Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

„Zelenszkij tehát nemzeti és nemzetközi háborús hős lett – legalábbis ilyen kép alakult ki róla, és ilyen módon ismerte meg a világ, illetve inkább annak nyugati fele”
Fotó:EUROPRESS/AFP/HO – UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE
Nem célom itt most részletesen végig haladni az ukrán elnök életrajzán – aki erre kíváncsi, ma már számtalan forrásból tájékozódhat. Zelenszkij életútjának egyik vonatkozásával foglalkozom az alábbiakban, éspedig a „politikai Zelenszkij” változásával, azzal, hogyan jelent meg a jelenlegi elnök az ukrán politikai életben, és milyen képet igyekezett kialakítani magáról.
„Bár Zelenszkijre általában úgy tekintünk, mint aki hirtelen, a semmiből robbant be az ukrán politikai életbe, ez azonban nem teljesen igaz”
Bár tény, hogy nem töltött be korábban semmilyen választott vagy kinevezett tisztséget az ukrán közéletben, már az elnöki kampányrajtja előtt potenciális politikai figuraként számoltak vele, és évekkel korábban részt vett a politikai folyamatokban, még ha a maga sajátos módján is.
Fellépései során ugyanis gyakran váltak céltáblává az ukrán politikai élet különböző alakjai, általában pont olyankor, amikor Zelenszkij munkaadója, Ihor Kolomojszkij oligarcha konfliktusba került velük. Így volt például Oleh Ljaskóval, a Radikális Párt vezetőjével is, akinek Zelenszkij még a vélelmezett homoszexualitását is kifigurázta egy műsorában, máskor pedig Petro Porosenko elnököt állította be olyan módon, mint aki úgy jár be Kolomojszkijhoz, mintha csak a főnökéhez menne.
„Idővel azonban Zelenszkij a politikai konfliktusok eszközéből annak alanyává vált”
.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }
2018-tól számoltak vele az elnökválasztási közvélemény-kutatások, amely elsősorban nagysikerű sorozatának, A nép szolgájának volt köszönhető. Ekkor született meg a „politikai Zelenszkij” második formája, a politikát kifigurázó showmanből megszületett Vaszil Holoborogyko, a nép fiából lett elnök. „Vaszil Holoborogyko” pályafutásának csúcspontja 2019 tavasza volt. Az Olimpiai Stadionban rendezett elnökjelölti vita, ahol Porosenko elnök ítéletének nevezte magát, a beiktatási beszéde, ahol azt ígérte, ha eddig azért dolgozott, hogy az ukránok nevessenek, ezután mindent megtesz azért, hogy többé ne sírjanak, plakátjai pedig a szegénység korának végét hirdették.
„Zelenszkij ekkor még kiállt az orosz nyelv mellett – már csak azért is, mert ukrán nyelvtudását ő is ekkoriban csiszolgatta még csak –, választói többsége így Porosenko „hadsereg, nyelv, hit” hármasára épülő politikájának legalábbis visszafogását várhatta tőle”
.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }
Ez a kép elkísérte Zelenszkijt a 2019-es elnöki és parlamenti választási győzelméig, és még egy picit azon is túl, mígnem felváltotta egy másik. A nagy teherbírású, szókimondó reformeré, aki felforgatja a korrupt, oligarchikus érdekhálókra épülő ukrán politika állóvizét. Az új, professzionálisabb Zelenszkij 2019 végén érte el a platót, egy 14 órás, tényleg nyitott és szabad sajtóbeszélgetéssel, valamint az úgynevezett normandiai négyek párizsi találkozójával, amikor úgy tűnhetett, Zelenszkij betarthatja ígéretét, és tényleg megindulhat a kelet-ukrajnai békefolyamat.
Az elnök pártjának kimagasló népszerűségét azonban csapatának botrányai folyamatosan erodálták, a garnitúra szinte teljes leváltása pedig nem hozott eredményt, a negatív spirál Zelenszkij számait is magával rántotta. Az ígéretek megvalósítatlanok maradtak. A korrupt politikusokat nem számoltatták el, az ukránosítás nem mérséklődött (sőt!), a békefolyamat megrekedt.
„A kudarcok sora új Zelenszkij-kép kialakulásához vezetett, amelyben az elnök egy népszerűtlen, offshore- és más korrupciós botrányokba keveredő, a választásokhoz közeledve fokozott hatalomkoncentrációba kezdő, és egyre nacionalistább retorikára váró politikusnak tűnt”
Porosenko 2.0. Sőt, egyesek már azt találgatták, egyáltalán ki tudja-e tölteni 2024-ig tartó elnöki ciklusát, vagy hamarabb elbukik be nem tartott ígéreteibe és abba, hogy az ukrán politikai élet majd minden szereplőjével konfliktusba került.
Aztán jött 2022. február 24., Zelenszkij pedig soha nem látott magaslatokba jutott. A háború elején közzétett kutatások 90 százalék (!) fölé mérték az elnök népszerűségét. De nemzetközileg is sztár lett. A világ minden tájáról tucatnyi állam- és kormányfő látogatta meg (és persze hollywoodi sztárok is); ha virtuálisan is, de felszólalhatott Európa legtöbb parlamentje előtt; életrajzát több különböző szerzőtől is tucatnyi nyelven adták ki; a legnevesebb nemzetközi lapoknak adott interjút és a Vogue is címlapjára tette feleségével együtt.
„Zelenszkij tehát nemzeti és nemzetközi háborús hős lett – legalábbis ilyen kép alakult ki róla, és ilyen módon ismerte meg a világ, illetve inkább annak nyugati fele”
Zelenszkij csapata mindig is erős volt marketing vonalon, nem véletlenül, hiszen sokuk dolgozott a média világában a politika előtt, ez az új imázs azonban nem jöhetett volna létre a nemzetközi sajtó egyoldalú és megkérdőjelezhetően őszinte csodálata nélkül.
Jelenleg az a kérdés, ez a Zelenszkij-kép meddig tarthat ki, úgy Ukrajnában, mint külföldön. Bár néhány hónapja több vezető nyugati lap is az év emberének választotta az ukrán elnököt, beszédet mondhatott az amerikai kongresszus előtt, és még a brit király is fogadta nemrég, az első repedések már látszanak az eddig töretlen képen. Az elmúlt hetekben korrupciós botrányok sora rázta meg az ukrán vezetést, a szálak pedig Zelenszkij legközelebbi embereihez vezetnek. Bár néhány pozíciócserével egyelőre sikerült kezelni a helyzetet, úgy tűnik, csak a nyugatiak jóindulatán múlik, meddig marad ez így, hiszen az elmúlt időszak botrányai is az amerikaiakhoz közelálló szervezetektől, sajtótermékektől indultak ki, és ki tudja, milyen információik vannak még, és azt mikor fogják felhasználni.
„A háborús hős imázsát némileg árnyalta a volt izraeli miniszterelnök azon állítása is, miszerint ígéretet kapott Vlagyimir Putyintól arra tavaly március elején, hogy Zelenszkijnek nem esik majd bántódása”
Bár tény, hogy az elnök ezt megelőzően, ezen ígérettől függetlenül is Kijevben maradt a háború elején, nem keveset levon annak az állításnak az értékéből, miszerint Zelenszkij az oroszok elsődleges célpontja (igaz, ezzel kapcsolatban már azután is kétségei lehettek bárkinek, hogy az oroszok tétlenül szemlélték az elnök izjumi, herszoni vagy bahmuti látogatásait).
Nem segíti Zelenszkij népszerűségének ügyét az sem, hogy mind ő, mind pedig környezete szorult helyzetük ellenére kérések helyett követeléseket fogalmaz meg Ukrajna támogatóival szemben, és evidenciának tekintik, hogy az elnök felszólalásainak minden rendezvényen helye van, azok jellegétől függetlenül. Ez a hozzáállás egyébként néhány nappal a háború előttre nyúlik vissza, hiszen Zelenszkij már tavalyi müncheni beszédében is felhívta támogatói figyelmét, az Ukrajnának küldött segítség nem jótékonysági felajánlás, amelyért az országnak mélyen meg kell hajolnia és külön kérnie kell, hanem hozzájárulás „Európa és a világ biztonságához.”
„Ha 2022 tavaszán még általános érdeklődés övezte az ukrán elnök felszólalásait a Grammy-díjátadón és más eseményeken, most már jobb esetben a kötelező kör, rosszabb esetben pedig az ellenszenvet kiváltó tolakodás érzetét keltik sokakban. Így volt ez például San Remo kapcsán is, ahol a tiltakozások hatására végül nem is jelentkezhetett be élőben az ukrán elnök”
Külföldön a nyugati országok politikai vezetői, és a lojális sajtó vélhetően jó ideig kitartanak még a korábbi Zelenszkij-imázs mellett, és belföldön is vannak még tartalékai az elnöknek. A háborús nyomás miatt valóban összezártak az ukránok Zelenszkij körül, a felmerülő nehézségekért pedig természetesen és érthetően az oroszokat tartják felelősnek. Az ország politikai elitjének, vagy legalábbis egy részének de facto élősködése a háborús helyzeten – hiszen a honvédelmi beszerzésekkel és humanitárius segélyekkel kapcsolatos korrupciós visszaélések ezt jelentik –, miközben a lakosság egyre szélesebb rétegeitől egyre komolyabb erőfeszítéseket igényel a háború, előbb-utóbb Zelenszkij népszerűségére is kihathat. Arról nem is beszélve, hogy a problémákat az ukrán lakosság a győzelem reményében fogadja el, amelyekre az őszi sikerek adtak alapot.
„Ha ez a tendencia megfordul, és a győzelem lehetősége ismét elérhetetlen távolságba kerül, az az elnökkel szemben is kérdéseket vet majd fel. Főképp annak fényében, hogy mind az ellentámadási kísérletek, mind a Bahmut és Szoledar környéki harcok óriási emberáldozatokat követeltek”
Az ország vezetésének pozitív értelemben vett érinthetetlensége pedig úgy tűnik, már véget ért. Az ukrán sajtó is egyre többet ír az ország politikai és katonai vezetésének vitáiról, elsőként – nem a nyugati sajtóból átemelve – számolnak be magasrangú vezetők korrupciós ügyeiről, sőt, az Ukrajinszka Pravda egy hosszú cikkben idézte fel, hogyan mulasztották el figyelmeztetni az ukrán lakosságot a háborús fenyegetés közelségére az ország vezetői. Igaz, a cikk végén hozzáteszik – ez már a múlt, az elnök és a társadalom közötti kommunikáció új szintre lépett. Hogy a jövő mit hoz ebben a kérdésben, és végül milyen Zelenszkij-kép rögzül a történelemben, azzal kapcsolatban csak találgatni tudunk.
(A szerző a 21. Század Intézet főmunkatársa)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
HandaBandy says:
“Zelenszkij kétség kívül történelmi alakká nőtte ki magát” Hát ezen a 24 karátos bornírtságon vagy egy fél órát röhögtem.
Végülis, Pol Pot is azzá lett. Amúgy meg az amik már Zsé kimentését fontolgatták csak ő tökösködött, hogy marad. Na, ebben
kivételesen szerencsés volt. 19-re lapot húzott.
“…figyelmeztette Oroszország lakóit…” Azt én is. A napon hagyott tej megbuggyan.
Történelmi alak. Ja, az országa 1/5-e megszállva, a fék világ tömi fegyverrel és 3 szoros erőfölénnyel sem tudott egy érdemi centit
sem visszafoglalni. De bátor a maga lova, szomszéd!
M.I. says:
Nagy idők nagy embereket kívánnak és Zelenszkij kétség kívül történelmi alakká nőtte ki magát. Történelmi beszédet mondott egy éve, amikor figyelmeztette Oroszország lakóit, hogy mire készül az elnökük.
Amikor Putyin még azt hazudta nekik, hogy nem fog támadni, Zelenszkijtől tudták meg az igazat, hogy egy másik ország területét akarja lerohanni. Amikor Putyin még bolond víziókat kergetett arról, hogy az ukránok megadják magukat, akkor Zelenszkij előre szólt, hogy ha megtámadják őket akkor megvédik magukat. Nem a hátukat fogják látni hanem az arcukat.
A történelem Zelenszkijt igazolta. Putyin hazugságai és képzelgései szertefoszlottak.
csakafidesz says:
Nagy idők nagy embereket kívánnak és Zelenszkij kétség kívül történelmi alakká nőtte ki magát.
Hát..
Zelenszkijt vigasztalhatja, hogy Napoleon sem volt termetére nézve nagy, és ő is elveszítette Oroszországgal szemben a háborút.
Tehetős Totó says:
M.I. Azért a “konyec filma” még hátra van. Fimszakadás is lehet…
Bérces Zsolt says:
A fentebb írtakhoz járul még az, hogy Zelenszkij leírta magát az ukrán oligarcháknál és általában az ukrán üzleti körökben. Pár gondolat:
2022. február 23-án Zelenszkij az Elnöki hivatalba hívta az ukrán üzleti elitet és azt közölte velük, hogy “nehéz a helyzet, de minden kézben van”. Másnap hajnalban ugye jött az orosz invázió. Képzelhető, hogy mit gondol ezek után az üzleti elit Zelenszkij ítélőképességéről. Anno olvastam, hogy a találkozón részt vett úgy 50 vezető üzletember és oligarcha, köztük Igor Kolomojszkij (aki tutira benne van/volt az oligarchák mezőnyében) meg Tomas Fiala (aki az oligarcha-lét szélén volt 3-400 millió USD-re becsült vagyonnal, sok ingatlanban meg pár újság tulajdonával és ezen keresztüli befolyási lehetőséggel). A találkozóról röviden írnak a belinket cikkben (hamarjában ezt tudtam előkaparni):
https://forbes.ua/ru/inside/kuda-vkladyvat-dengi-vo-vremya-voyny-a-kuda-posle-intervyu-s-tomashem-fialoy-14042022-5437
Az üzleti körökkel meg az üzletemberekkel való kapcsolat amúgy is megérne jópár cikket. Nem is elsősorban az oligarchákkal való kapcsolat az érdekes, bár Kolomojszkij-jal és Dmitro/Dmitrij Firtas-al egyértelműen ellenségessé vált viszony is izgalmas. Inkább arra, ahogy az ukrán gépipar ikonikus alakjainak számító Georgij Skudar-t, Vlagyimir Prihogyko-t, Vjacseszlav Boguszlajev-et különböző okokból és különböző módokon és mértekben vagyonuktól megfosztották, ellehetetlenítették, sőt megszégyenítették, de akár ide illik az IT-vállalkozó Alexander Kosovan zavaros rendőri razziáztatása/meghurcolása is, stb.
Az ukrán-orosz Mihail Friedman és Pjotr Aven ukrán bankjának államilag erőltetett csődközelbe vitele is tanulságos.
Az egész szerintem a felé tendál, hogy ha Zelenszkij és csapata politikailag túléli, akkor Ukrajna nem egy liberális piacgazdasági, hanem egy politikai hatalom által vezérelt “államkapitalista” gazdasági modell útjára áll át.
Vécsnájá Szlává says:
Volt ez már libsi-lippsy, SŐT, állítólag a Liberális Internacionálé alelnöke is volt, de az akkor aljasság, hogy tényleg nem tudom elhinni. Ahogy hírlik, a libsik a nácikkal vannak egy szinten, talán még rosszabbak is.
És hogy Soros Gyuri bácsi tartotta ki Oxfordban, na ahhoz képest egy kis meztelenkedés tényleg semmi.
Úgyhogy, valóban megéri a pénzét. Nem csoda, hogy a XXI. század intézet semmire se tartja (understatement), beleértve a T. hozzászólókat.
HandaBandy says:
A Zselé népszerűségével és érintethetetlenségével kapcsolatban csak egy magánvéleményem lenne. Tariq Aziz és
Radovan Karadžić is olyan figura volt akivel a fél világ tárgyalt amíg volt a rájhatása s dolgok menetére aztán a
bukásuk után hajtóvadászat volt és ki akarták őket fizikailag is nyiffantani. Hogy aztán a némileg váratlan orosz
támadás Zselé politikai karrierjét vagy csak az agóniáját hosszabbítja meg ki fog derülni.
csakafidesz says:
Az a film hiányzik innen ahol a micsodájával veri a zongorát (vagy a micsodáját veri a zongorával).
https://www.youtube.com/watch?v=HbmZrzN3WFE
Elég nehéz alulmúlni..
De ettől eltekintve ez a cseprűrágó sajnos hatalomhoz jutott, és ukránok százezrei fognak meghalni, mert ilyen ostoba vezetőjük van.
hufi says:
Az egész elemzésnek ez a lényege: „A háborús hős imázsát némileg árnyalta a volt izraeli miniszterelnök azon állítása is, miszerint ígéretet kapott Vlagyimir Putyintól arra tavaly március elején, hogy Zelenszkijnek nem esik majd bántódása”
Ugye érthető? Nem kell ezt külön magyarázni, a mi kutyánk kölyke, evidens hogy kiállunk mellette.
csakafidesz says:
hufi!
Zelenszkijre szükség van a moszkvai nagycirkuszban. Majd elszállásolják a biciklis medve mellé, aki időnként megharapja a miheztartás végett..