Vlagyimir Putyin és Kaszim-Zsomart Tokajev találkozója Szocsiban 2022. augusztus 19-én
Fotó:EUROPRESS/Nikita ORLOV/SPUTNIK/AFP
A napokban Szocsiban fogadta kazah kollégáját Vlagyimir Putyin. A kazah elnök legutóbb a nyár elején járt Oroszországban, s ez első pillantásra a két ország kapcsolatainak kiegyensúlyozottságáról árulkodik. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy az év elején az Oroszország vezette ODKB egységeire támaszkodva verte le Tokajev a hatalma megdöntésére irányuló, zavargásokba torkolló puccsot, akkor logikusnak tűnik, hogy Kazahsztán ebben a helyzetben lojális a Kremlhez.
„Ennek ellenére egyre több jel mutat arra, hogy a kazah vezetés inkább tart Moszkvától, és különösen Ukrajna megtámadása után lazítaná vele a kapcsolatokat. Egyúttal a kiélezett nemzetközi helyzetben megmutatkozik a többvektorú politizálás tarthatatlansága is”
A Kínával, Oroszországgal, Törökországgal, és a Nyugattal egyaránt jó kapcsolatokra törekvő Kazahsztán külpolitikáját alaposan próbára teszi a turbulens világpolitikai helyzet. Nur-Szultan igyekszik a közép-ázsiai térségben érintett hatalmak mindegyikével jó kapcsolatokat ápolni, ám ez a jelenlegi helyzetben egyre kevésbé sikerül. Jól mutatja ezt a kapcsolatok alakulása Oroszországgal.
„Kazahsztán ugyan nem csatlakozott az Oroszországgal szemben kivetett szankciókhoz, ám közben mindent megtett azért, nehogy csak véletlenül is egy kalap alá vegyék az országát Oroszországgal vagy Belarusszal”
Az ENSZ-ben az orosz-ukrán háború kérdésében rendezett szavazáson Nur-Szultan tartózkodott, a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon pedig Tokajev Putyin jelenlétében jelentette ki, hogy nem ismeri el a két szakadár népköztársaságot. Közben minden erővel igyekezett segíteni az orosz szénre és kőolajra kivetett szankciók miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülő európai államokat.
„Moszkva a szén- és olajszállításokat, és általában véve ezt a hintapolitikát nem nézte jó szemmel, hiszen azt várta volna, hogy Kazahsztán teljes mellszélességgel beáll mögéje a háborúban”
Ehelyett Tokajev látványos tojástáncba kezdett. Betiltották az ukrán háború orosz szimbólumának, a Z jelzésnek a használatát, mondva csinált okokra hivatkozva elmaradt május 9-én a megszokott győzelem napi megemlékezés, és Nur-Szultán segélyeket küldött Ukrajnába. Ez utóbbival nem is lenne semmi baj, de ha már Ukrajnánál tartunk, akkor nagyon rossz jel, hogy Kazahsztánban filmet forgatnak a „holodomorról”, az 1932-1933-as nagy éhínségről, amelyben a forgatókönyv szerint tudatosan megpróbálták kiirtani a kazahokat.
„Rossz ómen, hiszen mint tudjuk, Ukrajnában is így kezdődött, s látjuk, hogy mibe torkollott a nagy oroszellenesség”
Az ukrajnai háború felerősítette a kazah nacionalizmust, amelynek Kína mellett a legfőbb célpontja Oroszország. E körökben már azt is felvetik, hogy az ország lépjen ki az Eurázsiai Gazdasági Unióból, és attól tartanak, hogy az orosz kisebbségre hivatkozva Putyin előbb-utóbb beront az országukba, és véres háború lesz. S ha ehhez hozzávesszük, hogy Kazahsztánban már a háború előtt is egyre erősödtek az oroszellenes érzelmek – áttérnek a cirillről a latin betűs ABC-re, erősödik a nyomás az ország északi részén egy tömbben élő, a lakosság mintegy ötödét kitevő orosz kisebbségre -, az orosz visszavágás nem meglepő.
„Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök egyik bejegyzésében – egyébként Putyin egyik 2014-es kijelentését megismételve – mesterséges államnak nevezte Kazahsztánt, az orosz véleményvezérek pedig az ország északi részén élő oroszok védelméről kezdtek értekezni. Ezek a kijelentések az ukrajnai invázió fényében görcsbe szorították a kazah gyomrokat, és a gazdasági nehézségek ellenére egymilliárd dollárral meg is emelték a katonai reformra szánt összeget”
Aztán márciusban az oroszok előbb bejelentették, hogy a Kazahsztánból Oroszországon át a Fekete-tengerre olajat szállító Caspian Pipeline Consortium (CPC) novorosszijszki kikötőben található berendezései súlyos viharkárokat szenvedtek, ezért a vezetéken keresztül legalább két hónapon keresztül csak korlátozottan lehetséges az olajszállítás. Majd júliusban egy oroszországi bíróság arra kötelezte a CPC-t, hogy további harminc napra állítsa le a vezetéket, mert Oroszországban állítólag valahol megsérült a cső. A nemzetközi konzorcium megtámadta az ítéletet, amit a fellebbviteli bíróság meg is semmisített, így a vállalatnak csak pénzbüntetést kellett fizetnie.
„Az üzenetet persze így is nehéz volt félreérteni”
A napokban jelentették be, hogy hamarosan elindulhat a kazah olaj szállítása az Oroszországot elkerülő, Baku–Tbiliszi–Ceyhan (BTC) kőolajvezetéken Európába. Fokozza Kazahsztán a szén exportját is Európába.
Putyinnak és Tokajevnek tehát volt miről beszélni Szocsiban. A találkozó után mindkét fél konstruktív hangnemben nyilatkozott, ám egyáltalán nem lepődhetnénk meg azon, ha az orosz elnök számon kérte volna például kazah kollégáján Nur-Szultan legújabb oroszellenes lépését.
„A Beregini hacker csoport ugyanis olyan dokumentumokhoz jutott, és tett közzé, amelyek megerősítik a kazah és a brit kormány közötti tárgyalásokat a jordán Blue Water Supplies cég közreműködésével bonyolítandó fegyverszállításokról Ukrajnának”
A listán 200 BTR-4 páncélozott szállító harcjármű, 100, az 1970-es évek elejére kifejlesztett PTRK „Konkursz” szovjet páncéltörő rakétához startozó indító állvány, a hozzá tartozó lövedékekkel, különböző típusú tüzérségi lőszerek, és 120 milliméteres aknavetők a megfelelő lőszerekkel. Mint a nyilvánosságra került dokumentumokból (https://telegra.ph/Velikobritaniya-pokupaet-oruzhie-v-Kazahstane-dlya-Ukrainy-dokumenty-08-09 ) kiderül, a július 16-án megkötött megállapodás összértéke 46 millió dollár, a fegyverzet leszállításának határideje 180 nap, az ügyletben részt vesz a kazah Technoexport és a jordán Blue Water Supplies, az egészet pedig a kazah külügy és a kazahsztáni brit nagykövetség katonai attaséja koordinálja és felügyeli.
„A britek feltűnése az ügyletben London posztszovjet térségbeli aktivitásának fényében nem meglepő, mint ahogy az is ismert, hogy a Nyugat minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy posztszovjet fegyverekkel lássa el az alapvetően ezen alapuló ukrán hadsereget”
A kazah ipari minisztérium visszautasította a Beregini értesüléseit, és közölte, hogy az említett Technoexport cégnek ilyen exportra nincs is engedélye, és e kérdésben nem is fordultak kéréssel a hatóságokhoz. Erre a hacker csoport kutakodott a kazah cég aktáiban, és kiderült, hogy a Technoexport már 2013 óta rendelkezik ilyen engedéllyel. Ezt a cég egyebek mellett csatolta ahhoz a 2022. július 21-én keltezett kéréshez is, amelyet a cég vezérigazgatója küldött az állami KazSzpecExporthoz arról, hogy a Technoexport kerüljön be azon vállalatok körébe, amelyek a felesleges hadi technika zárt kereskedelmében részt vehetnek.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
hufi says:
Ezt a viselkedést Moszkva nem fogja elfelejteni, Tokajev is készülődhet, mint Gyurcsány!
Kis József says:
Tisztelt Stier Gábor!
A cikket olvasva a kazah olaj szállításra vonatkozóan kérdéseim vannak. Hogyan jut el a kazah olaj a Baku–Tbiliszi–Ceyhan (BTC) kőolajvezeték Kaszpi tengeri indító pontjára Bakuba? Mikor építettek tengeralatti kőolajvezetéket, mely összeköti a Kaszpi tenger keleti partján lévő Kazahsztánt, és a nyugati parton elterülő Azerbajdzsánt. Amennyiben nincs ilyen vezeték akkor mekkora tartályhajó park áll rendelkezésre az Oroszországon áttmenő kazah olajexport Bakuba juttatására?
Kétségtelen az orosz különleges katonai művelet következtében készültek Európai logisztikai felmérések az orosz konténeres (kínai árúk) vasúti szállítás kikerülésére, hasonló kazah-azerbajdzsán útvonalon Fekete tengeri grúz kikötő végállomással. A számítások szerint elméletileg megoldható azonban hajő átalakításokkal jár és a kapacítás nem elégséges.
Tisztelettel Kis József
,
Pálos László says:
Az orosz geopolitika kézikönyv szerzője ( Alexander Dugin ) autóját felrobbantották. Leánya meghalt. Mit tudtok erről?
Pálos László