„Moszkva nem az ukrán nép ellen harcol, az igazi ellenfél az ukránokat faltörő kosként, Ukrajnát felvonulási terepként használó Nyugat. De Putyin üzent az úgynevezett nem nyugati világnak is, hogy az alakuló multicentrikus világrend igazságosabb lesz, mint az országokat első és másodosztályúakra osztó Amerika dominálta, már omladozó jelenlegi”
Fotó:EUROPRESS/Dmitry ASTAKHOV/SPUTNIK/AFP
Óriási várakozás előzte meg Vlagyimir Putyinnak a parlament két háza előtt elmondott évértékelő beszédét. Sokan azt várták, hogy háborús szintre emeli a „különleges katonai műveleteket”, újabb mozgósítást hirdet, és kijelöli a hadműveletek további irányát. Persze, irreális volt ez a várakozás, és Putyin nem is jelentett be igazán bombasztikus dolgot.
„Talán még azt sem nevezhetjük igazán annak, hogy közölte, Oroszország felfüggeszti a részvételét a hadászati és támadófegyverek csökkentéséről szóló Új START vagy START-III. egyezményben. Ezen kívül bejelentette, hogy amennyiben ezt Amerika megteszi, akkor Oroszország is atomkísérleteket hajt végre”
E két bejelentés ijesztően hangzik, és a nukleáris fenyegetés valóban új szintre lépett, ám még mindig csak retorikai. S ne felejtsük el azt sem, hogy az atomfegyverek alapvetően nem azért vannak, hogy bevessék őket, hanem eltántorítsák annak használatától a másik felet. Ha épp nem egy háború közepén lennénk, akkor azt is mondhatnánk, hogy a nukleáris csapásmérő képesség valójában a béke biztosítéka. Azért azt is jegyezzük meg, hogy a fegyverzet ellenőrzés már a háború kitörése óta nem működött, így a mostani bejelentés jelentősége inkább szimbolikus. Főképp úgy, hogy a külügyminisztérium későbbi értelmező nyilatkozatából kiderül, hogy a fegyverzet csökkentés ellenőrzése továbbra is lehetséges, tehát lényegében minden marad az eredeti állapotban. Ami a nukleáris teszteket illeti, ilyet a múlt század kilencvenes évei óta egyik fél sem hajtott végre, így a kísérletek felújítása radikális lépés lenne.
„Ezzel a bejelentéssel Putyin egyrészről az eltökéltségét és a keménységét demonstrálta, másrészt figyelmeztette e lépéssel a stratégiai stabilitás hosszú évek óta gyengítő Egyesült Államokat politikájának a veszélyességére”
Az elnök közel kétórás beszédének nagy része azonban az orosz társadalomnak szólt, és Putyin mindenek előtt az ország stabilitását, a gazdaság ütésállóságát, és a nemzet egységét hangsúlyozta. Az üzenet egyértelmű, a gazdaság a szankciók ellenére működik, a fejlődést az új helyzet nem akasztja meg, sőt a szuverenitást erősíti, az állam pedig senkit nem hagy az út szélén, különös tekintettel a „különleges katonai műveletben” résztvevőkre erősíti a szociális hálót. Hiába tör a Nyugat az elpusztítására, Oroszország működik, győzni fog, és a nemzet egységét nem lehet megtörni. Putyin a háború kitöréséért a cinkelt lapokkal játszó, Ukrajnát „ellen-Oroszországként” felépítő Nyugatot hibáztatta, és lényegében megelőző csapásként írta le a „különleges katonai műveletet”. Hangsúlyozta, hogy
„Moszkva nem az ukrán nép ellen harcol, az igazi ellenfél az ukránokat faltörő kosként, Ukrajnát felvonulási terepként használó Nyugat. De Putyin üzent az úgynevezett nem nyugati világnak is, hogy az alakuló multicentrikus világrend igazságosabb lesz, mint az országokat első és másodosztályúakra osztó Amerika dominálta, már omladozó jelenlegi”
Saját táborának, a nyugati blokknak üzent ezzel szemben a varsói királyi vár kertjében összegyűltek előtt beszélve Joe Biden. Az amerikai elnök már a lengyelországi útjának első napján – egyébként orosz biztonsági garanciák mellett – tett néhány órás, szirénák zúgásával megspékelve hatásosan megkomponált kijevi villámlátogatásával is az Ukrajna melletti kitartást, az erőt és a bátorságot igyekezett demonstrálni.
„Ebben a szellemben folytatva Varsóban a demokrácia és a diktatúrák csatájaként értelmezte a jelenlegi háborút”
„Putyin alábecsült bennünket! Azt hitte, a NATO-n belül repedések jönnek létre, de kiderült, a katonai tömb erősebb, mint valaha. Az elmúlt év bebizonyította, hogy a világ autokráciái fognak meggyengülni, és nem a demokráciák” – üzente egyszerre figyelmeztetően Moszkvának, és bíztatóan a nyugati tábornak Biden. Mint fogalmazott, az orosz támadás nemcsak Ukrajna erejét tesztelte, hanem a világ demokráciáit is, egy év alatt azonban világossá válhatott az oroszok számára is, hogy a fél világ összefogott és támogatja Ukrajnát. „Ukrajnát továbbra is támogatni fogjuk, és innen üzenem Putyin elnöknek, nem fáradtunk bele! Számunkra a szabadság a legfontosabb, és ezt az üzenetet vittem el tegnap az ukránoknak” – mennydörögte Biden, aki egyébként ünnepélyes fogadásán a katonák díszsorfala előtti vörös szőnyegen sem talált el.
A két valójában szemben álló fél tehát továbbra is elbeszél egymás mellett – Biden még Putyin bejelentésére sem reagált –, és egy évvel a háború kitörése után is csak annyit tudunk mondani, hogy nem nagyon látszik annak a vége.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
hufi says:
Bidét szerintem leírták a haladárok, de ez most megfelel nekik, majd minden balfogást a számlájára írnak, korára való tekintettel neki már mindegy.
Ellenben Meloniban csalódtam, vajon mitől lett kezesbárány? Olaszország stratégiailag alkalmas területen fekszik, naná, hogy a Nyugat vezeti.
Ukrajna kútba esett, ígyhát Lengyelországot építik fel Oroszországgal szemben, mivel történelmileg nagyon is megfelel erre a feladatra.
Szegény jó Chrudinák Alajos ha ezt látná, nagyszerű Világpanorámát szerkeszthetne!
Mi van még?
A következő lépés az lesz, hogy Kína meg fogja támadni Tajvant, neki is van történelmi oka, Észak-Korea sem marad tétlen, és hát Japánnak is döntenie kell.
Nem vagyok jós, de valaki be fogja vetni az atomfegyvert, ámbár ez kétélű fegyver!
Amerikának bejött a klasszikus tétel, oszd meg, és uralkodj!
csakafidesz says:
Csak annyit kell észrevenni, hogy Moszkva van közelebb, neki egyszerűbb Ukrajnában harcolni. A világ másik feléről nem megy az ilyesmi. Amerika Vietnámban kudarcot vallott, pedig szép nagy dél-vietnámi hadsereg is támogatta. Ez lesz a második Vietnám nekik.
Vécsnájá Szlává says:
Aztán a történész megmutatja, mekkora hazugságokat terjeszt a KGB-tiszt. Nyilván erről nem tudott a NER és a T. sajtója, de most magukba szállnak.
https://telex.hu/velemeny/2023/02/22/ungvary-krisztian-putyin-nyugat-ukrajna-oroszorszag-sztalin-hitler-osztrak-magyar-monarchia
Vécsnájá Szlává says:
Látom, a kötelező vörös szőnyeg, hatalmas pocak, szájnyalogatás megvolt. Vagy valami kimaradt véletlenül? A NER nem örülne neki, a vidámsághoz ezek kellenek.
Béla says:
Vajon Biden elnök tudta, hogy Kijevben járt?
Barackvirag says:
Már a cím elárul mindent, a KGB főiskolán…stb.
Ezek után sorry de nem olvasom el, a címe elmondott mindent
HandaBandy says:
“Számunkra a szabadság a legfontosabb, és ezt az üzenetet vittem el … az ukránoknak”
Szem nem marad szárazon az efféle önzetlenségtől. Meghatódtam én is mert ilyen pedigrés
békeharcos demagógiát úgy 30 éve nem hallottam. Csak egy a bibi, ez a szabadság export
nem akaródzik működni. Úgy usque 80 éve.