„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Kazahsztán lesz az új Ukrajna?

2024. jún. 10.
Hidegkuti Konstantin

MEGOSZTÁS

A #moszkvater és az Ultrahang közös projektjének aktuális adásában a nyugati fegyverzet orosz területek elleni alkalmazására adható reakciók lehetőségéről, Ukrajna ismét odébb tolt NATO tagságáról, a legutóbbi amerikai interkontinentális ballisztikus rakéta tesztről, valamint Kazahsztán ambivalens hozzáállásáról az ukrajnai háborúhoz, illetve a fronthelyzetről beszélgettünk.

Ismét csak fokozódnak az indulatok, miután egyre több nyugati ország engedélyezi Ukrajnának az általa átadott fegyverzet Oroszország területe elleni alkalmazását. Immár az orosz külügyminiszter-helyettes, Szergej Rjabkov is súlyos válaszlépésekkel fenyegette meg Kijev nyugati partnereit. Bár, hogy az orosz diplomácia és politikai vezetés pontosan mit ért a súlyos válaszlépések alatt azt továbbra sem tudni, Vlagyimir Putyin szerda esti, a Szentpétervári Gazdasági Fórumon elhangzott beszéde szerint

„Immár Oroszország is fenntartja a jogot magának arra, hogy nagy hatótávolságú fegyverzetet szállítson olyan potenciális konfliktusövezetekbe, ahonnan az Ukrajnának ugyanilyen eszközöket biztosító országok érdekeltségeit lehet támadni”

Mindezeken túl orosz hadihajók is érkeznek az elkövetkező időszakban Kuba partjaihoz, ami ismételten a tétek emeléseként értékelhető Moszkva irányából. Miképp értékeli jelenleg Joe Biden Ukrajna lehetséges NATO tagságát?

Milyen szerepe van Kazahsztánnak az ukrajnai konfliktusban? Hogyan áll Asztana az ország területén élő nagyszámú orosz kisebbséghez? Milyen nyugati gazdasági és politikai érdekeltségek figyelhetőek meg Kazahsztánban? Szokványos-e az amerikai Minuteman III interkontinentális ballisztikus rakéták tesztlövészete?

Egyebek mellett ezekről kérdésekről beszélgetett Hidegkuti Konstantinnal, a #moszkvatér állandó szerzőjével a #moszkvatér és az Ultrahang közös projektjének legújabb adásában Thuróczy Richard, az Ultrahang műsorvezetője.

#moszkvatér a www.moszkvater.com és az Ultrahang közös műsora minden héten háromszor, általában hétfőn, szerdán és szombaton elérhető az Ultrahang csatornáján. De olvasóink megtalálják ezeket a műsorokat a portálunkon, és követhetnek bennünket a Facebookon, a Telegramon, és a Twitteren is.

MEGOSZTÁS

Hidegkuti Konstantin
1997-ben született, jelenleg is tanulmányait folytató nemzetközi kapcsolatok szakértő. Érdeklődési körének középpontjában Oroszország, az orosz fegyveres erők, az orosz és globális geopolitika, biztonságpolitika, valamint alapvetően a haditechnikával összefüggésben felmerülő témák állnak. Mindezeken túl aktívan figyelemmel kíséri a globális világrend fokozatos átalakulását. Diplomáját nemzetközi tanulmányok szakon szerezte, angolul, oroszul és németül beszél.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    Hogyan előzhetné meg Finnország a katasztrófát?

    2026. ápr. 11.
    „Ideje, hogy a finnek szembenézzenek a tényekkel. Az észak-atlanti „védelmi szövetséghez” való csatlakozásunk nem növelte a biztonságot sem ...

    A budapesti csata

    2026. ápr. 15.
    A vezető európai médiában megjelent beszámolók alapján a mindössze napok múlva esedékes magyar választások nemcsak e 10 milliós ország, hane...

    A szankciók árnyékában erősödik az európai önkény

    2026. ápr. 10.
    Hivatalos bírósági döntések helyett adminisztratív önkény, diplomáciai párbeszéd helyett a hidak felégetése. Hannes Hofbauer neves osztrák g...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK