„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Súlyos harcok Limannál

2022. szept. 27.
Hidegkuti Konstantin

MEGOSZTÁS

Milyen fontos események történtek az elmúlt napokban az észak-donbasszi harctéren? Hogyan áll az aktuális ukrán offenzíva Liman térségében? Miként alakulhatnak az elkövetkező napok harcai? A népszavazások hatására újabb frontokon próbál ellentámadást végrehajtani Kijev? Az ukrajnai háború kapcsán a nyugati kutatóközpontok által is jegyzett, katonai elemzéssel és nyílt forrású hírszerzéssel – OSINT – foglalkozó orosz Rybar Telegram csatorna összefoglaló videója a limani front szeptember 21-22-i eseményeiről.

▪️ Az ukrán haderő szeptember 21-én megkezdte a Limantól északnyugatra fekvő Dobrisevo település ostromát. A műveleti cél Dobrisevo mellett a szomszédos Sztavka elfoglalása, hogy így Limant északról be lehessen keríteni. Dobrisevon belül az ukrán haderő a település külterületeiig szorította vissza az orosz csapatokat, ám a későbbiekben az orosz kontingensnek sikerült védelmét stabilizálnia.

▪️ Késő délután egy ukrán páncélos csoportnak mégis sikerült az északnyugati frontszakaszt áttörnie. Rubci és Lozovoje irányából ukrán gépasített gyalogság áramlott az orosz kézen lévő Redkodub, valamint Karpovka települések irányába.

▪️ Az orosz légi felderítésnek még időben sikerült az ukrán áttörést detektálnia, amelyet így erőteljes tüzérségi ellentámadás fogadott. Ez lehetővé tette az ukrán előrenyomulás lelassítását, majd a támadó alakulatok megosztását. Az áttörés meghíúsult, jelenleg a harcok Karpovka és Lozovoje falvak környezetében zajlanak.

▪️ Annak ellenére, hogy meghiúsultak a kijevi parancsnokság kezdeti tervei a luganszki területekre történő bevonulásról, az ukrán csapatoknak mégis sikerült hídfőállást létesíteni Dobrisevo és Karpovka falvak térségében.

▪️Az ukrán parancsnokság további egységeket vezényel a térségbe Liman bekerítése érdekében. Amennyiben ezt nem követi orosz reakció, a Limant védő alakulatok könnyen csapdába eshetnek.
Szerk.: A videó megjelenése óta eltelt időben úgy tűnik sikerült a frontot stabilizálni és a város bekerítése egyelőre elmaradt.

MEGOSZTÁS

Hidegkuti Konstantin
1997-ben született, jelenleg is tanulmányait folytató nemzetközi kapcsolatok szakértő. Érdeklődési körének középpontjában Oroszország, az orosz fegyveres erők, az orosz és globális geopolitika, biztonságpolitika, valamint alapvetően a haditechnikával összefüggésben felmerülő témák állnak. Mindezeken túl aktívan figyelemmel kíséri a globális világrend fokozatos átalakulását. Diplomáját nemzetközi tanulmányok szakon szerezte, angolul, oroszul és németül beszél.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    Titkos katonai börtönök Ukrajnában

    2026. nov. 6.
    Katonai „börtönre” bukkantak Kijev közelében, ahol dezertált katonákat tartottak fogva és kínoztak. A kiszivárgott hírek szerint egy férfi g...

    Zelenszkij legnehezebb tele

    2026. nov. 3.
    Miközben nyáron az ukrán elnök még nyeregben érezhette magát, az ősz vége felé közeledve helyzete bel- és külpolitikai szempontból sem mondh...

    Csendre inti a Pentagon a baltiakat

    2026. nov. 1.
    „Ne legyetek hangosak! Ne csapjatok zajt! Ne piszkáljátok az oroszokat!” A Reuters értesülése szerint a Pentagon ebben a hangnemben szólítot...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK

    © 2018-2026 - #moszkvater