//Titok-zokni
#moszkvater grafika

Titok-zokni

MEGOSZTÁS

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„Mi a siker titka? Legfontosabb jó időben a jó helyén lenni!”

(Shayat Cout Pho)

#moszkvater grafika
#moszkvater grafika

Gyermekkorom nagy fejtörője volt a titokzokni. Egyfelől ismertem az adott ruhadarabot, másfelől azt is tudtam, ha felveszik elvész a cipőben – de hol van ebben a titok? Miért kapott ez a körömnyi nylon harisnya ilyen fura nevet? Apámnak (s egyben családunknak) volt egy barát kollégája. Igazi, makulátlan úriember volt, aki még az enyhén őszülő bajuszát is festette, nehogy meglássa valaki nagy titkát, hogy öregszik.

Egyszer családostól kimentünk a közeli strandra a rekkenő melegségben. Nagyfiú lévén együtt vehettem át „fecske” fürdőnadrágomat Miklós bácsival a férfi öltözőben. Évekkel később jöttem csak rá, hogy miért is kacsintott rám cinkosan az öreg, mikor véletlenül észrevettem, hogy összetekert zsebkendőjét gondosan eligazítva behelyezte a fürdőgatyájába – oda, ahol másnak más van. Nos, (bizonyára a titokzokni mintájára) az lehetett a titok-zsebkendő, amiről csak a hódításra induló Miklós bácsi és én tudhattunk.

„Elgondolkodtunk már azon, hogy miért is van titok, és az ilyesmi miként keletkezik?”

A magyarázatot, mint úgy általában az élet alap dolgaira, most is a népmesék környékén kell keresni. Történt ugyanis egyszer, hogy a királynak született egy fertelmesen ronda lánya. Mivel a büszke birodalmárnak eddig csak daliás fiai születtek, így ferdén jött volna ki, ha 1/7-7 országa alattvalói arról értesültek volna, hogy – az eleddig, mindenben tökéletes – uralkodójuk valamit elhibázott. Egy furfangos csavarral úgy döntött hát, hogy lányt elrejti a világ szeme elől, és keresztségben a Titok nevet kapja.  Az anyakönyvbe pedig Király Titokként jegyezték be. A nép – amely nagyon kíváncsi volt az új jövevényre, annyi információt tudhatott meg, hogy a király uruk jóvoltából Titok született.

„Gondosan őrizték is Titkot, meg nem osztották senkivel. A tanulékony pórnép azonban ettől kezdve, ha valami rejtegetni valója akadt, azt elnevezte titoknak”

Ha például a helyi plébános az éjszaka leple alatt, a kert végében sétálgatva megbotlott a cölibátusban, a falu nagyja azonnal tudta, hogy a papnak titka van. Ha a furfangos molnárnak született 12 apró malaca, és a törvény úgy szólt, hogy akinek kettőnél több malaca születik, az a fölöst be kell, hogy szolgáltassa az udvarnak. Molnár urunk azonban úgy döntött, ha a királynak és a papnak lehet, akkor neki mától szintén van titka, nem is egy, hanem tíz. Nem hiszik el! Alig telt bele pár hét és a birodalom minden lakójának született egy titka. Később több is. Sőt, hamarosan divat lett titkot tartani. Akkora titkok születtek, hogy a király titka eltörpült mellettük, majd a dinasztia kihalásával végleg kivonult a köztudatból.

„Helyét jóval fontosabb titkok vették át. Megszülettek a kollektív titkok is, ezeket államtitoknak nevezték el. Egyszóval, a titok népszerű lett, és ezt a pozícióját mind a mai napig őrzi”

Minden szakmának megvan a maga titka. A komolyabb tudást birtoklók mindegyike úgy érzi, amit ő tud, az nem más, mint a titok titka. A titkot ma már törvényekkel, eskükkel, fegyverekkel és ököllel védi az emberiség. Vannak például, akiket konkrétan köteleznek, ha titokhoz jutottak, akkor azt gondosan őrizniük kell. (Mindaddig, míg illegális módon saját javukra nem tudják fordítani…)  Ilyen titkaik vannak például az orvosoknak, ügyvédeknek, politikusoknak, prostituáltaknak (striciknek), mosógép szerelőnek, postásnak, gázóra leolvasónak, és minden jóra és rosszra való embernek.

„Apropó! Ha már az imént említettem a plébánost, térjünk már ki egy pillanatra az ő érdekeltségeibe kerülő titkokra is, melyekhez a gyóntató fülkében jut. A vallás az egyetlen intézmény a világon, amelynek erőszak nélkül sikerül kicsalni az emberek titkait”

Gondoljanak csak bele, ott vannak a nagy titokszerzők/és tartók, mint Harold Adrian Russell „Kim” Philby szovjet hírszerző (Rufina Pukhova házastársa), esetleg Margaretha Geertruida Zelle fríz származású holland bártáncosnő, akit Mata Hariként ismert meg az éjszakában kóborló gyanútlan katonatisztek serege. Vagy Julian Szemjonov regényíró (életből ellesett) főhőse, Max Otto von Stirlitz SS-Standartenführer (ezredes), a német hírszerzés magas rangú tisztje, akiről kiderül, hogy valódi neve Makszim Makszimovics Iszajev, és a szovjet hírszerzés ezredese – maga Stirlitz kapitány.

„Titkot szerezni, tartani és kiverni mindig is nagy értékteremtő munka volt”

(lásd. Népköztársaság útja 60, Terror Háza) A nagy titok birtokosokból bizony akár kombinált fogóval sem bírtak kihúzni egy falatka titkot sem. Erre jön Balázs-atya, az alsóvárosi templomban, farácsos bódéjában és mindenről lazán értesül. Ha most vulgáris lennék, csak annyit mondanék: besz*arás!  Arról bizonyára kevesen tudnak, hogy a „bűnbánat szentségét védő titoktartási fegyelem”, egyetlen lába a „A szó szoros értelmében vett gyónási titok, a szentségi pecsét (sigillum sacramentale).” Ennyi. Ez pedig olyat mond ki, hogy „… gyóntatót kötelezi, s azt jelenti, hogy tilos a gyónót szóval, vagy bármilyen más módon, bármi okból is akár csak részben is elárulnia (Codex 983.k. 1.§).”

Nem mennék én bele további részletekbe, de én elhiszem, hogy visszaélésről szó sem lehet. Főleg, hogy – mint a Magyar Katolikus Lexikon írja: „Mivel a gyónási titok megtartása isteni jogon kötelező, ezért alóla a pápa sem adhat fölmentést. Megjegyzendő még, hogy mivel a CIC ezt külön nem említi, a gondatlanságból elkövetett ilyen cselekmény nem büntetendő (vö. 1321.k. 2.§).”  Nem tudom, más hogyan értelmezi e súlyos gondolatokat, de én úgy vélem, ha Balázs Atya letol egy kupa misebort ebéd után, és megered nyelve a körzeti megbízott, vagy az éppen arra ténfergő ügyvéd úr jelenlétében, akkor a gond és a titok elszállt. Szándékosság fel sem merülhet. De, ha mégis rá tudnák húzni a vizes lepedőt, akkor (a Codex 1388.k. 1.§ szerint) a megbotlott pásztort akár ki is közösíthetné a Szentszék. (Jújjj! Nem szeretnék ekkor a helyében lenni…) Na, de ne ténferegjünk a templomok környékén, van titok bőven másfelé is.

„A titok azért jön létre, hogy tartsák. Saját titkot tartani nehéz ugyan, de még mindig könnyebb, mint a másét”

Ez utóbbit tartani ugyanis olyan, mint mikor a hasmenést próbálod visszafogni – ideig-óráig sikerrel. Ugyanakkor, tudjuk jól, a titkot nem szabad feszegetni, hiszen halála a felfedése. Amíg egy emberé, addig van csak biztonságban. Amint kikerül onnan, olyanná válik, mint a felforrósított vasgolyó. Bárkivel megosztod, sütni fogja a kezét, és szabadulni akar tőle. Nem bírja sokáig tartani. Kézből-kézbe vándorol, míg egyszer olyanhoz nem kerül, aki használni tudja. Kétséged ne legyen felőle – vissza fog élni vele.

„Mindennapi életünk titkai. Ezek azok a titkok, amelyek igazán nem is titkok, hanem praktikák”

Más, vagy saját tapasztalat, vagy megszenvedéseken alapulnak. Ezeket, frappánsan megfogalmazva, hatásvadászat során szeretjük megosztani. Azt várjuk, hogy mások rácsodálkozzanak, vagy jót szórakozzanak.  Mire is gondolok? Nos, az olyan találós kérdésekre, mint: Mi a hosszú női barátság titka? – Ugyanazon bort szeretni és különböző férfi típushoz vonzódni. Annak ellenére, hogy nem létezik két egyforma párkapcsolat, a hosszú házasélet titkát is rendszeresen firtatjuk. Egy ilyen titok például, hogy a férjnek bagoly, a nőnek pacsirta természetűnek kell lennie. Így a feleség nem látja, milyen állapotban jön haza a férfi, a párja pedig nem látja milyen állapotban ébred neje.

„A jó kapcsolat titka pedig nem más, mint megfelelően tudd adagolni személyes jelenlétedet mások életében”

Én sokszor elgondolkodtam azon, ha egyszer mérhetetlen gazdag lennék, és megkérdeznék tőlem, mi az én sikerem titka, azt mondanám, minden nap hajnali négykor kell felkelni! Aztán napközben csak röhögnék a sok kialvatlan, karikás szemű kincsvadászokon…

Annak ellenére, hogy életünk vége felé egyre több titkunktól szabadulunk meg – talán, mert már kevesebbet veszíthetünk, vagy rég elavult és lényegtelenné vált, esetleg nehezebb tartani, mint a vizeletet, de az is meglehet, hogy egyszerűen elfelejtjük őket. Mindezek ellenére (belső felmérés alapján megalkotott statisztika szerint), titkaink mintegy 52 százalékát magunkkal visszük az örök nyugalomba. Így van ez jól, hiszen akkor már kifenét érdekelnek a mi titkaink. Nem tudják ránk húzni őket, nem élhetnek vissza velük, az itt maradt szeretteinknek pedig csak csalódást és bonyodalmakat hozhatnának.

„El tudják képzelni mi történne, ha egy váratlan fordulattal a világ összes titkát egyszerre, vagy szép sorjában felfednénk? Megbolondulna itt minden körülöttünk. Azt hiszem, ezt a pillanatot nevezhetnénk el a világ végének. Szóval, mindenki őrizze csak a titkát jó erősen, és vigye magával (legalább a felét), ha majd eljön az ideje a távozásnak”

Biztosan tudják, hogy az oroszok a titokzoknit „láthatatlankának” nevezik. Valahol, azt hiszem ez a név is legalább annyira találó, mint a magyar változat, hiszen maga a titok is láthatatlan, de tudjuk, hogy van – vagy csak azt hisszük?

Na igen, az orosz anekdota: Három kolléga nekiül beszélgetni és iszogatni. A komolyabb részhez érve elhatározzák, hogy mindenkinek fel kell fednie egy-egy titkát. Az egyik megosztja, hogy ő bizony rendszeresen rájár a főnöke feleségére. A másik felfedi titkát, hogy ő bizony homokos. A harmadik, egy darabig feszeng, majd megosztja, hogy egyetlen titokkal bír: nem képes titkot tartani.

CÍMKÉK:
MEGOSZTÁS