„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Anatol Lieven írása a #moszkvater.com-on
„Az Egyesült Államok döntő szerepe van a fegyverek és hírszerzési információk biztosításában Ukrajna számára – még ha az európaiak fizetik is – azonban nagy nyomást gyakorolhat Kijevre és Brüsszelre”
Fotó:EUROPRESS/Mandel NGAN/AFP
A Trump-adminisztráció, valamint a kijevi és európai kormányok előzetes tűzszünetet követeltek, mielőtt a megállapodásról kezdenének tárgyalni. Ezt Moszkva hónapok óta egyértelműen elutasította, ugyanis az orosz előrenyomulások messze a legfontosabb nyomásgyakorló eszközt jelentik, amit Oroszország a tárgyalásokba be tud vinni. Ahogyan egyébként az ukránok is elutasították a tűzszünetet, amikor azt hitték, hogy nyernek.
„Természetesen jelentős akadályok továbbra is fennállnak. Ezek közül a legnagyobb Ukrajna szempontjából valószínűleg az, hogy az orosz fél folyamatosan követeli az ukrán katonák kivonulását a Donyeck régió azon mintegy 30 százalékáról, amelyet Ukrajna még mindig az ellenőrzése alatt tart”
Bármelyik ukrán kormánynak szörnyen nehéz lenne önként beleegyezni a kivonulásba erről a területről, tekintettel az ukrán életek számára, amelyeket feláldoztak a terület megtartásáért, és az ukrán frontvonal megerősítésébe fektetett erőfeszítésekre. Egy ilyen beleegyezés valószínűleg egy ukrán kormány bukásához vezetne, hacsak a hadsereget nem győzik le, ami miatt a régió amúgy is elveszne.
„Szintén szükséges rámutatni – mivel a legtöbb nyugati tudósítás és elemzés elhomályosítja ezt –, hogy ez egyike azon kevés vitatott kérdéseknek, amelyekről valójában Ukrajna dönthet”
A NATO-tagság, a nyugati „biztonsági garanciák” Ukrajna számára és a nyugati fegyverszállítások Ukrajnának mind olyan kérdések, amelyekről az Egyesült Államok és az európai kormányok döntenek. Ukrajna kérheti tőlük, hogy biztosítsák ezeket, de nem dönthet helyettük, vagy kényszerítheti őket erre.
„Az egész Donbassz feletti ellenőrzés Oroszország számára jelentős szimbolikus fontossággal bír”
Alig leplezett orosz csapatok harcoltak a szeparatisták támogatására a régióban 2014 óta. A régió függetlenségének orosz elismerése előre jelezte a 2022-es orosz inváziót Ukrajna többi részére. A háború első hónapjai óta orosz megfigyelők mondják nekem, hogy szerintük amennyiben Oroszország elfoglalhatná az egész Donbasszt, az elegendő lehet Putyin számára a győzelem kihirdetéséhez, és a háború befejezéséhez.
Eddig azonban, miközben Oroszország gyakorlatilag az egész Luhanszk tartományt elfoglalta, a Donyeck tartomány mintegy 30 százaléka és negyedmillió lakosa ukrán ellenőrzés alatt maradt. Trump felvetette a terület cseréjének ötletét a Harkiv és Szumi tartományok kis területeiért cserébe, amelyeket Oroszország jelenleg birtokol (és amelyeket Oroszország nem tart magáénak). Ez azonban azt jelentené, hogy Ukrajna mintegy 3000 négyzetmérföldnyi területet cserélne 150 négyzetmérföldért, ami aligha tűnik méltányos üzletnek.
„Egy év után, amelyben az orosz hadsereg olyan lassúsággal haladt előre, mint egy gleccser”
Az elmúlt hetekben már gyorsabban haladt, és most úgy tűnik, közel áll a Donyeck déli részén fekvő Pokrovszk városának bekerítéséhez és elfoglalásához. Hacsak az ukrán hadsereg nem omlik össze, az északi Donyeck erősen védett városainak elfoglalása nagyon hosszú és véres dolog lesz, s még ha az orosz hadseregnek sikerül is, az általa elfoglalt terület teljesen elpusztul.
A Trump-adminisztrációnak ezért meg kellene vizsgálnia, hogy az Egyesült Államok más kérdésekben tett kompromisszumos ajánlatai rávehetnék-e Moszkvát arra, hogy feladja a Donbassz többi részére vonatkozó követelését, vagy csökkentse azt egy sokkal igazságosabb cserére a Pokrovszk és Konsztantyinovka frontvárosokért – amelyek amúgy is közel állnak az eleséshez -, cserébe más, elfoglalt területekért.
„Jó alku lehetne, hogy Oroszország felhagy a területi követeléseivel – vagy inkább, mint az ukránok, elhalasztja a négy tartomány jogi szuverenitásának teljes kérdését a jövőbeli tárgyalásokra -, cserébe azért, hogy a Nyugat feladja egy amerikai légi támogatással létesítendő európai békefenntartó erő ukrajnai telepítésének az ötletét”
Először is, ha a tárgyalásokon ragaszkodnak ehhez, az valószínűleg lehetetlenné teszi a békés rendezést. Trumpnak a washingtoni tárgyalások során tett ilyen felvetésére az orosz külügyminisztérium egyértelműen válaszolt: „Megerősítjük a többször is kinyilvánított álláspontunkat, miszerint kategórikusan elutasítunk minden olyan forgatókönyvet, amely NATO-országok részvételével katonai kontingens megjelenését irányozza elő Ukrajnában, ami a konfliktus ellenőrizetlen eszkalációjával jár, kiszámíthatatlan következményekkel.”
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy a nyugati biztonsági garanciák Ukrajna számára csak akkor elfogadhatóak Moszkva számára, ha Oroszország és Kína is beállnak az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia mellé. Ez nyilvánvalóan lehetetlenné teszi egy európai erő létrehozását Ukrajna számára. Lavrov válasza azonban arra utal, hogy olyan szerződést szeretne, amely garantálja, hogy a határokat a jövőben nem lehet erőszakkal megváltoztatni, és amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának égisze alatt írnának alá, és az ENSZ Közgyűlése is jóváhagyna.
„Ez persze nem nyújtana katonai garanciát Ukrajnának, de Oroszország Kínától való függőségét, valamint Moszkvának a <globális többségnek> nevezett országok megnyerésére irányuló erőfeszítéseit figyelembe véve, meglehetősen erős politikai és diplomáciai biztosítékot nyújtana”
Egy európai békefenntartó erő az Egyesült Államok és európai szemszögből ostobaságnak tűnik, mert nyilvánvalóan az oroszországi háborúba való közvetlen belekeveredés kockázatával járna, amit szinte minden NATO-kormány – beleértve a Biden-adminisztrációt is – elutasított. Egy ilyen erő amerikai légi fedezete akkor bevonná az Egyesült Államokat, ami a nukleáris katasztrófa valós lehetőségét vetné fel.
Az európai ragaszkodás ehhez az erőhöz mély képmutatásra, vagy az európai gondolkodás teljes zűrzavarára utal. Mert az európai elitektől ismételten azt hallottuk, hogy nagy erővel újra kell fegyverkezniük, mert a belátható jövőben Oroszország „tesztelheti” a NATO-t azzal, hogy megszállja és elfoglalja a balti államok egy részét. De nem teljesen nyilvánvaló-e, hogy amennyiben NATO-csapatokat telepítenek Ukrajnába, akkor ez az a hely, ahol az oroszok „tesztelnék” a NATO-t? Ráadásul, mivel Ukrajna nem NATO-tag, ezt sokkal kisebb kockázattal tehetnék meg.
„Vannak más pontok is, ahol a Nyugat engedményeket tehetne Oroszországnak, cserébe a területi követelések feladásáért. Méghozzá olyanok, amelyek nem is ártanának Ukrajnának. Az egyik nyilvánvalóan az összes nyugati szankció felfüggesztése Oroszországgal szemben, egy <visszalépési> záradékkal, amely kimondaná, hogy automatikusan újra életbe lépnek, ha Oroszország újabb agressziót indít”
Jelenleg az európaiak csak azt ajánlják fel, hogy a szankciókat a jövőben egy meg nem határozott időpontban feloldják, ha Oroszország betartja egy meg nem határozott megállapodás feltételeit, ami teljességgel elégtelen alap egy komoly kompromisszumhoz.
Az Egyesült Államok a maga részéről szintén felajánlhatná a szankciók enyhítését, új fegyverkorlátozási tárgyalásokat, és mindenekelőtt egy olyan szerződést – szintén ideális esetben az ENSZ Biztonsági Tanácsának égisze alatt –, amelyben mind a NATO, mind az orosz dominanciájú Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) megígéri, hogy nem bővíti tovább a tagállamok számát. Ukrajna nem egyezhet bele fegyveres erőinek csökkentésébe, de garantálhatja – és kellene is – az oroszul beszélő kisebbség nyelvi és kulturális jogait Ukrajnában. Nézzük meg Svédországot, amely több évszázadon keresztül gyarmatosította Finnországot, de a svéd hivatalos nyelv Finnországban.
Természetesen lehetetlen garantálni, hogy Oroszország vagy az európaiak elfogadnának egy ilyen vonalak mentén kialakított békemegállapodást. Rendkívül ostobák lennének, ha nem tennék, de azt csak az Isten tudja, a 2013-as ukrán válság kezdete óta elég példát láttunk a felháborító ostobaságra minden oldalon.
„Az Egyesült Államok döntő szerepe van a fegyverek és hírszerzési információk biztosításában Ukrajna számára – még ha az európaiak fizetik is – azonban nagy nyomást gyakorolhat Kijevre és Brüsszelre”
Egy ilyen megállapodással először Oroszországnak kellene előhozakodni. Ha elutasítják, akkor a teljes amerikai fegyverszállításoknak (és szankcióknak) folytatódniuk kell, ami nagy valószínűséggel az orosz hadsereget újabb évekre ítéli egy nagyon lassú és költséges előrenyomulásra az elpusztított területeken. Ha Oroszország elfogadná, de az ukránok és az európaiak elutasítanák, annak az lenne a vége, hogy az Egyesült Államok megszüntetné a katonai segítséget Ukrajnának, és nem támogatná többé az európai elkötelezettséget.
„Európa maga is óriási hasznot húzna egy ilyen békemegállapodásból. Az egyetlen dolog, amit a fennálló európai elitnek el kellene szenvednie, az a büszkeségük megsértése, mivel Washington félreállítaná őket – ami viszont nem újdonság -, és kénytelenek lennének visszavonni korábbi felvágós retorikájukat és üres ígéreteiket”
Ebből a szempontból azonban érdemes lehet elolvasniuk egy verset egy korábbi európai katasztrófáról, amelyet Wilfred Owen brit költő (1918 novemberében a harcban elesett) írt, „The Parable of the Old Man and the Young” címmel („Az Öregember és a fiatal fiú példázata”) Ez Ábrahám és Izsák történetét meséli el, más és keserű véggel:
Akkor Ábrám övekkel és szíjakkal kötözte meg a fiút,
És ott mellvértet és árkokat épített,
És kinyújtotta a kést, hogy megölje fiát.
Ám íme! Egy angyal szólította őt a mennyből,
Ezt mondván: Ne nyújtsd ki kezed a fiúra,
Ne is tégy vele semmit. Nézd csak,
Egy kos, szarvánál fogva akadt meg a bozóban;
Őt, a Büszkeség Kosát áldozd fel helyette.
De az öreg nemet mondott, és megölte a fiat …
(Köszönjük Anatol Lievennek a felajánlást. Angolul a cikk itt jelent meg, https://www.thenation.com/article/world/ukraine-russia-war-peace/ magyarra Péli Éva fordította.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
brüsszelita says:
1918 novemberében harcban elesett brit költő? Isten nyugosztalja csakúgy, mint azokat az ukrán és orosz katonákat, akik ezután halnak meg, meg persze azokat is, akik előtte haltak:
Ugyanis a compiegne-i erdőben 1918. november 11-én írták alá azt a fegyverszünetet, ami a harcoknak a nyugati fronton véget vetett. Két nappal korábban mondott le II. Vilmos német császár, aminek körülményeit most ne firtassuk, mert az összeesküvés elméletek ingoványos talajára tévedünk, viszont a híre még bizonyára nem ért el a frontra akkorra, mert a lövészárkokban a Moszkvateret senki se olvasta.
De nem ez a lényeg, hanem ha a további jelentős területvesztés és rengeteg ukrán halott elkerülése érdekében az ukrán vezetésnek annyira gáz lenne visszavonulnia, és oroszok által még el nem foglalt donyecki területeket átadnia, akkor II. Vilmoshoz hasonlóan Zelenszkij is lemondhatna, hisz a Donbasz se ér többet mint Elzász-Lotaringia.
Vagy ha az ukrán hadsereg hadicselt alkalmazna, és az orosz előrenyomulás elől megfutamodna, akkor nem kéne a területet önként feladnia, és mindenki örömmel bólogatna. Különösen, ha azt a nyugati mainstream média és politika megfelelően tálalja, csakhogy nem akarja, mert neki a háború folytatása a célja, szerinte harcban kell a Donbasznak elvesznie, és az ukrán hadseregnek összeomolnia.
Azért annak nézzenek utána, van-e költő az orosz hadseregben, nehogy száz év múlva ne lehessen idézni tőle, és a Moszkvatér cikk nélkül maradjon szégyenszemre.