„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

Kárpátalja már az oroszokra haragszik

2022. dec. 20.
Majláth Ronald

MEGOSZTÁS

Nagyot változott a kárpátaljai magyarság véleménye a háborúról és a felelősökről az elmúlt hónapokban. Beregszászra utaztunk, hogy megtudjuk, mi indította el a változást.

„A beregszásziakkal beszélgetve talán a legmeglepőbb az a kitartás, amellyel a mostani helyzethez állnak. Négynapos utunk alkalmával senkivel sem találkoztunk, aki távozni akart volna az országból, még akkor sem, ha a mostani, tarthatatlannak látszó állapotok maradnak” #moszkvater

„A beregszásziakkal beszélgetve talán a legmeglepőbb az a kitartás, amellyel a mostani helyzethez állnak. Négynapos utunk alkalmával senkivel sem találkoztunk, aki távozni akart volna az országból, még akkor sem, ha a mostani, tarthatatlannak látszó állapotok maradnak”
A szerző felvétele

Különös érzése támad annak, aki mostanában Ukrajnába látogat. Mióta az oroszok pusztítják az ukrán energetikai infrastruktúrát, megszűnt a közvilágítás, majd áramszüneteket rendeltek el a hatóságok. A kimaradások azonban azzal jártak, hogy ilyenkor sok helyen a fűtés, sőt a vízszolgáltatás is szünetel, ami miatt azt gondolnánk, hogy megáll az élet. Azonban a lakosság szemmel láthatóan alkalmazkodott az új körülményekhez. Ahogy négy óra után besötétedik, az utcán a mobiltelefonjuk elemlámpáját használják az emberek, nehogy elessenek a kátyús utakon, járdákon. Ha viszont valakinek nincs lámpája, egyes utcákban csak a falakat tapogatva tud előre jutni, a vaksötétben ez marad az egyetlen megoldás.

„Míg nekünk olyan érzésünk van, hogy egy poszt-apokaliptikus világba érkeztünk, a beregszásziaknak ez az állapot már mindennaposnak számít”

– A helyzet szüli a megoldásokat – mondja Mariann, akivel este a Sörkert melletti élelmiszerboltnál találkozunk. A fiatal lány – aki éppen egy kisebb bevásárláson volt a vacsorához – arra panaszkodik, hogy az áram-lekapcsolásokkal az a legnagyobb baj, hogy nincs bennük rendszer, így sosem lehet tudni, mikorra kell végezni otthon azokkal a munkákkal, amelyekhez áram kell. Persze a hatóságok rendszeresen közzéteszik a lekapcsolások idejét mutató grafikonokat, de ezek sosem pontosak. Előfordult olyan, hogy fél órát is várni kellett a visszakapcsolásra, ezt valószínűleg a rendkívüli lekapcsolás miatt volt, ami felülírja az előzetes terveket. Mariannék azonban azt csinálják otthon, hogy feltekerik a rádió hangerejét, így ha megjön az áram, azonnal tudja mindenki, hogy itt az idő, hogy cselekedjenek. Ilyenkor ő elindítja a mosást, az anyósa főzni szokott, akár az éjszaka közepén is.

„A lány szerint teljesen egyértelmű, hogy ki a felelős az előállt helyzetért, ezért senki nem hibáztatja a hatóságokat”

– Az, hogy így kell élnünk már hetek óta, az kizárólag az oroszok miatt van – hangsúlyozza Mariann, aki nem is tud a környezetében olyan embert, aki ezt máshogy gondolná. Szerinte teljesen hibás az a vélekedés, miszerint ha az ukrán hadsereg letenné a fegyvert, minden szép és jó lenne. Akik ilyen helyzetbe juttatták az itt élőket, azoktól nem lehet várni semmi jót.

És valóban, Beregszászon most már meglehetősen nehéz olyan emberrel találkozni, aki az oroszoknak drukkolna a háborúban. Emlékeztetőül: a háború első heteiben, amikor Ukrajnába látogattunk, számos alkalommal megtapasztalhattuk, hogy az emberek egy része abban bízik, hogy az oroszok végre rendet tesznek az országban. De mi történhetett, ami miatt már senkit nem találunk, aki így vélekedne?

– Nagyjából nyár végén, ősz elején jöhetett el a fordulat – mondja Károly, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem hívták be katonának. A negyvenes éveiben járó férfi szerint

„a változást nem az áramkimaradások hozták el, hanem inkább az ukrán harctéri sikerek, amelyek az itteni magyarokra is bátorítóan hatottak. Vagyis hogy akár meg is lehet nyerni a háborút”

– Erre a tendenciára aztán csak ráerősített az, hogy lőni kezdte az orosz az erőműveket és a transzformátorokat – vélekedik a férfi, aki szerint az már most látszik, hogy csúnyán elszámolták magukat az oroszok. A lakosságot nem hogy nem sikerült megtörni, hanem még eltökéltebbé tette, hogy ki kell tartani. De olyanok is vannak, akik ma már katonának is elmennének keletre harcolni, hogy véget vessenek ezeknek az áldatlan állapotoknak.

Mennyire megosztott a magyarság az orosz- vagy ukrán-pártiság kérdésében? Károly szerint nem igazán szokott ez már szóba kerülni, inkább a háború elején volt jellemző, hogy erről vitáztak az emberek.

„Az ő tapasztalata az, hogy a magyarok egyre inkább a hazájuknak tekintik Ukrajnát még úgy is, hogy a helyzetük egyáltalán nem lett jobb”

Azonban a helyi, illetve az ide menekült ukránok helyzete sem lett jobb, ez pedig mégis csak összeköti az embereket. A nemzetiségi ellentétek kevésbé jellemzőek helyi szinten – állítja a férfi, aki szerint a munkácsi turulszobor eltávolítása politika, azt inkább a magyar és az ukrán kormány ellentétei váltották ki. Károly azonban arra számít, hogy ha lassan is, de a nézeteltérések megoldódnak.

„A beregszásziakkal beszélgetve talán a legmeglepőbb az a kitartás, amellyel a mostani helyzethez állnak. Négynapos utunk alkalmával senkivel sem találkoztunk, aki távozni akart volna az országból, még akkor sem, ha a mostani, tarthatatlannak látszó állapotok maradnak”

– Megszoktuk mi már ezt – mondja Erzsébet, akivel a Munkácsi utcán találkozunk. A boltból hazatérő asszony szerint húsz éve ugyanilyen kikapcsolások voltak, de előtte is gyakran előfordult, hogy hosszú órákra elvették az áramot. Így aztán az emberek itt már hozzászoktak ahhoz, hogy milyen az élet, ha nincs áram. Falun persze rosszabb a helyzet, de ott az emberek még inkább megszokták ezt a helyzetet – állítja az asszony, aki szerint Ukrajna belső részén az emberek még „igénytelenebbek”. De ennél is kisebbek az igényei az embereknek, ha kelet felé megyünk. – Az ukrán ember bármit elvisel, és ezt kevesen tudják – meséli Erzsébet, aki úgy látja, hogy épp ez adja Ukrajnának meg az esélyt, hogy megnyerje a háborút. Mert az ukrán parasztember, ha úgy adódik, télen akár a házába is beviszi a malacokat, hogy ott melegedjenek, megszokta már az élet nehézségeit.

„Szerinte, akik itt maradtak, azok már nem mennek el innen, és ez így van jól, mert ha nem gondolkodnának így az emberek, már rég kiürült volna Kárpátalja”

Akik itt maradtak, inkább Ukrajna győzelmét várják a háborúban? – kérdezzük Erzsébetet, aki szerint azért ennél jóval összetettebb a kép. Ő azt tapasztalja, hogy nagyon sok idős ember maradt itt, sokakat a gyerekeik egyszerűen itt hagytak. Ezek az emberek leginkább azt szeretnék, ha visszazökkenne az életük a régi kerékvágásba, ami ugyan nem volt különösebben komfortos, de legalább megszokták. Ám az is megfigyelhető, hogy akik itt maradtak, azok jellemzően azok közül kerülnek ki, akiknek van mit veszíteni. – Aki felépítette itt a házát, nehezen mozdul – teszi hozzá az asszony, aki úgy látja, hogy ha az itt élők átvészelik a telet, akkor még erősebbek lesznek.

MEGOSZTÁS

Majláth Ronald
Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.

Hozzászólások kikapcsolva

  1. Azért csendben megjegyzem, hogy a cím, félrevezető. Ugyanis az, hogy egyes kárpátaljaiak inkább a magyarokat vegzáló ukránoknak drukkolnak, valószínű. De az, hogy MINDENKI, az egyáltalán nem igaz. Másodszor, épp az előzőek miatt, a kisebbségben élők, túlélési ösztönből azt mondják, amit a regnáló hatalom elvár tőlük. Félelemből. Tehát az, aki az ilyen nyilatkozatokat úgy interpretálja, mintha az elmondottak a valós érzelmeket-véleményeket tükrözné, nagyobbat hazudik, mint a nyilatkozó, hiszen az elmúlt 8 évben, másról sem szóltak a hírek, mint a kisebbségek folytonos zaklatásairól (legutóbb a turul-szobor ledöntése), legfeljebb a rosszabbik felét az oroszok szenvedték-szenvedik el…

  2. Ez egyenesági következménye az infrastruktúra háborúnak, nincs mit szépíteni rajta. Ezen felül az asszimilációs politika
    szerintem mindig működik hosszútávon. Elég csak arra gondolni, hogy hogyan változtak a dolgok Felvidéken. Személyes
    tapasztalataim vannak 1985-ből és 2019-ből Kassáról, ahol ma már alig hall az ember magyar szót és az egyik éttermet
    a főtéren már a legöregebb szlovák kocsmának titulálják. Hasonló dolog történt amikor a III. birodalom seregei bevonultak
    Ukrajnába. Bár a németek is tettek róla erőteljesen de Sztálin atyuskát akkor már nemzetmegmentőnek tekintették Ukrajnában
    és nem nagyon akartak a németekkel egy esetleges függetlenség reményében kollaborálni. (Zs. persze még elronthatja ezt az
    “ingyen” szerzett népszerűséget ha kellően ostoba.)

    Kárpátalja végleg elveszett. Ha még lélekben, kultúrában nem is teljesen de kötődésben igen. Még az is hatni fog idővel, hogy
    a magyar politikát oroszbarátnak állítják be még ha nem is az. Ez lesz a kegyelemdöfés ott. Nos, hasonló okokból is gondolom,
    hogy VVP-nek esze ágában sem lesz mostanában nem orosz területeket megszállni és tanácsos sietnie a háború lezárásával.

    Köszönöm a figyelmet.

  3. Rendkívül jó írás !
    Ezek után szívfacsaró Mihail Deljagin válaszát hallgatni , mikor Ukrajna energiarendszeréről kérdezték.
    Válasza: Más és más reakciókat kapsz mikor valakinek az ujjbegytét bántod vagy a fejét vered! Nagyon sokáig az ujjbegyeiket bizsergettük, de már a karokat és a lábakat csapkodjuk, de nagyon messze vagyunk, hogy a fejüket verjük!

KAPCSOLODÓ CIKKEK

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK