Az igazak álma

2025. jún. 25.

#moszkvater

MEGOSZTÁS

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„Az emberi hülyeségnek két megjelenési formája van – az egyik maga a hülyeség, a másik pedig ennek tulajdonságnak az elpalástolása.”

(Shayat Cout Pho)

Az igazak álmát alussza – tiszta lelkiismerettel, mélyen alszik (© mirolszol.com) Bennem azonnal felmerült két kérdés: Kik azok az „igazak”, és kinek tiszta a lelkiismerete? Tudom, lenne jelentkező bőven, aki mindkét kérdésre önnön magát jelölné meg – én el is hinném, és nem is tennék fel több kérdést. Folyamatában egyből adódik a felvetés, hát miről is álmodnak az igazak? Nos, arra gondoltam, megyek egy kört e témában. Feltett szándékom, hogy kihagyok minden politikai felhangot és áthallást. Nem kapcsolok semmit össze a közéletben zajló eseményekkel, háborúkkal, acsarkodásokkal, ármánykodással. Majd a végén kiderül, mennyire jártam sikerrel.

Sokaknak fogalma sincs arról, hogy létezik egy izraeli állami kitüntetés, melyet „Világ Igaza (vagy másképpen Népek Igaza, angolul: Righteous Among the Nations, héberül: חסיד אומות העולם) néven neveztek el, s a nem zsidóknak adható egyik legmagasabb állami kitüntetés. (2020. január 1-jéig összesen 27 712 kitüntetést ítéltek oda, ebből 869-et magyar állampolgároknak. © Wikipédia) Természetesen nem szeretnék itten poénkodásba keveredni, hiszen a kitüntetést egy holokauszt bizottság osztja szét azok között, akik a II. világháború folyamán zsidókat mentettek meg. Ezen aspektusból kiindulva minden bizonnyal találkozhatunk igazakkal, de szerintem nem azokkal, akiknek az álmát szeretnénk aludni.

„De javaslom, itt és most rekesszük be ezt a témát, mert az utóbbi évtizedekben a Közel-Keleten olyan tüsténkedés folyik az igazak álma keresés témakörben, amelynek én nem szeretnék része lenni”

Tanácstalanságomban az AI-t hívtam segítségemre, aki/ami a következőket tálalta felém: „A <ki az igaz?> kérdésre nincs egyetlen, mindenki számára elfogadható válasz. A fogalom jelentése kontextustól függően változhat. Lehet filozófiai, erkölcsi vagy akár vallási értelemben is értelmezni. A valóságban az igazság relatív, és sokszor függ a nézőponttól. A keresztyén bibliai lexikon szerint az igazság az, ami megfelel a valóságnak.” Hát lehetne ennél szebben összefoglalni a semmit!? Szóval, az az igaz, aki olyan igaz, mint még senki más…

Mario Puzo (1920 – 1999. amerikai író – egyebek mellett a „Keresztapa” regény írója) A hülyék meghalnak (Fulls die) című könyvében azt írja: „Valószínűleg senki sem képes szeretni az igazi énemet, vagy a te igazi énedet, vagy bármit is úgy, ahogyan az van. Hiszen senki nem szeretheti az igazságot, a valóságot.” Meglehet, ezért van, hogy illúziókkal, álmokkal tömködjük ki a réseket, kendőzzük a valóságot – áltatunk és áltattatunk?

Na és kinek van igaza? Hát annak, aki igaz! Besenyő Pista bácsi jut eszembe, akinek annyiszor volt/van igaza, ahányszor csak akarja – nem-de! (© Laár András) Azt hiszem, az iménti gondolatokat követően igen feleslegesnek tűnne azon rágódni, hogy mit is álmodhatnak az igazak – hát természetesen, az igazak igazát! Jó, akkor fordítok egyet a gondolatmeneten: Tényleg nyugodtan alszanak az igazak? Azt szokták mondani, hogy azért ne menjünk bele mindenféle csínytevésbe, ravaszdiba, törvénytelenségbe, hogy nyugodtan tudjunk aludni.

„Hát kérem, én jártam alvás-klinikán. A tízes skálán 5,4 pontos apnoém van. Még nem kezelendő, de már figyelmet érdemel. Higgyék el nekem, egyetlen politikussal, nagyvállalkozóval, szélhámossal és maffiavezérrel sem találkoztam ott a kórházban. Pedig a népi megítélés szerint ezek a kategóriák nem alhatnak valami jól. Csupa jóember volt ott kérem, akiket az álmatlanság démona nem hagy békében aludni. A rossz arcok pedig otthon békésen húzták magukra a lóbőrt, mint mormota a kamraajtót. Aludták az igazak álmát azok helyett, akik jobban megérdemelték volna. Levonhatjuk hát a szokásosan elhamarkodott következtetést: az igazak között sincsen már igazság!”

Más. A napokban láttam egy videót. Egy – bizonyára nem az igazak álmát alvó – politikuson fordítva volt a nadrág. Előbb azt hittem, hogy valami képi manipuláció áldozata lett ő és egyúttal én is – de többször visszanézve is ugyanazt a tényt láttam. Megdöbbentem. A látvány olyan volt, mint a kettéharapott kaktusz. Mi mindennek kellett ahhoz megtörténnie, hogy egy jóember annyira elhagyja magát, hogy a nadrágja slicce hátulra kerüljön, és ő ezt ne vegye észre? A gondok? Az álmatlanság? Szétszórtság? Összeszedetlenség? Ne adj Isten valami tudatmanipuláció? Találgathatnék még egy darabig, de végül is tök mindegy – a tény, az tény.

„Előbb szánalom, majd valami szorító érzés fogott el. A fenébe! Hát ennek a nyomorult világnak ilyen szánalmas kezekben kell, hogy vergődjön a sorsa!?”

Óva intek mindenkit attól, hogy belegondoljon az adott jóember e pillanatot megelőző pillanataiba! Ekkor ugyanis még az is megfordulna fejünkben, hogy míg mi az igazak álmát próbáljuk meg aludni, az igazak mi mindennel foglalatoskodhatnak. Döntenek, felállítanak. Rendetlenséget kavarnak, majd rendet tesznek. Büntetnek és bűnhődnek. Osztogatnak és fosztogatnak – viszont, bizonyára nem alszanak, hiszen egy igazak álmát átaludt ember nem igaz, hogy képes lenne fordítva felvenni nadrágját. Sajnos, az adott felvétel linkjét nem tudom idecitálni, mivel nyilvánosságra kerülését követően üstöllést törölték a világháló fájljai közül. Így elégedjenek meg azzal, hogy én láttam – vagy én is csak álmodtam volna?

Megint más. Emlékeznek még az Omega együttes „Könyvelő álma” című dalára? Ha nem, javaslom ízibe hallgassák meg. Abban a dalban a könyvelő arról álmodik, hogy pénzt ad egy vak zenésznek. Ezeknek a jóembereknek ilyen álmaik lennének? A világtalan zenészek pedig mérlegképes álmokat szövögetnének? A fenét! Egy zenészt csak a bevétel érdekli. A könyvelő pedig tudja jól, hogy a vak zenésznek adott összeget el kell helyeznie a könyvelésben, hiszen a kettős könyvelés szerint a kiadásnak bevételi oldala kell, hogy legyen – tehát, csak álmában osztogathat csak úgy, felelőtlenül pénzt. Én jártam olyan helyre tanulni, ahol az egyik sarkalatos tétel a könyvvitel volt. Kevesen értik meg, így én úgy vélem, ezen egzakt tudományág felér a politika- esetleg a társadalomtudományok, de még talán az orvostudomány szintjére is. Vélekedésem szerint a kettős könyvelés feltalálója vetekszik a kerék, villany, vagy a számítógép feltalálóinak érdemeivel. Egy jó könyvelő legalább annyi mindent képes eltüntetni, mint egy valamirevaló politikus. Olyan mély összefüggésekre képes rájönni, mint egy társadalom kutató, de olyan költségvetési operációkat is el képes végezni, amely láttán a leghíresebb agysebésznek is megrándulna a szemöldöke.

„Nem tudom, hogy a könyvelők képesek-e az igazak álmát aludni, azt viszont gyakorlatból tudom, hogy rémálmuk a költségvetési hiány – mikró és makró méretekben. Én például nem aludnék/álmodnék szívesen mostanában az amerikai könyvelők helyett – vagy mégis? Hiszen vannak annyira agyasok, hogy nappal gondolkodnak, éjszaka pedig az igazak álmát… Itt van például a szomszédunkban zajló csetepaté. Ha valaki úgy gondolja, hogy az ukrán ritkaföldfémek kitermelése szerződés valami maszlag kategóriában utazik, annak elmesélek egy tanulságos történetet”

Úgy esett, hogy ottani könyvelők felfigyeltek egy igen jelentős tételre a kiadási oldal 54. során, melynek mindezidáig nulla a bevételi oldala. – Húúú, ez nagyon kajszán néz ki az amúgy is katasztrófa-közelire megbillent mérlegben! – kiáltottak fel. Tüstént szalasztották az aktuális főnököt, keressen egyensúlyt! Amaz pedig rászólt sameszokra, hogy ész elő, balansz kell! Felmerült a két legalapvetőbb kérdés, kinek adtuk oda, és annak milye is van, amit elvehetnénk? (követelés behajtás tipikus esete)

A következőket fundálták ki: (18-as karika! A nyugalom megzavarására alkalmas képsorok következnek!) Kötünk egy végnélküli, irgalmatlan nagy összegre szóló megállapodást. Mondjuk, legyen Ukrajna ritkaföldfémeinek kibányászási joga. Azt hallották ugyanis, hogy abból van elég, és rendesen megfoghatatlan formában, ellenőrizhetetlen állagban. Állam rátenyerel az eddig nyújtott katonai, polgári, égi-földi, hideg-meleg, ehető-ehetetlen, továbbá emészthető-emészthetetlen javak ellentételezése céljából. Persze, ekkor még csak papíron létező követelésről beszélünk, melyet ugye nem lehet realizálni a bevételi oldalon. Rendeletet alkotunk hát, a követelést koncesszióvá alakítjuk (A koncesszió az állam vagy önkormányzat által nyújtott engedélyezés, engedmény, melynek alapján törvényben meghatározott tevékenységek gyakorlásának jogát visszterhes, határozott idejű szerződésben engedi át úgy, hogy a jogosultnak időben és területileg korlátozott piaci monopóliumot biztosít. © Wikipédia), és eladjuk amerikai csókosoknak (rásózzuk). Az pedig a kormányt nem bosszantja a továbbiakban, hogy ők ezzel mifenét is kezdenek. Hipp-hopp, és máris pénzzé vált az álom – jó irányba mozog a bevételi mérleg mutatója. Elégedett az elégedetlen, igaz lesz az igaztalan.

„Kifenét érdekli, hogy az egész egy vaskos manipuláció! Hiszen, ha jól belegondolunk (de úgy általában mióta a kettős mérlegvezetés létezik), napjaink gazdasági háttere blöffre és hozomra-viszemre alapul. Aki nem hiszi el az előbbi gondolatomat, az mélyedjen egy picit el a tőzsde világában. ”

Amerikában, egy átlagos általános iskolában, átlagos (fekete-fehér-tarka) gyerekek körében végeztek egy kísérletet. Minden gyerek kapott 5 (virtuális) dollárt. Azt kezdhetett vele, amit csak akart. Elkölthette a büfében, befektethette, megvalósíthatta belőle álmait – egyszóval hasznosítania kellett a belátásai szerint. A gyerekek nagyobb hányada megcélozta a büfét. Egy részük befektette a pedagógus által alapított bankba, ahol infláció-követő kamatot kapott, jutalékot, kezelési költséget, valamint a bevétel utáni adót fizetett. Nem nehéz kitalálni, hogy a hét végére az öt dollárból, 1,34 usd maradt – de a befektetést sikeresnek minősítették. Legjobban azonban az a kevés számú tanuló járt, aki az álmai megvalósítására szánta az adott összeget. Ők ugyanis semmit nem tettek pénzükkel, viszont elkezdtek álmodozni. Egy jó zabálásról a büfében, egy hatalmas, adómentes banki hozamról – és még maradt öt dollárjuk is.

Voltak már úgy, hogy ébren álmodtak? Tegyük fel olyasmiről, amikre még álmukban sem gondoltak. Nem olyasmire gondolok, mint a világbéke, a zajtalan, szagtalan, korommentes természet, vagy a tiszta levegő, víz, lelkiismeret stb. Még olyanra sem, mint egy ötös lottónyeremény, vagy egy aktuális celebbel eltöltött teadélután… Nem. Hiszen ilyen dolgokról már mindenki álmodott, legalább egyszer az életében. Én például olyan álmot álmodnék szívesen, amelyik hagy aludni estétől reggelig. Ugyanis, már lefekvést követően az jár az eszemben, hogy megint nem fogom tudni kialudni magam és fáradtan kelek, tropa lesz a napom, nem tudok tisztán gondolkodni – ekkor pedig átvernek, meglopnak, ész nélkül teszek valamit stb.

„Szóval, szerintem az igazak álma valami olyan lehet, ami nem arról szól, hogy kapok-adok, van-nincs. Színe sincs, hisz a rózsaszín szerintem az egyik legborzalmasabb szín a színskálán. A szivárvány színeit pedig rendesen ledegradálták. Tehát, színtelen. Mivel a szagokat a Covid-19 óta gyökeresen átértékeltem – így hát ne legyen szaga sem”

Miről szóljon tehát? Javaslom, ne is szóljon semmiről! Ekkor ugyanis csak az enyém lehet, és senki nem fogja elirigyelni, elvenni, bepiszkítani, átformálni, magáévá tenni az én különbejáratú álmomat.

Az orosz logika szerinti anekdota mára a következő:

Ha ki szeretnéd számolni, hogy hány pizzát rendelj a születésnapod munkahelyi megünneplésére, két alapszabályt érdemes betartani: 1. Egy embernek egy pizzát rendelj. 2. Ha nem egyedül dolgozol az irodában, akkor jobb, ha nem rendelsz pizzát…