„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Újra forró Zaporozsje

2024. febr. 23.
Hidegkuti Konstantin

MEGOSZTÁS

Milyen fontos események történtek az elmúlt napokban az ukrajnai harctéren? Mi lehet Ukrajna taktikája 2024-ben? Miként alakulhatnak az elkövetkező napok harcai? Avgyejevka után Zaporozsje következik vagy Moszkva inkább Kupjanszk felé fordul? Esetleg Kijev kel át a Dnyeperen? Az ukrajnai háború kapcsán a nyugati kutatóközpontok által is jegyzett, katonai elemzéssel és nyílt forrású hírszerzéssel – OSINT – foglalkozó orosz Rybar Telegram csatorna összefoglaló videója az ukrajnai háború február 17-19-i eseményeiről.

▪️Az Avgyejevka bevételére irányuló orosz hadművelet hivatalosan is lezárult. A várost védő ukrán csapatok nyugati irányba vonultak vissza, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a bekerítés veszélye miatt nem lehet tovább tartani a települést, illetve a kokszkombinátot. Maga a kivonulás viszonylag kaotikusan zajlott, ahol az orosz légierő és tüzérség egységei magas veszteségeket tudtak okozni az ukrán oldalnak. Jelenleg a harcok az Avgyejevkától nyugatra fekvő Lasztocskino településért folynak, ám utóbbit vélhetően hamarosan szintén fel kell az ukrán védelemnek adnia.

▪️Avgyejevkától délre az orosz erők a városhoz tartozó Himik negyedet is elfoglalták, ahol a videó megjelenése óta eltelt időben a fennmaradó ukrán ellenállási gócpontok is felszámolásra kerültek. Jelenleg a vonatkozó területek további megtisztítása és aknamentestése folyik.

▪️Kihasználva az Avgyejevka elestével mutatkozó lehetőséget, az orosz parancsnokság ismét támadásba lendült a zaporozsjei front orehovi szektora mentén, Rabotyino és Verbovoje térségében. Az orosz erőknek sikerült több, 2023 nyarán feladott területet visszafoglalniuk és a harcok jelenleg már az elpusztult egykori Rabotyino területén folynak.

▪️Az ukrán haderő ismét tömeges dróntámadásokat hajtott végre az orosz határmenti régiók, illetve hátország ellen. A Belgorodtól északra fekvő Viszlaja Dubrava település térségében a telepített orosz légvédelemnek sikerült még időben elfognia két bérkező ukrán pilótanélküli eszközt. Szintén támadás érte a kurszki atomerőművet, illetve annak közvetlen környezetét, ahol a lelőtt ukrán drón maradványai az erőmű területén belül zuhantak le. Szerencsére a reaktorok működésében és áramtermelésben nem akadt az incidens idején fennakadás.

▪️A fentebb említett helyszíneken túl Brjanszk, Voronyezs és Kaluga régióit is célba vették az ukrán drónok, ahol az első esetben 19, a másodiknál 5, míg Kalugánál 7 támadóeszközt sikerült az orosz légvédelemnek becsapódás előtt elfognia. Egyedül Voronyezs esetében keletkeztek kisebb károk, miután a roncsok egy része egy lakóépületbe csapódott.

MEGOSZTÁS

Hidegkuti Konstantin
1997-ben született, jelenleg is tanulmányait folytató nemzetközi kapcsolatok szakértő. Érdeklődési körének középpontjában Oroszország, az orosz fegyveres erők, az orosz és globális geopolitika, biztonságpolitika, valamint alapvetően a haditechnikával összefüggésben felmerülő témák állnak. Mindezeken túl aktívan figyelemmel kíséri a globális világrend fokozatos átalakulását. Diplomáját nemzetközi tanulmányok szakon szerezte, angolul, oroszul és németül beszél.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    Hogyan előzhetné meg Finnország a katasztrófát?

    2026. ápr. 11.
    „Ideje, hogy a finnek szembenézzenek a tényekkel. Az észak-atlanti „védelmi szövetséghez” való csatlakozásunk nem növelte a biztonságot sem ...

    A budapesti csata

    2026. ápr. 15.
    A vezető európai médiában megjelent beszámolók alapján a mindössze napok múlva esedékes magyar választások nemcsak e 10 milliós ország, hane...

    A szankciók árnyékában erősödik az európai önkény

    2026. ápr. 10.
    Hivatalos bírósági döntések helyett adminisztratív önkény, diplomáciai párbeszéd helyett a hidak felégetése. Hannes Hofbauer neves osztrák g...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK