„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Péli Éva írása a #moszkvater.com-on
Hannes Hofbauer
– Hofbauer úr, a „Gazdasági háborúban” című könyvében a Nyugat Oroszországgal szembeni szankciós politikáját elemzi. Mióta léteznek gazdasági háborúk, és mióta és miért alkalmaznak szankciókat fegyverként?
– Ez már régóta létezik, az ókorban is használtak szankciókat fegyverként. A szankciós politika korai példája már i.e. 430-ból, az ókori Görögországból származik. Athén és Spárta között az uralomért folytatott harcban Athén megtiltotta Spárta szövetségesének, Megarának, az akkori idők jelentős tengeri hatalmának, hogy athéni kikötőkben partra szálljon. Ez a gazdasági konfliktus, amely egyfajta gazdasági háborúként nyilvánult meg, végül a 30 évig tartó peloponnészoszi háborúba torkollott. A történelem során újra és újra bebizonyosodott, hogy a gazdasági konfrontációk, szankciók, gazdasági háborúk fegyveres háborúkba torkollhatnak, vagy legalábbis párhuzamok vannak közöttük.
– Könyvében azt mutatja be, hogy a szankcionált ország térdre kényszerítésének célja gyakran nem valósul meg. Akkor miért alkalmazzák mégis továbbra is?
– A siker esélye nagyban függ a szankcionáló és a szankcionált ország gazdaságának méretétől és a belső piac nagyságától. Ha egy nagy gazdasági hatalom vagy egy államközösség, mint az Európai Unió vagy az Egyesült Államok egy kisebb afrikai országot szankcionál gazdasági vagy politikai viták miatt, a siker esélye magas. A kisebb ország valószínűleg súlyos veszteségeket szenved, és végül kénytelen lesz eleget tenni a szankcionáló hatalmak követeléseinek, például egy piacnyitásnak. Ilyen esetekben a hatalmi különbség döntő a szankciók hatékonysága szempontjából.
„Ezzel szemben egy gazdaságilag és katonailag jelentős szereplővel, mint Oroszországgal – a világ legnagyobb országával, egy atomhatalommal, óriási belső piaccal – szemben a szankciók sokkal kevésbé hatékonyak a szankcionáló felek szemszögéből. Kétségtelenül ártanak az orosz oldalnak, de a jelenlegi fejlemények azt mutatják, hogy elsősorban az európai oldalon okoznak jelentős hátrányokat”
Míg tehát a „nagy a kicsi ellen” viszonyban a szankciók gyakran sikeresek, mivel térdre kényszeríthetik a kisebb országot, a „nagy a nagy ellen” vagy akár a „közepes a nagy ellen” forgatókönyvben a hatásuk nagymértékben korlátozott, és akár jelentős visszahatásokat is okozhatnak maguknak a szankcionáló feleknek.
A szankciók alkalmazására egy másik történelmi példa az 1930-as évekből, a Népszövetségnél található. Ez többek között egy speciális szekcióval is rendelkezett, amelynek feladata az volt, hogy a háborúzó államokkal szemben szankciókat rendeljen el. Szerbia esetében a szankciók kifejtették hatásukat, amikor is Bulgáriával állt háborús konfliktusban.
„Amikor azonban a Népszövetség megpróbált szankciós fenyegetésekkel fellépni Olaszország ellen, amely Mussolini alatt agresszív politikát folytatott Észak-Afrikában, kudarcot vallott”
Mussolini figyelmen kívül hagyta a fenyegetéseket, ami végül oda vezetett, hogy a Népszövetség nem tudta érvényesíteni a szankcióit. Ez a kudarc feltárta a Népszövetség szankciós politikájának korlátait egy meglévő nagyhatalommal szemben, és az agresszív olasz politika ellen.
– Emlékszik a magyar Tanácsköztársaság elleni 1919-es szankciók példájára. Miért került a gazdasági hadviselés célkeresztjébe, és milyen következményei lettek ennek?
– Az egész 20. századot – különösen az első világháború után – Nyugaton erősen jellemezte a kommunizmus elutasítása. Ez a hozzáállás megnyilvánult mind a bolsevik Oroszországgal (később a Szovjetunió 1922-től), mind a rövid életű Tanácsköztársasággal (Vörös Magyarország) szemben. Az uralkodó nézet az volt, hogy nem szabad megengedni egy olyan életmódot és politikát, amely nem a profitra irányult, és eltért a nyugati kapitalista rendtől.
„Ebben az összefüggésben Nagy-Britannia szankciókkal próbálta térdre kényszeríteni a Tanácsköztársaságot, amely törekvés végül sikeres volt. Azonban nem csak a szankciók vezettek a Tanácsköztársaság bukásához; a román hadsereg is döntő szerepet játszott, amikor egészen Budapestig nyomult előre, és szétzúzta a magyarországi kommunista erőket”
Visszatérve az 1919-es helyzetre, egy brit delegáció utazott Magyarországra, ahol találkozott Kun Bélával és a magyar Tanácsköztársaság egy másik képviselőjével. Követelésük a legfontosabb, éppen akkor kihirdetett kommunista törvények eltörlése volt. Az angol küldött ezután táviratot küldött a királynőnek, amelyben hangsúlyozta a szankciók végrehajtásának szükségességét még akkor is, ha ez nők és gyermekek éhhalálát jelentené, ami az első világháború utáni amúgy is bizonytalan ellátási helyzet következménye volt. Ezeket a szankciókat végül következetesen végrehajtották.
– A más államok elleni szankciók nemzetközi jogellenesek, ha nem az ENSZ hozta őket. Miért alkalmazzák mégis újra és újra ezt az eszközt az államok más államok és azok polgárai ellen? És hogyan ítélhetők meg a harmadik felek elleni extraterritoriális szankciók?
– Véleményem szerint a szankciók alkalmazását gyakran az a morálisan túlfűtött remény vezérli, hogy nyugati értékeket és gazdasági elveket érvényesítsenek. Ez a remény azonban nehezen valósítható meg. Oroszország példája világosan mutatja, hogy a szankciók nem mindig működnek a remények szerint. Oroszország aktívan védekezik az EU-s szankciók ellen, és különböző konstrukciókat dolgoz ki azok kijátszására. A statisztikák is ezt támasztják alá, a Franciaországból származó áruk, amelyeket nem lehet közvetlenül Oroszországba szállítani, harmadik országokon, például Kazahsztánon, Üzbegisztánon vagy Grúzián keresztül jutnak el. Így végül mégis elérik az orosz piacot, ami jelentősen csökkenti a szankciók hatékonyságát.
„A szankciók kijátszásának megakadályozására az Európai Unió most extraterritoriális másodlagos szankciókat vezetett be. Ezzel az EU megpróbálja az összes országot kötelezni a szankciói elismerésére. Ez a lépés, amely lényegében egy gyarmati-birodalmi eljáráshoz hasonlít, figyelemre méltó”
2017-ben az EU, különösen az akkori német gazdasági miniszter, Brigitte Zypries bírálta élesen az ilyen gyakorlatokat, amikor az Egyesült Államok alkalmazta őket. Most azonban maga az EU alkalmazza ezt az eszközt. A célkeresztben elsősorban olyan országokból származó cégek vannak, mint Törökország, Kína vagy Kazahsztán, amelyek hasznot húznak a kijátszási ügyletekből. Fontos megérteni, hogy a szankciók lényegében nem akadályozzák meg, hogy egy termék eljusson a szankcionált országba. Inkább jelentősen megdrágítják a terméket, mivel számos közvetítő keres rajta a kerülőúton. Az Európai Unió pontosan ezt a kijátszással szerzett profitot akarja most megszüntetni.
„Az EU egy másik központi problémája az úgynevezett orosz árnyékflotta”
Becslések szerint 600-700 tartályhajó szállítja az orosz olajat a világpiacokra, nem orosz, hanem különböző afrikai vagy karibi zászlók alatt hajózva a szankciók kijátszására. Az Európai Unió a közelmúltban bevezetett szankciócsomaggal szándékozik megakadályozni ezt az eljárást.
– Könyvének fő témája a 2014 óta Oroszország ellen bevezetett szankciók. Miben különböznek ezek a korábbi szankcióktól?
– A legfőbb különbség az eddigi szankciós rendszerekhez képest az, hogy ez az első alkalom, hogy ilyen mértékű korlátozásokat alkalmaznak a világ legnagyobb országával szemben. Az Egyesült Államok ugyan a második világháború óta 40-50 ország ellen vezetett be szankciókat – jellemzően afrikai, ázsiai vagy latin-amerikai államokkal, illetve bizonyos vállalatokkal szemben –, ám ezek mindig kisebb gazdaságokat érintettek. Vagy vállalatok esetében nem olyan kiterjedt területeket és gazdasági méreteket, mint Oroszország. Ez a tény önmagában is kiemeli a mostani szankciók egyediségét.
„Egy másik, teljesen egyedülálló elem volt az orosz jegybank külföldi pénzeszközeinek befagyasztása az orosz hadsereg 2022-es ukrajnai bevonulása után”
Összesen 300 milliárd dollárnyi orosz befektetést blokkoltak bankokban. Fontos megjegyezni, hogy minden ország diverzifikációs célból külföldön tárolja arany- és deviza tartalékait. Ez bevett gyakorlat. Azonban itt az orosz vagyont egy csapásra befagyasztották, ami szerintem szintén példa nélküli volt. Bár korábban már előfordult, hogy banki pénzeszközöket befagyasztottak vagy elkoboztak – vagyis elloptak –, de ezek kis országokban történtek, nem a világ legnagyobb országában.
– Miért vesznek részt az EU tagállamai ilyen intenzíven az Oroszország elleni szankciókban, amikor már régóta bebizonyosodott, hogy azok nekik is kárt okoznak?
– Az EU-tagállamok intenzív részvétele az Oroszország elleni szankciókban, még a saját látható károk ellenére is, elsősorban az Európai Bizottság nyomásának tudható be. Számos tagország, mint például Magyarország, Szlovákia, Horvátország, vagy politikai erők Bulgáriában és az osztrák FPÖ is belpolitikailag szembeszállnak a szankciókkal – vagyis az EU-ban nem mindenki „rajong” értük.
„Az Európai Unió vezetése azonban rendkívül oroszellenes álláspontot képvisel”
Míg ez Ursula von der Leyen esetében nem feltétlenül az életrajzából fakad, addig a volt észt miniszterelnöknél és jelenlegi külügyi főképviselőnél, Kaja Kallasnál egyértelműen megmutatkozik, aki Észtországban – például a szovjet felszabadítási emlékművek lebontásával – aktívan dolgozott az Oroszországgal fennálló kapcsolatok rombolásán. A Bizottság személyi állománya, melyet nem közvetlenül a választók, hanem a Tanács választ, jelentős nyomást gyakorol. Ezen kívül fontos országok, mint Németország (különösen a CDU, kevésbé az SPD) és Franciaország egyes erői is hajtják előre a szankciós politikát, ezzel nyomást gyakorolva minden tagállamra.
„Számos előrejelzéssel és prognózissal ellentétben – például a Világbank 2022-es jóslatával, amely 30 százalékos visszaesést várt az orosz gazdaságban – az nem omlott össze. Az orosz gazdaság rugalmasabbnak bizonyult a vártnál”
Oroszországnak persze meg kell küzdenie bizonyos nehézségekkel, mivel a szankcionáló országokból származó termékeket most kerülő úton kell importálnia, vagy importpótló termékekkel kell helyettesítenie. Ez utóbbi beruházásokat igényel, és kezdetben ronthatja a termékek minőségét. Hosszú távon azonban a sikeres importpótlás nagyobb függetlenséget eredményez a külföldi importtól. Ez a hatás már a 2014-es orosz ellenintézkedések után is megmutatkozott a mezőgazdaságban, és más iparágakban is megfigyelhető, ha nem is mindenhol.
„Jelentős negatívum azonban, hogy az orosz gazdaság jelenleg jelentősen függ a hadiipari komplexumtól”
Egy ilyen háborús gazdaság hosszú távon nem fenntartható, mivel a polgári termelésre való átállás költséges lesz.
– Hofbauer úr, „Európa – egy búcsúbeszéd” című könyvében azt állítja, hogy az EU és elődszervezetei amerikai vezetésű transzatlanti parancsnokság alatt állnak. Ez ma is így van? Milyen szerepet játszik ez a dinamika jelenleg?
– Az eddigi, 2022-ig jellemző, egyértelmű transzatlanti egység kezd megbomlani. Egy új, Trump vezette amerikai adminisztráció, amely az Egyesült Államok hanyatlásának megakadályozása érdekében elsősorban a nemzeti érdekeket és a protekcionizmust helyezi előtérbe, egyre élesedő konfliktusba kerül az Európai Unióval. Az EU nem feltétlenül fogja követni az USA protekcionista irányát.
– Időközben európaiakat is szankcionálnak, mint például a szlovák Jozef Hambálekot, valamint a két oroszországi német újságírót, Alina Lippet és Thomas Röpert. Hogyan értékelhető ez?
– A szankciós politika soha nem látott eszkalációját jelenti, amikor egyes személyek polgári létalapját vonják meg. Az ilyen, magánszemélyek – jelen esetben EU-polgárok – elleni szankciók magukban foglalják az útlevél bevonását, a vagyon elkobzását és a bankszámlák zárolását. Még az is büntetendő, ha valaki pénzügyi segítséget nyújt ezeknek a szankcionált személyeknek. Ehelyett a hatóságokhoz kell fordulniuk, hogy a saját, de befagyasztott pénzükből fizethessék a lakbért vagy élelmiszert vehessenek, s ezt külön engedélyeztetniük kell.
„Jozef Hambálek (Szlovákia), valamint a német újságírók, Thomas Röper és Alina Lipp esetei eltérő politikai reakciókat váltottak ki”
A szlovák miniszterelnök, Robert Fico erőteljesen kiállt Hambálek mellett, aki az orosz „Éjszakai Farkasok” motoros banda európai vezetőjeként került a listára. Fico beavatkozásának köszönhetően Hambálek végül lekerült a szankciós listáról. Ezzel szemben nem úgy tűnik, hogy Friedrich Merz kiállna német állampolgárai, Röper és Lipp mellett, sőt, inkább az a benyomás, hogy ő – vagy elődei – hozzájárultak ahhoz, hogy ők is felkerüljenek a listára.
– A két újságíró elleni szankciók a sajtószabadság elleni támadást is jelentenek. Alkalmazzák-e most már a gazdasági hadviselés ezen eszközeit a cenzúrára is?
– Igen, ezek a sajtószabadság elleni támadások. A valódi eszkalációs potenciál azonban véleményem szerint abban rejlik, hogy megvonják az érintettek létfenntartását – a középkorban ezeket az embereket törvényen kívül helyezték, ami azt jelentette, hogy bárki bántalmazhatta őket.
„Ma már nem így van, ma az állam vonja meg a polgári jogokat. Ez olyan dimenzió, amely messze túlmutat a cenzúrán. A szankciós listán szereplő több száz személy (köztük oroszok, ukránok, egy török és EU-polgárok) esete mutatja, hogy ezen intézkedések önkényes jellege különösen ijesztő”
Az Európai Unió bírósági ítélet vagy meghallgatás nélkül helyezi fel a személyeket ezekre a listákra, megfosztva őket polgári jogaiktól. A jogállamisági eljárások teljes hiánya teszi ezt az új eszkalációs szintet különösen riasztóvá.
♦
Hannes Hofbauer: Gazdasági háborúban: A nyugati szankciópolitika és következményei. Oroszország példája. Bécs, Promedia 2024, könyv, 256 oldal, ISBN 978-3853715338, 22 euró
(Az interjú németül a NachDenkSeitenen jelent meg, magyarra fordította Péli Éva.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Tuco says:
Azt lehet tudni, hogy miért került szankciós listára Alina Lipp és Thomas Röper…? Ez valahogy kimaradt az interjúból.
Stier Gábor says:
Ott van a cikkben az indoklás.