//Levendula szörp

Levendula szörp

MEGOSZTÁS

A  mostanság divatos örökzöld félcserje, a levendula, nemcsak kertjeinket szépíti meg egyedi kékes-lilás színével, hanem a mindennapjainkat is. Mivel a levendula a konyhánkban is helyet kaphat.

A levenduláról legtöbbünknek a dél-francia Provence jut az eszébe, pedig ma már Magyarországon is egyre több kertben ott díszeleg ez a gyönyörű és illatos, kékes-lilás növény. Hazánkban először Pannonhalmán ültettek levendula mezőket a 18. században, és ott honosították meg ezt a mediterrán növényt. A levendula igazi hazai karrierje azonban csak az 1920-as években indult meg, amikor Tihanyban az első komoly ültetvényt telepítették.

„A tihanyi levendulának – ami mára már messze földön híres -, érdekes módon illóolaj tartalma is jóval magasabb az eredeti, francia levenduláénál”

Talán a speciális tihanyi mikroklíma miatt. Azóta a klímaváltozás és a globális felmelegedés is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a levendula szélesebb körben is elterjedjen hazánkban. Levendulafarmok nyíltak, utcákat, köztereket díszít országszerte és a kertekben is gyönyörködhetünk benne.

A levendula szüretelése gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt örömöt okoz. Szemet gyönyörködtető megjelenése, erőteljes, aromás illata vonzza a látogatókat egy kis szüreteléshez. Nem véletlen, hogy többen üzleti lehetőséget látnak a levendulafarmok létesítésében. Ma már nem szükséges messzire elzarándokolni egy-egy farm meglátogatásához, hiszen országszerte sok van belőlük. A levendula ültetését bátran ajánlom mindenkinek, akinek van kertje, hiszen igénytelen, szárazságtűrő, gyors növekedésű, azaz igazán hálás növény.

A levendula sokoldalú felhasználása a gyógyászatban régóta ismeretes. A levendula olaj és a levendulás kozmetikumok méltán népszerűek. A levendula egyébiránt, összetevőinek köszönhetően antibakteriális, gyulladáscsökkentő, görcsoldó, keringésjavító, az immunrendszert erősítő és fájdalomcsillapító hatású is.

Persze készíthetünk belőle házilag molyirtót is, hiszen a levendula egyedi illatát – velünk ellentétben – a molyok nem szeretik. A házi molyirtó készítéséhez érdemes a virágzó levendulát szárral együtt, fejjel lefelé, árnyékos, szellős helyen kiszárítani, és aztán kis zsákokba töltve, morzsolva, a ruhás gardróbunkba rakni, ahol hosszú hónapokon keresztül segít a molyok távol tartásában.

A nyári nagy melegben nagyon fontos a folyadékpótlás, így nem baj, ha a változatosság kedvéért a legfontosabb víz mellett különböző szomjoltó italokat is fogyasztunk.

„Ilyenkor gondoljunk a levendulára is, mivel az abból készült szörp rendkívül különleges. De a hűvösebb napokra gondolva, teát is készíthetünk a szárított virágokból”

Emellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a levendulával bátran díszíthetjük ételeinket is. Kiváló kiegészítője például salátáinknak, mivel virága ehető. De ezúttal maradjunk a szörpnél és készítsünk belőle minél többet addig, amíg virágzik a növény. A levendula szüretelését érdemes a virágzás legelejére időzíteni, mert ilyenkor a legnagyobb az illóolaj tartalma, és egy első, korai szüretet követően lehetőségünk lesz egy második szedésre augusztus vége felé.

Induljon a szörpkészítés!

Levendula szörp

Hozzávalók:

Egy nagyobb csokor levendula, 3/4 — 1kg cukor, 2 citrom, 6 dl víz

A levendula szárát távolítsuk el és a virágzó részét áztassuk vízbe. Karrikázzunk hozzá citromot és helyezzünk egy kistányért a fazékba, hogy lenyomja az oldatunkat. Tegyük hűtőbe legalább 36 óra erejéig. Ha ezzel megvagyunk, tegyük fel lassú tűzre a levendulás lábast, és adjuk hozzá a cukrot is. Időnként nyomkodjuk meg a virágokat egy fakanál segítségével. A levendula virágok folyamatosan megszínezik majd a szörpünket. Fantasztikus látvány végigkísérni a természetes színváltozást. Ha felforrt a szirup, pár percig még hagyjuk azt főni. Végezetül töltsük a szörpöt üvegekbe, és ha dunsztba is tesszük azokat, sokáig élvezhetjük majd a nyár ízeit. Számomra a levendula szörp készítésének legjobb pillanata mégis az, amikor a levendula illata elárasztja  a konyhát. Próbálják ki Önök is!

MEGOSZTÁS