„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre
(Shayat Cout Pho)
A kép mestereséges intelligencia segítségével készült
A dupla V-lemény arra jó, hogy ne monológ nyilatkozzunk, hanem hallgassunk meg egy másik véleményt is, amit azonnal figyelmen kívül is hagyhatunk, hiszen nekünk már van sajátunk. Arra a kérdésre pedig, hogy miért van szükségünk, hogy más is megossza véleményét, csak annyit mondhatok,
„ha nincs véleményed, nem vagy”
Most pedig összefoglalom öt pontban az idei év fogadalmait: ….. Már most tudom, hogy a második pont lesz a legsúlyosabb, de legfeljebb átugrom.
A terveimről majd ez év decemberében nyilatkozom. Annyit azonban elárulok, hogy szövögetem őket, mint katedrális pókja a két ablaküveg közé szorulva. Az idén nem adok ki könyvet, mert már tavaly sem tettem. Nem fogok csúcsokat döntögetni, mert már a csúcsok döntögetnek engem. Nem szándékozom háborúba menni és nem tervezem, hogy idejön a háború. Viszont rátaláltam fejemben egy ötletre, el fogom készíteni a W-lemény asztalát©. Fából lesz, négy lábon áll és tiszta, fehér kendővel lesz letakarva – mint a tiszta lap. Vendégeket – hívottat és hívatlant – ültetek le köré. Mindenki elhozhatja véleményét. Leteheti, kibonthatja. Senkinek nem engedem, hogy lefikázza a másét. Én azonban közbe-közbe bökök egy-egy kérdést azokon a pontokon, mikor a vélemény nagyon elhúzott a racionalitás és a logika egyenesétől. Ha ekkor is sikerül megvédeni a hozott véleményt, meghajolok és nyilvánosan megtapsolom a tulajdonost. Remélem, nem fogom agyon hajlongani magam! Az asztal mottói között olyanok szerepelnek, mint:
„Itt senki nem ért egyet senkivel!”
„A trágárságért mindenki személyes tisztességével és megítélésével felel.” „A magán szféra nem téma tárgya, aki kötekedik, az vessen magára!” „Aki kezd, kikezd.” „A másik fél sértegetése a témakörből történő örökös kizárást vonja maga után.”
Szóval, a terv kész, már csak a körülményekre várunk, mint B. P. Á., akinek már szóltak, hogy fenik a kést, de ne szóljon senkinek. Apropó! Ne gondoljuk ám, hogy minden előkerül, ami elveszett! Gondoljunk csak olyan tételekre, mint a veszett fejsze nyele, a becsület, a tisztesség, az ártatlanság, az adott szó, az ígéret stb. A költő szavait idecitálva: „… És nem tudom, mi fáj majd jobban: Mi itt örökre elveszett, Vagy ami él a múltban, s onnan Kivenni többé nem lehet?” (© Vajda János, 1827-1897 Utolsó dal Ginához.).
Más. Nem tudom szólt e már valaki, de az illetékesek bezárták az ó évet és belevágtak az ideibe. Mint látjuk világszerte, ki így, ki úgy. Van, aki bilincsben ébredt, s van, aki szabadlábon lőtte magát. Akármilyen pozícióban is vagyunk, a jövendölések és óhajok napjait éljük meg. Tehát, prófétáljunk, áhítozzunk mi is. Mit látunk a közel, s távol elkövetkezendőkben? Mit szeretnénk, és mi lesz? Van egy mondás,
„ha ismernénk a jövőt, inkább a múltat választanánk…”
Most én mégis bő lére (nem böllérre!) engedem, és hagyom szabadon kószálni fantáziám, hátha eltalálom a majdant (nem Kijev főterére gondolok!), és még talán a vágyaimat is bele tudnám szőni valamibe.
Mint tudjuk, az ember leghatékonyabb ellenszere az elkövetkezendő évben is az ember lesz. A táplálkozási láncnak pedig nincs csúcsa. Gondoljunk csak a vírusokra, a baktériumokra, a stresszre, a bánatra, a kapzsiságra. Ezek a felsőbbrendű lények simán megeszik az embert – hamarabb, mint gólya a békát. Ugyanakkor ne feledjük, a látszat ellenére az ember társas lény, még akkor is, ha egy bőrben csak egy egyed fér el. A kb. 8 milliárd bőrnek pedig igazodnia kell egymáshoz. Vegyük tudomásul, hogy az idén is különböző vágyakkal fogunk küzdeni! Van, aki a betevőért ragad fegyvert, s akad, aki Grönlandot szeretné bekapni uzsonnára. Valaki naphosszat imádkozik orvostól-orvosig, hogy gyermekáldás szálljon a családjára, más abortuszra gyűjtöget, míg még nem lesz késő. Ki a szerelmet várja, ki pedig örömujjongásban tör ki, mikor kimondják a boldogító válást. Az egyik örül, hogy lyuk van a száján, és fogsor mögötte, a másik felpuffasztja a lyuk peremét, hogy önmagában azt lássa, akit mások soha nem szeretnének látni. Mű melleket faragtat magának nylon zacskóból, mert azt hiszi, ami nagyobb, az szebb. Aztán egy társas demonstráción meglepetten látja, hogy a tarka zászló alatt flangáló fiatalember levágatja a farkát, hogy bejárhasson a női WC-be. Vegyük tudomásul, ez nem paradoxon! Mindössze annyi, hogy más és más vágyakkal ébredünk. Ne várjuk el tehát az idén se, hogy mindenki ugyanazt szeresse, amit én, ugyanis, hülyén nézne ki, ha nyolc milliárdan egy vágyat óhajtanánk megvalósulni.
Idén is az erősebb kutya ültet magvakat. Mindaddig, míg egy újult erőre kapott másik jószág hátulról meg nem kínálja. Az élőlények történelme látott már ilyen felállást – egy kutya sem garázdálkodhatta végig az időszámítást!
„A jövő felé nézve pedig, azt véleményezem, hogy nem lesz III. világháború az idén sem. Az emberiség sokkal okosabb annál, hogy ilyesmibe belekeveredjen – bár, (állítólag) a II. világégés előtt is így vélekedtek. Viszont az I. kis-világháború, az folytatódni fog rendesen, mindaddig, míg a kezdeményező bírja, és a másik fél nem lesz képes azt mondani: Na, most figyelj! Akkor pedig mindenki csak figyelni fog, mint az azóta felnőtt, s hajlott korba lépett Gyuri a mozi pénztáránál a QR kódra”
Azt azonban jó, ha tudjuk, hogy növekedni az idén is csak három forrásból lehet: haszon – hitel – lopás.
A napokban rám köszönt valahonnan Margaret Thatcher mélyen szántó gondolata: „… a háborúkat nem a fegyverek felhalmozása indítja el. Akkor kerekednek, mikor egy agresszor meg van győződve arról, hogy elfogadható áron el tudja érni céljait.” (“… wars are not caused by the build-up of weapons – They are caused when an aggressor believes he can achieve his objectives at an acceptable price.” (Margaret Thatcher, 1985 – Joint Session of Congress)
Valaki(k) nagyon meg van(nak) mostanában győződve…
Aki figyelmesen követte az utóbbi hónapok eseményeinek Dél-Amerikára vetülő fényeit, az biztos lehetett abban, hogy a سلام واعليكم (Béke legyen veletek – arab) elköszönés után az idei év slágere a „Hasta la vista, baby!” mondat lesz. (© Arnold Schwarzenegger – Terminator-2 „Az ítélet napja” -1991.) A „Hasta la vista” egy spanyol búcsúszó, amely szó szerint „A (következő) látásig” mondatra fordítható.
„Venezuela nyitotta a kampányt és felkészül Kolumbia. Mivel átszálló jegyet váltott a nemzeti válogatott, így az ellenőr sem emelhet szót, ha beszólnak Dánia fölé is – Fred være med dig! Aztán jöhetnek a BRICS-esek, ha még lesz szufla. A <Donroe-elv> szerint ugyanis Amerika, mint egybefüggő szárazföld az Egyesült Államoké. A világ többi része is, de ezt – egyelőre – még nem foglalták elvbe. Azonban jó, ha tudjuk, hogy illetékes fejekben ezt már tényként rögzítették”
Nem véletlen hát, ha a világturné következő állomásán pedig 愿你平安 (yuàn nǐ píngān) köszöntéssel szeretne beállítani a karaván, mégpedig az ITU 44-es zónában található Taiwan (R.O.C. – Republic of China) stadionban. Itt azonban várhatóan összeütközésbe kerülnek a helyi szurkolótábor kemény magjával. A végkimenetelt egyelőre senki nem meri borítékolni. Messze is van, erősebbek is, de a vágy mindennél erősebb – már csak egy gyengébb ellenfél kellene hozzá. Nagy elképzelések, nagy pofonok, így jellemezhetnénk az I. kis-világháborút. Aki előbb ránt kést, az szeli a vajat. Mondhatnánk, hogy így van ez rendjén, de ne mondjuk!
„Aki pedig úgy véli, hogy az I. kis-világháború egy epizódjának lezárásaképpen idén beköszönt a béke Európa szerte felkarolt szomszédunkhoz, Ukrajnába, annak javaslom, hogy még ne aludjon rá egy jót, még ha álmos és fáradt is”
Az én képzeletemben egyre markánsabban kezd kirajzolódni ugyanis egy terv, melynek semmi köze nincs a valósághoz, viszont ki ne röhögjenek, ha mégis. Véleményem ugyanis az, hogy ebből az egész nyugat-ukrán-orosz összekapaszkodásból egy utópisztikus NSZK-NDK kép fog kirajzolódni – az elkövetkezendő közeljövőben (szerintem két év). Mondom, hogyan.: Az orosz csapatok levonulnak a Dnyeper/Dnyipro folyó vonaláig. Mivel Kijev városán nem lesznek képesek csak úgy megosztozni, így kettészakad, Kelet- és Nyugat-Kijevre. Az ország pedig követi a német feldarabolás (nem a valamikori négy, hanem a kettétépés – 1949.) koreográfiáját. Lesz majd az USZK (Ukrán Szövetségi Köztársaság) és az UDK Ukrán Demokratikus Köztársaság. West-Ukrajna biztonságát így sokkal egyszerűbb lesz biztosítani, hisz a kutya se szeretné elfoglalni. Nem kell hozzá se NATO, se valami masírozó ukrán házmester gárda. A Hajlamosak Koalíciója egységes erővel létrehozott operett társulata beront majd egészen a Dnyipróig – de-marakodási vonal. Megkezdődhet a békefenntartás intézménye. Nagyjából ennyi még ki is jön a felvett hitelekből.
A csapat, valamint a rászoruló ukrán lakosság fenntartásáról már megoszlanak a vélemények, de annyi tuti, hogy nem a saját zsebből, viszont Amerikától (hitelbe) vett fegyverekkel. A győztes természetesen most is Washington lesz, hisz számára lesz fenntartva az egész USZK. Más viseli gondját, de ő húzza hasznát, mint a népmesékben.
„Apropó! Azon elmélázott már valaki – innen, a bámészkodó közvéleményből –, hogy kifene hajlandó hitelezni az EU-nak?”
Egy gazdasági egységnek, amely, egy: nem egységes, kettő: egyre inkább nem gazdasági. Nos, a belső források, mint – az Európai Beruházási Bank és az Európai Beruházási Alapból álló Európai Beruházási Bank (EBB) csoport – az Európai Unió pénzügyi szerve, szerintem ilyesmire nem lesz hajlandó/képes. Sok más ötlet mellett én arra gondoltam, hogy a legkézenfekvőbb megoldás, ha az ukrán oligarchák (egyre stabilabb társulata) ilyetén formán fogja munkára vagyonát. Szerintem zseniális megoldás! Ukrán hitel az EU-nak, aki kamatokat fizet érte, majd odaadja Ukrajnának, ahol szabad korlátok között mindig is tudták, hol a pénz helye. Visszafizetés sem okoz fejfájást, hiszen az EU garantál oda-vissza. A történet mögött pedig csendesen meghúzódik az amerikai-ukrán szál, a nem létező tőkéjével és láthatatlan pénzügyi manőverekkel.
„Na, de nézegessünk, fantáziáljunk tovább a valaha volt Ukrajna felett”
A két térfél perspektíváit összevetve, az én véleményem megoszlik köztem és az ellenvéleményem között. Gazdaságilag az USZK igen korlátozott, az EU-hoz kötött perspektívákkal bír majd. Nagy lelkesedés, szép szavak, rózsásra festett jövőkép, a valóságban pedig kevés pénz, szűkülő fogyasztói piac, korlátozott nyersanyag és energiaellátás. Vélhetően a talajt vesztett nyugati kultúra befogadó közegre fog találni az USZK-ban, hiszen ott a beígért messiást várják Brüsszelből. A kijózanodás azonban keserves lesz. A zöld-szivárványos, genderes, identitás-zavaros demokrácia hamar át fog csapni egy cifrább, a hozott és helyi keveredésbe, ami aztán olyat eredményezhet, hogy majd csak nézünk.
Az UDK tradícióiban tartani fogja magát a jelenleg megkezdett irányokhoz. Gazdaságilag azonban – szerintem – jóval komolyabb perspektívákkal bír. Alapozom ezt arra, hogy mind ásványkincsekkel, mind beruházható javakkal jobban el lesz látva. Ráadásul, rá lesz kötve az orosz energiahálózatra. Az újjáépítést pedig az orosz-kínai együttműködés garantálni fogja. Arról nem is beszélve, hogy az USZK rá lesz utalva UDK pozíció előnyére.
Mi lesz, mi nem. Van egy nagyon ideillő mondás, mely roppant jól jellemzi az ottani hozzáállást (Kijevben és Moszkvában is): „Éljünk – meglátjuk, megéljük – megtudjuk, túléljük – tudomásul vesszük.” („Поживем – увидим, доживем – узнаем, выживем – учтем”)
„Megint más. Az emberek szeretik a meséket. Gyerekkorunktól kezdve arra tanítanak bennünket, hogy éljük bele magunkat valami hihetetlen fantázia-kalandba, ahol az általunk megkedvelt hős vagy győz és ünnepeljük, vagy hősi halált hal és megsiratjuk”
Ezért van hát, hogy nehéz helyzetekben a könnyebb végét keressük, s várjuk, hogy jön Szent-Kardos Gyuri (Szent György (271 körül – 303. április 23. római kori katona és keresztény vértanú, egyike a leghíresebb katona szenteknek.), aki megmérkőzik helyettünk a sárkánnyal. Ezért hát ne csodálkozzunk, ha elhiszünk minden mesébe illő valóság elemet. Ha bedőlünk egy átverésnek, ha elhisszük egy politikus ígéreteit, ha komolyan vesszük a hashajtó tabletta erejét, s egy reggeli hasmarsot követően megesszük a kivirágzott csillagos eget is. Erre valók a mesék! Higgyük tehát el, hogy az idén is jobb lesz. Meg fog küzdeni más a mi problémáinkkal. Ha mégsem, akkor nyugodtan hibáztassuk őt, aki felvállalta, hogy helyettünk… Legyünk nyugodtan indulatosak, mi több, dühösek! Mondjuk meg, hogy az igazat akarjuk hallani! De ne csodálkozzunk, ha valaki meg is fogja mondani… Költsünk többet, s keressünk kevesebbet! Ez a hozzáállás tökéletesen beleillik a zöld-recesszióba. Takarékoskodjunk a tiszta levegővel, mert minden cseppnyi oxigén a növényektől veszi el a táplálékot! Éljünk többet a virtuális térben! A valóság már így is szűk annak a sok jóembernek, akik kis helyen is elfértek eddig. A belső hangok helyett hallgassunk a külső szónokokra! Ők tudják igazán, hogy mi merre szeretnénk menni.
Míg a fenti pár soron rágódnak, bedobnék egy orosz anekdotát:
Brigádvezetőt választanak az üzemben. Valaki feláll és hosszasan ecseteli, hogy Nyikoláj Nyikolájevics a legmegfelelőbb ember erre a posztra. Már majdnem meg is választották, mikor a hátsó sorból jóember szóra emelkedik:
– Nyikoláj Nyikolájevics nem lehet brigádvezető, mert az apja fasiszta volt!
Csend, zúzmarás levegő, majd egy vékonyka hölgy hang szólal meg:
– De hát ő árvaházban nőtt fel, azt sem tudjuk, kik voltak a szülei!
– Igen? Meglehet, én csak a véleményemet osztottam meg…
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
