//Rahmanyinov, Vinnyickaja, Fesztiválzenekar
„Rahmanyinov minden hangja varázslat” #moszkvater

Rahmanyinov, Vinnyickaja, Fesztiválzenekar

MEGOSZTÁS

Rahmanyinov évfordulót ünnepel a világ. Az arisztokrata családban nevelkedett orosz zeneszerző és legendásan nagy kezű és virtuóz technikájú zongoraművész 1873. április 1-jén született. A Budapesti Fesztiválzenekar egy teljes estet állított össze műveiből, bátran állíthatom, hogy a legismertebbeket mutatta be a telt házas (pótszékeket is elhelyeztek a teremben) koncertjén november 27-én. A BFZ ez alkalommal is háromszor ismételte a koncertet, az utolsón vehettem részt.

Kovács Eleonóra írása a #moszkvater.com számára

„Rahmanyinov minden hangja varázslat” #moszkvater
„Rahmanyinov minden hangja varázslat”
Forrás:Steinway.com

Valamelyik portálon szerepelt, hogy Rahmanyinov még a hangosfilm feltalálása előtt „feltalálta” a filmzenét. Kétségtelen, hogy számos darabjából merítettek a filmekhez kísérőzenét összeállítók, a koncerten szereplő művek is kivétel nélkül hallhatóak, pontosabban egy-egy részletük hallható számos filmben.Különösen a szerelem, vagy vágyakozás kifejezésére választottak a zenét összeállítók a tatár gyökerekkel is rendelkező komponista műveiből.

„Rahmanyinov minden hangja varázslat”

– idézet egy közösségi platform bejegyzéséből, a zongorista-karmester-zeneszerző muzsikája valóban érzelmes, áradó, tökéletesen illeszkedik egy-egy szerelmi jelenethez. Persze vannak, akik Rahmanyinov dallamszövését túlzottan édesnek, sziruposnak, már-már csöpögősnek találják. Olyan szakértői vélemény is van, ami a szerző életművének értékét vonja kétségbe. Ahogy Harold C. Schoenberg írja, lényegében egész életében egyforma zenét írt. A közönség szerette a zenéjét, de mint alkotó a profik szemében egy nagy nulla volt, aki Csajkovszkij lábainál zokogta el a maga orosz könnyeit.”

„Mindenesetre a BFZ koncertje alkalmat adott arra, hogy ki-ki eldönthesse, számára a szerző három alkotása melyik kategóriába tartozik, <valóban egy nagy nulla> volt-e. A közönség szerint igenis nagyszerű Rahmanyinov zenéje, hiszen amennyiben nem így van, nem fogytak volna el a jegyek a koncertek meghirdetése után”

Az estet a Vocalise nyitotta, amely ének szólama egy választott magánhangzóval adandó elő, ez esetben zenekari kísérettel 3-3 hegedű játszotta a dallamot a Müpa nézőterének emeletén, két oldalt, a zenekar fölött. Hangulatos előadást láttunk-hallottunk. A Fesztiválzenekar kísérletező kedvét mutatta ez a megoldás, korábban az egyik koncertjükön az egyik ütőhangszeres művész a cintányér szólamát (csak néhány ütés) egy magas dobogóról játszotta, ez kissé hatásvadász volt érzésem szerint. A koncert a szerző III. zongoraversenyével folytatódott. Sokak szerint Rahmanyinov versenyművei szinte játszhatatlanok a technikai követelmények miatt.

„Ez alkalommal a fiatal, novoszibirszki születésű, több zenei verseny győztese, Anna Vinnyickaja játszotta a szólót, valószínű, hogy az ő neve is – <igazi oroszlán>, írta a Washington Post – garantálta a három telt házat”

Rahmanyinov 1909-ben egy amerikai felkérésre írta a d-moll zongoraversenyt. Maga a mű úgy terjedelmes, hogy a hallgató nem érzi annak, hiszen a dallamok, a váratlan atmoszféra-váltások minden pillanatban figyelemre késztetik a hallgatót. Vinnyickaja előadása nagyon izgalmas volt, a zongoraversenyt bravúrosan játszotta. A különféle hangulatokat jól érzékeltette, az erő is sugárzott előadásából. Szünet után a II., e-moll szimfónia szólalt meg.

„Ez a nagyszabású mű <monumentális zenei diadal>”

– írja a Fesztiválzenekar évadismertető füzete, és a közönség vastapsa teljes mértékben alátámasztotta ezt az állítást. A körülbelül egyórás darab nem szűkölködött a fortissimókban, de a nagyon halk hangzások sem hiányoztak a műből. Rahmanyinov nem tagadta meg önmagát. A Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével nagyszerűen játszott, a zene megdobogtatta a szíveket. Rahmanyinov jött, látott és győzött.

MEGOSZTÁS