Limes elindult a végtelenbe

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„Én voltam az utolsó, mikor arra lettem figyelmes, hogy valakik megelőznek.”

(Shayat Cout Pho)

A kép a Google Gemini NanoBanana mestereséges intelligencia segítségével készült a cikk szövege alapján

Kezdem azzal, hogy logikával ellátott ugyan a sors (géntár), de matematikából igen gyenge voltam (vagyok). Ennek ellenére bizonyos meghatározások, axiómák, frázisok valahogy besültek az emlékezetembe – tudják, olyan ez, mint mikor a süket fülekre talál. Az egyik ilyen a „limes tart a végtelenbe”. A latin limes (jelentése: határ, mezsgye). A matematikában a határérték az az érték, amihez „egyre közelebb” kerül egy függvény vagy sorozat értéke, ahogy a függvény bemenete „egyre közelebb” kerül valamely adott véges értékhez vagy végtelenhez, illetve ahogy a sorozat indexe a végtelenhez tart. (© Wikipédia) Nem is bonyolítanám tovább, mert már most nem tudom követni… – inkább átviszem az értelmet.

„Meg is magyarázom rögtön, hogy éppen most miért jutott eszembe Limes”

Visszamegyek időben és térben a nyolcvanas évek elejére. Volt ugye a szocializmus, amely éppen akkor élte egyik virágkorát – I. Kádár „Elvtárs” János és társai jóvoltából (nem teszem közzé a névsort – felejtsünk). Május elsejei felvonulást rendeltek el. Dózsa György út – Fel- és elvonulási tér. Dísztribünön lelki és ideológiai muníciót osztogató vigasz-bábuk, mi pedig az elégedett és boldog ifjúság, a zászlós integetők. Egyetlen előnyünk volt a pulpituson ülőkkel szemben, hogy mi szemtelenül fiatalok voltunk és kegyetlenül előttünk állt az élet fajsúlyosabb része. Persze, mi vissza is éltünk e helyzeti előnyünkkel rendesen. Ma már keveseknek mond valamit a Lenini Önkéntesség Szindróma (LÖSZ). Ennek a lényege, te, meg te, meg te önkéntesen elmentek felvonulni. Úgy hiányzott nekünk az ilyesmi, mint üveges tótnak a hányattatás, de viseltük.

„Szóval, páran összeálltunk felvonulni. Vidéki barátunk – hogy ne jöjjön egyedül – hozott egy marmonkanna vörösbort”

Az öt literes edény egy katonai szimatszatyorban húzta meg magát, hogy ki ne lógjon a lelkes tömegből. Akkoriban még a terrorizmust csak beszivárgott import hírekből hallottuk, így nem volt ellenőrzés, mágneskapu, vagy mogorva biztonságiak. Szóval, amint összeállt a felvonulók serege, az egyikünk, mint a partizánok rejtjeles üzenetét, elindította a jelszót: képezzünk alkotót! A titkos válasz pedig az volt: Limes tart a végtelenbe. Ekkor körbe álltuk a demizsont, és mindenki lenyelt egy adag vöröset, majd elénekeltük a „Fel vörösök proletárok!” kezdetű andalgót. Inkább nem részletezem a végét, de annyi biztos, hogy az emelvény magasságába érve már egybefolytak az elvtársak kontúrjai, és olyan vidám fiatalságot produkáltunk, hogy a rendszer úgy érezhette, örökké tartani fog. E projektet aztán később is előszeretettel elpróbáltuk más vendéglátóipari objektumokban is.

„Nos, amiért éppen most jutott eszembe e történet, az a közel múlt/jövő nemzetközi politikai mozgolódásai”

Aki régebb óta meg-megakad egy-egy európai fordulaton, annak igazán nem jelent komoly megütközést, hogy – erőben és befolyásban – egyre szűkebb hazánk az Európai Unió, s a mögöttes katonai tömb háborút vív, s egyre merészebb akciókba torkollik. Nem nagy dolog, hiszen volt már ilyen bőven a történelemben, hogy a soron következő után lesz e még további, arról egyelőre jobb nem találgatni. Természetesen – mint minden hasonló esemény előtt – rébuszok, titokzatos köd, vádaskodás, ellenségkép-formálás, társadalom-tréning jelenti az első mérföldkövet. Jobb is ez így. Milyen hülyén venné ki magát, ha csak úgy spontán bedobnák a közvélemény elé, hogy pár éven belül tizedelődik a lakosság… Tapintatosan, és a törvények tiszteletben tartása mellett a folyamat kapott egy hivatalos elnevezést is: „Jogos Önvédelmi Doktrína”.

„Érdemes észrevenni az élelmes tendenciákat! Ma már nem a folyamatokat változtatják meg a jogszabály irányába, hanem a jogszabály magyarázatát faragják rá a folyamatra”

Az ENSZ Alapokmánya 2.§ (4) bek. kimondja: „A Szervezet összes tagjainak nemzetközi érintkezéseik során más Állam területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő bármely más módon nyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniuk kell.” Slussz-passz! Erre jön a terjeszkedésre ítélt globális tőke és azt mondja, nem támadok, hanem védekezek. Bizonyítsa be valaki, hogy Irán nem támadta meg az Egyesült Államokat. Izraelt nem tarolta le szúrós szemmel egyetlen közeli arab állam sem. Ukrajnát és úgy az egész Európai Uniót nem akarja bekebelezni Oroszország. Kína, az agresszív terjeszkedési gondolatai közepette, nem akarja lerohanni Tajvant, s úgy az egész világot, mint telhetetlen gömböc. Ne is keressük az érveket – egyik sem fogja megállni a helyét a nemzetközi tribunal előtt.

„Napokban – immáron sokadszor – megkérdezték tőlem, hogy szerintem mikor fog befejeződni a Nyugat-ukrán-orosz háború? Én, mellőzve a tréfa bármilyen árnyékát, csak annyit mondtam, hogy ugyan, hova már, hiszen csak most kezdődik”

Limes a végtelenbe tart és határ a csillagos ég! Jelentkezzen nálam egy két-gombócos fagyira, aki körbe tudja írni Brüsszel megfogalmazott célját az adott kérdésben! Azt szokták hangoztatni, mielőtt valamibe belevágsz, legyen legalább határozott álláspontod, és tűzz ki egy értelmezett elérendő célt! Nos, ha e szemszögből közelítünk, akár még definiálható is a jelenlegi lelkesedés, és jár a fagyi is. Álláspont: Oroszország nem győzhet a Nyugat-ukrán-orosz háborúban. Cél: Ukrajnát szőröstől-bőröstől, akár donbaszostul, krímestől, gyarmatosítani, kerül, amibe kerül. Persze, e célt nem szabad ilyen sarkosan megfogalmazni, hisz az szemtől-szembe ütközne az ENSZ Alapokmány fentebb citált paragrafusával. Így elneveztük az akciót Ukrajna Függetlenségének Adekválása (latin adaequare -elsimít, eligazít) Projektnek (UFAP). Mivel a kivitelezés kezdetektől fogva nyög-és-nyel, így erősítenünk kell az önvédelmi képességeinket, hisz tudjuk jól (kocsmákból, pub-okból), ha provokálunk, jön a válaszcsapás. Az említett – egyelőre még érvényben lévő – ENSZ Ao. Önvédelem címszó alatt az un. Caroline-ügy – Webster-formula 1837-1842: USA v. UK önvédelem definícióját rögzítette: „Az önvédelem olyan azonnali, mindent elsöprő szükségszerűség, amely nem hagy lehetőséget más eszközök igénybevételére, és nem hagy időt a megfontolásra.”

„Szóval, ne fontolgassunk itten, és ne kérjünk időt se – fegyverbe! Ne csodálkozzunk hát, ha az EU vezetése katonai parancsnoksággá, a gazdasága pedig szép lassan hadiipari konglomerátummá alakul át. Azon se lepődjünk meg kérem, hogy a termelés – mint a gazdaság felhajtó ereje – a védekezésre való felkészülés felé veszi az irányt, a társadalom lelke pedig az agresszió iránti igény felé terelődik”

A tönkrement autóipar, vegyipar, textilipar stb.  elbocsájtott dolgozói kapva-kapnak egy-egy fegyveriparra átállt gyár állásai után. Ott pedig örömmel fogadják a szakképzett kezeket. Szóval, mindenki elégedett lesz, fényes jövő felé tekintünk. Apropó, fényes jövő. A napokban feltették a kérdést egy sajtótájékoztatón Putyin orosz elnöknek, mit szól ahhoz, hogy egyes EU és NATO kompatibilis vezetők azzal riogatják a közvéleményt, hogy órákon belül képesek porrá zúzni az egész orosz katonai arzenált? A válasz rövid és tömör volt: „még mielőtt belefognának az akcióba, a földdel egyenlővé tesszük őket.” Szép perspektívák! Lesz itten szikrázás, fény-áradat rendesen! Érdemes tehát fejleszteni a hadiipart, tankokat, drónokat, kézi- és maroklőfegyvert készíteni, páncélozott harcijárműveket kovácsolni, árkokat túrni, szögesdrótot húzni – munkát kenyeret juttatni a szorgos családapáknak/anyáknak – percek alatt martalék.

A józan paraszti észben a nagy változások előtt fel szokott merülni a kérdés: Hát miből telik nekünk arra a fene-tekervényes készülődésre? Mikor paktum-migránsokat kell eltartani, energiát és nyersanyagot kellene valahonnan (drága pénzen) keríteni az orosz helyett. Gazdaság pedig (Primer szektor – mezőgazdaság és kitermelés. Szekunder szektor – ipar és építőipar. Tercier szektor – szolgáltatások. Kvantner szektor – információs és tudásalapú szektor), gatyára vetkőztetve a vegetatív üzemmódba kapcsolt át. A népmorál, mint a társadalom identitásának képalkotója egyre zavarosabb.

„A hozzá és nem hozzá értők azonban már rájöhettek, hogy a hitel, az eladósodás lesz a megmentő! Ukrajna hitelezése a kulcs”

Amit eddig beraktunk – és amit még ezután tolunk – több százezres nagyságrend, plusz a mostani kilencven milliárd EURO. Ha valaki azt hiszi, hogy például ez utóbbi összegből jut valami az „ukrán szabadságharcra”, az mellé nyúl. Ugye azt senki nem gondolta, hogy ezekben a szűkös időkben ez a pénz is oda lesz adva szabad felhasználásra – hozomra-viszemre!? Az a szerencsés szerencsétlen mozgalom amúgy is csak egy eszköz, melynek rendeltetése egy kikerülhetetlen gyarmat létrehozása Kelet és Nyugat között.

Tudom, nem nagy pénz az a kilencven és már gazdája is biztos akadt, de kezdő tőkének elmegy. A továbbiak pedig össze fognak állni központi beruházási támogatásból és célzott tőkebevonásokból. Mint azt tudjuk, értéket teremteni roppant könnyű, ha fel tudsz mutatni egy értéknek látszó tárgyat. Egyre bizonyosabbá válik az a megfogalmazás, hogy napjainkban az EU nagy dolgokhoz kevés, kis dolgokban viszont zseniálisan befolyásolható.

Ha már beleharaptunk a jogászok kenyerébe, akkor javaslom rágjuk is meg a kitépett falatot. Igen szépen körbe kerítették a jog fondorlatos nyelvén, hogy kinek mihez van (törvényes!) joga egy olyan esetben, mikor a tettlegességig fajulnak az indulatok. Az első gondolat maga az Jus ad bellum: a háborúindítás joga. Az I. Világégés előtt a nemzetközi jog nem ismerte a háború tilalmát. Miután egymást lekaszabolva összeomlott a világ jelentős része, a jog tudósai nekiálltak különbséget tenni az igazságos és igazságtalan háborúk között. A Jus ad bellumot csak az igazságos háború esetében ismerték el.

„Na, meg is érkeztünk. Ki dönti el, hogy mi az igazságos? Hát az ENSZ BT”

Nos, értsünk egyet azzal a megállapítással, hogy ebben a grémiumban még soha, senki nem értett egyet a másikkal. Tehát marad a fegyver? Az önvédelem zászlaja alatt az Egyesült Államok (a valaha „világ csendőre”, ma „M.A.G.A az emberiség megmentője”) kihasználva mások stréberségét, új frázist kreált: „humanitárius intervenció” és nyélbe ütötték az „egyoldalú fellépés” doktrínáját. Érdemes észrevenni azt is, hogy éles, s egyben fondorlatos jogi határvonalat húztak a Preventív (megelőző) önvédelem (egy általános fenyegetéssel szembeni válaszlépés) és a Preemptív (előzetes, proaktív) önvédelem (egy küszöbön álló, tényleges, közvetlen fenyegetéssel szembeni válaszlépés) között. Természetesen az értelmezés jogát minden fél fenntartja magának, így amit én jogos önvédelemnek tartok, az a másik oldalon szemenszedett támadásnak minősül. Ne menjünk olyan messzi távolba, hisz egy eklatáns példa állt elénk, mikor Venezuela elnöke az éjszaka leple alatt, pizsamában és szemellenzővel a fején megtámadta az Egyesült Államokat. Naná, hogy az meg nem hagyta magát!

Nekem meggyőződésem, hogy a tendenciákat figyelve hamarosan jogi köntöst fog kapni a „provocative defensiveness – a provokatív védekezés” is. Az a bizonyos provokáció, amely bízik a válaszcsapásban. E kifejezés nem szól másról, mint felpiszkálom az ellenségnek kiszemelt felet, majd megvédem magam a dühétől – ha bírom. Ha nem, akkor annyi.

„Szóval, tudomásul kell vennünk, hogy a határok ismét kitolódnak és a határérték lett az az érték, amihez egyre közelebb kerülünk – már nem csak feszegetjük, hanem taszítjuk Limest a végtelenbe. Majd koppanunk és… talán egy darabig ismét észhez térünk. Addig pedig képezzünk alkotót és igyunk meg egy korty vörösbort!”

Az orosz anekdotát pedig ma egy Jurij Nyikulin (Юрий Владимирович Никулин 1921-1997) orosz, szovjet színész-mókamestertől kölcsönöztem:

Jóembert megszólítja a belső hang:

– Hé, te ott kint! Érzem, hogy ránk kacsintott a szerencse! Gyorsan menj be egy kaszinóba és tedd fel az összes pénzedet a rulett feketére!

Így is történt. Kijött a piros. Elúszott a vagyon. Jóember bánatosan kullog hazafelé, majd megszólal a belső hang:

– Nézd csak! Ott van az ujjadon nagymamád briliáns gyűrűje. Vidd csak el azonnal a zaciba! Menj vissza a kaszinóba és tedd fel a kapott összeget a pirosra. Megládd, visszaszerezzük az összes elvesztett pénzünket! Jóember így is tett. Azonban a fekete jött ki és elúszott a maradék is. Ekkor megszólalt a belső hang:

– Mit akadékoskodsz itt nekem!? A belső hang is tévedhet…

Ha pedig valakinek még maradt némi energiája, annak további tréfálkozás helyett javaslom idézzük fel Berzsenyi Dániel (1776. – 1836.), A (kizárólag az akkori!) magyarokhoz írt versét:

A MAGYAROKHOZ

Forr a világ bús tengere, oh magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti.

Egy nap lerontá Prusszia trónusát,
A bálti partot s Ádria öbleit
Vér festi, s a Cordillerákat
S Haemusokat zivatar borítja.

Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei,
A Dardanellák bércei dörgenek,
A népek érckorláti dőlnek,
S a zabolák s kötelek szakadnak.

Te Títusoddal hajdani őseid
Várába gyűltél, hogy lebegő hajónk
A bölcs tanács s kormány figyelmén
Állni-tudó legyen a habok közt.

Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!
Ordítson orkán, jőjön ezer veszély,
Nem félek. A kürt harsogását,
A nyihogó paripák szökését

Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
Ez tette Rómát föld urává,
Ez Marathont s Budavárt hiressé.

(1807.)

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com