„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Peterdi Nagy László írása a #moszkvater.com számára
Fotó:EUROPRESS/Anatoliy Garanin/Sputnik/AFP
„Szólj, Uram, s mi meghalunk…”
(Vlagyimir Viszockij: Körben ördögök tanyáznak 1979)
„Ha a vihar elül, Uram,
add, hogy jobb emberek legyünk…”
(Alexis Valdés: Remény)
A második idézet szerzője az a kubai színész, akinek nagy visszhangot kiváltott versével zárja le az új könyvét Ferenc pápa (Jorge Mario Bergoglio). Az olasz születésű, de testben-lélekben Argentínában felnőtt római katolikus egyházfő ezekben az egyszerű szavakban tisztábban érezte megfogalmazva azt, amivel a Kovid-19 idején a kezdeményezésére alakult, társadalomtudósokból és más szakemberekből álló munkaközösség elemzéseit összegző esszé-publicisztikája zárult. „Aggódom, hogy sok helyen máris tervbe vették: erről a sok tragédiáról tudomást sem véve visszaállítják a járvány előtti társadalmi-gazdasági struktúrát. /…/ Az foglalkoztat, hogy akik most a peremen tengődnek, a főszereplőivé lépjenek elő a társadalmi változásnak. Ez lakozik a szívemben. (32-33. oldal.)
„Megéltük a járványt, és az óta két, talán még borzalmasabb évet az ukrajnai háborúból, amely egy permanens világháború fenyegető előképévé kezd már szélesedni. De amint posztmodern, vagyis a katasztrófa előtti szép, új világunk első nagy drámaírója, Bertold Brecht megjósolta a Koldusopera fináléjában, <a királyi kegyelmet hozó küldöncök, sajnos, oly ritkán jőnek!>”
A pápa viszont, kétszer is járt nálunk. És a legutóbbi, a környező országokból is nagy tömegeket vonzó látogatása után, még a repülőgépen megfogalmazódott benne egy széles nemzetközi összefogás terve az emberiség elleni legújabb gaztettel szemben. Ebben Magyarországra és a többi, „peremen tengődő” országra is jelentős feladatok várnak. De a Nyugat és szekértábora következetesen elutasítja ezt, és a többi valódi béketervet.
„Szerencsére Vlagyimir Viszockij már nem érte meg a kort, amikor hazájában a <demokrata> jelzőt sokan elítélően, de legalább is ironikus értelemben használják”
Korán, 42 éves korában elvitte a harmadik infarktus. Akkoriban divat volt ez a szovjet színház vezető művészei között. Anatolij Efrosszal kezdődött, aki Csehov Sirályát farmer nadrágos fiatalokkal vitte színre a Komszomol Színházban, és ezért kirúgták. Ekkor kapta az első infarktust. A másodikat a Rómeó és Júliáért, meg a Három nővérért. És akkor már nem volt megállás. Viszockij halála, és Ljubimov kiüldözése után felvállalta a Taganka Színházat. Ott érte utol a harmadik, az utolsó infarktusa. Aspiráns vezetőm a Világirodalmi Intézetben, Zinovij Papernij, aki a Taganka irodalmi vezetője volt, akkor publikálta „apróhirdetését” a Lityeraturnaja Gazetában. „Színházi rendezők, figyelem! Szívpanaszokra használjon kámfor injekciót!” És még pontosabb tájékoztatásként, megadta az Intézet címét. Őt „csak” a pártból zárták ki. Engem viszont szép csendben majdnem hazaküldtek.
Utoljára hagytam a legfontosabbat. Marina Vladyt, aki a legjobban megértette, és remekül meg is írta könyvében mindazt, amit én itt most nem tudok. Szerelmem, Viszockij. Igen, ez az egyetlen, amit tehetünk, ha meg akarjuk érteni Oroszországot, és élni akarunk vele, mellette.
„Oroszországot ész, nem érted, / méter, sing sose méri fel: / külön úton jár ott az élet – Oroszországban hinni kell!”
E sorok szerzője, Fjodor Tyutcsev halk szavú költő, a természetfestő líra egyik legnagyobb mestere, Puskin, Heine és Schelling közeli barátja volt. Ráadásul, Németországban volt diplomata, és így nap, mint nap tapasztalhatta a külföld érthetetlen értetlenségét. Marinának úgy kellett megbirkóznia ezzel, hogy nem csak szemtanúja, de igazi feleségként, részese is volt Viszockij élete utolsó 12 évének. És úgy, hogy nem is lakhattak együtt. Mindkettőjüknek volt egy másik családja is, 2-2 gyermekkel. Eközben a férfi illetménye a Tagankán havi 150 Rubel volt, és fellépéseivel sem tudta ezt jelentősen kiegészíteni. Marina sem kaphatott mindig szerepet a MOSZFILM-nél. Sokáig packázott velük az OVIR, az útlevél hivatal is.
„Szó szerint a Hamlet monológban szereplő packázásról volt <csak> szó”
Mégis, amikor végre kiengedték Viszockijt is külföldre, szörnyű idegfeszültségben érték el a határállomást. „Fejemben egymást kergetik a szörnyű jelenetek: nem engednek ki az országból, letartóztatnak, vagy ami még rosszabb, ott helyben becsuknak. /…/Mindketten halott sápadtak vagyunk. Az épület elé érve leállítom a motort, kinyitjuk az ajtót. És hirtelen minden oldalról nyomulnak felénk a vámosok, katonák, büfések, pincérek, utánuk a parancsnok. Ő jön utolsónak. Mindenütt mosolygó arcok. Visszatért a színed, átöleled a vállam, bemutatsz a hivatalos személyeknek, aztán autogramot osztogatsz katona könyvekre, étlapokra, csupasz bőrre…/…/ Nevetünk, összecsókolózunk, átmegyünk a senki földjén, s közben híres dalodat énekled:
A senkiföldjén
a virágok
olyan gyönyörűségesek.
Sétálni ott mért nem lehet?
A föld mindenkié, semleges terület!” (107.oldal.)
Nem tudhatjuk, hogy pontosan így játszódott-e le ez a minden elmondhatót elmondó happening. De ha Marina ilyen jól leírta, hát valóban megtörtént. De igaz lett a folytatás is. Vlagyimir hatalmas sikert aratott Nyugat-Európában és Amerikában. Marina mindent megtett a megfelelő kezelése érdekében is. De vízuma lejárt, haza kellett, hogy térjen.
„Az alkoholizmusa és a morfinizmus Moszkvában aztán még inkább erőt vett rajta”
Kapcsolatuk az éjszakai telefonbeszélgetésekre korlátozódott, amelyeket a Központot kezelő kisasszonyok diszkréciójának köszönhetően, hamarosan az egész női lakosság jóindulatú, segítőkész érdeklődése kísért.
Én nem látok semmi rosszat ebben. Sőt! A 80. évforduló hazai méltatóit újra olvasva, úgy látom, hogy a Viszockij-jelenség lényegét elemezve, ők is a költő, előadó és a társadalom egymásra találásának ritka pillanatait ünneplik ebben. De mind Stier Gábor, mind Marosi Lajos, akinek Viszockij-fordításaiból éppen akkoriban jelent meg egy szép és sikeres kötet, felteszik a kérdést,
„a ’60-as, ’70-es évek rajongása, valamint műfordítóink és kutatóink kiváló teljesítményei mellett is miért van, hogy ennek a nagy művésznek a ránk gyakorolt hatása ma már kisebb a nyugati sztárokénál? Pusztán az eltelt idő, a nemzedék- és rendszerváltás teszi ezt?”
Azt hiszem, hogy nincsen sok értelme számolgatni az éveket, évtizedeket, a váltásokat és a sorscsapásokat. Egy, a maihoz hasonlóan sorsdöntő helyzet a tehetséges, és ennek a felelősségét felismerő fiatal költőt és színészt a pódiumra szólította, és a népe legfontosabb kérdéseit kimondani merő, nagy előadóművésszé avatta. Ez az eset akkor nem volt egyedüli. Az itt szereplő alkotók, és egyszerű értelmiségi emberek mind tudatosan választották a hivatásukat egy olyan világban, amelyben minden, a hazája és népe iránti felelősségét komolyan vevő, tisztességes ember számolhat ilyen élet sorssal.
„Mi hány ilyet tudunk felsorolni most?”
Viszockij két végén égette a gyertyát. De a népének szerető részvétele, meg a kámfor injekciók nélkül, bármilyen soká él, nem válhatott volna azzá, aki lett. És mi sem lehetnénk azok, akik vagyunk, akiknek kellene, hogy legyünk. Ha vállaljuk magunkat, és valóban igényeljük a társadalmunk elismerését és támogatását. Minél többször derül ki, hogy csak zsonglőrködünk, zsarolgatunk, annál messzebb kerülünk ettől.
Könyvében Marina Vlady sokszor említi Csehov darabjait, amelyekben pályájának alighanem a legmaradandóbb alakításait nyújtotta. Írt egy szép könyvet erről is. Váljunk el hát tőle és szerelmesétől a most talán újra szóhoz jutó orosz értelmiségnek a maga gyertyáját szintén korán elégető nagy drámaírója önéletrajzinak is tekinthető darabjával! A Ványa bácsiban Szerebrjakov professzor így búcsúzik a magát olykor Dosztojevszkijnak képzelő címszereplőtől: „Nado, goszpoda, gyela gyelaty!”
„Az igazi kérdésekkel kell foglalkozni, uraim!”
Lehet, hogy érdemes volna ennek az öreg, sokat próbált filosznak a tanácsát ez egyszer magunknak is megfogadni!
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
