„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Valami készül Ukrajnában?

2023. aug. 29.
Hidegkuti Konstantin

MEGOSZTÁS

A #moszkvatér és az Ultrahang közös projektjének legfrissebb adásában ezúttal az aktuális fronthelyzetről, az ukrán ellentámadás harmadik hónapjának eredményeiről, a Kupjanszk körüli orosz mozgolódásokról és az elkövetkező időszak lehetséges hadmozdulatairól beszélgettünk. A valóságban is áttörte volna Ukrajna az első védelmi vonalat vagy mindez csak a virtuális térben történt meg? Vajon Oroszország is támadásba lendül 110 ezer emberrel Harkovnál?

A legújabb ukrán közlemények szerint Kijev erőinek három hónapos ostromot követően sikerült elfoglalniuk az általuk stratégiai fontosságúként jellemzett Rabotyino települést és ez a lépés már tényleg megnyitja az utat az orosz védelmi vonalak áttöréséhez. Sőt, egyes, hazai média által is átvett jelentések alapján az első vonalak áttörésére már sor is került. Helyette a valóságban a felvétel, illetve e sorok írásakor is Rabotyino többsége még mindig az egyik fél által sem ellenőrzött szürke zónában feküdt.

„Az első orosz védelmi vonal áttöréséről pedig szó sincsen”

Az nem kizárt, hogy a Rabotyino-Verbovoje közti térségben az ukrán csapatok esetleg elérhették már az első igazi orosz védelmi vonalat, ám azt áttörésként jellemezni finoman szólva is kincstári optimizmus. Inkább azt mondhatnánk, hogy három hónap és több száz harceszköz, valamint nagyjából 45-60 ezres katona elvesztése – sérültek és halottak együtt – után az ukrán ellentámadás aligha érte el kitűzött céljainak töredékét. A rendelkezésre álló időablak eközben egyre csak szűkül, mivel az őszi esőzések időszakaként ismert raszputyica egy-másfél hónapon belül érkezhet.

Mit lehetne tényleges ukrán stratégiai sikerként eladni? Hogyan nyomul előre Oroszország Kupjanszk térségében? Milyen taktikát alkalmaznak a felek és vajon megtörténhet-e még a szeptember folyamán egy orosz támadás a harkovi területek ellen?

Többek közt ezekről és még sok más dologról beszélgetett Hidegkuti Konstantin katonai szakértővel, a moszkvater.com állandó szerzőjével a #moszkvater és az Ultrahang közös projektjének legújabb adásában Király Tamás, az Ultrahang műsorvezetője. A #moszkvatér a www.moszkvater.com és az Ultrahang közös műsora minden héten kétszer, általában hétfőn és szombaton elérhető az Ultrahang csatornáján. De olvasóink megtalálják ezeket a műsorokat a portálunkon, és követhetnek bennünket a Facebookon, a Telegramon, és a Twitteren is.

MEGOSZTÁS

Hidegkuti Konstantin
1997-ben született, jelenleg is tanulmányait folytató nemzetközi kapcsolatok szakértő. Érdeklődési körének középpontjában Oroszország, az orosz fegyveres erők, az orosz és globális geopolitika, biztonságpolitika, valamint alapvetően a haditechnikával összefüggésben felmerülő témák állnak. Mindezeken túl aktívan figyelemmel kíséri a globális világrend fokozatos átalakulását. Diplomáját nemzetközi tanulmányok szakon szerezte, angolul, oroszul és németül beszél.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    Titkos katonai börtönök Ukrajnában

    2026. nov. 6.
    Katonai „börtönre” bukkantak Kijev közelében, ahol dezertált katonákat tartottak fogva és kínoztak. A kiszivárgott hírek szerint egy férfi g...

    Zelenszkij legnehezebb tele

    2026. nov. 3.
    Miközben nyáron az ukrán elnök még nyeregben érezhette magát, az ősz vége felé közeledve helyzete bel- és külpolitikai szempontból sem mondh...

    Csendre inti a Pentagon a baltiakat

    2026. nov. 1.
    „Ne legyetek hangosak! Ne csapjatok zajt! Ne piszkáljátok az oroszokat!” A Reuters értesülése szerint a Pentagon ebben a hangnemben szólítot...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK

    © 2018-2026 - #moszkvater