Az erősebb szellem megy a járdán – szaporodni

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„A siker alapvető titka: soha, senkitől, semmit ne kérj! Vedd el, vedd fel, fogadd el! – ha van hozzá erőd…”

(Shayat Cout Pho)

„A palackozott szellem olyan, mint egérfogón az ingyen sajt. Az utóbbi száz évben tele lett telepítve palackozott szellemekkel a világ”
AI generált kép

Javaslom, csépeljük el még, legalább egyszer az öreg mondást: ingyen sajt csak a második egérnek jut. Miért? Hát azért, mert nem kért, hanem jó helyen igyekezett lenni – bizonyára nem tudatosan, de ösztön vezérelten. Éppen akkor, mikor az előtte haladó egérke észrevette az egérfogón elhelyezett, deresre száradt Trap-pista sajtocskát. Ki helyezte el és milyen céllal? Hát természetesen az, aki nem kért az egerek dézsmálásából, aki nem kért, hanem adott nekik egy utolsó falatot. Nem hiszem, hogy e példabeszédet át lehetne ültetni az emberek mindennapjaira – így hagyjuk is. Minden egér a maga útját járja – az ember pedig csak a plüss egereket szereti. Nem is piszkálom tovább az asszociációs érzékszerveket, így térjünk át valami konkrétabb dologra.

„A palackozott szellem olyan, mint egérfogón az ingyen sajt. Az utóbbi száz évben tele lett telepítve palackozott szellemekkel a világ”

Csak félig nyitott szemmel kell járni – hogy a Nap sugarai zavarásában azért valamit lássunk is –, és máris észrevehetjük, hogy érdekemberek, érdekközösségek, valamint okos mérnökök, furfangos kereskedők, politikusok, marketing guruk, parlamenti rikkancsok és köz-WC fenntartók útmutatásai nyomán el lett palack-aknásítva minden társadalmi közösség. Ezek a szerkezetek csak arra várnak, hogy arra érdemesített delikvensek kihúzzák belőlük a dugót. A szellem napvilágot lát és teljesíti – a palackozó kívánságait –, saját küldetését. Henry Kissingernek (1923-2023 – Henry Alfred Kissinger, születési nevén Heinz Alfred Kissinger Nobel-békedíjas németországi születésű amerikai diplomata, politikus, politológus, író és történész) tulajdonítják azt a mondást, miszerint: „Amerika ellenségének lenni nagyon veszélyes, de a barátjának lenni egyenesen a végzet.” Ha valaki, akkor ő nagyon ismerhette a körülményeket, amely alapján ilyesmiket mondott – ha valóban mondta. Szeretek asszociálni, s azonnal egy Sting dal szövege ugrott be: „Walked out this morning – Don’t believe what I saw – A hundred billion bottles – Washed up on the shore
Seems I’m not alone at being alone – A hundred billion castaways – Looking for a home” (Kisétáltam ma reggel, s alig hittem el, amit látok – száz milliárd palack sodródott a parton. Úgy tűnik, nem vagyok egyedül – száz milliárd száműzött keres otthont magának…) (© Gordon Matthew Thomas Sumner – Sting)

„Azt szoktam mondani, az élelmes ember a jég hátát is megeszi – tehát ételre való. De mit kezdjen magával az, aki nem esett a talpára, akinek a sors csak annyit adott, hogy meglegyen a napi betevő és hazataláljon, hogy családi teendőit elvégezve reggel ismét visszataláljon?”

Csapódik az agyafúrtak táborához, s várja, hogy valami leguruljon az asztalról. Honnan lehet megtudni, hogy ki a találékonyabb? Hát onnan, hogy azt hisszük, az ő asztaláról fog valami leesni. Ne gondoljuk ám, hogy egyfajta körforgásról van itten szó! Aki arra teremtett, hogy asztala legyen, az soha nem fog az asztal alatt sündörögni. Megvárja, míg az asztal alattiak telerakják az asztalát, és néha-néha legurít nekik valamit, aminek mindenki örülni köteles – azok pedig igenis sikernek könyvelik el, hogy örülhetnek. Mitől dől el, hogy ki lehet asztal tulajdonos, és ki a lepattanóra éhes? Nos, sokféle elmélet létezik, én azonban a sajátomat adom közre. Aki érzékenyebb, vagy netán allergiás a hülyeségre, az most, és itt kapcsolja ki a készüléket!

Teóriám megértéséhez javaslom feltételezzük, hogy létezik az a bizonyos „kollektív tudat.” „A kollektív tudat – ez az összes ember egyesített tudata + más lények, például az állatok, növények stb. – összességében minden létezőnek a tudata.” (© – Grigorij Petrovics Grabovoj (Григoрий Петрoвич Грабовoй) kazah származású orosz szélhámos, csaló, szektavezér, aki a követői szerint tudós, feltaláló, tisztánlátó, gyógyító, tanító. A tudományos közvélemény szerint áltudományokat terjeszt és kuruzsló – © Wikipédia). Szóval szem és fényvesztegető Grabovoj azt állítja, hogy képes tisztánlátásával olyan számsorokat meghatározni, amellyel lehetséges például emberi szerv, lelkiállapot vagy esemény „visszahangolása” egy feltételezett „egészséges állapotba”.

Szerinte ez úgy működik, hogy a valóság minden eleme – az események, az anyag, az atomok fényből épül fel, a fénynek rezgése van, és az adott valóságelemnek van egy eredő rezgése a fény különböző hullámhossza szerint, mint ahogy egy zenekarban játszó egyes zenészek különböző játékának van eredő összhangzása – a zene. Tanítása szerint a gondolatnak is van rezgése, és így a számokra gondolva is vannak különböző rezgések, a számsornak pedig eredő rezgése. Továbbá az ember a tudatával irányítani is tudja, hogy a gondolatával keltett rezgés hol hasson azzal, ha képzeletében párosítja a valóság elemével. Nem vitatom, vannak, akik tisztán látnak és vannak, akiket zavar, ha valaki tisztán lát. Sőt, van, aki kifejezetten arra törekszik, hogy a másik ne ásson tisztán az ő szándékait – viszont lássa mind azt, amit látnia kell (és ne többet!)

„A kommunikáció tudománya ma ezen fegyver használatával vív meg csatákat, háborúkat és hétköznapi félrevezetéseket. A valóság? Nos, a kutyát az érdekli, hogy meg legyen a vacsorája…”

A napokban hosszan elbeszélgettem amerikai barátommal, aki megrögzött demo. Eszemben nem volt őt bármiről is meggyőzni – hisz egy valódi demokratát, liberális elkötelezettet alapból nem lehet meggyőzni, hiszen neki már van meggyőződése, amihez azért ragaszkodik, mert odaragadt. Szerinte a felszentelt elnökük nem ért máshoz, mint a lecsóhoz. Nem főzni, hanem a mások által összeállított lecsókba puszta tenyérrel hatalmasakat belecsapni. Aztán mikor mindent beterített az ételmaradék, leül a felekkel és megállapodik, hogy ki takarítja el a maradékot, és ki eszi fel a moslékot.

Én egy darabig hallgattam, s próbáltam gondolatait átültetni a valóság pillérjeire. Sikerült. Üstöllést felmerült bennem a gondolat – de hiszen az összes (eddigi életem során felmerült) amerikai elnök ezt tette! Hát miért éppen mostani lenne kivétel? Emlékszünk még Thomas Jefferson (1743–1826. amerikai politikus, diplomata, ügyvéd, filozófus, építészmérnök, zenész, alelnök és III. elnök) úrra, aki szabadidejében beszállt az Egyesült Államok alapításába, és létrehozta annak Demokrata-Republikánus Pártját, mely a tisztesség kedvéért ma csak Demokrata Pártként funkcionál. Nos, Jefferson mondotta: „A szabadság ára az örök éberség.” („The price of freedom is eternal vigilance.” – © T. Jefferson) Egy 2025-ös kiadvány szerint kerek e világon 877 katonai bázis az Egyesült Államok kizárólagos kezelésében van. További 370 hadi objektumot (18 országban) a helyi állammal közösen tartanak fent. (© – World BEYOND War organization)

„Tehát egyetlen idegen kétség sem férhet hozzá az amerikai típusú demokrácia szelleméhez. Az örök fiatalos Trump elnök pedig – a maga vehemenciája szerint – nem tesz mást, mint végzi a ráruházott munkáját, Amerika érdekében. A stílusa? Nos, hozzáértők jól ismerik ezt a felállást. Szakzsargonban úgy hívják, <a fölényes beelőzés>”

Lényege, hogy szigorú tekintettel rendet parancsolni, még mielőtt valaki hanghoz juthatna. Majd rátelepedni a légkörre, s csak annak hagyni levegőt, aki egyetért. E módszer roppant hatékony mindaddig, míg emberére nem akad a delikvens. Aki egyfelől nem berezelős, másfelől pedig átlát a szúnyoghálón. Óvatosan jegyzem meg, hogy az orosz, de a kínai konyha is roppant szereti a lecsós-ragus ételeket. Az adott tárgyalási és szónoki stílusnak azonban vannak rejtett nyaktörői is – a valóságtól elrugaszkodva roppant könnyen elbizakodottá, feleslegesen nagyarcúvá válhat az ember. Ekkor pedig nem veszi tudomásul a másik fél (a papírtigris) valódi erejét és lehetőségeit. Az egyik ilyen intő jel volt, mikor az ENSZ Közgyűlésén odáig ragadtatott, hogy említést tegyen: egy valamire való nagyhatalom, egy olyan konfliktust, mint a Nyugat-ukrán-orosz, heteken belül lerendezett volna. Nos, én kíváncsi lennék, hogy bármelyik amerikai elnök miként rendezne le mondjuk egy olyan felfordulást, mikor valaki nekigörgetné Kanadát az USA-nak. Tegyük azt is fel, hogy Kanada mögé pedig beállna egy katonai szövetség (például, egy BRICS Treaty Orgarization) – hány nap alatt rendezné le a kérdést, akár egy NATO-val a háta mögött?

„Szóval, az éppen zajló konfliktus egyelőre a megoldhatatlan kategóriában tekereg tovább. Hamarosan pedig elérjük azt a kereszteződést, ahonnan nincs visszafelé”

Érdemes figyelni például a balti hármak kezdeményezéseit. Hisz ők vannak a tűzvonalhoz legközelebb, őket lehet leghamarabb betolni a csínybe. A lettek, példának okáért, szorgos munkával eljutottak oda, hogy a lakosság (1.862 fő – 2024-es adat) majd’ 20 százalékát, (az általuk orosz nemzetiségnek vélt kisebbséget) levizsgáztatták lett nyelvből és lett tradíciókból. Sajnos, kb. 147 ezer fő nem felelt meg. Sajnálatos helyzet ez abban az országban, ahol csak a lett nyelv az állami nyelv, és a lakosság mintegy negyven százaléka napi szinten használja az orosz nyelvet. De a demokrácia lehetőséget ad a türelemre, így megtűrik az odaszületett idegeneket, mint hazájukban számkivetetteket, a tősgyökeres hontalanokat. Minden eshetőségre felkészülve azonban megvonták tőlük az állami támogatásokat, például nyugdíjjárulékot, rokkantsági ellátást stb.. Csak reménykedhetünk, hogy az EU-s irányelvek mentén nem lesz vagyonelkobzás és egyéb ezt követő csoport-terápia…

„A vehemensek koalíciója naponta jön elő újabb és újabb ötletekkel, amelyek akár még egy napig is terítéken képesek lenni. A reménykedők koalíciója pedig vár valami csoda-fegyverre. Egyszóval a hurok pattanásig feszülget, s nagyon nem tudni, kinek a nyakára fog hamarosan (de nagyon rendesen) rátekeredni”

Apropó, csodafegyver… Mint általában, most sincs más információ birtokomban, mint a megérzés és az általam (önkényesen) felállított teóriák. Én konkrétan úgy vélem, hogy a csodafegyvert nem valami fenevad rakétában, esetleg szikrát-hányó transzformerben kell keresni. De nem ám! A mirákulum jóval egyszerűbb. Emlékeznek még arra a bizonyos 30 laboratóriumra, amely – nem is titkoltan – amerikai berendezésekkel és útmutatások alapján kísérleteket végez biológiai és kémiai tudományok területein – éppen Ukrajnában? Arról is hallani, hogy ezen intézmények mind a mai napig lázasan folytatják munkájukat. (© https://tass.ru/politika/20343925) Nos, bárhogyan is kerülgetjük a kérdést, ezek a laborok időzített bombaként nap-mint-nap azon ketyegnek, hogy biológiai és vegyi fegyvergyárakként részt vehessenek a Nyugat-ukrán-orosz konfliktusban. Nincs más dolguk, mint léteznek. Ugyanis, ha bármelyiket – ne adj’ isten! – találat éri, akár egy atomtámadással felérő csapás érheti a térséget. Márpedig mostanában szerte röpködnek a drónok, és az elfogásukra rendszeresített rakéták, vagy a rakéták leszedésére rendszeresített rakéták darabjai. Ismerve a kommunikáció csodafegyverét (pl. a lengyel drón berepülés bolha-elefánt-bolha kombinációit) nem nehéz elképzelni, hogy ki lesz tettesnek kikiáltva.

„Bennem annyiszor felmerült már egy aprócska kérdés. A szavakon túl – meg szeretné egyáltalán valaki állítani a Nyugat-ukrán-orosz háborút? Ha az alapvető célját nézem, akkor egyértelmű válasz, hogy nem is azért kezdték el, hogy megállítsák. Másfelől pedig, nincs az a szellem-kezelő, aki képes lenne visszagyömöszölni ezt a szellemet a palackjába – ráadásul, már azt a palackot vissza is váltotta valaki – pár centért”

Más. A pro-proxi harcmodor egy újabb találmányát csodálhatjuk meg a kibontakozóban lévő USA–EU megújuló együttműködés kapcsán. Lényege, hogy Washington – egyéb világmegváltó teendői lévén – az adott konfliktust átruházza az EU-ra. A szerkezet úgy néz ki, hogy az USA (akinek államadósága e mondat leírásakor hivatalosan közzétett adat szerint: $37.469.699.208.426 szakértők/elemzők nyilvántartása szerint: $162.563.030.500.000 – minden adófizetőre lebontva: $918.000) a háború finanszírozását és gyakorlati teendőit áttolja Brüsszelre és az EU tagországokra. Azok pedig verjék magukat adóságba, nyomtassanak pénzt, ássák maguk lövészárokba derékig, vagy álmodjanak, szüljenek… – hiszen „A szabadság ára az örök éberség.” Európa pedig már rég nem csendes – újra nem csendes. Megdöbbenve hallom, hogy az irányok is megfogalmazásra kerültek, és az uniót, minden mozdítható erőt összekovácsolva háborús partner-szövetséggé kell átalakítani. Ezzé lett tehát az EU békére összehozott intézménye. A vas és acél ismét ágyúgolyóvá kerekedik.

„Emlékeznek még a szocializmusban kitalált, jó öreg <fegyverbarátság> kifejezésre?”

Engem rendre, mint kötőtű a vánkosban – piszkált fel a gondolat, hogy miként lehet barátkozni fegyverekkel a kézben? Kifene az a fegyverbarát? Hogyan fér meg e két szó egymás mellett? Szóval Európa most barátkozik a fegyverekkel? Nem volt elég a zöld-szivárványos gányolás, migrációs ráta stb. – most jön a fegyverbarátság?

Megértem én Amerikát, az amerikai elnököt is. Odaátról mindig is zseniálisan szervezték a világ dolgait. Az is feltűnt a letűnt időkből, hogy eleddig minden, általuk ásott pöcegödörből sikerült szárazon kimászniuk, még mielőtt az a többiekkel megtelt volna. Majd elegánsan fehér kesztyűs segítő jobbot nyújtottak a rászorulóknak. Azt is megértem, hogy rendesen felkapták fejüket, mikor azt tapasztalták, hogy a XXI. század tízes éveiben Európa egy olyan ütőképes friggyé, nagyhatalommá kezdett összeállni, melyhez az észt, s a technológiát a Nyugat, nyersanyagot és energiát pedig Oroszország adja – kölcsönös megelégedésre. Hát hova vezethetne még ez az áldásos állapot!? Ekkor került két szög a kézbe, és lett beütve a frigyládába. Rátolták Európára az éppen szétzilált arab világ népeit, valamint befűtöttek az ukrán „burzsujkába” (буржуйка – kerek vaskályha).

„Nos, e ládát cipeljük mostanság, s fogjuk vonszolni mindaddig, míg térdre nem rogyunk. Ekkor pedig jön ismét a kesztyűs kéz”

Azt szokták mondani, aki szellemes, az jól bánik a szellemekkel. Baromság! Szerintem csak fél a szellemektől és vaktában hadakozik ellenük. Az utóbbi időkben annyi, de annyi jópofa szellemes szólást és elszólást hallani világszerte mérvadó, és mérvre sem érdemes politikusoktól, elemzőktől, szakértőktől, kóklerektől és széltolóktól, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni szellemet a valóság démonától – mint kokakólát a pepszitől, vagy megdonaldszot a börgerkingtől.

Na, ha már ilyen szellemesre vettük, akkor egy orosz anekdotával folytatom:

Midőn az Úr elvégezte a természet törvényei által rábízott feladatot, s megalkotta a kétlábon járó teremtményét – a nyolcadik napon összeültek az emberi szervek, hogy eldöntsék, ki legyen a főnök. A szem közölte, hogy csak ő lehet a vezér, hiszen világot mutat az embernek, látás nélkül nem élet az élet. Szóra emelkedett az agy, és jelezte, hogy nélküle az ember nem tudná mit is kell néznie, tennie és mit ne. A gyomor jelezte, hogy ő látja el élelemmel a testet, így jogos igénye, hogy parancsnok lehessen. A szív sem hagyta magát, s bejelentette, ha nem ő a góré, az egész társaság elvérzik, és megnézheti magát. Ekkor került elő mosolyogva a széklet, s előadta, csakis ő lehet az elöljáró. Jót nevettek a szervek – ekkor a széklet 7 kerek napra visszavonult odújába, s bárhogyan kérlelték nem jött elő. A szem kigúvadt kínjában, az agy kezdett meghibbanni, a gyomor repedésig puffadt, a szív infarktus közeli állapotban vergődött. Végül beadták derekukat a közösbe, s kinevezték a kulát felettesnek. A sors goromba fintora, hogy azóta, az idők kezdete óta minden sz@r főnök szeretne lenni.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com