„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Bogdan Góralczyk
– Az orosz-ukrán háború igazából a világrend átalakulásának a kontextusában értelmezhető. Egyrészről jelentős részben ennek a következménye, ugyanakkor alakítja is az erőviszonyokat, újabb lökést ad a világrend átalakulásának. Hol tartunk jelenleg? Melyek a világ előtt álló legfontosabb kihívások?
– Zűrzavaros a helyzet. Megrendült a biztonság az egész világban, különösen pedig Európában. A biztonsági kihívás mellett továbbra is ott van a klímaváltozás, amelyre egyre jobban oda kell figyelni. S természetesen növeli a bizonytalanságot a világrend nagyjából két évtizede elkezdődött átalakulása. Ennek kapcsán emlékeztetnék arra, hogy 2001 végén vonult be az Egyesült Államok Afganisztánba, és ugyanebben a hónapban felvették Kínát a WTO-ba, a Kereskedelmi Világszervezetbe. Én valahonnan innen datálom az átalakulást, amelynek a lényege, hogy szép lassan az Atlanti-óceán térségéről a Csendes-óceán régiójára helyeződött át a világ gazdasági és politikai súlypontja. Aztán jött 2008, amelyet a Nyugat világválságként élt meg, ám Új-Delhiben, Kuala-Lumpurban vagy Pekingben ezt nem így gondolták. Ők a Nyugat válságaként értelmezték, hiszen őket nem nagyon érintette. Innentől származtathatjuk a korábban harmadik világnak nevezett országok körének látványos felemelkedését, és ennek az úgynevezett nem nyugati világnak a formálódását. Kína, India, Malajzia vagy Brazília egyre nagyobb súlyra tettek szert, és innentől mindinkább számolni kell velük. Kínával vagy Indiával azóta már a világ vezető hatalmai között. A pandémia előtti évtizedben Ázsia tevődött át a kereskedelem és a gazdaság súlypontja, és már ott van hozzá a technológia is. Aztán Hszi Csin-ping vezetésével Kína megmutatta globális ambícióit, amelyet mindennél jobban jelez a szárazföldi és a tengeri Selyemút. Ez már felébresztette az elkényelmesedett amerikaiakat, akik felismerték, hogy Kína felemelkedése milyen veszélyt jelent a számukra. Különösképpen megijesztette a kétoldalú kereskedelemben megmutatkozott évi 418 milliárd dolláros hiány. Előbb megpróbáltak tárgyalni, sikertelenül, aztán 2018-tól Donald Trump megindította a kereskedelmi és vámháborút. Kína az Egyesült Államok stratégiai versenytársává vált. De a világ abban a tekintetben is változáson ment át, hogy a Fukuyama által megálmodott történelem vége, a piac és a liberális demokrácia teljes győzelme helyett jött Trump, aki már nem értékekről, szabadságról és demokráciáról, hanem érdekekről kezdett beszélni. Elkezdődött a hatalmi csatározás, amelyben alapvetően a nagyhatalmak érdekei érvényesülnek. Ebben a versenyből az Európai Unió sajnos kiszállt, hiszen nagyon gyenge, a soft poweren kívül szinte semmit sem tud felmutatni.
– A világrend átalakulását tehát ebben az értelmezésben kizárólag Kína és az Egyesült Államok versenye határozza meg. Hol van ebben a felállásban a Nyugaton most a legnagyobb veszélyként emlegetett Oroszország?
– Kínára Trump kezdett el igazán fókuszálni. Előbb a vám háborút robbantotta be, majd jött a média háború. Ez nem igazán érezhető Magyarországon, ám annál jobban Lengyelországban. Gőzerővel folyik a nyugati világban Kína lejáratása. Ez jól látszott a járvány alatt, vagy a Huawei kiszorításakor. Ez az információs háború felerősödött a pandémia alatt, majd erre még rátett az év elején Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin stratégiai megállapodása. Ezzel végképp kiéleződött az Amerika központú liberális Nyugat, és a Kínával és részben Oroszországgal a középpontban az autoriter nem nyugati világ szembenállása. Az úgynevezett Dél egyre inkább hatalmi tényezőként jelenik meg, és a jelen fő kérdései között ott van, hogy mi lesz Indiával, Indonéziával, vagy éppen Argentínával. Kihez fognak csatlakozni?
– Egyelőre nem úgy tűnik, hogy ezek az országok a Nyugat mellé sorakoznak fel…
– Ennél összetettebb a dolog. India számára például a legfontosabb a függetlenség, és hol Amerikához, hol Oroszországhoz húz. Valójában egyensúlyoz a két világ között.
– Mennyiben változtatott e képen az orosz-ukrán háború?
– Nagyon sokat. Japán például még közelebb került az Egyesült Államokhoz. Akárcsak a lengyelek. Ez érthető is, hiszen ott van a Kuril-szigetek számára fontos kérdése, és a Tajvan körüli feszültség is.
– Tokió tehát megérezte a lehetőséget a régi vita lezárására?
– Így van. Megérezte.
– Ahogy Lengyelország is megérezte a geopolitikai pillanatot, és úgy gondolja, hogy beteljesülhetnek a régi vágya. Például Amerika lerendezi az „orosz kérdést, ő pedig kiterjeszti a befolyását Ukrajnára…
– Ezek az elképzelések a kormány köreiben erősek, és Duda egyik tanácsadója is beszélt valamiféle szövetségről Ukrajnával. Élesen bírálta azonban az államszövetség ötletét az ellenzék, egyelőre azt tartva reálisnak, hogy Ukrajna csatlakozzon a Három Tenger Kezdeményezéshez. A Varsó-Kijev tengelyről szóló jobboldali ötleteléssel ellentétben az ellenzék Ukrajna uniós tagságában gondolkodik. Ami az Intermáriumot illeti, annak a célja történelmileg az, hogy legyen egy erős, lehetőleg Lengyelország dominálta térség Oroszország és Németország között. Lengyelország a megosztott Európa Baltikumtól Romániáig és a volt Jugoszlávia országaiig terjedő közép-keleti térségének élére akar állni. A jelenlegi kormánynak és a köztársasági elnöknek ennek megvalósítására vannak ötletei, de az ellenzék másban gondolkodik.
– Ha már a geopolitikai pillanat megérzésénél tartunk, hol várható a konfliktusok fellángolás az átalakuló világrendben?
– Nehéz jósolni. Ha valaki most azt mondja, hogy tudja, mi lesz fél év múlva, az hazudik. Túl sok a kérdőjel. Az azonban világos, hogy a 2022. február 24. előtti állapotokhoz nincs már visszatérés.
– Az orosz-ukrán háború tehát új fejezetet nyitott a világrend átalakulásában?
– Egyértelműen.
– S jelen állapotban hogy néznek ki a geopolitikai erőviszonyok?
– A legfontosabb kérdés, hogy mi lesz Kínával. Mert a járvány és a nulla tolerancia miatt érezhetően gyengül. A másik, hogy jelenleg két frontot látunk a világban. Az egyik Ukrajnában, míg a másik Tajvan körül. Nancy Pelosi látogatása jól mutatja, hogy Amerika komolyan veszi a kérdést, és nem fogja engedni, hogy Kína ugyanúgy ledarálja Tajvant, mint tette azt Hongkonggal. Ebben a törekvésében komoly támogatást kap Japántól, de nem Dél-Koreától. Szöulnak ugyanis fontos kereskedelmi partnere Kína. S szintén nagyon fontos kérdés, hogy milyen Oroszország és Kína viszonya. Tavaly év végén figyelte a helyzetet, aztán idén február 4-én Putyin és Hszi csúcstalálkozóján kiállt Oroszország mellett a NATO-val szemben, ugyanakkor kérte a kiállást Moszkvától Tajvan kérdésében. Ezután jött a háború, az első héten örültek, szovjet dalokat énekeltek, azt hitták ugyanis, hogy Oroszország gyors győzelmet arat, és helyre teszi Amerikát. Aztán kiderült, hogy nem így van. Peking ezért most visszavonult, és figyel. Aztán a nyár elején újra támogatták az orosz álláspontot, ami azt jelenti, úgy érzik, hogy Oroszország ezt a háborút nem veszíti el. Moszkva most Peking legfontosabb partnere az Amerikával folyó csatában.
– S Tajvanért lehet háború?
– Idén biztosan nem, hiszen most zajlik a párt 20. kongresszusa, a konfucianizmusban pedig a legfontosabb a hatalom kérdése. Ez mindent háttérbe szorít.
– S a tajvani konfliktus alakulása hogyan hathat az ukrajnai frontra?
– Csak remélni tudom, hogy az amerikaiak nem fognak két frontot nyitni. Peking számára azért figyelmeztető, hogy négy évtized után először Amerikában az idén nagyobb lehet a növekedés, mint Kínában. A kínai gazdaság növekedés visszaesett, ez belpolitikai problémák sorát veti fel, így aztán Kína egyelőre semmit sem fog kezdeni Tajvannal.
– Úgy tűnik, a világrend átalakulásában prímet Amerika, Kína és Oroszország viszi, Európa pedig mintha a lelátóról nézné az egészet…
– Az Európai Unió szavakban erős, de ami a hatalomhoz kell, azzal nem rendelkezik. Hard power nélkül pedig további marginalizálódás várhat rá. Különösen érvényes ez az olyan kiélezett helyzetekre, mint a mostani. Az egész Európai Uniót át kell alakítani ahhoz, hogy hatalmi tényező legyen. Nagyon sok múlik azon, hogy miként alakul Németország helyzete. De újra kell gondolni a Kínához fűződő viszonyt is. Pekingnek fontos lenne, hogy Európa független hatalmi tényező legyen, ne pedig Amerika vazallusa.
– Ezt szeretné Moszkva is…
– Igen. Az már most látszik, hogy az egypólusú világrendszernek vége. Többpólusú lesz a világ, biztosan kiemelt helyet foglal el benne Amerika, Kína, India, lehet, hogy Törökország, esetleg Japán. Nagy kérdőjel, hogy milyen lesz Oroszország a háború után. Megmarad-e hatalomként, és ha igen, milyenként?
– S hol lesz a helye ebben az új világrendben a kisebb országoknak?
– Választaniuk kell, és csatlakozni valahová. Erős diplomáciára van szükség, jól kell megérezni még a csaták eldőlése előtt, hogy ki lesz a nyertes, és ahhoz kell csatlakozni.
– Mi kell egy államnak ahhoz, hogy jó pozíciókat fogjon az átalakuló világban?
– Kooperatívnak, együttműködőnek kell lenni. Különösen a szomszédokkal kell jó viszonyt ápolni. Fontos a regionalizmus, de egy kis ország mindig csak egy kártya lesz a nagyok kezében. A következő években ezen kívül a szuverenitást erősíti a védelmi képességek. Hogy később mi lesz, azt még nem tudjuk.
– S egyensúlyba kerül-e az új világban a globalizáció és a lokalizáció?
– Jelenleg egyértelműen a deglobalizáció korszakában vagyunk. Túl messze ment a globalizáció, és vissza kell térni a helyes útra. Ez persze nem lesz egyszerű. A hétköznapi élet is megnehezedik, bonyolultabb lesz utazni, minden drágább lesz. S még egy, a ’70-es években a kínaiak biciklin jártak, ma azonban már az indiaiakkal egyetemben úgy akarnak élni, mint az amerikaiak. Ez még rendben is lenne, hiszen nekik is jár a kocsi, a kényelem, de ehhez a fogyasztáshoz már kicsi a Föld.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
