Disznó-sejt

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

Az illusztráció mesterséges intelligencia sgeítségével készült

„Az idei év története röviden: Ők nem adták a szánkba. Mi aztán tényleg nem vettük be! De az viszont tuti, hogy nem nyeltük le – nagyon.”

(Shayat Cout Pho) 

Egyszer, mikor festeni tanultam, egy tanárom azt mondta: lazítsd el az ecsetet, engedd fel a csuklódat és vázolj fel valamit, ami ahhoz fog hasonlítani, amit elképzeltél a vászonra. Nos, így vagyok én most az ez évi utolsó írásommal. Már fellazítottam az ecsetet és elengedtem a csuklómat.  No, de még mielőtt belevágnánk valami könnyedebb nehézségbe, a 2025-ös év utolsó kérdéseként hadd kérdezzem már meg, csak úgy a levegőbe kiáltva:

„Felkészült-e az EU és úgy Európa arra az esetre, ha az oroszok mégsem támadják meg Európát? Csak nem nekünk kell odamenni (szégyenszemre, de bátran!), hogy megvédjük önmagunkat? A válaszokat mindenki tartsa meg önmagában, és figyeljen rá, mikor elhangzanak a hívó szavak!”

Ugyanakkor mindenkit megkérek, hogy így az év utolsó napjaihoz közelítve, őrizze meg nyugalmát! Elég lesz elveszteni majd a jövő év során. Példaként vegye maga elé az EU vezetőinek higgadtságát. Találkozgatnak, ölelkezgetnek, csókolózgatnak, vigyorgatnak. Vihar előtti csendet varázsolnak. A füstgomolyag láttán egy ősi sámán-legenda jutott eszembe, mely a mátészalkai Fapuma sörözőben (ahol aztán tényleg megfordult már mindenki, Nagy Sándortól, Kanalas Danin keresztül Napóleonig, de még tán’ Kutuzov marsallbotja is feldőlt a sarokban – 4700 Mátészalka, Meggyesi u. 6) született, még a múlt század hetvenes éveinek vége felé.

„Szorult helyzetedben két dolog segít, a józan ész, vagy egy éles kés”

Nos, a kocsmákba az ember nem a józan ésszel zsebében állít be. Azt viszont kevesen gondolták volna – mikor nagy reményekkel 2004-ben bevonultunk Brüsszelbe -, hogy ezen a tételen már az EU is túl lesz egyszer, s most késfenőket (messerschärfmeister) toboroznak valami nagy-nagy ötlethez, melynek célja, hogy kivágjuk magunkat a saját szorításunkból. Emlékeznek még arra a bizonyos romantikus Omega dalra, még 1969-ből? Abban az utolsó verse: „… Apja jót nevet, nyisd ki két szemed, ilyen a világ, s kell a fegyver.” (© Ballada a fegyverkovács fiáról – 1969 – Adamis A. – Presser G.) Ennyit erről a témáról. Fogunk még hallani róla bőven – mástól, máskor, máshol. Született anno egy másik, jóval kézzelfoghatóbb és érthetőbb mondás is

„Ne félj hülyének lenni, s hamarosan rájössz, hogy az újdonsült sajátjaiddal sokkal könnyebben boldogulsz. Ha pedig abból a mondásból indulunk ki, hogy egy bolond százat csinál, egész könnyen ki lehet számolni, hogy mikorra lesz itt mindenki bolond”

Nos, tényleg hagyjuk már a nehezéket, s lazuljunk el, mint a kovalens kötés! Ha megvagyunk, akkor most elmagyarázom, hogy honnan is jön a disznó-sejt. Semmi köze a közkedvelt disznósajthoz. (Tudják az, amiben régen a körömkefét és egyéb maradék disznó bőrös-szőrzetet semlegesítették.) A disznó-sejt nem is a sertésben van, hanem az emberi viselkedéskultúra egyik alkotóeleme. Szerintem mindenkiben ott szerepel ez az apró alkotóelem, csak van, aki gazdája és van, aki áldozata, s rendszeresen/rendszertelenül visszaél vele.

Tegyünk egy teszt próbát! Engedje el jóízűen önmagát kedves olvasó, éppen ott, ahol most jelenleg tartózkodik. Gondoljon arra, hogy egy békanyállal benőtt tó partján üldögél a nyirkos pázsitban a nedves takarón. Tücskök szerenádja, bogarak zümmögése andalítja. Csatlakozzon hozzájuk és kezdjen el zümmögni, majd egyre hangosabban dongani, s mint lódarázs mélygarázsban, szép lassan, apró kard-csapásokkal közelítse meg a hűtőt vagy a kamrát – azt a helyet, ahol a kolbászt és a sört tartják. Érezze, ahogyan átveszi Ön fölött az uralmat a disznó-sejt! Hagyja magát elcsábítani és disznólkodjon kedvére! Egyen-igyon torka/gyomra/mája/veséje szakadtáig, majd, hányjon fittyet és röfögjön a fittyentett dagonyában. Ha mindezen a folyamaton képes túllendülni, törölje le szájáról a sörhabbal keveredett paprikás, fokhagymás zsírfoltot a puszta kezével! E mozdulatot követően pedig mocskos végtagjait törölje bele az ünnepi/templomba-járó nadrágja szárába. Ugye, hogy jól esett!  Ne törődjön a nadrág értékével, a mosószer árával, a párja/anyósa korholásával, a „mit mondanak az emberek” szlogennel! Élvezze, hogy önben is van disznó-sejt, és képes uralni, önfeledten aktiválni azt. Azért javaslom, ne vigye túlzásba a malackodást, mert akár még a böllér is felfigyelhet önre! Tudja, csak a döglött disznóra nem zárják rá a karámot…

„Higgye el, aki képes kilépni az emberi mivoltából, annak sokkal könnyebb oda visszatérni! De azért ne felejtse el az élet keserves összefüggéseinek egyikét, ha cipőben ébredsz, fáj a fejed. De mondok jobbat. Mikor már kezdenéd érteni e világ dolgait, jön egy ünnep evéssel-ivással kombinálva, egy nyaralás evéssel-ivással kombinálva, vagy szerelembe esés evéssel-ivással kombinálva, és kezdheted elölről”

Ha pedig nem tudod legyőzni a kétségbe esésedet? Aktiváld a vaddisznó-sejtet! Cselekedj kétségbeesetten! Reményvesztetten keresd az élet szépségeit, pánikszerűen találd meg a kiutat, élvezd a reménytelen reményt, s gondolj arra, hogy az elkövetkezendő évben is lesz tavasz, madárcsicser és kikeleti libidó – búza és lágy kenyér. Ha pedig megkérdezik, hogy miért iszol sört, vagy bort, nyugodtan mond meg, hogy azért, mert folyékony. Ha szilárd halmazállapotú lesz, akkor majd rágcsálni fogod.

Éppen ilyen és hasonlatos dolgokról fogalmazgattam, mikor megcsörrent telefonom, s visszaverekedtem magam a földi síkra. Egy régi-régi orosz ismerősöm vélte úgy, hogy itt az ideje egy rámkérdezésnek. Ő egy egyszerű, nép fia – ukrán, de mégis orosz. Nem politikus, nem privatizőr, semmit nem fedezett fel, nem milliomos, nem harcolt Afganisztánban – spontán éldegél és teszi dolgát, mint arrafelé is a többség. Ez a jóember valaha a megszálló/felszabadító szovjet hadsereg közkatonájaként két évet szolgált Magyarországon. Megtanult 17 szót magyarul, s reménytelenül szerelmes lett egy mátyásföldi presszós kislányba. Miatta képes volt elfagylaltozni – virtuálisan ábrándozva – az egész havi zsoldját. Mint tudjuk, az orosz közkatonák nem kaptak zsoldot, hiszen, mindenük megvolt a laktanyában, s kimenőt csak akkor kaptak, mikor teherautón körbe vitték őket a lőtéren. Abba a bizonyos presszóba is csak úgy jutott el, hogy kék mackónadrágban, matrózpólóban és tornacipőben átugrottak páran – egymást fedezve – a betonkerítésen, amely elválasztotta őket egy másik világtól. Nem csoda hát, ha a presszós kislány nem benne vélte felfedezni a herceget fehér robogón…

„De szerelembe esett Magyarországgal is – egy életre”

El sem fogják hinni, de most azért jutottam eszébe, s hívott fel – azon túl, hogy megtudja, mi van velem és hallja hangomat –, hogy elmondja, ő emlékszik arra a decemberi napra, mikor egy vagonban kb. nyolcvanan megérkeztek Budapestre, és itt ugyan hideg volt, de százágra sütött a nap. Neki ez a kép olyan maradandóan besült, hogy szerinte Budapesten még mindig, s mindenkor süt a nap. És tényleg így van, csak néha takarják felhők és ereszkedik le a köd. Pedig azóta eltelt majd negyven év. Nincsenek már itt az oroszok sem – helyüket kitöltötte más. A presszós lánynak is megszületett a harmadik unokája, s felszedett két dobostortányit az ülepére. Vitalij – mert így hívják az említett urat – szerette volna, ha kisebbik fia Magyarországon jár egyetemre, mert itt még decemberben is süt a nap. A körülmények azonban nem úgy alakultak – nálunk. Nem panaszkodott, hiszen vannak egyetemek arrafelé is. De neki van egy vágya, ami Magyarországhoz köti, s talán a fia…

Miután megkívántunk egymásnak minden szépet és jót az ünnepekre és az elkövetkezendő évre, bontottuk a vonalat. Hátra dőltem forgó fotelemben, s valami nagyon furcsa érzés kerített hatalmába. Ha elfogadjuk Mark Twain (1835-1910 – amerikai író) gondolatát, miszerint a történelem nem ismétli önmagát, de gyakran rímel, akár, még olyan kósza gondolat is elénk kerülhet, hogy

„ne adja Isten, a fia mégis eljöjjön a napsütötte Magyarországra – tegyük fel nem civilben, és hozzák őt is -, mert valaki kiprovokálta, hogy mégis itt legyen dolga…”

Na jó! Ennyit a múltidézésből, történelemből, meg a borzongásból. Képzeljék, van egy figura, bizonyos Maximilian Kiener, a Hamburg University of Technology technológia, etika professzora, filozófus, aki előállt valahonnan, és azt mondotta: „Lehet, hogy kevesebb időd maradt a földön, mint gondolnád.” Szerinte ugyanis, a kor és az idő nem párhozamosan haladnak egymás mellett. Minél öregebb vagy, annál inkább azt érzed, hogy az idő gyorsabban repül feletted. Mikor gyerek vagy, egy év egy örökkévalóságnak tűnik, de ugyanaz a 365 nap sokkal hamarabb eltelik, mikor felnőtt leszel. Ennek okát ő abban véli, ahogyan öregszel, úgy az évek az életed egyre kisebb részét teszik ki. Egy négyéves gyerek számára egy év az életük 25 százaléka. Egy ötvenévesnek, ugyanaz az év, már csak 2 százaléka. Ha valakit tényleg érdekelne ez a téma, jelezze! Ígérem, egy külön írásban – jövőre – feldolgozom.

Bizonyára ezért van hát az, hogy – így az élet korosabb szakaszában – olyan gyorsan eljön a következő Új Esztendő, hogy még a tavalyi botrányos szilveszteri buli miatti szégyen érzeteinket sem sikerült feldolgozni, és tessék, már újra leéghetünk, és pironkodhatunk amiatt, hogy életre kelt bennünk a disznó-sejt.

„Hadd kérdezzem, a korban erre járók megfigyelték már, hogy a másnaposság sem egynapig tart?”

Semmi jót és rosszat ne sajnálj a múltadból, hisz abból lettél azzá, ami vagy most. Biztos? Ha tényleg így lenne, akkor én ma a karácsonyi halászlé, töltöttkáposzta, fasírozott és bejgli lenyomata lennék?

És azt tudták, hogy a segítség csak akkor hatékony, mikor legalább három feltétel egyidejűleg teljesül? Nos, ezek: kérjenek fel, hogy segíts – te magad határozod el, hogy segíteni szeretnél – a segítség ne menjen a rovásodra. Emlékeznek még a Monty Python Repülő Cirkuszára? – ha nem, az sem baj! Abban volt egy jópofa jelenet, mikor karitatívra hajló jóember adományt gyűjt az árvák részére, s megjelenik a fukar, de nagyon-nagyon-nagyon gazdag bankárnál. (30. epizód) A bankár egyszerűen nem érti, hogy neki miért is lenne jó befektetés, ha adna egy font adományt. Hiszen annak az összegnek semmilyen hozama sincsen. Ráadásul még az a verzió sem működhetne, hogy kölcsönadja jótevőnek, aki átadja az árváknak, hiszen nincs visszacsatolás, nem térül meg sehol a befektetés. Majd rákérdez, hogy tényleg létezik-e olyan ember, aki csak úgy ad egy fontot az árváknak? Ha igen, akkor ezeket az embereket fel fogja keresni és üzletet ajánl nekik, hisz, aki ilyesmire rávehető, az akár hitelt is képes felvenni. Érdekes gondolat átkötés, de gondoljunk csak bele, nem járt-e közülünk valaki már hasonló lábbeliben? Ne is tagadjuk! Ha Ön kimaradt a svájci frank buliból, akkor most kérem, igyon egy pohár pezsgőt azok egészségére, akik nem. Tudjuk jól, a hitel olyasmi, mint mikor télen bevizelsz a gatyába. Egy pár percig megkönnyebbülés, meleg és komfortos érzés…

„Szóval az elkövetkezendő évben különösen figyeljünk oda, hogy ne verjük magunkat adósságokba! Értem ez alatt, hogy ne zálogosítsuk el se vagyonkánkat, se lelkünket, se hitünket, se meggyőződésünket, se álláspontunkat, se… Szóval, jól gondoljuk meg, kitől, milyen ígérvényt veszünk át javaink ellenértékeként. Kerüljük a konfliktus helyzeteket! Április vége előtt ne szervezzenek osztály/évfolyam találkozókat, nagyobb baráti összejöveteleket – ne engedjék, hogy az indulatok évtizedes barátságokat tépjenek szét!”

Végül pedig ne dőljünk be annak, aki azt ígéri, hogy holnap jobb lesz! Ne feledjük, mi földi halandók csak a mában vagyunk képesek élni! A szerencse és a siker pedig személyre szabott – a te lelkedre, testedre készítheted el önnön magadnak, a szüleid által hozott anyagból. Ezért hát soha ne hasonlítsd a sajátodat a másikéhoz! Ne ragadjanak el az e téren trendi áramlatok, reklámok, harsány szószólók! De hiszen, tudja ezt jól a kedves olvasó is – ennek ellenére megértem, hogy néha-néha olyan jó az indulatokra, az érzelmekre, illúziókra, mint fénykardra támaszkodni! A baj akkor merül felszínre, mikor valaki kiszedi belőle az elemet…

„Apropó! Megfigyelték, hogy egyre kevesebbet fogadkozunk szilveszter táján? Na, én megmondom miért! Mert már nagyjából mindent megfogadtunk, és meg is szegtünk”

Most pedig tegyük el a komoly-gomolyt, és aktiváljuk ez évben utoljára a disznó-sejtet! Bontsunk pezsgőt, hányjuk falra a boroshordót és ünnepeljük meg, hogy aránylag higgadtan, de messze sem nyugodtan letudtunk egy évet az életünk kalendáriumából. Legyen hát eredményes, jópofa és vidám Új Esztendője mindenkinek! Ilyen formán pedig megvan az esélye annak is, hogy nekem sem lesz rossz

Még mielőtt bezárnám az esztendőt, előjövök két rövidke orosz anekdotával:

Ha egy életen át kerested önmagad, és mind a mai napig nem találtad, akkor te nem is voltál, s ma sem vagy.

Na jó, egy másik:

– Na, hogy ünnepeltétek a szilvesztert?

– Még nem tudom, nem mesélték el…

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com