„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Zelenszkij is célpont lehet?

2024. máj. 30.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

#moszkvatér és az Ultrahang közös projektjének legfrissebb adásában ezúttal az ukrán belpolitikáról, Zelenszkij legitimációjáról, esetleges kihívóiról, az ukrán ellenzék állapotáról és a várható belpolitikai mozgásokról beszélgettünk.

A végéhez közeledik Ukrajna és Volodimir Zelenszkij románca. Erről már a nyugati lapok is nyíltan írnak, megjegyezve, hogy az elnök május 20. után megkérdőjelezhető legitimációja adott esetben a még Zelenszkijt támogató szövetségesek kezében is alkalmas eszköz lehet a leváltására. Erről a helyzetről, az ennek kapcsán felmerülő kérdésekről, és az ukrán politikai rendszerről beszélgettünk. Miért ódzkodik a választásoktól Zelenszkij? Mit szól ehhez a Nyugat? Mikor lehet baj ebből a jogi értelemben vitatott helyzetből? Milyen az ukrán politikai berendezkedés? Hogyan vett lassan a kezébe az Elnöki Iroda? Demokratikusnak nevezhető-e ez a rendszer? Mennyiben hasonlít az orosz berendezkedéshez?

Egyebek mellett ezekről a kérdésekről beszélgetett Stier Gáborral, a #Moszkvatér alapító főszerkesztőjével, és Kosztur Andrással, a XXI. Század Intézet vezető kutatójával, a portál állandó szerzőjével a #Moszkvatér és az Ultrahang közös projektjének legújabb adásában Király Tamás, az Ultrahang műsorvezetője.

#moszkvatér a www.moszkvater.com és az Ultrahang közös műsora minden héten háromszor, általában hétfőn, csütörtökön és szombaton elérhető az Ultrahang csatornáján. De olvasóink megtalálják ezeket a műsorokat a portálunkon, és követhetnek bennünket a Facebookon, a Telegramon, és a Twitteren is.

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

  1. A háború nyitányaként egy néhány kilotonnás töltet bunkerromboló változatával meg kellett volna semmisíteni
    a Farokzongorista patkányfészkét
    egy másikkal pedig az ukrán vezérkar föhadiszállását;
    majd a 2 rádióaktív krátert földdel és törmelékkel betemetni.
    Manapság az ukrán-orosz összecsapásra már csak politikai elemzök egy része emlékezne.

    A Fényes Nyugat pedig beszarva (a tröténtek láttán) kussolna.
    Túl sokat tökölődött és totojázott az orosz vezérkar
    alkalmatlanok voltak erőfölényük érvényesítésére!

KAPCSOLODÓ CIKKEK

Európa a háború peremén

2026. ápr. 16.
Európában elterjedt nézet, hogy egy potenciális orosz támadással szemben az ukrajnai háború elhúzása jelenti a biztonságot. Egy Oroszország ...

Hogyan előzhetné meg Finnország a katasztrófát?

2026. ápr. 11.
„Ideje, hogy a finnek szembenézzenek a tényekkel. Az észak-atlanti „védelmi szövetséghez” való csatlakozásunk nem növelte a biztonságot sem ...

A budapesti csata

2026. ápr. 15.
A vezető európai médiában megjelent beszámolók alapján a mindössze napok múlva esedékes magyar választások nemcsak e 10 milliós ország, hane...

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK