Fosztogató-képző

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„Az ember élete során két alapvető tényezőt soha ki nem hagyhat a terveiből, az esőt és a tolvajokat.”

(Shayat Cout Pho)

„Mindezek ellenére létezik egy olyan társadalmi-gazdasági struktúra, amely alapjaitól kezdve arra épül, hogy az én lefosztja az őt. Nevén nevezem, a kapitalizmus, mely a Nyugat létezésének alapja nem másra épül, mint a fosztogatásra”
Illusztráció:#moszkvater/leonardo.ai

Bevallom, tollforgatásaim során első alkalommal merült föl bennem, hogy van-e értelme az írásaimnak? Ezekben az egyre zavarosabbá váló időkben érdemes-e tényeken rágódni, olyan folyamatok kimenetelén morfondírozni, amelyek tőlünk függetlenül úgyis végbe fognak menni? Ráadásul a történések sorában eljutottunk oda, hogy aki megnyilatkozik, az azonnal állást és pozíciót foglal magának – skatulyába kerül. Fenének kell, hogy mikor rázni kezdik a skatulyákat, akkor éppen én essek ki valamelyikből… Aztán csak nem fértek meg bennem a gondolatok. Leültem, és ismét itt vagyok.

„Egyszer, réges-régen láttam egy feliratot: <Ha idegeskedsz, saját magadat bünteted meg mások hülyesége miatt.>  Nos, próbálok indulat, ideg és ingerület nélkül összehozni pár sort. Úgy vélem, mostanában kevesen tesznek ilyesmit”

Írásom címét boncolgatva, javasom különítsük el egymástól a fosztóképzőt („Névszói v. igei alapszóhoz járuló képző: -talan, -telen, -atlan, -etlen, -tlan, -tlen;” –  © arcanum.hu) és a fosztogató-képzőt. Míg az előbbi nyelvtani értelemben mindennapi beszédünk része, addig az utóbbi mély, és inkább filozófiai értelemmel bír. A fosztogatás: „Mások tulajdonait elveszi. Nagyobb területen több személy értékeit ellopja, épületeit kirabolja. Pl. A várost fosztogatja a betörő. A határvidéken az ellenség fosztogat.” – © wikiszotar.hu

Jóanyám tanítóképzőt végzett. Ma már ugyanazon intézményt egyetemnek nevezik, s a jelentősége is elgyengült. Akkoriban még képezték valamivé az embert – ma tanítják. Mi a két fogalom közötti különbség? Szerintem a tartalom. A tanítás magába foglalja, hogy előadnak valamit, amiből annyi ragad rám, amennyit jónak vélek. Ha viszont képeznek, akkor eredmény-koncentráltam adnak valamit, amit el kell sajátítanom, hisz számon fogják rajtam kérni – a gyakorlatban. A katonaságnál nem véletlen nem tanítanak, hanem képeznek. De ugye olyanról még nem hallottunk, hogy valahol fosztogatásra képeznék ki az embereket!? Úgy nevezzük, honvédelem.

„Mindezek ellenére létezik egy olyan társadalmi-gazdasági struktúra, amely alapjaitól kezdve arra épül, hogy az én lefosztja az őt. Nevén nevezem, a kapitalizmus, mely a Nyugat létezésének alapja nem másra épül, mint a fosztogatásra”

Persze, ember és ember között mindig is létezett az „elveszem, mert nekem jobban kell” elv. Sőt, még társadalmi szintre is emelkedett, hiszen minden harc arról szól, hogy valamit birtokolni szeretnék a máséból, melynek hasznát, gyümölcsét saját társadalmam javára, gyarapodására szeretném fordítani. Ártatlan formában úgy szokás fogalmazni, a cél szentesíti az eszközt. Latin változata az exitus acta probat. (© Ovidius – Heroides továbbá Niccolo Machiavelli –  Il Principe)  Sebtében hozok is egy ide egyáltalán nem passzoló példát: letarolom a Gázai Övezetet (lakosaival együtt), hogy legyen hova strandot építeni, ahol majd népem jól érzi magát – más helyett.

„Nem kerülgetve a forró hajdina kását, felteszem a kérdést, gazdasági és társadalmi aspektusokból vizsgálva a Nyugat és Oroszország közötti jelenlegi konfliktusban ki a fosztogató, és kinek a rovására történnek az események?”

Még mielőtt valaki rávágna egy egyértelműnek vélt választ, javaslom, rágjuk meg jól a fonal végét – ha már egyszer elkaptuk. Az ugye egyértelmű, hogy a Nyugat expanziós elven tartja fenn magát évezredek óta. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy saját erőből – ha nem vesz el senkitől semmit – nem növekszik, hanem sorvad. Ezért volt hát, hogy a nagy elődök, a jövő fenntartása érdekében, erőnek erejével hadsereget gründoltak, fenntartottak. Hadjáratokat szerveztek, harcban megszereztek javakat, elvették más tehetségét, tudását – s így fenntartották, gyarapították a nemzeteik vagyonát.

„Nekem úgy tűnik, hogy e jól bevált, tradicionális gyakorlatot mára sikerült teljesen eltaknyolni. A globalizált (globalizálódó) világban ugyanis egyre kevesebb a kifosztható, kizsákmányolható közeg – illetve egyre kevesebb az, aki hagyja magát, s már a kizsákmányolók sem a régiek”

Nem a hadvezéreket hibáztatom, hanem a társadalmat, amely kitermelte őket. Persze – a kölcsönhatást feltételezve – ismert a mondás, minden népnek olyan vezére van, amilyet megérdemel. A napokban láttam egy rövidke videót. D, GB, és F, feje utazik a vonaton… Azóta sokan, sokféleképpen rágódtak a történeten – nekem azonban sajátosan jött le az esemény. Egy NDK-ban gyártott, szélesnyomtávú, ukrán „jól párnázott pullman” vasúti kocsiban Mercédesz, a Renault és a Kínai Range Rover utaznak egy fehér porral meghintett asztal körül – mint „Három szegény szabólegény”. Nem fordulnék én át itten a regélésbe, de olyan jópofán klappol a történetre egy magyar népmese: „Három szabó legényke, Vándorolni elmentek, Hárman ültek egy kecskére, úgy mentek el Kecskemétre. Egy faluba betértek, Egy kocsmába betértek, Hárman kértek egy deci bort, hogy lemossák Az úti port. Mikor a bort megitták, Kifizetni nem tudták, Az ablakhoz sorba álltak, mint a kecskék Kiugráltak.” (© a Magyar Nép ajka)

„Szeretném hangsúlyozni, hogy engem nem zavar, ha (valakinek a józan észből nem futja, s így) a tudatmódosítókból merít ihletet, ezért nem is ezen akadtam meg”

Sokkal inkább macerál a gondolat: „A nagy kérdés: a helyzetem, hogy fut velem, vagy jön felém a síneken.” (© A síneken – LGT) Ez a három jóember mifenét manipulál itten össze Európa nevében, sérelmére ott a vonaton és annak végállomásán? Csak nem – jó hadvezér módjára – fosztogatni mennek Ukrajnába, puszta kézzel, ingben, gatyában – de előtte betoltak valami anyagot, hogy jobban csússzon? Csak nem az ukránok eszén túljárás forog (fel-s-alá) a fejükben? Tán’ csak nem az oroszok kivéreztetésére szőnek szintetikus álmokat? Ha igen, akkor javaslom figyelembe venni egy alaptételt. Az orosz nem egy nép, hanem életforma – hasonló kvalitásokkal, tradíciókkal élő több népcsoport, nemzet gyűjtőneve. Sellei tanár úr szavait felidézve: „Nagyon vastagot kell neked ahhoz kakálnod fiam, hogy az üllőt keresztbe harapd!”

Nem szeretnék félreérthető következtetéseket levonni, mert félek, hogy napjaink gyakorlata és az eddig fellelhető eredmények mind-mind mellém állnának, és akkor csak nézhetnék magamra, mint aki a körhintára két sör, két lángos és egy tükrös/huszáros mézeskalács elfogyasztása után kéredzkedett fel…

„De nekem úgy körvonalazódik, hogy napjainkban végleg lezárulni látszik a klasszikus értelemben felvázolt kapitalizmus, mint a Nyugat létezésének talapzata. Mi következik? Hát az, ami a természet rendje, az életképesebb kerekedik fölül”

Más. Hallom, Európa hadsereget kíván toborozni. Emlékszem jót mosolyogtunk anno hasonló ötleten, mikor Javier Solana de Madariaga (1942 – ) spanyol politikus az ezredforduló környékén éppen az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának főképviselői székéből (1999 – 2009) azzal a képtelenséggel állt elő, hogy Európának önálló hadseregre van szüksége. Bizonyára volt tapasztalata és elképzelése is a felvetésről, hiszen egyenesen a NATO főtitkári székéből (1995-1999) keveredett át a civil tisztségébe. Washingtonban felszaladtak a szemöldökök, hisz nekik ilyesmi eszükbe sem jutott, s csírájában felaprították az előterjesztést. Meglehet, nem jól emlékszem, de még mintha valami olyasmit is mondtak volna a tenger másik oldaláról, hogy vegyük már végre tudomásul, „Európa ura nem Európa!”

Most viszont megérett a gyümölcs – mi több, már rothadásnak is indult… De könyörgöm, mikor „reped a csőnaci, semmi gáz…” (© Limbó hintó – Hungária zenekar) az Európai Rock and roll áruházban pedig kínai a tulaj? Mikor visszafogottan, de ütemesen vonszoljuk magunkat a szakadék széle felé? Se fej, se törzs, csak potroh…

„Az ötlet morbiditásával kínosan egybecseng egy nemrég napvilágot látott statisztika. Brüsszel 20 év alatti lakosságának 88 százaléka külföldi, melyből 57 százalék nem európai, és több mint 42 százalék afrikai illetőségű. A főváros teljes lakosságának 74 százaléka nem belga származású, s ebből 44 százalék nem európai, illetve 29 százalék afrikai származású”

Tudom én! Ne vonjunk le meg se gondolt következtetéseket! Felmerül azonban – hangsúlyozom, csak bennem! – a kérdés, ki fogja abban a hadseregben fogni és irányítani a fegyvereket, és kire fognak célozni? Az a 12-13 millió orosz-ukrán, aki örökre átruccant az EU-ba (a már ott őshonosnak számító ex-szovjet rokonok milliói mellé), s az otthonmaradottakkal karöltve lassan bekéredzkedik az EU döntéshozó grémiumába is – vajon kinek az oldalára billen majd egy forró pillanatban? Csak nem abban bízunk, hogy a muzulmán testvérek fegyvert rántanak (U. Von D. L. zászlajára felesküdve), hogy szeretetteljes mellszélességgel visszaadhassák mind azt a jót, amit Angela Merkel beígért nekik?

„Mikor valaki tervet készít, az első, hogy számba veszi a forrásokat. Mim van és ebből mit tudok összehozni. Az első kérdés, hol a pénz?”

Tudom, a hitel mindent megold – hangzik a TV-ből. Szólaljon már fel az, akinek a problémáiból akár egyet is véglegesen sikerült megoldani hitelből! Hát miért éppen most lenne kivétel, és éppen az EU!? Persze, tehetünk úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk a tényeket és szintetizálunk, felszippantunk valami finomat, bódulunk, kivonulunk a valóság törvényeinek világából – vircsaft a gyermekeink rovására.

„Szóval, (nekem úgy feslik) a XXI. század gyarmatosítói nem igazán taktikus fosztogatók”

Nem járták ki a fosztogató képzőt, de még honvédelmi kiképzésben sem nagyon részesültek. Meglehet, a demokrácia az oka a jelenlegi helyzetnek is? Mert ugye a demokrácia alapból kizárja az egységet, hisz mindenkinek joga van a másikkal ellentétes álláspontra.

Aztán ott van a harcmodor. Nem értek a harcászkodáshoz. Katona is úgy voltam, hogy távozáskor megígértették velem, ha kérdezik, letagadom, hogy náluk jártam. Azt viszont kifigyeltem, hogy régebben össze voltak szedve a csapatok harcba indulás előtt.

Már meg ne haragudjon rám az, akinek ilyenkor ilyesmi eszébe jut, de felteszem a kérdést: az Ukrajnában zajló Amerika-Nyugat-Oroszország konfliktusban – az oroszokon kívül – kinek a koncepcióját véljük felfedezni? Moszkva tudja, mit szeretne és ezt nyilvánosságra is hozta. A lövészárok másik oldaláról pedig szinte betegesen próbálják beadni a helyi lakosságnak, hogy békét szeretnének – akár már holnaptól. Láttunk már olyan békebírót, aki uszít, finanszíroz – üsd a másikat, hisz én békét akarok? Darálóba kényszeríti az ukrán lakosság legéletképesebb részét – egy számára gyümölcsözőnek vélt béke-harcában.

„Én roppant szeretném, ha Trump elnök a prédikációi valamelyikében egyetlen okot is fel tudna hozni mentségére, amiért az oroszoknak érdemes lenne abbahagyni az előre nyomulást, a kitűzött céljuk elérését”

Ha a szankcionálás megvonására gondolunk, akkor ne is fáradozzunk. Az orosz már rég nem  olyan fajta, aki elhiszi, hogyha az elvárásoknak megfelelően viselkedik és jó lesz, akkor nem fogják bántani…

Szóval a „show is going on”. – és a vastagja még vissza van! A napokban Dalia Grybauskaitė (1956 – ) litván politikus, 2009-2019 között Litvánia elnöke egy TV interjúban elmondta, hogy túl van hájpolva ez az egész atomfenyegetettség is. Szemléletesen ecsetelte, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Nem kell annyira berezelni egy icuri-picuri atombombától, mint amennyire a nép egyszerű fia azt mostanában teszi. Tessék szépen hátradőlni, mély levegő és… kifúj. Én a magam részéről nem szeretnék Grybauskaitė asszonnyal összefutni a temető bejáratánál, mikor ő békésen andalog, a tömeg pedig eszevesztetten rohan.

… kis híján felhúztam magam, ezért levezetem egy szokásos orosz anekdotával:

Állatidomár felesége kirohan a cirkuszból és rémülten ordít:

– Emberek! Ide-ide! A férjemet éppen széttépni készül egy oroszlán.

Miután egész népes segítőkész embercsoport gyűlt össze, ismét megszólalt:

– Jöjjenek bátran utánam, mindössze 10 dollár a belépő…

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com