Kezdőlap » Világ - 2018 » Széttartó trendek a posztszovjet térségben
Az ukrán válság volt a búcsúzó évben is a legnagyobb a térségben meglévő feszültség első számú forrása #moszkvater

Széttartó trendek a posztszovjet térségben

Az egész térségre rávetül az ukrán válság, és az Oroszország és a Nyugat között megnövekedett feszültség

Az ukrán válság volt a búcsúzó évben is a legnagyobb a térségben meglévő feszültség első számú forrása #moszkvater
„Az ukrán válság volt a búcsúzó évben is a legnagyobb a térségben meglévő feszültség első számú forrása”
Fotó:EUROPRESS/Genya SAVILOV/AFP

Viták nemcsak az Európai Unión belül vannak. Hiába az év sikertörténete, hogy két évtized után végre megegyezés született a Kaszpi-tenger státusáról, egyre több a konfliktus a posztszovjet térségben is, a térség integrációja lelassult. A különböző integrációs keretek belül erősödnek a széttartó folyamatok, ráadásul az egész térségre rávetül nemcsak az ukrán válság, de az Oroszország és a Nyugat között megnövekedett feszültség is. Így írja le elemzésében a régióban 2018 folyamán mind jobban kirajzolódó trendeket Alekszandr Guscsin a posztszovjet térség moszkvai szakértője.

„Az ukrán válság volt a búcsúzó évben is a legnagyobb a térségben meglévő feszültség első számú forrása

A kercsi szorosban történtek után már a katonai szembenállás eszkalációja sem kizárt. A Donbaszban bármikor megindulhat egy ukrán támadás, amit jelez az is, hogy a hadsereg egységei benyomultak a két fél közötti szürke zónába. A háború kirobbanásának ugyan ellentmond, hogy az a katonai erőviszonyokat tekintve Kijev számára végzetes lehetne, a konfliktus berobbanásának esélyét növeli ugyanakkor az ukrán belpolitikai helyzet, a közelgő választások és Petro Porosenko elnök alacsony népszerűsége. Ugyancsak növeli a feszültséget az Oroszország és a Nyugat között mind élesebbé váló geopolitikai szembenállás, amelynek fő terepe Ukrajna.

Nem segíti a helyzet rendezését, hogy Kijev és Moszkva kapcsolatában a barátsági szerződés felmondásával erősen megrendült a jogi bázis, a tárgyalási keretek lassan, de biztosan kiürülnek, s most már az egyházszakadás is erősíti a szembenállást. Egyszóval, a helyzet robbanással fenyeget, és nem sok jóval kecsegtet, hogy hatalma megőrzése érdekében Porosenko láthatóan kész meglehetősen messze lemenni, és az Oroszország feltartóztatásában gondolkodók is bekeményítettek. Ugyancsak nyugtalanító, hogy Moszkva is egyre idegesebben reagál Kijev lépéseire.

„A helyzet eszkalálódásának a veszélye tehát egyre nagyobb, és Porosenko esetleges bukása is csak taktikai változást hozhat

Stratégiai szempontból Kijev már aligha képes szakítani az orosz ellenes politikával. Mint ahogy Moszkva is úgy látja, hogy a helyzet reménytelen, így nem nagyon van vesztenivalója. Pedig ez nem így van, hiszen a konfliktus és következményei már most is visszafogják, mind Ukrajna, mind pedig Oroszország fejlődését. Ráadásul a konfliktus esetleges berobbanása már az ukrán államiságot veszélyeztetné, míg ha Moszkvát sikerülne belehúzni egy kiterjedt konfliktusba, az végképp lerombolná az elmúlt közel két évtized eredményeit és növelné az ország elszigeteltségét.

Mind idegesebb a helyzet a szomszédos Moldovában is. Egyrészt magyarázható ez a februári választások közeledésével, másrészt az ukrán válság hatásával. Az év folyamán a Moszkvával kiváló kapcsolatokat ápoló baloldali elnök Igor Dodon politikai befolyása tovább gyengült, de meglehetősen bonyolult a választások előtti képlet is. A kormányzó erő népszerűsége látványosan gyengül, ám a Demokrata Párt mögött áll az ország első számú oligarchája Vladimir Plahotniuc, aki nem adja könnyen a hatalmat.

Így nemcsak az Moszkva felé tekintő és a nyugatos tábor között éles a szembenállás, hanem ez utóbbi pártok között is. Ráadásul a kis ország is egyre látványosabban válik a geopolitikai szembenállás terepévé. Mutatja ezt az is, hogy az amerikai nagykövet már most tudni véli, hogy Moszkva beavatkozik a parlamenti választásokba.

„S akkor még nem beszéltünk a szakadár Dnyeszteren túli területről, ahol az ukrán konfliktus eszkalálódása esetén a Chisinau és Tiraszpol közötti bíztató közelmúltbeli tárgyalások ellenére látványosan romolhat a helyzet

Hatalmas változásokat hozott a 2018-as év Örményországban is, ahol a Nikol Pasinjan vezette erők elsöpörték a tíz éven át uralkodó Szerzs Szarkiszjan mögött álló és elkorrumpálódott Köztársaság Pártot, ám az új hatalom körül messze nem tömörült úgy a társadalom, mint azt a parlamenti helyek újraosztása mutatja. Ezt jól mutatja az előrehozott választások alacsony részvételi aránya. De nem világos az új hatalom gazdasági programja sem, így nem egyértelmű, miként tudja majd hosszú távon fenntartani a támogatottságát, ezzel a politikai stabilitást.

Pasinjan egyelőre deklarálta, hogy Örményország fenntartja a stratégiai partnerséget Oroszországgal, ám szaporodnak a nyugtalanító jelek. Így aztán majd csak idővel lehet eldönteni, hogy marad-e a jelenlegi stratégiai irány. E kurzus fenntartását erősíti minden esetre, az Örményország és Azerbajdzsán között Karabah miatt máig feszült viszony és az ingatag szociális, gazdasági helyzet is.

A közép-ázsiai térség elmúlt éve viszonylagos nyugalomban telt, s a régió stabilitásához jelentős mértékben hozzájárul Oroszország és a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete. Ráadásul egyelőre nem borította fel az egyensúlyt a térség feletti befolyásért mindenek előtt Moszkva és Peking közötti, ám egymás érdekeit azért tiszteletben tartó verseny, és az amerikai ambíciók közös féken tartása. Ami a régió országait illeti, a leginkább Türkmenisztánban és Tádzsikisztánban ingatag a helyzet. Mindenek előtt a szociális, gazdasági gondok, és a vallási feszültségek jelentik a potenciális veszélyforrást.  Kazahsztánban a közelgő hatalomváltás okoz némi bizonytalanságot, ám bíztató jel, hogy ezt a szomszédos Üzbegisztán is nagyobb zökkenők nélkül megoldotta. Taskent egyébként emellett viszonylagosan liberalizálta a rendszert, s a külpolitikában is a többirányú politika új stílusát honosítja meg. E térségen belül komoly integrációról nem beszélhetünk, de már az is eredmény, hogy sikerült letompítani az országok között meglévő nézetkülönbségeket.

„Az utóbbi időben látványosan feszültebb lett a viszony a formálisan szövetségi államban élő Oroszország és Belarusz között

Erre a relációra ismét csak a Moszkva és a Nyugat között megromlott viszony és a közös szomszéd Ukrajna körüli válság vetül ki. A Kreml a nemzetközi környezet romlásával szorosabbra akarja vonni Minszkkel a katonai-politikai integrációt, amit a belarusz vezetés a szuverenitás korlátozásaként fog fel és erre így érthető idegességgel reagál. Moszkva közben megelégelte a belarusz gazdaság támogatását és az alacsony olajárat és a reexport engedélyezését a már láthatóan rendszer szintű válság ellenére a szövetségi állam megszilárdításához köti. Minszk erre finom manőverezésbe kezdett, s miközben maga a rendszer is puha átalakuláson megy át, új piacok keresésével, a nyugati, s főképp a kínai kapcsolatok erősítésével igyekszik szabadulni Moszkva fojtó baráti öleléséből. A belarusz gazdaság jelenlegi orosz függését látva ez rövid távon meglehetősen reménytelen próbálkozásnak tűnik, ám meglátjuk, mit hoz a jövő.

Nemcsak a szövetségi állam, de az Eurázsiai Gazdasági Unió is gondokkal küszködik. Annak ellenére, hogy a mintegy 200 milliós piacon belüli kereskedelmi forgalom növekedik, a vámunió erősödik és az integrációs keret mind aktívabb kifelé is. Az Eurázsiai Gazdasági Unió azonban egyelőre a nemzetközi térben alig látszik, amit jól mutat az Európai Unió és a kétoldalú kapcsolatokat preferáló Kína hozzáállása. Az integráció mindenek előtt a protekcionizmus és a piacok összefésülésének egyensúlytalansága miatt lassan halad, s ezt a folyamatot csak tovább gyengíti a félelem Oroszország túlsúlyától.

„Összességében eseményekkel teli, viharos évnek ígérkezik a térség több országában is 2019, s különösen komoly feladat elé állítja ez a régió motorjának számító, ám maga is külső és belső problémákkal küszködő Oroszországot

A konfliktusok különösen Ukrajna irányában erősödhetnek, de nem kizárt a feszültség megnövekedése Karabah körül sem. A belső helyzet Ukrajnában, Moldovában és Örményországban hozhat érdekes változásokat, míg Belarusz előreláthatólag a finom belső átalakulás mellett is a stabilitás szigete marad, ám Oroszországgal a problémák fennmaradnak. E potenciális konfliktusok sora Moszkva nyugati vetélytársainak örömére alapvetően meghatározza a régió integrációját, amely aligha fog jövőre sebességet váltani. Rossz hír ugyanakkor Európának, hogy e térség 2019-ben sem lesz stabilabb és biztonságosabb, mint volt 2018-ban.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.