„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Zempléni Kovács Zoltán írása a #moszkvater.com számára
„A lényeg ennek ellenére egyszerű. A hadsereg a lehető legtöbb fegyvert akarja a lehető legrövidebb idő alatt. A hadiipar gyárai pedig tartós megrendelést és kiszámítható megtérülést keresnek. Háború idején ez a két érdek rövid időre találkozik. A béke, a költségvetési megszorítás vagy egy technológiai váltás gyorsan értéktelenné teheti a drágán felépített gyártósorokat. Ez áll például az EU hadiiparának lassú felfutása mögött is”
Fotó:EUROPRESS/Axel Heimken/AFP
Dwight D. Eisenhower amerikai elnök 1961-es búcsúbeszédében figyelmeztetett a katonai-ipari komplexum túlzott politikai befolyására. A fogalom a fegyvergyáraknál szélesebb, összetettebb rendszert jelölt. Ide tartozott a hadsereg, a kormányzati beszerzés, a kutatás, a nagyvállalatok és a politika összefonódása. Eisenhower veszélyt látott ebben a szerkezetben, de beszédéből nem következik az, hogy minden hadiipari vállalat minden háborún automatikusan meggazdagodna. Bár a lehetőség adott rá.
„Az első világháborúban a britek jó ellenpéldával szolgáltak erre a mitoszra”
A Vickers és az Armstrong hatalmas termelési kapacitásokat épített ki a háborús megrendelések kielégítésére. Amikor 1918-ban elhallgattak a fegyverek, a brit kormány gyorsan lemondta a rendeléseket. A vállalatok túlméretezett gyárakkal, szűkülő export piaccal és kevéssé sikeres civil termékekkel maradtak. A két óriás végül Vickers-Armstrongs néven egyesült, miközben más fegyvergyártók eltűntek a piacról. A háborús konjunktúra néhány év alatt kapacitás csapdává változott.
„Az első világháború amerikai oldalán ugyanez a működésmód más, okosabb és jövedelmezőbb formában jelent meg”
Washington a háború során több mint 10 milliárd dollárt hitelezett a szövetségeseknek. Ez akkor is sok pénz volt. Az amerikai gyártók megkapták a megrendelések ellenértékét, a tartozás pedig az államok könyveiben maradt. A győzelem után a német jóvátételek, a brit és francia adósságok, valamint az amerikai bankhitelek körkörös rendszerré álltak össze. A pénzügyi rendezés éveken át húzódott.
„A lényeg ennek ellenére egyszerű. A hadsereg a lehető legtöbb fegyvert akarja a lehető legrövidebb idő alatt. A hadiipar gyárai pedig tartós megrendelést és kiszámítható megtérülést keresnek. Háború idején ez a két érdek rövid időre találkozik. A béke, a költségvetési megszorítás vagy egy technológiai váltás gyorsan értéktelenné teheti a drágán felépített gyártósorokat. Ez áll például az EU hadiiparának lassú felfutása mögött is”
Az állam és a fegyvergyár mérlege szintén eltér egymástól. Nagy-Britannia a második világháború végére a GDP 250 százalékát megközelítő államadósságot cipelt. Eközben működhettek jól teljesítő hadiipari vállalatok, és születhettek jövedelmező szerződések. Az ország pénzügyi helyzete mégis súlyosan romlott. A vállalati profit ebben a rendszerben közpénzből finanszírozott jövedelem, amely mögött adók, kötvények és jövőbeli törlesztések állnak.
„Az Egyesült Államok második világháborús gazdaságának története mutatja meg igazán, honnan származott a pénz”
Franklin D. Roosevelt kormánya óriási termelési gépezetet épített fel, miközben a szövetségi bruttó adósság 1940 és 1945 között 50,7 milliárd dollárról 260,1 milliárdra nőtt. Az amerikai ipar soha nem látott rendelésállományhoz jutott, amelyet az adófizetők, a hadikötvényeket vásárló lakosság és a jövő állami bevételei finanszíroztak.
A Lend-Lease program szintén félreértések forrása. Nagy-Britannia, a Szovjetunió és más szövetségesek sok eszközért ugyan fizettek, de nem fizettek hagyományos piaci vételárat. A háborúban megsemmisült, elveszett vagy elhasznált javakért az Egyesült Államok általában nem kért utólagos fizetést. A gyártók számláit közben az amerikai állam rendezte.
„A rendszer a költséget az amerikai költségvetésre helyezte át”
Washington közben igyekezett korlátozni a háborús nyereséget és a profitéhséget. Az első és a második világháború, majd a koreai háború idején külön adókat vetettek ki a „war profits” és „excess profits”, vagyis a háborús és többletnyereség egy részére. Roosevelt rendszere egyszerre ösztönözte a termelést és próbálta korlátozni a túlzott hozam egy részét.
„Azonban a számok első pillantásra mégis a mítoszt erősítik, de még a másodikra is”
A SIPRI (Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet) szerint a világ száz legnagyobb fegyvergyártó és katonai szolgáltató vállalatának hadiipari árbevétele 2024-ben 679 milliárd dollárra emelkedett. Ez rekord, és reálértéken 5,9 százalékos éves növekedést jelentett. Az árbevételből azonban ki kell fizetni az acélt, az elektronikát, a béreket, a kutatást, a hibás fejlesztéseket, a késéseket és az új gyárakat.
Vannak látványos nyertesek. A Rheinmetall 2025-ben 9,935 milliárd eurós árbevételt, 1,841 milliárdos működési eredményt és 18,5 százalékos működési marzsot jelentett. Rendelésállománya 63,8 milliárd euróra nőtt. Ez valóban rendkívül kedvező üzleti helyzet. Mégsem tekinthető minden fegyvergyártó általános eredményének, vagy egy általános szabálynak ezt a területet illetően. Egy rosszul árazott, fix díjas fejlesztési program, egy technikai hiba vagy többéves csúszás milliárdos veszteséget okozhat.
„A háború legbiztosabb gazdasági hatása a megrendelések növekedése. A profit már szerződéses és politikai kérdés. Az jár jól, aki állami előleget kap, át tudja hárítani az inflációt, kevés versenytárssal rendelkezik, és a béke után is talál piacot. Rosszabb helyzetbe kerülhet az a gyártó, amely saját pénzből bővít, fix áron vállal kockázatos fejlesztést, majd hirtelen rendelés leállással találkozik”
A mítosz mögött tehát van némi igazság. A háború koncentrált vagyont irányít néhány vállalathoz, és egyes részvényesek valóban sokat keresnek. A teljes képhez hozzátartozik az államadósság, az extraprofit adó, a technológiai kockázat, a béke utáni összeomló kereslet és a társadalom által kifizetett számla.
A fegyvergyárak számára a háború hatalmas üzleti lehetőség. Aranybányává megfelelő szerződések, állami kockázatvállalás és tartós geopolitikai feszültség mellett válik. A számlát végül rendszerint sokkal többen és nagyon sok vérrel fizetik meg, mint ahányan a nyereséget felveszik.
Felhasznált források:
Dwight D. Eisenhower Presidential Library: Farewell Address
Joanna Spear: The Business of Armaments – Selling Armaments in Britain, 1919–1935
Office for Budget Responsibility: 300 years of UK public finance data
Federal Reserve Bank of St. Louis, FRED: Gross Federal Debt
U.S. Department of State: Lend-Lease settlement documents
U.S. Department of State: Categories used in Lend-Lease settlements
Internal Revenue Service: Historical excess-profits and war-profits taxation
SIPRI: The SIPRI Top 100 Arms-producing and Military Services Companies, 2024
Rheinmetall: 2025 Annual Financial Results
(A szerző KKV-stratégiai tanácsadó, szakíró és előadó, aki elsősorban a KKV szektor hatékonyságának megnövelésével, piaci stratégiák kidolgozásával, értékesítési rendszereik kiépítésével és nemzetközi piacra lépéssel foglalkozik.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
