Forr a dalom

Margón kívül

2026. máj. 07.

#moszkvater

MEGOSZTÁS

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„Az életnek vannak olyan pillanatai, mikor csak egy dolgot tehetsz, veszel egy mély levegőt – az mindig kéznél van.”

(Shayat Cout Pho)

A kép a cikk szövege alapján mesterséges intelligencia segítségével készült

Meg ne haragudjon senki, de a közvélekedés manapság olyan labilis, hogy minden lében a kanalat keressük. Javaslom, végezzünk el egy tesztet! Vegyük elő a gyanakvás zseblámpáját és vizsgáljuk meg – ki-ki a saját vehemenciájának vezérfonalán –, találunk-e az alábbi versikében valami gyanúsat. „Ugrótáncot jókedvemből, édes rózsám, járok, országút visz Fehérvárig, széles a két árok. Így tedd rá, úgy tedd rá, Rozika, Terike, Marcsa, kinek nincsen tíz tallérja, kötőféket tartsa.

Kisbelényes igen kényes, ott terem a jó bor, Nagyszalonta, sok szalonka, ott vadászni jó sor. Így tedd rá, úgy tedd rá, Rozika, Terike, Marcsa, lompos, kócos, lassan billeg öreg kutya farka.

Kifogtunk a Küküllőből három rocska rákot, Vásárhelynél ágyú bömböl, köpködi a lángot. Így tedd rá, úgy tedd rá, Rozika, Terike, Marcsa, hadd forogjon a huncut világ, az ő lelke rajta.” (© Weöres Sándor – Ugrótáncot jókedvemből)

Meglehet, nagyon átvittnek tűnhet az értelem, ami e fenti írásból kiszivárog, de ha elvonatkoztatunk – akkor is. Bele pedig semmit ne magyarázzunk, hisz az manapság nagyon félre tud vinni.

Figyeljük egymást. Volt már ilyen. Aki megélte Kádár „elvtárs” János „Aki nincs velünk, az ellenünk!” időszakát, az ma déjà vu (ejtsd: dézsá vü) paramnéziát élhet újra. Én még emlékszem a tréfás átiratára is: „Aki nem tűzoltó, az gyújtogató!” Meglehet, kritikus pontra jutott ismét a társadalom, vagy csak pusztán új filmet fűztek be? Esetleg csak a történelem kereke zökkent egyet, s mi azt hisszük, hogy egyúttal fordulatot is vett?

„Forradalmat vizionálunk, holott csak egy túlfűtött kazánból engedjük el a fáradt gőzt? A választ úgyse mi, és úgysem ma fogjuk megkapni. Így van időnk elmorfondírozni – csak úgy, bele a levegőbe”

Nos, azokat a pillanatokat, mikor az idő, a társadalom, és a kollektív gondolat kettéválik, úgy nevezték el ahhoz értők, hogy forradalom. Milyen forradalmak vannak? A melléknevek és főnevek (élőlények, tárgyak, gondolati dolgok neve) szedetében szinte minden szó után oda lehet biggyeszteni, hogy … forradalom. A teljesség igénye nélkül van – kis, nagy, vidám, vagy szomorú, lassú, gyors, erőszakos vagy bársonyos, kőkemény, igazi és megjátszott, zajos és csendes, de akad derűlátó és derűs is. A főnevekkel pedig mindenki játsszon el maga, egykedvére.

Nagy tudású Lenin, szintén az elvtárs taxonómiai csoportból – a felforgató, aki felgyújtotta még a poklot is – négyszázharmincnégy kilónyi átirataiban úgy fogalmazta meg a forradalom ismérvét: „A forradalom nem történhet meg bármikor. Akkor érik meg a helyzet, ha a <felsők> már nem tudnak a régi módon kormányozni, az <alsók> pedig nem akarnak a régi módon élni.” Némileg árnyaltabban fogalmaznak ismeretterjesztő kiadványok, mikor azt mondják, a forradalom a fennálló társadalmi rendet, rendszert erőszakosan – ezen belül fegyveres vagy vértelen úton – megdöntő, a társadalmat gyökeresen és tartósan átalakító társadalmi mozgalom. (© Magyar Larousse) Ellentéte az ellenforradalom, a társadalom korábbi, a legutóbbi forradalom előtti állapotának helyreállítására törekszik. A fogalom antonímái, ellenpárjai még, más-más szempontokból, a szociokulturális evolúció, azaz a fokozatos társadalmi-kulturális fejlődés, változás, valamint a reform, mint jelentős változtatás, de radikális fordulat nélkül. (© – Wikipédia) Hoppá! Álljunk csak meg itten egy fagyira! A legnagyobb orosz forradalmár, de még a filozófiai fejtegetések sem tesznek említést arról, hogy mi az elégedetlenség foka (és mértékegysége), amikor a társadalom elérkezettnek véli az elkerülhetetlen változást. Én úgy vélem, a legjobb mérőeszköz a saját bőr. A hétköznap szituációra lefordítva, amikor perzsel a nyár, két dolgot tehetek, leverem a Napot az égről, vagy árnyékba húzódok.

„A forradalom történéseit, folyamatát azonban nem illik összekeverni a jóléti társadalom azon vágyaival, mikor a „már mindenem megvan, de valami még hiányzik” érzés felmerül a köz emberében, s ez a vágyakozás szimpátia csoportokat, akár még tömegeket is képes összesodorni”

Mikor a sereglet legalább fele bigmekkel a hóna alatt, energiaitallal hadonászva tizennyolcmilliós gépjárművel érkezik a forradalom színhelyére, az valami teljesen másról szól. Zizi, bambi, körhinta és száz halom vattacukor. Mikor a lázadó fiatalságot nem a karhatalom veri szét, hanem taxival széled, hisz futja apa/anya által feltöltött debit/credit plasztikról (appról) – akkor nem a mennyiségi változások csaptak át minőségibe, hanem a márkafüggőség csapott át telhetetlenségbe.

Van egy frappáns orosz mondás: „Jobb a jó ellensége.” («Лучшее — враг хорошего») Mi történik azonban akkor, ha ezen csoportosulások tényleg komolyan gondolják, hogy az utcán, a köz terében szeretnének forradalmasdit játszani? Nos, ilyenre is láttunk már számos példát. Ekkor egyetlen szabály érvényes, tégy úgy, mintha véletlen arra tévedt járókelő lennél, esetleg turista. Ne fogadd el a rád eső részt az egész paródiából. Egy immáron idejét soha nem múló dalban úgy fogalmaztak: „Mozgó képek, fekete-fehérek, Felemelt fejjel körülnézek, Egy turista mit tehet?! Örül neki, hogy itt lehet… A régi fiúk régen tudják, Az újak pedig megtanulják, Muszáj menni, nem lesz szünet, Éjjel-nappal sötét ügyek.” (© Európa Kiadó – Turista)

Mivel az élet minden mozdulata haszonból áll, így érdemes az adott pillanatban is megtorpanni és számba venni, mit hozhat, mit vihet? Az egyén döntése – maga a sors parancsa. Tetyünk-vetyünk-motyogatunk… majd elérkezik a holnap, s beköszöntenek a szorgos hétköznapok. Az eleve elrendeltetés kalapál tovább. Te pedig kiveszed döntésed jussát, veszteségét. Az állók elülnek, az indulat kicsorbul. Új szelek, új álláspontok, új szemlélet, új barázda – új termés.

„Azt szokták mondani, van, aki érti a lényeget és van, aki rájön. A harmadik kategória viszont ráhányja a fittyet a tartalomra, s a felszínen elcsapkod anélkül, hogy a mélyebb összefüggések megérintenék”

Mindhárom típusnak megvan a maga igaza, s ezzel együtt a küldetése is. Az első a terelő, a második a tartózkodó, s a harmadik a terelt. Nos, egyre inkább úgy tűnik, ez a felállás lesz az új 3-T. Az új emberének minden bizonnyal semmit nem mond e rövidítés, de a tapasztaltabbaknak görcsbe rándul hátukon a szőr. Persze, mi tudjuk azt is, hogy a csirke fej nélkül maximum egy kört tud megtenni a tyúkudvarban.

Mark Twain (eredeti nevén Samuel Langhorne Clemens 1835-1910) amerikai író, újságíró, és nem kevésbé humoristának tulajdonítják azt a mondást, hogy

„A legdrágább nyakkendőket azok hordják, akiknek egy selyemzsinór is elég lenne. (The most expensive ties are worn by those who would have enough rope.)”

Állást pedig minden körülmények között foglalni kell. Mint a régi mondás fogalmaz: „Az üléspont meghatározza az álláspontot.” Vagyis, aki leült valahova, az köteles képviselni a kollektív vélekedést mindaddig, míg rá nem jön, hogy az neki jó, vagy inkább a csapatot terelőknek. Kétféle elköteleződés létezik, kívülről érkező és a belülről felmerülő. Az előbbi a veszélyesebb, hiszen saját elgondolás híján a környezetből beállító ingerek képesek felkelteni a belső igényeket. Ezt az utóbbit hívják korunk stratégiai fegyverének, a marketingnek. Ugye ismerik a jelenséget, mikor nagymama vesz egy sarokcsiszolót (sikító), mert le volt értékelve, és úgy mosolygott ott, a plakáton az a fiatalember, kezében egy ilyen szerszámmal, hogy még a korba-baktató nőiessége is megdobbant.

„Aztán ott van még a valahova tartozás igénye is. Az ember óhatatlanul társas lény. Igyekszik ugyan kihúzni magát a kötelezettségek alól, amelyek a társról hárulnak rá, de nem bírja az egyedüllétet, és fájdalommal éli meg a magányt. Egy idő után pedig viszkető bőrkiütések jelennek meg rajta, ha nem találja meg az igényeinek megfelelő közeget”

Szinte észre sem vesszük, de sokszor azért járunk elvárásainknak megfelelő társaságba (templomba, meccsre, kocsmába, felvonulásra, aktíva gyűlésekre, multi-level csoportokba, koncertekre, gittegyletekbe, nyugdíjasklubba vagy házibulikba, swingerekbe, de akár a világháló szerteágazó közösségeibe is), hogy saját igényeinket összevessük a mások által hozott anyaggal. Majd végeztével elégedetten konstatáljuk, hogy mindenki hasonszőr gondolkodik, mint mi. Sőt! A sajátunk még akár szőrösebb is. Arra azonban kínosan fel sem figyelünk, hogy szép csöndben elkötelezettekké válunk. Sarokcsiszolókat veszünk, radikális csehókba járunk, akár megváltoztatjuk külsőnket is, és titokban, majd felvállaltan aberrált gondolataink támadnak. Egyre többet járunk el olyan helyekre, ahol elvárásokat támasztanak velünk szemben. Igényeinket befolyás alá rendezik a marketinghez nagyon értő, s még feljebbről érkező posztulátumoknak megfelelően tevékenykedő szakemberek. Nem volt ez soha másképpen, hiszen esendő homo sapiensek vagyunk, akik esnek-kelnek – mert ugye, ami fent van, az előbb utóbb leesik.

Felmerül (mint ahogyan az szokott volt lenni – csak bennem) a kérdés: Van olyan, hogy ki szeretnék maradni én ebből az egész katyvaszból? „Kiszállni a körhintából, még mielőtt valakit nyakon hányok…” Már megbocsásson a megbocsájtó, de hova fenébe tartozzon az, aki sem a tűzoltó egylet, sem pedig a gyújtogató galeri tagságot nem szeretné elnyerni, s nem akar se velük, se ellenük lenni!? Sajnos, azokban a döntésre kényszerítő pillanatokban nincs kibúvó. El kell köteleződni – vagy nyíltan, vagy burkoltan. Később aztán felülírhatod elhatározásodat, de független sajnos akkor sem lehetsz. Mi van azokkal a pálfordulókkal – a kifejezés a bibliai Szent Pál apostol megtérésére utal, aki a keresztények üldözőjéből a kereszténység egyik legnagyobb terjesztőjévé vált -, akik több nyársat is képesek tartani ugyanabban a tűzben? Akik úgy tesznek mintha, de a másik kezükkel már a másik pálcát forgatják, hátha abból sül ki valami hamarabb.

„Nos, én úgy vélem, ez olyasmi lehet, mint a többnejűség. Addig baj se, míg a férfiúi igényeidet hizlalja. Amikor azonban a pénztárcádat soványítja, akkor már fogszívás”

Végezetül pedig egy ősi fohászt osztanék meg mindazokkal, akik elolvasták idáig gondolataimat:

Nem várom el, hogy az Úr több kenyeret adjon – csak annyit szeretnék, hogy ne vegye el tőlem azt a veknit, amit ő adott.

Ja, és az orosz anekdotáról most sem mondok le:

Ahhoz, hogy rájöjj, milyen idióta is vagy valójában, értelmesnek kell tetetned magad.