Az Oroszország és a Nyugat között megnövekedett feszültség visszafogottabbá tette a magyar társadalmat

Immár nem az oroszok vezetik a magyar történelem alakulására legkedvezőtlenebb hatással lévő népek listáját. Kitisztulni látszik a történelmi emlékezet, s az első helyen a törökök állnak 70 százalékkal, csak őket követik az oroszok 58-cal. Helycsere történt a harmadik helyen is, hiszen a tatárok 57 százalékot kapva megelőzték a 48 százalékon álló németeket. Nem „feledkezik el” a magyar társadalom az osztrákokról (Habsburgok) sem, akik 42 százalékon állnak, s sokat rontva (16 százalék) az amerikaiak szerepéről alkotott kép is kezd reálisabbá válni. A szimpátia listán ugyanakkor az ötös skálán 2,97 pontot kapva érezhetően erősítettek az oroszok, a románok (2,53) és 3,16-tal valamelyest az amerikaiak, míg lényegesen rontottak (3,08) a németek. Az egyetemes kultúra szempontjából a legjelentősebb orosz személyiségnek a magyarok Lenint, Tolsztojt és Puskint tartják, s ami Vlagyimir Putyin látogatása előtt a legfontosabb, a nemzetközi helyzet alakulásával, a nyugati részről is egyre durvább információs háborúval és a hazai pártszimpátiák hatásával is magyarázhatóan a magyarok óvatosabbak a kétoldalú kapcsolatok további mélyítésével kapcsolatban, mint korábban. Mindez az ELTE Bölcsészettudományi Kar Ruszisztikai Módszertani és Kutatási Központjának megrendelésére a TÁRKI által tavaly készített felmérésből derül ki, s érdemes felidézni az újabb magyar-orosz csúcstalálkozó előtt is. A magyar lakosság orosz kultúráról és általában az oroszokról alkotott képéről a szociológiai intézet 2006-ban és 2012-ben is vett fel adatokat, így lehetőség nyílik a megítélés alakulásának vizsgálatára is.

Tíz illetve kilenc százalékkal, tehát jól érzékelhetően kevesebben támogatták a felmérés szerint jelenleg a magyar-orosz gazdasági valamint politikai kapcsolatok további elmélyítését, mint azt megelőzően négy éve. A politikai közeledés tekintetében megduplázódott (20 százalék) az ellenzők aránya is, míg 40 százalék úgy véli, hogy a jelenlegi helyzeten nem kellene változtatni. Ez az adatsor aligha meglepő annak fényében, hogy az Oroszország és a Nyugat között az utóbbi években kiéleződött feszültségnek köszönhetően eldurvult az információs háború, s ennek hatása a magyar sajtóban is jól érzékelhető. Megszaporodtak az oroszellenes hangvételű cikkek. Elég csupán a Putyin látogatása előtt megjelenő írásokat elolvasni, s világosan látszik, hogy nemcsak az orosz, de a nyugati propagandagépezet is hatékonyan dolgozik. A fősodorban megjelenő cikkek többségének jól kivehető célja Oroszország és a hozzá nem a nyugati véleményvezérekhez hasonlóan viszonyulók lejáratása. Mindez láthatóan befolyásolja a társadalom véleményét is, amelyre a Moszkva nemzetközi megítélésének romlása miatti érthető óvatosság mellett rájön a magyar-orosz kapcsolatok kérdésének belpolitikai kontextusba helyezett értelmezése. Így Orbán Viktor Moszkvával többségében amúgy sem igazán szimpatizáló ellentábora a kétoldalú viszonyra is kivetíti tiltakozását.

Egyértelműen a nemzetközi helyzetre helyezte a hangsúlyt a felmérés számait annak megjelenése után még a Magyar Nemzetnek értékelve Rácz András a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársa. „Ha a társadalom kiszeretett volna Oroszországból, akkor a politikai kapcsolatok támogatottsága folyamatosan csökkenne, de nem ezt látjuk. Négy éve például mind a politikai, mind pedig a gazdasági kapcsolatok támogatottsága növekedett” ­­– fogalmaz a szakértő, megjegyezve, hogy ez összefügg a világpolitikai fordulattal, így az orosz-amerikai kapcsolatok újraindításával. Ma más a helyzet, s mint az elemző rámutatott, az emberek olvassák a híreket, így hallottak a Krím megszállásáról, a Kelet-Ukrajnában folyó háborúról és Szíriáról is. „A kapcsolatok támogatottságának esése azt mutatja, hogy egyre többek számára válik kényelmetlenné ez a viszony” – értékelt Rácz, rámutatva az aktív ellenzők számának növekedésére. Az információs háború hatását a kutató e szempontból nem tartotta döntőnek. A szlovák Globsec Policy Institute propagandával foglakozó felmérését idézte, miszerint Magyarországon a legalacsonyabb (16 százalék) azok aránya, akik a fősodorral szemben az alternatív médiában hisznek, ezzel szemben Csehországban ez a szám 24 százalék. „Sok propaganda oldal működik, köztük oroszbarátok és oroszellenesek egyaránt, ám ezeknek a hatása összességében csekély” – fejtegette Rácz András, rámutatva, hogy Magyarország szomszédságában harmadik éve háború van, s ez normális módon kihat a társadalom véleményére.

A magyar-orosz kapcsolatoknak a társadalmi megítélés szempontjából fontos része mindezek mellett az emlékezet politika. Örökös a vita a Szabadság-téri emlékmű körül, de az sem mindenkinek tetszett, hogy Esztergomban, az egykori Szent Anna temetőben felavatták két oroszországi alapítvány adományát, az I. világháborús hadifogoly tábor orosz áldozataira emlékező Béke Angyala szobrot, valamint a Honvéd Kulturális Egyesület által felújított, a II. világháború idején a környékbeli harcokban elesett szovjet katonák emlékművét. „A Szabadság-téri, 1946 óta ott álló emlékmű sorsát és helyzetét meghatározza, hogy az 1995-ben hatályba lépett magyar-orosz kormányközi megállapodás hatálya alá esik, tehát nem lehet csak úgy hozzányúlni. Kevesen tudják, de az egyezmény az emlékművek feliratozására is vonatkozik” – figyelmeztetett Rácz András, hozzátéve, hogy ez Magyarország történelmének egy része. „Hogy a dolgok egyensúlyba kerüljenek, lehetséges, hogy kellene köré egy fotókiállítás a rudkinói magyar katonai temetőről, s ez segíthetne feldolgozni a közös történelem fájdalmas pontjait” – folytatta. A kérdéskör kapcsán Rácz András fontosnak tartotta kiemelni, a történelemmel való szembenézés folyamatába és egy egészséges nemzettudatba is bele kellene férnie annak, hogy az egykori háborús ellenfél halottainak a sírjához is letehessünk egy csokor virágot – vagy legalább hagyjuk, hogy ő tehesse meg. Mint ahogy azt is meg kellene szerinte értenie a magyar társadalomnak, hogy a jelenlegi orosz identitásban milyen hihetetlenül fontos szerepe van a második vagy, ahogy Oroszországban nevezik, a nagy honvédő háborúnak. „A közös történelmünkkel való szembenézés nélkül biztosan nem lehet előrelépés a restitúcióban, az elhurcolt műkincsek visszaadásában sem” – tette hozzá Rácz András