„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Moszkvai üzenet Washingtonba

2023. márc. 19.
Hidegkuti Konstantin

MEGOSZTÁS

A #moszkvater és az Ultrahang közös projektjének legújabb adásában a Krím térségében lezuhant amerikai MQ-9 Reaper felderítő drón kapcsán beszélgettünk. Pontosan mire is szolgál a típus és hogyan történhetett az incidens? Milyen üzenete van az üzemanyag vészleeresztésének? Egyúttal milyen kihatásai lehetnek az esetnek az ukrajnai háborúra?

Ahogy már azt a vonatkozó írásunkban is fejtegettük, az MQ-9 Reaper kapcsán kibontakozott fekete-tengeri incidens főképp üzenet értékkel bírt az Egyesült Államok felé. Moszkva kvázi ilyen módon húzta meg az orosz határok menti felderítő repülések kapcsán a sokat emlegetett vörös vonalat. Ám fogalmazhatunk úgy, hogy az üzenetküldés a helyzet súlyosságához képest felettébb „kipárnázva” történt. Az egyes értesülésekkel szemben az incidens során sem fegyverhasználatra, sem pedig fizikai érintkezésre nem került sor. Egyúttal miután az MQ-9 egy pilótanélküli légijármű, így emberélet sem volt veszélyben.

„Ami a drónok vagy egyéb légijárművek <leszedését> illeti, eszkaláció helyett inkább a hidegháborús tradíciók köszönnek újra vissza”

Ne feledjük, a Perzsa-öböl térségében, illetve kifejezetten Teherán vonatkozásban már a 2000-es évek második felétől kezdve mindennaposnak számítottak a berepülések az iráni légtérbe, valamint ezt követően a drónok lelövései. Bár az elmúlt 30 évben Európa elszokott az ilyen jellegű incidensektől, attól még azok a világ többi pontján máig előfordulnak. De említhetnénk akár a hidegháborús példákat, ahol nem egyszer az elfogások kisebb ütközésekkel is jártak. Ám azok sem vezettek el a harmadik világháború kitöréséhez, mivel mind a szovjet, mind az amerikai kormányzatok akárcsak a Krímnél, akkor is helyükön kezelték az eseményeket. Honnan ered az üzemanyag vészleeresztés gyakorlata? Milyen hasonló incidensek történtek a hidegháború alatt? Ki is volt az a Vaszilij Cimbal és hogyan kapcsolódik személye a mostani esethez?

Többek közt ezekről és még sok más dologról beszélgetett Hidegkuti Konstantin katonai szakértővel, a moszkvater.com állandó szerzőjével a #moszkvater és az Ultrahang közös projektjének legújabb adásában Király Tamás, az Ultrahang műsorvezetője. A #moszkvatér a www.moszkvater.com és az Ultrahang közös műsora minden héten kétszer, általában hétfőn és szombaton elérhető az Ultrahang csatornáján. De olvasóink megtalálják ezeket a műsorokat a portálunkon, és követhetnek bennünket a Facebookon, a Telegramon, és a Twitteren is.

MEGOSZTÁS

Hidegkuti Konstantin
1997-ben született, jelenleg is tanulmányait folytató nemzetközi kapcsolatok szakértő. Érdeklődési körének középpontjában Oroszország, az orosz fegyveres erők, az orosz és globális geopolitika, biztonságpolitika, valamint alapvetően a haditechnikával összefüggésben felmerülő témák állnak. Mindezeken túl aktívan figyelemmel kíséri a globális világrend fokozatos átalakulását. Diplomáját nemzetközi tanulmányok szakon szerezte, angolul, oroszul és németül beszél.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    Káosz pezsgőbe mártva

    2026. jan. 21.
    Lesz annak valami diszkrét bája, amikor az antiglobalista Nigel Farage tockosokat oszt ki a davosi globalista elitnek. Nem beszélve Trumpról...

    A rakéta reneszánsz

    2026. jan. 19.
    Van az orosz-ukrán háborúnak egy olyan aspektusa, amely ugyan időről időre előkerül, mégsem esik elég szó róla. Ez pedig a hátországok ellen...

    Miről beszél Trump Davosban?

    2026. jan. 21.
    Davosra figyel a héten a nemzetközi közvélemény. No, nem azért, mert itt dől el a világ sorsa, Donald Trump részvétele azonban a jelenlegi k...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK