//Haragossy úr
harag, düh #moszkvater

Haragossy úr

MEGOSZTÁS

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„Haragot szülni, nevelni és eltartani roppant könnyű – csak az indulatokra kell hallgatni.”

(Shayat Cout Pho)

harag, düh #moszkvater
Illusztráció:Pixabay

Tudják miért haragszik egyik ember a másikra? Mert az ember képtelen nem haragudni, ugyanis Haragossy úr bennünk lakik. Vegyük tudomásul, hogy neki nincs más bejelentett lakcíme. Alapvetően mindig haragszunk, és ebből veszünk vissza. Van, amikor szinte teljesen, és akár még hosszú távon is, de a harag az továbbra is ott lakik bennünk. Elég egy pillanatnyi nem odafigyelés és kész – haragszunk. A miértről pedig folyamatosan gondoskodik környezetünk.

Nemrég olvastam egy megdöbbentő statisztikát. A legalább húsz éve nős férfiak 80 százaléka nem tudja, miért haragszik a felesége. A maradék 20 százalék pedig még észre sem vette, hogy haragos lenne a párja. Tudom, a tisztelet a kivételnek, de az sajnos már nem fér bele a 100 százalékba. Mindenesetre javaslom, hogy egy picit nézzünk körül ott bent, és ha összefutnának Haragossy úrral, akkor mosolyodjanak csak el. Így ni :)

„Reakcióink úgy lettek összerakva, hogy ha valami negatív ér bennünket, azonnal elengedjük az indulatot, és ekkor jövünk rá igazán, mennyire képesek is vagyunk haragudni”

Nem kell ám nagy dolgokra gondolni! Itt van például az a profán eset, amikor rásózunk kalapálás közben az ujjunkra. Hát nem furcsa!? Azonnal haragudni kezdünk – ráuszítjuk Haragossy urat a kalapácsra, pedig annak köze sincs a mi ügyetlenségünkhöz. Még azt is megtesszük dühükben, hogy odavágjuk szerencsétlen szerszámot a falhoz. Ettől valamiféle megnyugvást remélünk, s a művelet közben cifra dolgokat kiabálunk.

A magyar ember a trágárban nagyon jó. Míg germán tőről fakadó bajtársaink letudják pár keresetlen szóval, mi képesek vagyunk akár az Istent is szidni (káromolni), de akár az Úr lovára is van pár keresetlen szavunk. Mi több, a legelső reakciónk, hogy sajgó ujjunkat szorongatva a kalapács prostituált édesanyjára hívjuk fel a figyelmet.

„Igen, azonnal haragszunk valakire, valamire, csak magunkra nem. Pedig a kalapács másik végén nem az Úr, esetleg lova, de még csak nem is a kalapács édesanyja volt, hanem mi magunk. De olyan jól esik másra kenni…”

Azt hiszem, a legértelmetlenebb harag, mikor az időjárást vesszük elő. Olvasatunkban a rossz időnek is van édesanyja, s a hideg és a meleg önmagában is képes prostituált lenni.

„Egyezzünk meg, a harag nem más, mint az elégedetlenség azon válfaja, mely tehetetlenségünkből fakad”

Nincs dühösebb, mint a tehetetlen ember. Bizonyára észrevették, hogy a harag állapotában a nyelv hamarabb aktivizálódik, mint az agy. Amikor kiszaladt az indulat, akkor kezdünk el feldolgozni józan ésszel olyan kérdéseket, hogy mit is kezdjünk a haragunkkal és hogyan öntsük formába. Saaajnos, már késő! Ekkor pedig, ne csodálkozzunk, ha nagyobb pofont kapunk vissza, mint amivel indítottunk! Nem szeretnék a nemzetközi (de akár a hazai) politika vizein seperni, így mindenki fantáziájára bízom, hogy példát hozzon fel magának (pl. a közelmúltból).

Van egy másik megközelítés is. Ha azt feltételezzük, hogy a haragos ember, tulajdonképpen nem más, mint az a kedves jóember, aki nem akar hazudni és képmutatni, akkor könnyen levezethetjük, hogy a depresszió nem más, mint a harag lelkesedés nélkül. A stressz pedig önkéntes haragvállalás. Hoppá-hoppá! Nos, most hagyok egy kis időt, hogy e magvas gondolatokat megemésszék ………………………………………………………………………………………………. (pont itt)

Nehéz időket, keserves pillanatokat – pandémiát élünk. Egyfajta ketrecbe vagyunk zárva. Magunkra és közvetlen környezetünkre vagyunk kényszerítve. E nyomorult helyzetünkben, mikor home office-ra vagyunk kárhoztatva, s alig találkozunk embertársainkkal személyesen, szinte alig adódik alkalom, hogy valakire rábízzuk Haragossy urat, aki már alig fér bőrében.

„Nincsenek meg azok a személyes találkozók, amelyeken konfliktust provokálhatnánk, és úgy istenigazából kiveszekedhetnénk magunkból a haragot”

A konferencia video-beszélgetés, sajnos nagyon személytelen, ilyesmire alkalmatlan fórum. A gyűlő harag pedig olyan, mint a mosatlan edény – minél többet mosogatsz, annál több lesz belőle. Nos, én arra gondoltam – mintegy embertársaim segítségére sietve – létre kellene hozni egy haragküldő szolgálatot. Amennyiben a kedves embertársunkban olyan mértéket üt meg a harag mennyisége, hogy már pénzt is hajlandó szánni arra, hogy könnyítsen magán, felkeresheti irodánkat. A harag méretéhez képest elenyésző összegért eljuttatjuk rosszakaratát az általa megnevezett címre – akár anonim feladó nevében is.

„Figyelnénk ám a részletekre is. A rendeléseket nem sokkal nyugdíj előtt utcára dobott adminisztratív munkaerők vennék fel”

Ha valaki, ők hitelesen át tudják érezni a megrendelő érzéseit, hisz számukra – kirúgásuk pillanatában, percek leforgása alatt – ismertté vált a harag összes válfaja. Tagbaszakadt, de barátságos ábrázatú (valaha éjszakai bárban biztonsági szolgálatot teljesítő) jóembert alkalmaznék, mint kézbesítő. Ők napi öt harag kézbesítésére lesznek hitelesítve, hiszen nekik is van lelkük és munkaidejük. A kézbesítés hasonlóan történne, mint mikor sushit rendelünk. Futárunk megjelenik címzett ajtajában. A terep, valamint a hangulat kellő előkészítése érdekében természetesen rákönyököl a csengőre, valamint hangos szavakkal nyugtalanságot kelt a környéken. Éppen távmunkából ébredő címzettünk már alapból jelentős düh-vel érkezik a bejárat felé, hogy leverje azt a barmot, aki nem képes egy rövid csengőszóval jelezni, hogy ajtónyitásra vár. Indulatából azonban jelentősen visszafog, mikor röpke pillantást vet robosztus kihordónk sziluettjére.

„Ekkor alkalmazottunk közli, hogy a Nemzeti Haragküldő Szolgálattól jött és erre a címre kell kézbesítenie egy küldeményt”

Természetesen a címzett értetlenkedik, ami növeli a feszültséget és érleli haragját. Majd, mikor vöröslő fejjel (180/120) ordítani kezd: – Ez valami vicc ugye!? Munkatársunk egy grimasznak beillő fintorral, rutinosan lereagálja a helyzetet, hiszen Haragossy úr nem ismeri a tréfát. Megkéri, hogy itt írja alá a kézbesítés megtörténtét. Természetesen a tollat, melyet emberünk dühében porrá fog tiporni, fogyóeszközként könyveljük el.

Szolgálatunk, a harag és a düh fokozására egyéb, extra kívánságot is teljesít majd, de a tettlegességig soha nem fajulunk el. Listánkon szerepelne egy olyan szolgáltatás is, hogy „retúr-harag”. Ezt a kézbesítést követően, a helyszínen megrendelheti a haragos címzett. Az újabb címzett pedig – érthető felindultságától vezérelve –, lehetne akár az ő feladója is.  Én azt hiszem, virágzó üzletág alapjait találtam ki – ugye? Miután rendesen beindul a tevékenység, akár intézményi és állami megrendeléseket is el tudunk majd fogadni. Mi több,határon túli kézbesítést is vállalunk. (Nevünk, a jól hagzó „Ali Bu-Bu”, vagy „M-ezen”, esetleg „A-Bay” lehetne) Miután jól megerősödünk, felvállaljuk akár egy kollektív, össztársadalmi haragküldemény kézbesítését valamely naaagy nemzetközi intézményhez, ahol olyan kényelmesen elülnek azok, akik a népharag szagát sem ismerik.

„Na, de vizsgáljuk csak meg, hogyan születik maga a harag”

Le kell szögeznünk, ahány harag, annyi féle születési forma. Anélkül, hogy személyeskedésbe mennék át, kiragadnék egy momentumot saját életemből. Udvarunkat szomszédommal közösen birtokoljuk. Szomszédom alapvetően jóember, családszerető, kedves tag. Úgy vélem, jóban vagyunk. Adva van egy unokája és az én autóm. Szomszédom előszeretettel rugdos labdát a kölyökkel. Követendő példa, a generációk közötti hézagokat ilyen formán is ki lehet tölteni. Természetesen a pontos célzás betanulása még hátra van, így rendszeresen eltalálják személygépkocsimat.

Alapvetően nem nagy dolog. Azonban, amint szembesülök horzsolás-foltos járművemmel, olyan érzésem támad, mint a nemzetközi hírű zongoravirtuóznak, amikor koncert előtt szembesül azzal, hogy teleszarták a nagy, fekete hangverseny zongoráját. Én megértem, a gyerek nem jár iskolába, az online tornaóra nem ugyanaz, egyébként is egész nap be van zárva, az udvar pedig tágas. A gondom csak az, hogy Haragossy úr úgy döntött, hogy nem ül le bennem, s egy ideje, folyamatosan fel-alá járkál.

„Röviden összegezve, az igyekezet ellenére kocsim összerugdosva, nyugtom nincs, Haragossy úr pedig itt könyörög nekem, hogy keveredjek konfliktusba szomszédimmal. Hát nincs elég más bajom – úgy egészében, még ez is?”

Azt mondják, az elégedett ember soha nem haragos – a haragos viszont soha nem elégedett! Ha jól értelmezem, akkor előbb valamilyen módon elégedettnek kellene lennem, s ez leültetné bennem a haragot. Igen ám, de Haragossy úrnak csak a konfrontációra van terve, ő a marakodást preferálja, s a békés megoldás nem szerepel az eszköztárában.

Tudjuk a gyakorlatból, ha a harag rövid távon nem talál kiutat a szervezetből, elkezd kumulálódni, erjedni és düh lesz belőle, ami pedig nem tűr halasztást. Ráadásul a dühös emberek szeretnek egymásba kapaszkodni. Na, ebből már rendesen létre tud jönni valami ilyesmi:

A napokban láttam egy rövidke videót. Norvégiában készült, ahol Európába költözött, mára már helyi jogokkal rendelkező arab fiatalok demonstráltak, valami hitüknek nem tetsző dolog ellen.

„Amint kifigyeltem, náluk a harag – melyet vallásuk szakadatlan generál bennük – kifejezésének egyik formája az utcai megmozdulás (is)”

Nos, az adott eseményen megjelent egy láthatóan norvég mintás, helyi lakos fiatalember (mondhatnám úgy is, hogy ő ott született). Tudják, olyan bamba fülvédős sapkában, és kis hátizsákkal. Bizonyára a demokratikus lózungokhoz szokott, tipikus nyugati aktivista vehemenciájával támogatni szerette volna a lelkesedést, együtt szeretett volna érezni. Nos, jóemberünk rendesen beszaladt a rozsba. Előbb csak lökdösni kezdték, majd pillanatok alatt kialakult az a kép, amelyet Természet Channel-en tátott szájjal, lélegzetvisszafojtva szoktunk bámulni, mikor hiénakutyák (Lycaon pictus) közé bekeveredik egy oda nem való négylábú. Kisvártatva a földre került az áldozat, s csak egy józan résztvevő lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy nem vettek rajta vendettát – csak úgy, békésen, az ösztönöket szabadon engedve a kollektív harag jegyében.

Nem tisztem, hogy megítéljem vallások mibenlétét, azonban azt vettem észre, hogy a hiten és a lelken keresztül nagyon fel lehet valakiben pöckölni az elégedetlenséget. Következő lépésben csak meg kell nevezni egy ellenpontot, akivel szembe helyezzük vallásunk alaptételeit, aztán már minden megy magától – 911, robbanóöv, tömegbe hajtunk stb.

„A pszichéjében megroppantott hívők nagyon tudnak ám haragudni, tömegében pedig olyan masszává válnak, amely inkább hasonlít a nyél nélküli éles késre, mint a békeharc andalgó felvonulására”

Hogyan kerülhetjük el, hogy harag merüljön fel bennünk? Ne higgyenek annak, aki valami használhatónak vélt tanáccsal áll elő! Főleg, ha még pénzt is kér érte. Haragossy úr egyidős az emberiséggel, és csodák csodája! – nem öregszik.

Végül pedig egy jó tanács: Igyekezzünk szabadulni haragunktól, ne tartsuk magunkban sokáig, s főleg ne engedjük felgyülemleni! Engedjük szabadon Haragossy urat, hiszen szereti a friss levegőt. Továbbá elég a nyafogásból, tessék bátran haragudni! A harag jóval produktívabb, mint mondjuk a nyüszítés, panaszkodás, mellyel általános harag-állapotot generálsz, hiszen még a környezetedet is magadra haragítod. Azt pedig feltétel nélkül higgyék el nekem, hogy minden perc visszafogott haraggal 60 másodpercnyi örömöt veszítünk el!

Így a gondolatok vége felé, egy orosz anekdota: A legkönnyebben úgy haragíthatod magadra környezetedet, ha el kezdesz igazat mondani. Egyre gyakrabban és mindenkinek.

Na, de ne fejezzük már be ilyen komoran! Egy másik. Férj, hazatértekor egy idegennel találja nejét az ágyban. Megáll az ágy végnél, és morfondírozik: – Azt még csak megértem, hogy én, aki férj, nekem kötelességem, de neked öreg minek ilyesmit önként felvállalni!?

CÍMKÉK:
MEGOSZTÁS