//Mondj igazat, és betörik a fejed!
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezet fog tárgyalásuk után Brüsszelben 2023. február 9-én. A magyar kormányfő Kiriákosz Micotákisz görög, Andrej Plenkovic horvát, Robert Golob szlovén miniszterelnök, Karl Nehammer osztrák kancellár, valamint Rumen Radev bolgár és Nikosz Anasztasziadisz ciprusi államfő társaságában külön találkozón tárgyalt az ukrán elnökkel a kétnapos EU-csúcs helyszínén 2023. február 9-én #moszkvater

Mondj igazat, és betörik a fejed!

MEGOSZTÁS

Keményen kérte számon a magyar kormányfőn az egyébként reális helyzetértékelést az ukrán külügyminisztérium, és az utóbbi időben már megszokott módon gyalázta Magyarországot Dnyipro polgármestere. Ez az eset is jól mutatja, hogy Kijev nem szeret szembesülni az igazsággal, és agresszíven támad, ha a világ nem úgy táncol, ahogy ő gondolja. Ez az áldozati szerepből tőkét kovácsoló követelőző mentalitás még sok gondot okozhat az Ukrajnát most rózsaszín szemüvegen át néző Európai Uniónak. A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezet fog tárgyalásuk után Brüsszelben 2023. február 9-én. A magyar kormányfő Kiriákosz Micotákisz görög, Andrej Plenkovic horvát, Robert Golob szlovén miniszterelnök, Karl Nehammer osztrák kancellár, valamint Rumen Radev bolgár és Nikosz Anasztasziadisz ciprusi államfő társaságában külön találkozón tárgyalt az ukrán elnökkel a kétnapos EU-csúcs helyszínén 2023. február 9-én #moszkvater
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezet fog tárgyalásuk után Brüsszelben 2023. február 9-én. A magyar kormányfő Kiriákosz Micotákisz görög, Andrej Plenkovic horvát, Robert Golob szlovén miniszterelnök, Karl Nehammer osztrák kancellár, valamint Rumen Radev bolgár és Nikosz Anasztasziadisz ciprusi államfő társaságában külön találkozón tárgyalt az ukrán elnökkel a kétnapos EU-csúcs helyszínén 2023. február 9-én
Fotó:MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Mondj igazat, és betörik a fejed! Képletesen szólva így járt Orbán Viktor is, amikor zárt körben vendégül látva néhány, a Mathias Corvinus Collegium egyébként szintén zárt körű konferenciájára érkezett külföldi újságírót, a világ, benne Ukrajna helyzetét írta le. A kormányfő arról beszélt, hogy szerinte jelenleg Oroszország célja az, hogy „kormányozhatatlan ronccsá” változtassa Ukrajnát, és ez sikerült is. „Ukrajna most olyan, mint Afganisztán. Senki földje! – idézte Orbán Viktort a The American Conservative újságírója. A kormányfő ehhez aa beszámoló szerint egyebek mellett még hozzáfűzte azt is, hogy szerinte az idő Oroszország oldalán áll. Kijev persze azonnal ugrott az egyébként nem igazán a nyilvánosságnak szánt, és egyáltalán nem a provokáció szándékával elmondott, majd az amerikai folyóirat felületén megjelent mondatokra. Az ukrán külügyminisztérium elfogadhatatlannak és becsmérlőnek nevezte az Ukrajnát Afganisztánhoz hasonlító, és senki földjének nevező kijelentést.

„Oleg Nyikolenko szóvivő szerint Magyarország szándékosan rombolja a magyar-ukrán kapcsolatokat, ezért bekérették az ukrajnai magyar nagykövetet is”

Ennél is messzebb ment az Orbán Viktorhoz a közösségi oldalán intézett durva üzenetében Dnyipro polgármestere. Borisz Filatov „ribancarcnak” nevezte a kormányfőt, majd úgy „ukránosan” odaszúrta, hogy a trianoni békeszerződés büntetés volt a bestiális történelmi viselkedésért. Ezután az Ukrajnában már nem először elhangzó fordulattal becsmérelte a magyar népet, megjegyezve, hogy az ukránok több ezer éve élnek a földjükön, és nem az Urálon túlról jöttek. A polgármester a bejegyzésben tovább gyalázva a miniszterelnököt és a magyarokat, egyebek mellett szemétládának nevezte mindazokat, akik megbocsátanak a szovjeteknek és utódaiknak 1956-ért, és erkölcsi söpredéknek az Európai Unió, valamint a NATO „ernyője” alól mindenkinek a torkára taposókat. „Kifelé az ernyő alól, és három nap múlva elintézünk titeket” – fenyegetőzött Filatov.

„Tudjuk, hogy az ember sokszor bántással viszonozza, ha szembesítik a fájó igazsággal, az ukrán vezetés azonban szinte már vadászik a magyar politikusok mondataira, megnyilvánulásaira”

Nemrégiben például Kijev abba látott bele revizionizmust, és kérette be az ukrajnai magyar nagykövetet, hogy Orbán Viktor a magyar-görög meccsen egy történelmi Magyarország-térképet ábrázoló sálban jelent meg. Korábban az ukrán külügyminiszter a Gazprommal kötött megállapodás miatt kelt ki magából. Dmitro Kuleba szerint Magyarország ezzel csapást mért a kétoldalú kapcsolatokra, majd azzal fenyegetett, hogy Ukrajna megfelelő választ fog erre adni. Kuleba közben a háború kitörése óta látványosan kerüli a találkozást magyar kollégájával, hogy aztán elmondhassa, Szijjártó Péter az egyetlen olyan külügyminisztere az uniónak, akivel nem beszélt február 24. óta. A kijevi nyilatkozatok fényében érthető, hogy Budapest sem nagyon keresi a kontaktust, egyértelmű gesztus volt ugyanakkor Novák Katalin államfő látogatása az ukrán fővárosba.

„A kapcsolatok javulására azonban nincs sok esély”

Dmitro Kuleba egy év végi interjújában meg is mondta, hogy amíg Orbán Viktor hatalmon van, semmi sem fog változni a magyar-ukrán viszonyban. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte Orbán már oldalt választott, és ezzel nem lehet mit tenni. Még egyértelműbb volt Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó, aki egy zavaros magyarsággal írt bejegyzésében az európai család egyetlen problémás országának nevezte Magyarországot, amely szerinte kannibál álláspontjával szégyenletesen megakadályoz bármilyen reakciót Oroszország rémtetteire Ukrajnában. A sort még folytathatnánk, de nincs értelme.

„A kijevi megnyilatkozásokból egyértelműen látszik, hogy az ukrán vezetés tudatosan építi Magyarország kapcsán az ellenségképet”

Ebben nagy segítségére van a sajtó, így aztán nem meglepő, hogy az ukránok Oroszország után Magyarországot tartják országuk legnagyobb ellenségének. Pedig csak arról van szó, hogy Budapest reálpolitikai alapon közelít a háború kérdéséhez, és mivel a nyugati fősodornak a moralitás mögött megbúvó cinizmusával ellentétben nem a végső győzelemben, az utolsó ukránig tartó öldöklésben, az értelmetlen pusztulásban, hanem a gyilkolás mielőbbi, akár kompromisszumok árán történő megállításában, a békében gondolkodik, így humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, fegyvereket azonban nem szállít.

„Álságos lenne azonban azt állítani, hogy a két ország viszonyát a háború rontotta meg”

Budapest és Kijev kapcsolatai a nemzeti kisebbségek jogainak az európai értékekkel szembe menő szűkítése, a 2017-ben elfogadott, a kisebbségeket érintően jogtipró oktatási törvény, és a magyar kormánynak a kárpátaljai magyarság melletti kiállása nyomán váltak feszültté. Magyarország azzal próbálja felhívni a problémára a nemzetközi közösség figyelmét, hogy 2017 óta ellenzi a NATO-Ukrajna Bizottság formális ülésének összehívását. Ukrajna azonban az oktatási után a nyelvtörvénnyel, majd legutóbb a kisebbségi törvénnyel is bizonyította, hogy nem tér le a nemzetállam építésének, az erőszakos ukránosításnak az útjáról. Egyesek, így Munkács polgármestere a háborúból is azt a tanulságot vonták le, hogy még tovább kell növelni a nyomást a kisebbségekre. Előbb a munkácsi várból tüntették el a turul szobrot, majd talapzatára ukrán címert helyeztek el, aztán leszedették mindenhonnan a magyar jelképeket, végül iskolaigazgatókat váltottak le. Az ukrán nacionalisták nem állnak le, és már a Vereckei emlékművet bontanák le, mert birodalmi jelképet látnak benne.

De ha valaki mindebből nem értene, Dmitro Kuleba külügyminiszter egy nyilatkozatában is egyértelműsítette,

„a magyaroknak tudomásul kell venniük, hogy már nem lesz úgy, mint az oktatási törvény elfogadása előtt volt, nem lesz visszatérés a múltba”

Magyarország azonban kiáll a kárpátaljai magyarok érdekeinek védelme mellett, és mint Szijjártó Péter még 2017-ben kijelentette, ezeket semmiféle geopolitikai játszma oltárán nem hajlandó feláldozni.

Ukrajna lényegében már a függetlenné válása óta a nemzetállam építésén dolgozik. Előbb csendben, aztán az elmúlt közel húsz évben felbátorodva egyre durvábban. Kijev abból sem tanult, hogy részben éppen ez a politika, a nacionalizmus egyre gátlástalanabb tombolása és az elhibázott nemzetépítés vezetett végső soron az ország pusztulásához. A háború közepette sem enyhül a nyomás a kisebbségeken, és a nacionalizmus megerősödése nem sok jót ígér a későbbiekre sem. A jelenlegi trendek folytatódása mellett a magyarság lassú elfogyása várható Kárpátalján, amelyet csak felgyorsíthat az egyre intenzívebben zajló lakosságcsere.

„Egyáltalán nem lehetnénk meglepve azon sem, ha a magát az európai demokrácia védőbástyájaként beállító, állig felfegyverzett Kijev a harcok számára kedvezőtlen alakulása esetén a kisebbségeken verné le frusztrációját. Ha pedig győz, akkor az önbizalma nő meg Kijevnek annyira, hogy nem tűr majd ellentmondást”

Főképp azok után, hogy a nyugati politikusok úgy adják alá a lovat, mint tette a minap Kijevben Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy az EU minden ha és de nélkül Ukrajna mellett áll, hiszen Ukrajna a közös értékeinkért, a nemzetközi jog tiszteletben tartásáért és a demokrácia elveiért harcol, és ezért kell Ukrajnának megnyernie ezt a háborút. No, ezek után mondja majd például bárki is a kijevi vezetésnek, hogy nem felkészült az uniós tagságra! Szándékosan nem azt a példát említettem, hogy tartsa be a nemzeti kisebbségek jogait, mert azzal az Európai Unió eddig sem foglalkozott.

„Kijev már most megmutatkozó ambíciói, és agresszív, követelőző stílusa – Volodimir Zelenszkij a legnagyobb támogatóit is számon kéri és kioktatja – még komoly problémákat okozhat a most Ukrajnát rózsaszín szemüvegen át néző látó, és a demokrácia helyzetéről a maguk számára irreális képet kialakító európai vezetőknek”

Zelenszkij és csapata tudatosan túljátszva az áldozati szerepet, és a nyugati fősodor média asszisztálása mellett a szenvedéstörténetet felnagyítva, lényegében árucikké téve úgy áll a támogatói elé, hogy neki minden jár. Aztán ha nem is mindent, de a részben már mesterségesen kialakított morális közhangulatban sok mindent meg is kap.

Persze, a támogatók is próbálnak ügyeskedni, elszabotálni a kérések egy részének teljesítését, ezért aztán Kijev a háború teremtette morális közegben erkölcsi alapon durván számon kéri őket. Sokat mesélhetnének erről Berlinben, ahol szó nélkül tűrték, ahogy Zelenszkij elnök korábbi jó orosz kapcsolatai miatt támadta durván német kollégáját, és megalázó módon az indulás előtt vonta vissza a néhány európai kollégájával Kijevbe készülő Frank-Walter Steinmeier meghívását. Andrij Melnyik nagykövet pedig hetente alázta a német vezetőket, „sértődött kenőmájasnak” „hisztis gyereknek” nevezte Olaf Scholz kancellárt, amiért az az említett eset után nem látogatott el egy ideig az ukrán fővárosba.

„De kapott Izraeltől Washingtonig Zelenszkijtől mindenki más is, ha nem úgy táncolt, ahogy Kijev gondolta”

Az ukrán elnök felszólalt a G20-aktól az Oscar díjosztó gálájáig minden nemzetközi fórumon és rendezvényen. Egyedül a foci vb döntőjén nem mondhatta el a szövegét – majd legutóbb a San Remo-i fesztiválon a video bejelentkezést visszamondva csupán felolvasták az üzenetét -, máshol nem mertek nemet mondani neki. Mindezek fényében nem meglepő, hogy Zelenszkij és csapata például nem kérte, hanem követelte a katonai támogatást, és hisztériásan kiakadt, ha késett a fegyverszállítás. Mert mint például a már említett Melnyik nagykövet oktatta Scholzékat, a németeknek – s másoknak is – „átkozott kötelessége” segítenie Ukrajnán. Hát, nem! Nincs tehát egyedül a Kijevtől kapott durvaságokkal a magyar kormány és annak vezetője, még ha Kulebáék céltábláján azért kiemelt helyet is foglal el Orbán Viktor.

 (A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható)

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.