//Mit ér a siker, ha távol a haza?
„Írói álnevét a Szasa Csornijt először 1905 novemberében használja az ifjú és pályakezdő költő” #moszkvater

Mit ér a siker, ha távol a haza?

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Mivel Szilveszter a derű ünnepe is, szerzőnk ezúttal kissé vidámabbra veszi a kirándulást az orosz irodalom elfeledett mezőin, amikor a szatíra, a humoros költészet királyát, Szasa Csornijt idézi meg.

„Írói álnevét a Szasa Csornijt először 1905 novemberében használja az ifjú és pályakezdő költő” #moszkvater
„Írói álnevét a Szasa Csornijt először 1905 novemberében használja az ifjú és pályakezdő költő”

Kis üdülő település a Földközi-tenger partján. Az egyébként álmos helység lakossága nyáron többszörösére duzzad. Jókor érkeztünk. Az iskola még nem ért véget, és a szülők biflázásba belepistult gyermekeikkel még nem zúdultak ki a tengerpartra. A település nevét mind a mai napig képtelen voltam helyesen megjegyezni, pedig egy illatos, ruhásszekrényünk tartalmát megvédő virágra „molyolt”. Le Lavandou.

És még valami másra. Pontosabban valakire. Ezt csak jó két évtizeddel később tudtam meg.

„Volt egy fiatal legényke Odesszában, akit többszörösen vert a sors”

Egyrészt, mert zsidónak született, ami nem volt túl jó ajánlólevél a XIX. század végén Oroszhonban. A házaló ügynök, később patikus apa és a kereskedő családból származó anya nagy üggyel-bajjal tudta csak elrendezni a népes család életét. Ráadásul a kis Szása kitűnt elevenségével. Puskaport próbált varázsolni fogpasztából, erdei gyümölcsök levéből tintát kotyvasztott. Szülei igyekezete ellenére, akik lelkiismeretesen átkeresztelték mind az öt gyermeküket, hogy gimnáziumban tanulhassanak, a kalandvágyó legényke, miután kicsapják rossz tanulmányi eredményei miatt a gimnáziumból, 15 éves korában Szentpétervárra szökik otthonról.

„Pedig ahonnan elmenekült, szülővárosa, Odessza számos nagyszerű írót, humoristát indított útjára. A nem túl irodalmian csengő nevű kis Alekszandr Glikbergből később írói nevén Szasa Csornij (1880-1932) lesz. A szellemes csipkelődésre, maró szatírára egyaránt vágyó és vevő orosz olvasóközönség kedvence, a humoros költészet királya. Addig azonban göröngyös út várt rá”

A fővárosi gimnáziumban – a tanuláshoz a pénzt a papa küldte – megbukik algebrából. Megszűnik a szülői támogatás, és Szása az utcára kerül. A „Haza fia” napilap cikket közöl a hontalan ifjúról, akin megkönyörül egy tehetős hivatalnok, Konsztantyin Rose, és magához veszi Zsitomirba. Nem mellesleg beoltja az irodalom, a zene szeretetével. Ám a tanuláshoz Alekszandrnak itt sem fűlik a foga, eltanácsolják a gimnáziumból. Nem változik, nevelőapjától is megszökik.  Nem tudván mit kezdeni magával, bevonul a seregbe, a galíciai 20-as gyalogezred kiképző egységébe. Később egy az Osztrák-Magyar Monarchia határán levő vámhivatalban keresi meg kenyerét.

„A pozitív fertőzés az írott szó iránt tovább munkál benne, sorra jelennek meg <Magam vagyok> és <Álmodozó> álnéven írt karcolatai, színikritikái egy volinyi újságban”

És napvilágot látnak első versei. Az 1905-ös esztendő ismét Petrográdon találja. Megismerkedik Marija Vasziljevával, aki későbbi élete társa lesz. A művelt leányzó magas szintű oktatást, hasznos szellemi útravalót kapott a Szmolnij leánynevelő intézetben. Kornyej Csukovszkij, a későbbi nagy barát, akinek a pangás éveiben sikerült összeállítania és kiverekednie egy Szasa Csornij kötet kiadását, így jellemezte az ifjú hölgyet:  „Marja Ivanovna a filozófia doktora volt. Logikát adott elő felsőfokú tanintézetekben. Az igazat megvallva, kissé féltem tőle. Azt hiszem talán Szása is.”

„Írói álnevét a Szasa Csornijt először 1905 novemberében használja az ifjú és pályakezdő költő”

Versei nem hoznak túl nagy szerencsét a lapoknak, ahol közre adják őket. „Semmiség” című epés költeményéért a „Zrityel”-t betiltják. Nem véletlenül. A vers, vitriolos karcolat. A költő nem túl rokonszenvesen jellemzi hőseit: a belügyminiszter Durnovot, a kormányfő Szergej Vittét, és még néhány, a korabeli közönség által nem körülrajongott korifeusát az akkori rezsimnek. Csornij első kötetét, a „Korai motívumok”-at ugyancsak betiltják.

„Jobb belépőt az orosz irodalomba el sem lehetne képzelni. Már akkor sokan rajonganak érte”

Két év külföld következik. Heidelbergben szabad hallgatója az egyetemnek. Ugyan mi mást tanulhatna, mint asszonya nyomdokait követve filozófiát? A költő sem vész el benne, gyilkosan szatirikus versciklusban örökíti meg a német filiszterekkel, nyárspolgárokkal kapcsolatos élményeit.

1908-ban megindul a „Szatirikon” szatirikus lap https://moszkvater.com/a-szamuzott-szatira/, melynek állandó és népszerű szerzője. Egy másik szatirikus lap, az „Aranygyapjú” a „szatíra királyának” kiáltja ki.

A lap ars poeticáját Szasa Csornij így határozta meg: „Kíméletlenül és kegyetlenül ostorozni fogunk mindent mi törvénytelen, hazug és útszéli, mindazt, ami most uralja köz- és politikai életünket. A skorpió csípésével vetekedő félelmetes, mérgező kacagás lesz a fegyverünk.”

„Kortársai szerint az olvasók rendszerint vele kezdték kedvenc lapuk átböngészését, verseit megtanulták és szavalták, még Majakovszkij is idézett maróan gúnyos soraiból”

Népszerűsége ellenére a „költőkirály” (jellemzésében nem fukarkodtak a fenséges jelzőkkel) nem vesz részt irodalmi esteken, igyekszik minden irodalmi eseménytől távol tartani magát. Nem vitázik, és amikor mások nevetnek, ő csak hallgat. Kortársai leírása szerint beesett mellű, vékony nyakú, mosolytalan arcú férfi volt – tökéletes ellentéte műveinek.

1911-ben Csornij elhagyja a Szatirikon-t.  Ekkorra már több kötete is megjelenik. Némelyik annyira népszerű, hogy öt kiadást is megér. Nyáron leutazik a Krímbe, a helyi lapok kapkodnak verseiért. 1912-ben Caprin meglátogatja Gorkijt, aki hízelgően nyilatkozik róla:

„Jóval érdekesebb és tehetségesebb, mint ami két kötetéből kiderül, érzésem szerint nagyszerű dolgok megírására képes”

Közben célba veszi a gyerekolvasókat is, akiknek nyelvét remekül érti. Amikor közöttük van, teljesen megváltozik: kiegyenesedik, vállát kihúzza, nem gyomorbetegesen komor. Kedves, ragyog a társaságukban.

A költő a nagy világégés idején önként bevonul, és asszonyával egy katonai kórházban dolgozik Pszkovban. Versciklussal emlékezik meg a harcokról.  1917-ben az Ideiglenes Kormány szolgálatába áll, mint az Északi front komiszárja.

„Az 1917-es forradalmat már nem fogadja el, és 1918-ban elhagyja az országot”

Először Litvániában élnek asszonyával, majd átköltöznek Berlinbe, ahol bőven akad munkájuk. A város tele van orosz emigránsokkal. Felesége, aki amolyan Jolly Joker a családban, a gazdag emigránsok gyermekeit tanítja, míg Csornij a „Kormány” és az „Oroszhon hangja” című lapokba ír, könyveit egy emigráns kiadó jelenteti meg. Később a „Tűzmadár” képeslap irodalmi rovatát vezeti. Ez az újság csillogó címoldalával, színes illusztrációival eltért a többi szegényes emigráns kiadványtól. A költő rendszeres szerzője a párizsi, prágai emigráns lapoknak, kiadóknak. „Szomjúság” címmel kötete is napvilágot lát.

 

Hamarosan vége szakad a jó életnek, beüt a gazdasági válság. Az író Leonyid Andrejev özvegye munkát ajánl Csornij élete párjának. Olaszországba költöznek. A szállásért és ellátásért a feleség  foglakozik az özvegy három gyermekével, nyelvtudó lévén levelezik a kiadókkal, melyek Andrejev műveit adják közre, s azokkal a rendezőkkel bajlódik, akik színre viszik az elhunyt író darabjait. Versciklus és egy humoros kisregény, a „Macska szanatórium” Csornij itteni termése. Kandúr hőse jólétben dőzsöl, ám mégis a szabadságról ábrándozik. Véletlen lenne? A költő közben emigrációban élő barátjának Alekszandr Kuprinnak így panaszkodik.

„Könyv itt sehol, ismerős egy lélek sem. Akár a sírban”

Egy nehéz év után jön egy még nehezebb költözés. Áttelepülésükhöz Párizsba Csornij el kell, hogy adja a római egyetemnek élete során összeszedett csodálatos gyűjteményét, orosz klasszikusok őskiadványait.

Párizsban ekkor tájt még szép számú orosz emigráns élt. A költő az ő lapjaiknak, a „Képes Oroszhon”-nak és a „Legfrissebb Hírek” napilapnak dolgozik. Állatregénye a „Miki a foxi” ma is kedvelt olvasmánya a gyerekeknek.

 „Az emigránsok körében népszerű, de ez sem segít. Ráadásul szeretne megszabadulni a ráragadt becenévtől, ám eredménytelenül küzd írói neve megváltoztatásáért”

Hiába írja, hogy Alekszandr Csornij, mindenki csak „Szásának” aposztrofálja. Emigrációban társa, Vlagyimir Nabokov megemlékezik arról, milyen önzetlenül támogatta a szegényeket, bejárva azokat a belgiumi, szerbiai és csehországi városokat, ahol az orosz menekültek csoportokban éltek. Segítette pályakezdő társait is.

1932. augusztus 5-én tűz üt ki a költő Le Lavandouban álló tengerparti házának szomszédságában. Alekszandr Csornij rohant oltani. A tűz kihunyt. S vele együtt kihunyt a népszerű, ám lassan már elfeledett nagy szatirikus író csillaga is, hazatérve a házában szívroham végez vele.

„Miután sírját évekig nem fizették, ma már csak egy szerény tábla őrzi emlékét a település kis temetőjében. Megmaradtak viszont a művek. CD-n, interneten, több kötetben újra kiadva. Szasa Csornij hazatért”

Szasa Csornij az aforizma mestere is. Ízelítőül néhány örökérvényű, keserűen humoros bölcsesség a költőtől:

Egy prózaíró lehet ostoba. A költő esetében ez kötelesség. Az ostoba kritikus paradoxon. Persze, lehetnek kivételek…

Van szkeptikus, kritikus, praktikus, ironikus elme és még sorolhatnánk. Az ostobaság csak egyféle.

Az ostobaság minden értéket karikatúrává változtat, a büszkeséget arcátlansággá, a közéletiséget nyáj szellemmé, a művészetet banalitássá, a szerelmet flörtté, a dicsőséget – sikerré…

Ostoba, ne köpj a kútba, eljön az idő, amikor belefojtanak…

Az antik világban az emberi gonoszság és korlátoltság Péter és Pál apostolt börtönbe záratta. Napjainkban a Péter-Pál erődöt építik…

Milyen a miniszteri jó szándék? Megmagyarázhatatlan, hiszen még senki nem tapasztalta.

Ma minden tótágast áll.  Régebben a Lomonoszovok Szibériából jöttek az egyetemre, most a Lomonoszovokat az egyetemről Szibériába küldik.

A kommünikék – rongyok, ebbe öltöztetik a leprás valóságot.

Az ember a majomtól származik – ezt tanította Darwin, mert még nem látta Pobedonoszcevet, különben azt kellene magyaráznia: előfordul, hogy majom származik embertől.

Néha elég megölni valakit, hogy téged ne öljenek meg.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.