Wolfgang Bittner írása a #moszkvater.com-on
2015. szeptember 3-án készült fényképfelvételen a szíriai és afganisztáni háború elől Németországba érkezett menekültek és migránsok gyülekeznek a berlini önkormányzat egészségügyi és szociális osztályának kertjében
Fotó:EUROPRESS/Mehmet Kaman/ANADOLU/AFP
Néhány év alatt mintegy hárommillió menedékkérelmet nyújtottak be. (1) Ez nem tartalmazza azokat a migránsokat, akik illegálisan tartózkodnak Németországban. Emellett jóval több, mint egymillió ukrán menekült van, (2) akik különleges jogokat élveznek. Vízum nélkül léphetnek be az országba, szállást, orvosi ellátást és az oktatáshoz hozzáférést kapnak, és Németországban dolgozhatnak. Ezen felül állampolgári támogatásra (Bürgergeld) is jogosultak, amint menekültstátuszukat elismerik. Ezek a rendelkezések politikai indíttatásúak. A legtöbb esetben nem kerül sor menekültügyi eljárásra. Mivel az ukránok korlátlanul utazhatnak Nyugat-Európában, élénk fegyver- és kábítószer-kereskedelem folyik. (3) Erről azonban nagy a hallgatás.
„A helyi lakosság számára eközben komoly gondokat okoz a lakáshiány, a megnövekedett bérleti díjak, a hosszabb várakozási idő a klinikákon, a drágább egészségügyi ellátás, valamint az óvodák és iskolák túlzsúfoltsága”
Mivel elég sok ukrán segélyezett ingázik Németország és Ukrajna között, Friedrich Merz, a CDU elnöke 2022 szeptemberében egy a Bild-TV-nak adott interjúban „szociális turizmusról” beszélt: „Németországba, vissza Ukrajnába, Németországba, vissza Ukrajnába” (4) Ennek ellenére Olaf Scholz szövetségi kancellár folyamatosan megerősíti, hogy Németország támogatni fogja Ukrajnát „addig, amíg szükséges ”, (5) és ez magában foglalja az elsőbbséget élvező ukrán menekültek ellátását is.
A menedékkérők Németországban a menedékkérők ellátásáról szóló törvény alapján pénzbeli és természetbeni ellátásokra jogosultak, és az állam fedezi a szállásköltségeket is. Kimutatták azonban, hogy azok közül, akik migránsokként érkeznek Németországba, sokan nem az erőszak, a háború vagy a terror elől menekülnek.
Az Alaptörvény 16a. cikkének (1) és (2) bekezdése így szól: „(1) A politikailag üldözött személyek menedékjogot élveznek. (2) Az (1) bekezdésre nem hivatkozhat az, aki az Európai Közösségek olyan tagállamából vagy más olyan harmadik országból utazik, amelyben a menekültek jogállásáról szóló egyezmény és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény alkalmazása biztosított.” Ez azt jelenti, hogy a harmadik országokból Németországba érkező migránsok közül sokan nem jogosultak menedékjogra.
„Merkel <Wir schaffen das> („Meg tudjuk csinálni”) szlogenje tehát puszta véleményformálás volt, alkotmányellenes, és a saját lakosságára gyakorolt következményeket tekintve átgondolatlan”
Udo di Fabio volt alkotmánybíró egy jogi szakvéleményben, amelyet a bajor tartományi kormány megbízásából készített a 2015 végi migrációs helyzetre reagálva, a következőket írta: „Az alaptörvény emberi bánásmódot garantál minden olyan személynek, aki a Németországi Szövetségi Köztársaság területén tartózkodik és annak fennhatósága alá tartozik (az alaptörvény 1. cikkének (1) bekezdése). Az Alaptörvény azonban nem garantálja a világ minden emberének védelmét a de facto vagy a legális beutazási engedély révén”. (6)
Mivel a szövetségi kormány nem biztosította Németország határait, és engedélyezte az ellenőrizetlen tömeges beutazást, di Fabio véleménye szerint megsértette alkotmányos kötelezettségeit. Arra a következtetésre jutott, hogy
„a törvény által megkövetelt hatékony határellenőrzés tartósan összeomlott, és a szövetségi államok jelentős válsághelyzettel szembesülnek, beleértve a közbiztonság fenntartását is”
Az alkotmányjogász kijelentette: „alkotmányos okokból … a szövetségi kormány köteles a hatékony szövetségi határellenőrzést újraindítani, ha a közös európai határbiztonsági és bevándorlási rendszer átmenetileg vagy tartósan megszakad”. Ez 2015 végén még nem volt így, de időközben megtörténhetett.
„Mindenkit beengedni abszurd”
Horst Seehofer, az akkori bajor miniszterelnök és a CSU vezetője szintén törvénysértésnek nevezte a határnyitást, és „igazságtalanság uralmáról” beszélt. (7) A migránsok által „Merkel mamaként“ ünnepelt kancellár ezt követően megpróbálta legalizálni az illegális határátlépéseket. A német kormány migrációs politikáját ért kritikákat egészen addig megakadályozták, amíg a helyzet 2023 végén a tetőpontra nem jutott.
Az afrikai országok vezető politikusai rendkívül kritikusak Németország migrációs politikájával szemben. Mokgweetsi Masisi, Botswana elnöke a Bild című lapnak adott, 2024. március 29-i interjújában lesújtó ítéletet mondott:
„Mindenkit beengedni abszurd! Rasszista, idegengyűlölő tendenciákhoz vezet, amikor ennyi embert csábítanak az országba ezzel a politikával”
Szerinte sokan kihasználják a nyitott határok politikáját, és egyáltalán nem menekülnek. Az afrikai kontinensről hiányoznak a fiatal férfiak, akik Németországba mennek. „Nem jó, ha ennyi rátermett fiatalt veszítünk el” – mondta Masisi. Az országából érkező „menekülteknek” nincs menedékjoguk, mert Botswana biztonságos. (8)
Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az afrikai államok maguk mögött hagyják a gyarmati korszakot, és szuverenitásukat érvényesítik. Újabban, katonai puccsokat követően Mali, Niger és Burkina Faso elfordult a Nyugattól, és elfogadta Oroszország támogatását, (9) amely természetesen nem önzetlen, de egyenrangú félként kezeli őket, és tiszteletben tartja kultúrájukat.
♦
Források
1 https://de. statista.com/statistik/daten/studie/76095/umfrage/asylantraege-insgesamt-in-deutschland-seit-1995/
2 https://mediendienst-integration. de/migration/flucht-asyl/ukrainische-fluechtlinge.html
3 ARD Tagesschau, 2022. július 21.; www.tagesschau.de/investigativ/swr/ukraine-krieg-waffenschmuggel-eu-101.html.
4 Bild TV, 2022. szeptember 26.; www.youtube.com/watch?v=hG0LDtljwm4 (2024. március 23.).
5 www.tagesschau.de/inland/scholz-regierungserklaerung-128.html
6 https://img.welt.de/bin/di-fabio-gutachten-150937063.pdf; vö. még www.bayernkurier.de/inland/9250-bund-ist-verpflichtet-die-staatsgrenzen-zu-sichern/
7 www.sueddeutsche.de/politik/seehofer-im-unrechtsstaat-1.2855894 (2020. augusztus 3.).
9 www.sueddeutsche.de/politik/sahel-niger-mali-russland-1.6353705?reduced=true
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
Aljas háttérhatalmak aknamunkája az, hogy “menedékkérők” lepték el Európát. Ezek többsége legfeljebb a saját hazája rendőrsége elől menekül, mert elszökött a börtönből. A végtelenül érzékenyített bírák nálunk is elfogadták menekültnek azt, aki arra hivatkozott, hogy a családjával együtt vérbosszú fenyegeti őt, ha hazamegy. Egy komoly összjáték van a bíróságok között akik bemondásra két bangladesi embernek jóvátételt ítéltek meg. Ezt Magyarország fizetné, csak a két “üldözött” és nálunk be nem fogadott bangladesiek nincsenek sehol. (Ha egyáltalán voltak ilyenek, és ők kérték a bírósági eljárást..)
Amúgy az a tény mindent elmond, hogy Magyarország napi egymillió eurót köteles fizetni, mert él a szuverén állam jogával és nem enged be mindenkit aki erre vetődik.
Az elszaporodott liberális bírák igazi maffiát alkotnak, és már tényleg rendet kellene vágni a bíróságokon. Nem a gyilkosokat, hanem az áldozatokat kellene sajnálni, és nem köteles egy ország sem arra, hogy mindenkit beengedjen aki ezt kéri, vagy még csak nem is kéri.