodik a kígyó. Nos, azt hiszem sok barátság, amely kívülről olyan idillinek tűnik, valójában ezt a felállást hordozza.

„Észrevettük, hogy mennyire más formát tud ölteni a barátság két nő és két férfi között?”

Biztos nincs igazam, de azért felhozok egy példát. Ha egy hölgy megkérdi barátnőjét: Szerinted kövér vagyok? Ugyan! Dehogyis! Nagyon szexi vagy drágám! Az a negyven kiló plusz kifejezetten jól áll neked. – feleli az „igaz” barátnő. Ha egy férfi kérdi barátját: Szerinted én kövér vagyok? Miazhogy! Ráadásul kopaszodsz és borzalmasan nézel ki a táskás szemeiddel… És higgyék el, csak ebben a formában tud igazán szent lenni a barátság – legyen az bármilyen neműek között.

Na, jó! Ne komolykodjunk tovább, hiszen elég nehéz év záródik mögöttünk és még nehezebb készülődik előttünk. Így az ünnepekre engedjünk fel! Toljuk fel homlokunkra a maszkot és szusszanjunk egyet – persze, legalább egy negatív PCR teszttel és minimum másfél méteres távolságban.

„Ne feledjük, hogy ilyenkor karácsony és főleg szilveszter táján lelkileg jóval érinthetőbbek vagyunk! Az idén már ne kössünk új barátságot! Várjuk ki az ünnepek végét, és ha még mindig úgy érezzük, hogy bele szeretnénk vágni, akkor lesz még rá egy teljes évünk”

Végül egy orosz anekdota az igaz barátságról: Reggel érkezik haza a férj. Természetesen az asszony kérdőre vonja, hogy merre töltötte az éjszakát. A válasz kézenfekvő: a barátomnál. Erre a feleség körbe telefonálja az összes igaz barátot. A következő statisztika: 10 közül 6-nál valóban ott aludt. 4-nél pedig még mindig ott is alszik.

CÍMKÉK:
MEGOSZTÁS