„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Makronóm Intézet
Donald Trump amerikai elnök (középen), Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök (balra) és Nikol Pashinyan örmény miniszterelnök kézfogása, miután aláírtak egy megállapodást a Fehér Ház állami ebédlőjében, Washingtonban, 2025. augusztus 8-án
Fotó:EUROPRESS/ANDREW CABALLERO-REYNOLDS/AFP
Az amerikai nagykövet, Thomas J. Barrack pár hete javasolta, hogy az Egyesült Államok egy magánvállalat segítségével vegye át a Zangezur-folyosó feletti ellenőrzést 100 évre, ami a nemrég a Fehér Házban aláírt örmény-azeri megállapodás révén megvalósulni látszik. Baku és Jereván amerikai közvetítéssel tett pontot a 35 éve fennálló konfliktusuk végére ezzel a békével. Emellett mindkét fél külön megegyezett Washingtonnal, hogy közösen kiaknázzák a Dél-Kaukázusban rejlő potenciált. A Zangezur-folyosó átnevezése csak megerősítette az amerikai befolyást: TRIPP, ami nem más jelent, mint „Trump útja a nemzetközi békéhez és jóléthez” (Trump Route for International Peace and Prosperity), mindamellett, hogy Washington kizárólagos fejlesztési jogokat is kapott a folyosó mentén.
„A Zangezur 32 km hosszan húzódik Örményország déli részén az Iránnal közös határán, és az eredeti célja összeköttetést biztosítani Azerbajdzsán és Nahicseván között, amely utóbbi egy Azerbajdzsánhoz tartozó, Törökországgal határos exklávé. A projekt összhangban áll Törökország kaukázusi és közép-ázsiai terjeszkedési stratégiájával”
A folyosót Ankara Bakuval együtt támogatja, hogy új regionális közlekedési tengelyt nyisson Törökország és Közép-Ázsia között, tekintettel a Kaszpi-tengeren átívelő, Azerbajdzsánt Türkmenisztánnal, Kazahsztánnal összekötő Középső folyosó térnyerésére.
A közép-ázsiai országok az Európai Unió támogatásával a Global Gateway program keretében népszerűsítik ezt a folyosót, hogy leküzdjék elszigeteltségüket és kapcsolatba lépjenek Európával. Peking egyre növekvő támogatásával arra is törekednek, hogy pozíciót szerezzenek a Kínát Európával összekötő „Új Selyemút” kapcsolódó útvonalai mentén.
„Washington számára ez a projekt része az Oroszország bekerítésére irányuló stratégiájának, amely felkarolja a pántörök terjeszkedés ambícióit, hogy így képezzen ellensúlyt Moszkvával szemben”
Törökország az Egyesült Államok, valamint a NATO és az EU támogatásával garantálja az Azerbajdzsán–Georgia–Törökország tengeri útvonalon átvezető energiafolyosót, amelynek célja Oroszország megkerülése: idetartozik a Baku–Tbiliszi–Ceyhan (BTC)-olajenergia-tengely, a Baku–Tbiliszi–Erzurum-gáztengely és a transzanatóliai földgázvezeték (TANAP).
Az amerikai stratégia elméleti hátterét Nicolas Spykman elmélete adja. Törökország a Peremvidék (Rimland, az eurázsiai kontinenst körülvevő partvidék) egyik kulcsfontosságú állama, ahonnan Washington proxy háborút folytathat Oroszország ellen a pántürkizmus, a neoottomanizmus és az iszlamizmus révén a Kaukázusban, Közép-Ázsiában, a Közel-Keleten, Líbiában, a Balkánon, de akár az orosz területeken is, kezdve a Krím félszigettel. Ez a stratégia pedig kiterjeszthető az orosz területek mélyére.
Törökország azonban nem egyértelmű szövetségese a NATO-nak, megvásárolta ugyanis az orosz S–400 fegyverrendszert, ennek következtében felfüggesztette az amerikai F–35-ös repülőgépek beszerzését. Az orosz üzlet nem más, mint egy nyomásgyakorlás a partnerekre, hasonlóan a migrációs zsaroláshoz, miközben az eurázsiai állam az atlanti szövetségben marad.
Mivel Törökország implicit szerepet játszott Szíriában az Oroszország ellen fellépő koalícióban (korábban Aszad-ellen), ezért az Egyesült Államok támogatta az eurázsiai államot Idlebben, egészen a 2024-es rezsimváltásig, amikor a törökök által támogatott iszlamisták megdöntötték Bassár el-Aszad hatalmát.
Beavatkoztak Líbiában is a Oroszország által segített Haftár tábornok ellen, végül a hegyi-karabahi konfliktus óta Törökország a saját pozícióinak megerősödésre törekszik a Dél-Kaukázusban. Mivel az Egyesült Államok, a NATO és az EU részéről Törökországra nem nehezedett nyomás, így ez megerősíti azt a feltételezést, hogy a Nyugat 2023-ban hallgatólagosan egyetértett a török–azeri offenzívával.
„Miután ennek a manővernek a fő célja Oroszország visszaszorítása a kontinentális területeire, ezért is lehetnek elnézők a török expanziós törekvésekkel szemben. A Dél-Kaukázusban, akárcsak Szíriában, Törökország végzi el azt a feladatot, amit az Egyesült Államok már nem akar az első vonalban. Emellett cél az is, hogy Törökország geopolitikai terjeszkedését elsősorban a Kaukázus és Közép-Ázsia felé irányítsák Oroszország ellen, hogy eltereljék a figyelmét a Földközi-tenger keleti részéről és az európai színtérről”
A Peremvidék ellenőrzése
Washington részéről Törökország és Ukrajna is kulcsfontosságú a Peremvidék ellenőrzése szempontjából, hogy ezzel megakadályozzon minden eurázsiai kontinentális megállapodást a Párizs–Berlin–Moszkva–Peking-tengelyen. Az Egyesült Államok ellenőrzése alatt álló övezet így pufferként szolgál a „szívföld”, azaz Eurázsia központja körül.
„A hidegháború óta Törökország különleges stratégiai helyet foglal el a NATO déli szárnyán. Eleinte a cél az volt, hogy visszatartsa a Szovjetuniót, ma azonban a támadó tengely részeként szolgál Oroszország ellen a Kaukázus, Közép-Ázsia, a Közel-Kelet és a Földközi-tenger térségében”
Mivel az orosz katonai beavatkozás következtében a NATO sem Ukrajna, sem Georgia felé nem tud tovább terjeszkedni, így az észak-atlanti szövetség bővítése már nem használható fenyegető eszközként Eurázsiában.
Oroszország ráadásul előnyben van Ukrajnában a Washington–NATO–EU–Kijev-tengellyel szemben. Washington pedig Donald Trump óta igyekszik kivonni magát az ukrajnai konfliktusból, hogy ezzel elrejtse az Egyesült Államok vereségét, mivel az amerikai NATO-bővítési terv nemcsak érvényét vesztette, hanem felgyorsítja a többpólusú világ kialakulását, valamint Oroszország és Kína közeledését Eurázsiában.
A Szívföld és az eurázsiai Peremvidék Spykman szerint
Ezért Washington a konfliktusok helyett a proxyk felé fordul, arra ösztönözve az európaiakat és Törökországot, hogy lépjenek fel Oroszország ellen.
„Miután az orosz-ukrán konfliktust proxy háborúvá alakította, leválasztotta Oroszországot az EU-ról és megnövelte az orosz fenyegetés veszélyének érzékelését, Washington már zsarolhatja az európaiakat, akik kétségbeesetten igyekeznek meghosszabbítani az amerikai támogatást. Az EU ennek köszönhető gyors vazallussá válása a közvetlen következménye annak, hogy bevonódott az Egyesült Államok hibrid háborújába Oroszország ellen”
Mivel az amerikai terjeszkedési stratégia a NATO bővítésén keresztül nem folytatható, új frontok megnyitására kerülhet sor, például Azerbajdzsánban, amely újabban feszült viszonyban áll Oroszországgal – ehhez kapcsolódik a Zangezur-folyosó ügye is. Ebben a helyzetben az Egyesült Államok, a NATO és az EU megerősíti Törökország központi szerepét a török szorosok őrzőjeként és Oroszország ellensúlyaként.
A Zangezur-folyosó csak egy elem Washington Eurázsia geopolitikai bekerítésére irányuló tervének. Ezáltal az Egyesült Államok már nem áll közvetlenül a frontvonalban, mint a hidegháború idején, hanem a többi NATO-tagra és az EU-ra ruházza az európai Peremvidék védelmét, ösztönzi a pántörök terjeszkedést a Kaukázusban és Közép-Ázsiában, folytatja az Irán és Szíria elleni harcot Izrael segítségével, valamint Kína visszaszorítását az indiai csendes-óceáni térségben.
„Ebben a stratégiában Németország is fontos szerepet játszik, mint az EU meghatározó hatalma, az ugyanis az Északi-Áramlat 2. gázvezeték felrobbantása óta drasztikusan csökkentette orosz gázimportját. Ennek következtében Berlin továbbra is támogatja egy Törökországon átvezető déli folyosó létrehozását, hogy diverzifikálja a gáz- és olaj ellátását a Kaszpi-tenger és Közép-Ázsia felől”
Annak idején Angela Merkel ellátogatott Azerbajdzsánba, hogy tárgyaljon a Kaszpi-tengerről Európába irányuló gázszállítások növeléséről, miközben az Egyesült Államok fokozta a Berlinre nehezedő nyomást az Északi Áramlat 2. miatt, amely közvetlenül Oroszországból szállította volna a gázt Németországba. Az EU ezzel párhuzamosan arra törekszik, hogy 2027-ig betiltsa az orosz gázimportot, és azt amerikai gázzal (LNG) helyettesítse.
A nehéz történelmi örökség
Érdekes párhuzam vonható II. Vilmos Németországa és a jelenlegi helyzet között. Attól a pillanattól kezdve, hogy II. Vilmos Oroszországot fő fenyegetésnek tekintette, az Osztrák–Magyar Monarchiával együtt közeledett az Oszmán Birodalomhoz, hogy a mozgásterét bővítse, elkerülve a bekerítést és a kétfrontos háborút. Csakhogy a német–orosz viszony 2014 óta jelentősen romlott, a német–török kapcsolatok viszont nagyobb jelentőségre tettek szert a Nyugat és Oroszország közötti új rivalizálás, valamint a német–orosz stratégiai partnerség felbomlása (2007 Ostpolitik) miatt.
„További párhuzam, hogy ahogy ma Washington elősegíti a pántörök terjeszkedést, Anglia és Franciaország támogatta az Oszmán Birodalmat a krími háború (1852–1856) idején, hogy megakadályozzák Oroszország hozzáférését a Földközi-tengerhez és a világ óceánjaihoz”
A Transzkaukázus (Georgia, Örményország, Azerbajdzsán) szintén kulcsfontosságú térség, évszázadok óta a nagyhatalmak ellentétes geopolitikai elképzeléseinek ütközőzónája.
A jelenlegi helyzet a 19. és 20. században az oroszok (később szovjet), az oszmánok (ma Törökország), a britek, a franciák, a németek és az Osztrák–Magyar Monarchia közötti rivalizálásra emlékeztet a különböző, egymással összekapcsolt konfliktusövezetekben.
Potenciális következmények
Az Európai Unió szenvedi majd meg leginkább Törökország megerősödését, ugyanis nagyobb függőségbe és veszélybe kerül az ellátásának diverzifikálása szempontjából. Vagyis az európaiak így ki lesznek téve vannak, hogy Törökország megerősíti pántörök stratégiáját a Balkánon és a Földközi-tenger térségében.
A paradoxon az, hogy az EU kapcsolata Törökországgal, Washingtonnal és Londonnal még jobban eltávolítja az európaiakat Oroszországtól, amely pedig szerves része a civilizációs Európa keleti pillérének.
„Ez a fejlemény a tengeri hatalmak (Amerika, britek) érdekeit szolgálja, amelyek célja Eurázsia szétválasztása, Oroszország és egyre inkább Kína kizárása”
Az európaiak megosztottak, de ha Franciaország és Németország elszakadna az őket egyre inkább a Washington által irányított kizárólagos euroatlanti doktrínától, újra előtérbe helyezhetnének egy eurázsiai szintű együttműködést, Oroszország kizárása nélkül.
A különböző kereskedelmi és energiafolyosó-projektek hozzájárulnak a nagyhatalmi rivalizáláshoz, így logikus lett volna, hogy az Északi-Áramlat 2-gázvezetéket a Washington és Varsó által irányított Három Tenger Kezdeményezés törekvéseivel összehangban építették volna meg, hogy ezzel a közlekedési infrastruktúrát észak–déli irányba tereljék át, és megakadályozzák a Nyugat-Európa és Oroszország közötti kelet–nyugati kereskedelmet.
Ezzel a kelet–nyugati folyosóprojektre válaszul Oroszország és Irán egy új, észak–déli folyosót (INSTC) támogat az Oroszország–Azerbajdzsán–Irán–India-útvonalon, amelynek célja, hogy az EU szankciói miatt a Kína–Kazahsztán–Oroszország–Európa-folyosón (északi folyosó) felmerülő nehézségeket enyhítse.
A Zangezur az amerikai átvétel ellenére komoly nehézségekkel küzd, mint például a kaszpi-tengeri átkelésre alkalmas hajók hiánya, valamint a vasúti infrastruktúra, ami miatt a Kína–Kazahsztán–Oroszország–Európa-tengelyen lévő északi közlekedési folyosó könnyebb és előnyösebb átkelési útvonalnak számít.
„Ezekhez hozzáadódnak a potenciális geopolitikai válságok, ezért várható, hogy Washington folytatja a konfliktusokat a folyosók mentén, hogy ezzel előnyösebb, Oroszországot kizáró útvonalakat alakítson ki”
A Zangezur-folyosó és a Dél-Kaukázus
Persze figyelembe kell venni Moszkva stratégiáját is, amely inkább tárgyal török riválisával, mint hogy hagyja, hogy az Egyesült Államok diktálja a feltételeket. Egy multipoláris világban logikus a válságok regionalizálódása, ahol a szereplőknek a földrajzi közelségük miatt közvetlen érdekeltségeik vannak. Eddig kétoldalú megegyezéseket kötöttek, hogy kezeljék a nézeteltéréseiket, de ezzel kizárták azokat egypólusú világra törekvő államokat, amelyek maguknak tulajdonították a jogot, hogy beavatkozzanak minden globális válságba.
„A Zangezur-folyosó esetében tehát nem biztos, hogy az Egyesült Államok beleszólhat ebbe a regionális dinamikába”
Az az amerikai megközelítés, amely a proxykat részesíti előnyben, Barack Obama „leading from behind” politikájával kezdődött. Csakhogy kérdéses, hogy az Egyesült Államok képes-e megtartani az irányítást, mivel azzal, hogy egyre távolabb áll a frontvonalaktól és nem vállal kockázatot, elveszíti a vezető szerepének legitimitását.
Az Ukrajnában kialakuló helyzet fényében Washingtonnak valószínűleg egyre nehezebb lesz új frontokat nyitni és Moszkvát kiszorítani a Kaukázusból, valamint Közép-Ázsiából, mivel Törökország kettős szerepet játszik, és várható, hogy Oroszország, földrajzi elhelyezkedéséből adódóan is, visszatér ezekre a területekre. Hosszú távon azonban Törökország mind Nyugat-Európának, mind Oroszországnak egyre nagyobb geopolitikai fenyegetést jelent. Csakhogy Európa jelenleg Oroszországot nagyobb veszélynek tartja, és az ellensúlyozására Törökországhoz közeledik.
„Ez alátámasztja, hogy Európa az angolszász geopolitikai doktrínák által meghatározott keretek között cselekszik, amelyek célja Oroszország bekerítése a Peremvidék kiterjesztésével, amelynek Törökország fontos eleme”
Pedig Európának már csak a történelmi tapasztalatok alapján is kézenfekvő lenne újradefiniálni a kapcsolatait. Az ideális pozíció az lenne, ha ugyanolyan jó viszonyt ápolna az ortodox (Oroszország), az iszlám (Törökország), a konfuciánus (Kína) és az angolszász (USA, britek) erőközponttal.
Az írást jegyezte: Mihálovics Zoltán
(Az írás eredetileg a makronom.eu blogon jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
brüsszelita says:
“az amerikai terjeszkedési stratégia a NATO bővítésén keresztül nem folytatható”
Amerikai terjeszkedési stratégia? Az micsoda? Nem az orosz birodalom terjeszkedik évszázadok óta, nem az volt eddig a narratíva? Teljesen össze vagyok zavarodva! A Föld másik oldalán fekvő Kaukázusban mit keres az USA? Szerintem aranyat, biztos összekeverte a Sziklás-hegységgel, de inkább csak megint nem fér a bőrébe. Persze nem birodalom Amerika, hanem demokrácia, úgy minden meg van magyarázva.
Jövőre lesz kétszázötven éves az amerikai függetlenségi nyilatkozat, amiben a brit birodalomtól szabadultak meg, hány állam is fogadta el? Tizenhárom. És most hány államból áll az USA? Persze az nem terjeszkedés volt, és még kevésbé birodalom, mert ők területet hódítottak meg, leigázásról szó se lehetett, hisz az indiánoknak írmagja se maradt.
Nem úgy mint most a kanadaiaknak, akik ötvenegyedik tagállam lehetnek, persze önként egyesülve, nem a birodalom által bekebelezve. A Szovjetuniót is szövetségnek hívták, a cári birodalmat pedig Oroszországnak, viszont az Egyesült Államok is jól hangzik, nincs kifogásom ellene. Már Mexikónak, illetve a Spanyolországnak sincs, akiktől Kaliforniát, Texaszt és Floridát elhódították, azok is biztos önként egyesültek.
Messze kalandoztam a Kaukázustól, viszont Izrael, az USA 52. taqállama Jerevántól már nincs messze, és ha Örményország kicsit még kapaszkodik, akár 53. is lehet belőle, habár 15. szovjet tagköztársaságként előrébb volt vele, lesz hova felzárkóznia.
Cickányvadász says:
Teljesen másról szól a cikk… vagy te érted félre szándékosan…
brüsszelita says:
Nem erről? Akkor miről? Ja igen, az USA jótéteményéről, amikor biztosítja a Zangezur folyosót az azeriek két országrésze között. Most már csak a Suwalki folyosót kéne megszállnia Litvániában, hogy az orosz konvojok fennakadás nélkül juthassanak Kalinyingrádba, de ahhoz valamiért nem fűlik a foga.
Nem baj, ott vannak a németek, majd azok intézik a jenkik helyett, egy dandárt máris telepítettek, az oroszok örömükben összeverik tenyerüket! Rendesek az amerikaiak, tényleg nem terjeszkednek, meg Iránt se hagyják, lezárva az Örményországgal közös határukat, sőt megszorongatják a perzsákat.
Úgyhogy igazad van, a cikk nem az amerikai birodalomról szól, hanem annak megakadályozásáról, hogy az oroszok, törökök és perzsák a fejükre nőjenek, de ahhoz sincs köze birodalmakhoz, hisz sose voltak azok, de az amerikaiak is irgalmas szamaritánusok!
HandaBandy says:
… és a “béketárgyalásokon” az USA osztja az észt. Némileg hasonlatos Japánhoz. Azzal a kitétellel, hogy míg Japán a felkelő nap országa addig ez a kész röhej.
Onedin család 2.0, amíg oda kerül a merülési jel ahova én akarom, addig támogatom az ötletet. Ilyen progresszív vagyok!