Kezdőlap » x-demokrata » Így harcolt Porosenko a Krímért
Petro Porosenko az ukrán haditengerészet parancsnoki zászlóját tartja az Európai Parlament plenáris ülésén, 2014. március 12-én Strasbourgban #moszkvater

Így harcolt Porosenko a Krímért

Reputációja javításával és az orosz veszély tudatosításával aktivizálta volna az elmúlt öt évben a Moszkvával szembeni szövetséget Kijev

Petro Porosenko az ukrán haditengerészet parancsnoki zászlóját tartja az Európai Parlament plenáris ülésén, 2014. március 12-én Strasbourgban #moszkvater
Petro Porosenko az ukrán haditengerészet parancsnoki zászlóját tartja az Európai Parlament plenáris ülésén, 2014. március 12-én Strasbourgban
Fotó:EUROPRESS/FREDERICK FLORIN/AFP

Bár Ukrajna nem tagja egyik nagy szövetségi rendszernek sem, osztja a NATO-ban és az Európai Unióban elfogadott értékeket. Ezért aztán elvárja, hogy Európa vegye figyelembe Kijev érdekeit is. Ismerje el, hogy a gyengébbnek is lehet igaza. Könnyű a NATO védőernyője alól beszélni a geopolitikai realitásokról. De meg kell érteni, nehéz az ukránoknak elfogadni, hogy figyelembe kell venni az orosz érzékenységet. Ne higgye el senki, hogy minden rendben lesz s mehet tovább a biznisz, ha Európa realitásként kezeli s elfogadja a Krím elcsatolását. Oroszország csak az erőből ért. Előbb Grúzia, aztán Ukrajna, s a sornak még nincs vége. Csak a háború, amelyben Ukrajna Európát is védi, ma már más eszközökkel folyik.

Röviden így foglalható össze, hogy milyen érvekkel keresett Ukrajna az elmúlt öt évben Oroszországgal szemben szövetségeseket a világban – mint Kijevben fogalmaznak – a Krím jogi úton történő felszabadításához. A Majdanon véres fordulatot vett tiltakozások tetőpontjának, a végül a Krím elvesztéséhez vezető hatalomátvételnek a negyedik évfordulójára időzítve az épp távozóban lévő ukrán hatalom még Budapestet is érintő európai rendezvénysorozatot is kezdeményezett.

„Ez az információs teret célzó aktivitás is mutatta, hogy Kijev, ha későn is, de felismerte, lépéseket kell tennie meggyengült reputációjának a javítására. Ez a felismerés azonban már akkor jött, amikor ez az imázs romokban hever. Mint ahogy megkésettek, és a realitásoktól elrugaszkodottak voltak a Krímnek Kijev által négy év után ajánlott jogok is”

Az ukrán érvelés központi eleme a Krím és Ukrajna közös történelmi és kulturális gyökereinek a hangsúlyozása. – A Krím mindig is az ukrán élet szerves része volt, hiszen a Krími Kánság felségterülete túlterjeszkedett a félszigeten. A krími tatárok és az ukránok így évszázadokon át éltek egymás mellett, méghozzá a szovjet interpretációval ellentétben alapvetően egyetértésben. A kultúrák egymásra hatása kimutatható a kerámiák motívumain, a zenében, de a közös együttélés hatott még a hadsereg felépítésére is – magyarázta Georgij Brajlovszkij, az In-Art Online Kortárs Művészeti Galéria alapítója, megjegyezve, hogy ezzel szemben az orosz uralom kiterjesztése negatívan hatott a Krímre, amelynek eredményeképpen ötmillió krími tatár él ma Törökországban. – Moszkva számára a félsziget csak katonai támaszpont és üdülő volt, őslakosnak csak az ukránok és a krími tatárok tekinthetők – igyekezett Brajlovszkij megalapozni kulturális érvekkel Ukrajna jogát a Krímre.

Ez az érvelés azonban nemcsak történelmietlenül ezer éves ukrán államban gondolkodik, hanem zárójelbe teszi azt a mintegy három évszázadot is, amelynek következtében a félsziget mára egyértelműen orosz többségű, s ezek az emberek „hazatérésként” élték meg a négy éve történteket.

„Arról sem szabad elfeledkezni, hogy 1991 után a független Ukrajna nem fordított elég figyelmet a Krímre, amely így egyáltalán nem fejlődött s egyfajta „szovjet skanzenként” rekedt meg”

– Azért azt se felejtsük el, hogy miért alakult így a helyzet. Az oroszok fokozatosan kiszorították a tatárokat a Krímből. Igen, az ukrán hatalom követett el 1991 után hibákat, ám ez senkit nem jogosít fel az agresszióra – vág vissza Brajlovszkij, aki szerint a területről dönteni csak az őslakosoknak lett volna joga. A sokat emlegetett Koszovóval szemben egy másik párhuzamot hoz fel, megjegyezve, ha Európa a spanyol alkotmányra hivatkozva a katalán népszavazást elveti, akkor nem ismerheti el az ukrán jogot megkerülő krími referendumot sem.

Kérdéseket vet fel, miért nem próbálta meg egyáltalán megvédeni a Krímet Ukrajna. – Kaotikus volt a helyzet, nem lehetett kizárni a szabotázs lehetőségét, romokban volt a hadsereg, miközben a Krímben ott volt az orosz bázis 10-15 ezer elitkatonával. De a nemzetközi közösség is arra kérte az új hatalmat, hogy ne folyjon vér – magyarázta Hennagyij Marsak politológus, az Ukrajnai Prizma nevű külpolitikai intézet elnöke, odaszúrva, hogy akkor most Európa segítsen rendezni a kérdést. Az elemző nem vitatja, hogy a történtek nem érthetők meg a geopolitikai kontextus nélkül, ám úgy véli, ennek boncolgatása csak eltereli a figyelmet a lényegről. – Igen, Ukrajna fölött egymásnak feszültek a nagyok, de nem két katonai tömb, hanem két világnézet, két értékrend – jegyzi meg Marsak, végül azonban keserűen rábólint arra, hogy a világ az értékekről beszél, de az érdekek alapján cselekszik.

„Egy ország megítélésében ma már fontos szerepe van a kommunikációnak, Ukrajna imázsát azonban igazán az javítaná, ha vonzó hellyé tudna válni a külvilág számára”

Ezzel szemben sokakat elrettent a nacionalizmus túlcsordulása, a korrupció, az átalakulás lassúsága. Európa megosztott az ukrán kérdés kezelését illetően. – Külföldön mindenki a nacionalizmust emlegeti fel, de ne a habot nézzék, hanem a tiszta víztömeget! De higgyék el, a társadalom többsége nem nacionalista! – győzköd Brajlovszkij. Ezen a ponton elkerülhetetlenül szóba kerül a nyelvhasználat és az anyanyelvi oktatás kérdése, amelynek ukrán kezelése magyarázható ugyan a növekedés problémáival, ám a kisebbségek és az orosz ajkú krímiek szemében aligha Kijev nyitottságát, értékelvűségét igazolja.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.