Almatit, Kazahsztán déli fővárosát körülveszik a természet szebbnél szebb csodái, a Kok-Tobe, Csimbulak, a Nagy Almati-tó és a Csarin-kanyon

Sokszor jártam már Kazahsztánban. Láttam olyan helyeket, amelyektől szó szerint tátva maradt a szám. Például Mangisztau Coloradóhoz hasonlítható csodáit, megérintett a puszta varázsa, elnézegettem az út mellett bandukoló tevéket, a „sivatag hajóit”, megkóstoltam a besbarmakot, és megérintett a nomádok lelke. Ezek után nem gondoltam volna, hogy még bármi újat adhat nekem Almati. Tévedtem. Kazahsztán déli tájai, a napfényes Almati megint egy másik arcát mutatta e hatalmas kiterjedésű közép-ázsiai országnak. Almatival először még Alma-ataként és fővárosként találkoztam. Régen volt, és akkor nem is nagyon érintett meg. Mert nem tudtam, hogy mit keressek benne, körülötte. A város első látásra tényleg közönségesnek és érdektelennek tűnik, ám mindezt elfelejteti velünk, hogy a világ egyik legszebb természeti környezete veszi körül.

„Maga a szó kazah nyelven annyit tesz, hogy almafák közt nőtt”

S tényleg, a kicsi és rendkívül savanyú almákat termő fák a város körül fekvő dombokon találhatók. Távolabb hófödte hegyek, akárcsak a mesében.

A közel kétmilliós Almati megmaradt az ország nyüzsgő üzleti központjának. Olyan városnak, amelyet e lüktetés ellenére vendégszerető, kedves emberek laknak, akiknek e felgyorsult világban is van idejük útba igazítani az idegent. Almatinak nincs hagyományos, európai értelemben vett óvárosa. Széles, hosszú sugárutak futnak egymással merőlegesen és párhuzamosan, a nagy, szocreál középületek környéke jelenti a központot. Ebben a modern rengetegben igazi zöld sziget a Panfilov park, közepén pravoszláv katedrálissal. Almatiban együtt van a múlt és a jelen, s ez tükröződik a város építészetében is. Az első írásos emlék egy 684-ből való ezüst dirhamon szerepel. A 14. században a város mongol uralom alá került, majd 1854-ben elfoglalták az oroszok. Az ekkor még csak ötezres város ezután indul igazán fejlődésnek, és 1929-től a Kazah Szocialista Köztársaság, majd 1991–1997 között a független Kazahsztán fővárosa.

„Az igazi meglepetések azonban a városon kívül várnak ránk. Ezt érezzük már akkor is, amikor körbehordozzuk tekintetünket a várost körülvevő hegyeken”

Mindössze félórányi autózásra van közülük az 1100 méter magas Kok-Tobe, azaz a „zöld domb”, amelynek kiépített kilátóiról elénk tárul Kazahsztán déli fővárosának csodálatos panorámája. Innen libegőn egyenesen a város központjába ereszkedhetünk le, közben madártávlatból megcsodálva Almatit. A Kok-Tobétól kissé távolabb, 1700 méteres magasságban található a téli sportok ismert komplexuma, Medeu. S aki nem akarja kipróbálni a híres korcsolyapályát, az egyszerűen sétálhat a friss levegőn, és gyönyörködhet a tájban.

Ha még feljebb megyünk, elérjük a Csimbulakot.   A festői síparadicsom mindössze néhány kilométerre fekszik Almatitól, Medeuból pedig felvonóval lehet ide eljutni. A felvonó első megállójánál van Csimbulak szíve, a szálloda, néhány étterem és bár. Innen lehet eljutni a sípályákig, és azokig az ösvényekig, amelyeket a természetbarát hegyi kerékpárosok és kocogók tapostak ki maguknak.

„Feljebb, már a felhő felett, a gleccser tövében 3200 méter a tengerszint feletti magasság. A látvány lélegzetelállító. A csúcsok semmiben sem különböznek a legmagasabb európai hegyláncoktól”

Nyáron a túrázók és a hegyi kerékpárosok paradicsoma a hegység. Találkozhatunk kőszáli kecskékkel, mormotákkal, és gyönyörködhetünk a jeges vizű tavakban.

S ha már a tavak jöttek szóba, ne felejtsük ki a látnivalók közül a város központjától mintegy 15 kilométerre, 2511 méteres tengerszint feletti magasságba, három nagy hegycsúcs ölelésében fekvő  Nagy Almati-tavat. A földrengések következtében kialakult tó az Ile-Alatau Nemzeti Park részét képezi. A Nagy Almati-tó egyedülálló, tejszerű kék színű, hasonlóan az izlandi kék lagúna geotermikus medencéihez. Az év mindegyik szakában más-más színben mutatja meg magát. S ha már itt járunk, sétálunk a nemzeti parkban, élvezzük a csendet, gyönyörködünk a tájban, és megértjük, miért is nevezik ezt a helyet az északi Tien-san gyöngyszemének.

Külön kirándulást érdemel a Csarin Nemzeti Park, amelynek egyik fő látványosság az Almatitól mintegy 200 kilométerre fekvő Csarin-kanyon.

„Mintha Arizonában lennénk! Ezt a természeti csodát gyakran a Grand Canyon kistestvéreként emlegetik”

Egyik részét a Kastélyok Völgyének hívják, mert pompás sziklaalakzatai olyanok, mintha ember készítette volna őket. Az egész kanyont keresztül-kasul be lehet járni, járművel és gyalog is. A Csarin-kanyon 12 millió éve alakult ki, amikor egy ősi tó visszahúzódott. Ez a része három kilométer hosszú, a Csarin-folyó szeli ketté. Télen, nyáron, pirkadatkor és naplementekor egyaránt csodás látványt nyújt az üledékes homokkő káprázatos formáival és színeivel. S ha már valakinek elege lett a hegyekből, homokfutóba ülve felfedezheti Almati peremén a sztyeppét.

Amikor még anno először jártam Almatiban – akkor még Alma-atában -, nem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire megszeretem. S aki szereti a természetet, az nem hagyhatja ki Kazahsztán déli fővárosát. S ha már itt van, emelje fel a fejét, hordozza körbe a tekintetét a környező hegyeken, majd ne vesztegesse az időt, amilyen gyorsan csak lehet, hagyja el a várost, és gyönyörködjön a körülötte kézzel fogható távolságban lévő természeti csodákban.