Kezdőlap » x-demokrata » Kinyíló kijevi melódiák
Vadim Krasznookij #moszkvater

Kinyíló kijevi melódiák

Vadim Krasznookij a Majdan reménységéről, a csalódásról, és arról, miként tankolható fel a népzenéből a kimerült rock and roll

Aligha meglepő, ha egy negyvenes éveit taposó ukrán rocker zenei ízlését a Beatles és a szovjet rendszer rombolásában élenjáró orosz underground formálja. Vadim Krasnookij, az ukrán függetlenséggel egyidős Mad Heads alapítója és frontembere azonban nem állt meg itt, s még 1991 előtt eljutott az amerikai gyökerű ska punkig. Egy évtizeddel később már anyanyelvén énekelt, ami egy többnyelvű országban már önmagában is politikai kérdés lehet. A néhány éve, még az Euromajdan előtt készült interjúból az is kiderül, hogy az ukrán nyelvet erőszak nélkül is lehet(ne) népszerűsíteni. Mint ahogy tette és teszi sok rocker, aki úgy érzi, hogy ukránul zenélni egyfajta küldetés.

Vadim Krasznookij #moszkvater
Vadim Krasznookij
Forrás:Vadim Krasznookij facebook oldala

– Mad Heads, azaz Őrült Fejek! Honnan a név?

– Ez egy rock and roll elnevezés. Kicsit hajaz húsz évvel ezelőtti kedvencünk, az amerikai Stray Cats nevére. Akkoriban az egyik legkorábbi és legmeghatározóbb rock and roll zenei műfaj, az ötvenes évek Amerikájában felbukkant rockabilly és a punk rock stílus keverékéből formálódott skabilly stílusért rajongtunk, s mivel e mixben a punk volt a hangsúlyosabb, ehhez jobban illett az Őrült Fejek név. Az 1990-es évek közepén Európában turnézgattunk, sokszor léptünk fel orosz rock klubokban, s jelent meg lemezünk Németországban. A skabilly legjobb kelet-európai csapatának számítottunk, s bár próbáltunk hozzáadni e műfajhoz valami eredetit, hangsúlyoztuk ukrán voltunkat, ez először inkább csak a stílusunkhoz illő fekete humorral a „radioaktív” tematika bekapcsolásában jelentkezett. Vendégszerepléseinken érzékeltük ugyanakkor, hogy a nézők keresik bennünk a kelet-európait, s ez is arra inspirált bennünket, hogy oroszul, majd ukránul is énekeljünk, végül a ska punk stílust valami sajátos ukránnal, népzenei motívumokkal gazdagítsuk.

– Kezdetben kizárólag angolul énekeltek?

– Igen, mert szerintem energikus hangzásával a klasszikus rock and roll számára az angol a legkifejezőbb. Az ukrán azonban ilyen értelemben nagyon friss, üde jelenség, s megtetszett a kihívás. Ukránul ekkor még kevesen énekeltek. Inkább csak az ország nyugati felében vagy egyfajta punkos érdekességként. Az első együttes, amely ukrán számaival aratott egyértelmű elismerést a posztszovjet térségben, a ma is Ukrajna első számú rock csapatának tartott lvivi Okean Elzi.

– Ez inkább alkotói kihívás volt, vagy a nemzeti öntudatra ébredés jele?

– Mindegyik. A nyelv rendkívüli módon hat magára a zenére. Mikor az angolnál és az orosznál is dallamosabb ukrán nyelven kezdtünk el dalokat írni, megjelent például repertoárunkban a reggae. A szép melódiák ukránul ugyanis jobban kinyílnak. Természetesen mindez összekapcsolódott a nemzeti öntudatra ébredéssel is. A legtöbb együttes a kilencvenes években megszokásból s piaci megfontolásból oroszul énekelt, a kétezres évek elején azonban mind markánsabban megjelent az ukrán.

– Az orosz az érvényesülés nyelve volt, hiszen a térség központja kulturális értelemben is Moszkva…

– Így van. Aki a szovjet időkben érvényesülni akart, az Moszkvába ment. Létezett ugyan ukrán kultúra is, az elismerést azonban csak Moszkván keresztül lehetett megszerezni. így a krém oda is költözött. Ez a reflex ma is bennük van a zenészekben. Még azokban is, akik kizárólag ukránul énekelnek. Megmutatják magukat az orosz fővárosban, s csak ezután fogadja el őket igazán a hazai közönség is. Tény, hogy Moszkva kulturális értelemben ma is nagy hatással van az egész posztszovjet térségre, így Ukrajnára is. Ezért az üzletiesebb popzene alapvetően most is orosz nyelvű, míg a rock nemzeti érzelműbb, s itt erőteljes az ukrán.

– Az elmúlt évtizedben mindezt még megfejelte a show-biznisz világát is megérintő politikai megosztottság. Fontos volt például, hogy ki lép fel a „narancsosok”s ki a „kékek”gyűlésein.

– Ez a szembenállás különösen a Majdan után vált élessé. Sokaknak kellett ekkor magyarázkodniuk amiatt, hogy korábban Viktor Janukovics valamelyik rendezvényén énekeltek. A hatalom ilyen szempontból nem gyakorolt nyomást senkire, utóbbi zenészek társadalmi megítélése azon
ban érezhetően romlott. Az ukrán nyelv és az európai fejlődés mellett egyértelműen kiálló Szkrja- binnak például nehezen bocsátották meg Nyugat-Ukrajnában, hogy szerepelt Janukovics egyik klipjében. De a fúvósunkat is kitagadta egy időre donyecki családja, miután ott zenélt a Majdanon. Ez így ment egy ideig, aztán egyre többen látták, hogy mit csinál Viktor Juscsenko, s a lelkesedéssel elpárolgott a másik oldal meghívásait is elfogadó zenekarokkal szembeni megvetés. Jó lecke volt ez mindenki számára, s megtanulhattuk, hogy a politikát nem szabad olyan közel engednünk magunkhoz, mint tettük 2004-ben.

– A Mad Heads ott volt a Majdanon, hangjában azonban érzek némi csalódottságot…

– Engem is magával ragadott a Majdan csodálatos hangulata, sokakkal ellentétben azonban tisztában voltam azzal, hogy ez nem old meg mindent, ez csak a kezdete a nemzeti öntudatra ébredésnek, a megújulásnak. Kifesztiváloztuk magunkat, aztán jött a kijózanodás, a szürke hétköznapok. Örülök, hogy ez a forradalom nem követelt vért, mert különben még inkább elmélyítette volna az országon belül létező amúgy is mély, 2004-ben nem egy esetben már a magánélet szintjén is veszélyesen megjelenő megosztottságot. Ami pedig Juscsenkót illeti, jól érezte meg, mire vágyik a társadalom, ám az ígéretekből alig teljesített valamit. Egy részük megvalósítására még kísérletet sem tett.

– Térjünk vissza a nyelv kérdéséhez. A Juscsenko erőltette erőteljes ukránosítás érthető törekvés a nemzeti fejlődés szempontjából, ugyanakkor mintha egyáltalán nem kezelte volna értékként, hogy Ukrajna több nyelven is beszél. Helyreállt mára az egyensúly?

– Mint általában mindenben, az ország eltérő szociológiai paradigmában élő keleti és nyugati része e kérdésben is elbeszélt egymás mellett. Sokszor a szó szoros értelmében. Úgy gondolom, egy közösség, egy nemzet számára elengedhetetlen, hogy legyen egy mindenki által elismert s támogatott közös nyelve. S ha ez megvan, természetesen már mindent megtehet, illetve meg is kell tennie a kisebbségek nyelvének fennmaradásáért. Ez így működik egy érett államban, s mi is efelé haladunk.

– Ez az érés azt is jelenti, hogy a Mad Heads lemezei Donyeckben is egyre jobban fogynak?

– Ez még nem így van. A boltokban nem nagyon veszik a lemezeinket, de ez összefügg azzal is, hogy a fiatalok manapság általában az internetről töltik le a zenét, s ez a kalózkodás arrafelé elterjedtebb. Az eladási mutatók tehát nem igazán mérvadóak. Gyakran lépünk fel azonban az ország keleti részében és Oroszországban is, s magam is tapasztalom, ha tetszik a zene, akkor elfogadóbban viszonyul a hallgatóság magához az ukrán nyelvhez is. Ukránul zenélni tehát egyfajta küldetés.

– Az ukrán könnyűzenei élet kibontakozását azonban nemcsak a nyelv kérdése, hanem a nagy fesztiválok hiánya is gátolja. Miért nem olyan elterjedtek még errefelé a fesztiválok?

– Magyarország helyzete e szempontból könnyebb, hiszen teljes egészében az európai civilizációs térben él. Ukrajnában szinte mindent, így a show-bizniszt is a nulláról kellett felépíteni. Ha a függetlenné válás után körülnéztünk, színészek, előadók sem nagyon voltak, ráadásul itthon csak a második vonal maradt. A művészet Kijevbe ugyanis kizárólag nyugatról vagy Moszkvából érkezhetett. Nagyjából tíz év alatt tudatosult, hogy egy színvonalas előadó ukrán is lehet. Jellemző, hogy az indulásnál a rádiós toplistákon az ukrán dalok, de egyáltalán az ukrán előadók aránya is csupán öt százalék körüli volt. Mindent elnyomott a nyugati és az orosz zene. Az utóbbi évtizedben ez az arány érezhetően változott, köszönhetően annak is, hogy Juscsenko idején kötelezték a rádiókat a hazai zene legalább 50 százalékos megjelenítésére. Bár ezt nem tartották be, de legalább törekvés volt az ukrán zene támogatására. Ma ilyen tekintetben romlik a helyzet, hiszen a jelenlegi hatalom számára nem prioritás a nemzet építése. A társadalmi tudat azonban lassan, de ez irányba változik, s ezt kénytelen figyelembe venni a hatalom is. Jól mutatja ezt, hogy a leggyakrabban játszott számok toplistáján az előadók mintegy fele már ukrán. Mindenesetre nagy ünnep volt, amikor először vezette e sort hazai csapat, az Okean Elzi.

– Ma már a globalizáció, a mindent elöntő angolszász hullám veszélyesebb a nemzeti kultúrára, mint a ruszifikáció. Nem gondolja?

– Az amerikai hatás sokszor már tényleg erősebb is, de Oroszország azért mégiscsak itt van mellettünk.

– A rock and roll világában érthető módon különösen erősen érvényesül az angolszász hatás. Mi az, amit az ukrán zenészek hozzá tudnak tenni? Mi az, ami különleges, ami tipikusan ukrán?

– Jó kérdés, amire az ukrán zenészeknek még meg kell adniuk a választ. A biztos siker receptje ugyanis, ha valaki ukrán nyelven előadva külső megjelenésben és zenei értelemben egyszerűen lemásolja a nyugati stílust. Sokan járnak ezen az úton. Maga a már említett Okean Elzi is, amely az angolszász ritmust, zenei effekteket és vizuális megjelenést fejeli meg kiváló ukrán szöveggel. A nemzeti kulturális gyökerekhez nyúlni azonban nem könnyű feladat, hiszen az a mai füleknek elavult, túlságosan archaikus. Mindezt a modern rock zenei nyelvén kell megjeleníteni. S ez érdekes lehet Ukrajnában és külföldön is. Ott ugyanis az ukrán Depeche Mode-ra senki sem kíváncsi, azonban a mai stílusra átültetett sajátos ukrán zenére igen. Nagy áttörés ugyan ma már csak angol nyelvű számokkal lehetséges, a fesztiválok, klubok szintjén azonban van igény a nemzeti alapú zenére. Ezt ismertük fel mi is, s új albumunk teljes egészében ukrán népdalok feldolgozására épül. Szinte véletlenül találtunk rá erre az útra. Játékból feldolgoztunk egy népdalt, eljátszottuk egy koncerten is. A közönség azonban kitörő lelkesedéssel fogadta, s már újakat követelt. Ez a dallamvilág nagyon gazdag, s mai olvasatban, a ska punk stílusában is megállja a helyét.

-Ez a váltás jól illeszkedik az etno zene világméretű újjáéledésébe is.

– Így van. Ez a reneszánsz válasz a magát minden értelemben kiteljesítő, így csak önmagát ismétlő angolszász rock and roll válságára is. Ez a zene mindent elért, s kifogyott belőle az üzemanyag. Újra kell tankolni! Az etno új életet lehelhet a rock and rollba. Ez még nem a fősodor, ám egyre népszerűbb. Jól mutatja ezt a balkáni zene európai térhódítása.

– Említette, hogy ukrán nyelven énekelni egyfajta misszió. Ugyanilyen küldetés lehet a fiatalság nevelése. Erre a generációra ugyanis sokszor nagyobb hatással van a zene, mint a szülők vagy az iskola. Csak szórakoztatni akarnak, avagy nevelni is?

– Ma már a szöveg, az üzenet is fontos számunkra. Kezdetben, a klasszikus rock and roll korszakban ez másképp volt, s a számokban inkább a hangulat, semmint a szöveg tartalma dominált. Életfilozófiám lényege, hogy próbáljuk meg pozitívan szemlélni a világot, s ezt a gondolkodást igyekszem a szövegeimen keresztül átültetni másokba is. Az emberek többsége ugyanis úgy véli, a külső körülmények befolyásolják a hangulatunkat. Ezzel szemben én úgy gondolom, tudatosan kell optimistán hangolni magunkat, s ha pozitív üzeneteket küldünk a világba, ez hatással lesz a környezetünkre is, s több hasonló visszajelzést kapunk. A többségtől eltérően tehát nem is a problémákról, hanem elsősorban azok megoldásáról énekelek. Ez a gondolkodás fogalmazódik meg egyik legismertebb dalunkban, a Reményben is, amely állítólag sokaknak nyújtott lelki támaszt kilátástalannak tűnő helyzetekben. Ez különleges öröm egy művésznek. Egy rajongónk, aki tehetős üzletember, egy ilyen eset után például Fender gitárral ajándékozott meg. Persze nem tud mindenki gitárt ajándékozni, de a pozitív visszajelzések újabb dalok komponálására inspirálnak. S ha egykor a rock and roll a szabadságot hirdette, akkor ma társadalmi értelemben olyan dolgokra kell felhívnia a figyelmet, mint a fogyasztást minden elé helyező, az embert pénzkereső géppé degradáló, így rabbá tevő, a belső harmóniával nem törődő nyugati civilizáció válsága, az egészséges élet mibenléte vagy a nemzeti, adott esetben az ukrán kultúra erősítésének fontossága. A kor gondolkodását figyelve ez is egyfajta lázadás!

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.