„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Formálisan tényleg orosz állampolgárokról van szó, azt azonban elfelejtették hozzátenni, hogy a két szervezet az ukrán katonai felderítés, az egyébként brit irányítás alatt lévő GUR fennhatósága alatt működik”
Fotó:EUROPRESS/SERGEY BOBOK/AFP
Bugyonnovszk, Kizljar, Dubrovka, moszkvai metró… Az 1990-es években a csecsenföldi háborúk állandósult kísérő jelensége volt az orosz hátországot sújtó terror. A szeparatista harcosok még jóval a háború befejeződése után is le-lecsaptak. Például Beszlanban 2004-ben a tanév kezdésekor egy iskolában. Ezekkel az akciókkal persze akarva-akaratlanul is igazolták, hogy a terror, mint az aszimmetrikus hadviselés egyik eszköze, valahol a tehetetlenség, a gyengeség jele, a vereség közvetett beismerése. Ettől persze a civil lakosságot ezek a túszejtések, robbantások rettegésben tartják. Ily módon a társadalom bizonytalanságban tartásával a terroristák elérik a céljukat, de a háborút ezzel megnyerni nem tudják. Sőt, ahogy a csecsen példa is mutatja, idővel az orosz hatalom felülkerekedett nemcsak a szeparatizmuson, de a 2000-es évek terrorellenes műveletének következtében lényegében megszűntek a diverzáns akciók is.
„De Csecsenföld esete arra is rávilágít, hogy az ilyen háborúk előbb-utóbb geopolitikai felhangot is kapnak. A kaukázusi szeparatizmust is pénzelték a vallási szempontokat követő arab országokon kívül az angolszászok is, és egyáltalán nem zavarta őket, hogy Oroszország gyengítésének eszközéül Maszhadovék, majd Baszajevék a terrort is bevetették”
Az orosz-ukrán háború természetesen más. Két független állam között folyik, és nem egy országon belül, a geopolitikai elem azonban itt is jelen van. Erőteljesebben, mint a csecsen esetben, hiszen alapvetően egy orosz-amerikai proxy háború szélesebb keretében értelmezhetők igazán a történtek. Az ukrán részről egyre gyakoribb, az Oroszország területét érintő, főképp szimbolikus célpontok ellen irányuló, emellett a lakosságot rettegésben tartó diverzáns akciókról pedig sokaknak tényleg az 1990-es évek csecsen terrorja juthat az eszébe. Ahogy akkor elsősorban az Észak-Kaukázus és környezete, úgy most az ukrán határ közelében fekvő területek a leginkább érintettek.
A Kozinka és Grajvoron faluk elleni támadás brutalitásában ugyan messze elmarad a bugyonnovszki kórház 1995-ös elfoglalásától, ám a lényeget tekintve van hasonlóság az akciók között. Mint ahogy az is közös a két történetben, hogy a menekültek nagy száma megkönnyíti a terror kiterjesztését az orosz hátországra. De hasonló módon a lakosság megfélemlítését, ezzel a szándékok szerint idővel az elégedetlenség fokozódását, és a hatalommal szembefordulást szolgáló látszólag céltalan akciók mellett ott vannak a konkrét személyek ellen irányuló, így szimbolikus üzeneteket hordozó merényletek is. Míg a csecsen radikálisok célkeresztjében mindenek előtt az orosz hatalommal együttműködők álltak – lásd a csecsen elnök, Ahmad Kadirov felrobbantása –, addig az ukránok által szervezett merényletek eddig az orosz háborús párt ismert alakjai – Darja Dugina vagy inkább az apa Alekszandr Dugin, a katonai tudósító Vladlen Tatarszkij, valamint a Donbasszban is harcoló, Novorosszija eszméjét képviselő író-politikus Zahar Prilepin – ellen irányultak.
„De ha már a hasonlóságoknál tartunk, akkor azt is jegyezzük meg, hogy a csecsen terrorakciók végső soron a kívánttal éppen ellentétes hatást értek le. Az orosz társadalmat felzaklatta az állandósult terror, ám nem fordult a hatalom ellen, megnőtt ugyanakkor az ellenszenv a csecsenekkel szemben. A diverzáns akciók ezt az érzést válthatják ki az ukránokkal és a mellettük harcoló kis számú orosszal kapcsolatban is”
Mielőtt azonban még erőltetetté válna, tegyük félre a csecsen párhuzamot, és vizsgáljuk meg, egészen pontosan milyen diverzáns akciókról is beszélünk. A napokban az ukrajnai Szumi terület felől az orosz oldalon lévő Belgorod irányába tört be mintegy két zászlóaljnyi, azaz egy-két száz főt számláló diverzáns egység. A páncélozott járművekkel megtámogatott alakulatnak sikerült mintegy 10 kilométer mélységben behatolnia a nemzetközileg is oroszként elismert területekre, és időlegesen elfoglalni Kozinka és Grajvoron falvakat. Grajvoronnal párhuzamosan a Belgorodi terület további határmenti járásait is támadta az ukrán haderő. A Grajvoroni és Sebekinszkij járások legalább hét települését érte tüzérségi támadás, mint ahogy aknavetőkkel lőtték a civil infrastruktúrát a Brjanszki terület Klimovszkij járásában Horomnoje és Szolovjevka településeken is. A határ menti Sebekino körzetét pedig azóta is folyamatosan támadják az ukránok. Napi 3-4000 tüzérségi belövés éri ezeket a határ menti járásokat, amelyek következtében már 3000 lakás rongálódott meg. Moszkva belügyi és katonai alakulatokat vezényelt a térségbe, és a behatoló egységeket egy nap alatt visszaszorították a határ ukrán oldalára, a Belgorodi területen pedig terrorelhárító intézkedéseket foganatosítottak. A határincidensre válaszul az orosz csapatok rakétatámadásokat indítottak a Harkov, majd a Szumi terület ellen is.
„A Belgorod környékén élőket legfeljebb a betörő alakulatok nagyobb létszáma lephette meg, maga a támadás azonban aligha. A régiót egy ideje ugyanis álladó jelleggel lövi az ukrán tüzérség, márciusban pedig a Brjanszki területen volt hasonló diverzáns akció”
Éppen ezért érthetetlen, hogy az orosz határvédelmi egységeket készületlenül érte a betörés. Nem igazán volt összehangolt a térségbe vezényelt hadsereg és Nemzeti Gárda együttműködése sem, így aztán nem meglepő, hogy az érintett falvakban egy napon át meglehetősen kaotikus állapotok uralkodtak. Az akció finoman szólva nem öregbítette az orosz rendvédelmi erők hírnevét. Ennek ellenére gyorsan felülkerekedtek, és több mint 70 behatolót likvidáltak, több páncélozott járművet pedig kilőttek.
Ukrajna a korábbi hasonló akciókhoz hasonlóan elhatárolódott a határsértéstől – azt egy idő után elismerte, hogy felderítési információkkal és tüzérséggel azért segítette a műveletet –, és rögtön azt kommunikálta, hogy „orosz partizánok”, pontosabban az Orosz Önkéntes Hadtest és az Orosz Szabadság Légiója nevű alakulat tagjai állnak az akció mögött, amelynek célja régió felszabadítása a Putyin-rezsim alól. Látványosan ki is tűzték a két faluban a rendszer és a háború kritikusainak a kora középkori Novgorodi Köztársaság demokratikus hagyományainak emlékét idéző fehér-kék-fehér zászlaját, a nyugati fősodor sajtó pedig az ukrán propaganda narratíváját örvendezve kürtölte világgá, azt sugallva, hogy saját népe indított támadást Putyin rendszere ellen.
„Formálisan tényleg orosz állampolgárokról van szó, azt azonban elfelejtették hozzátenni, hogy a két szervezet az ukrán katonai felderítés, az egyébként brit irányítás alatt lévő GUR fennhatósága alatt működik”
Erre utal az is, hogy a két alakulat vezetői nem is olyan régen a GUR kijevi telephelyén szelfizgettek. De talán az sem véletlen, hogy az akció kapcsán ukrán oldalról folyamatosan a katonai hírszerzés szóvivője, Andrij Juszov szólalt meg. Elemzők arra is utalnak, hogy ezeket a határmenti diverzáns akciókat valójában a brit különleges egység, a SAS koordinálja, az ukrán katonai felderítés pedig a közvetlen végrehajtásért felel. Ezt a verziót erősíti, hogy a GUR-t irányító Kirilo Budanovot szakértők egyértelműen a britek embereként azonosítják.
A nyugati mainstream média azt sem verte nagydobra, hogy az Orosz Önkéntes Hadtest tagjai az orosz hatóságok látókörében lévő szélsőjobboldali neonácik – az Orosz Szabadság Légiója ideológiai értelemben inkább monarchista -, akik ezért is találták meg a helyüket az ukrán oldalon. Mint ahogy azt sem nagyon tolják előtérbe, hogy mint azt a roncsokról készült felvételek is bizonyítják, az ukrán katonai titkosszolgálat irányítása alatt operáló diverzánsok az ukrán hadseregben is rendszeresített nyugati eszközöket, így HMMWV többfunkciós páncélozott járműveket használt az akcióhoz. Ez azért is nagyon kínos, mert Washington többször is nyomatékosan felszólította Kijevet, hogy az orosz területeket érintő műveletekhez ne használjon amerikai technikát. Az „orosz partizánokról” szóló fedősztori ennek fényében főképp érthetőnek, ám elég szegényesnek tűnik.
„Nem kétséges tehát, hogy akárcsak az említett merényletek, vagy a brjanszki diverzáns akció esetében, ezúttal is ukrán titkosszolgálat által megtervezett információs és pszichológiai műveletről van szó. A cél egyrészről elterelni a figyelmet az elmúlt hetek ukrán szempontból kínos történéseiről – Valerij Zaluzsnij vezérkari főnök rejtélyes eltűnése, Bahmut feladása, a Patriot rendszert ért találat, vagy a hmelnyickiji „tűzijáték” –, másrészt lehetőség szerint demoralizálni és a rendszer ellen fordítani az orosz lakosságot”
De az sem kizárt, hogy az akció az orosz erők mozgásban tartásával, figyelmének megosztásával már része a készülő ellentámadás előkészítésének is. Mint ahogy az is valószínűsíthető, hogy az ehhez hasonló, orosz területek elleni jelképes akciók intenzitása fokozódni fog. Néhány kivételtől eltekintve – például a dél-oroszországi Engels repülőtér elleni drón támadás – ezek célja elsősorban nem katonai, hanem az információs és pszichológiai hadviselés részeként szimbolikus jellegű, így magának a háborúnak a kimenetét érdemben nem befolyásolja. Ma az látszik, hogy az ukrán diverzáns akciók hatékonysága egyelőre messze elmarad a csecsen háborúkat kísérő, végül az orosz társadalmat végképp Samil Baszajevék ellen fordító terror hatásától.
(Az írás eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
csakafidesz says:
Nos a terrorakciók mindenhol beleütköznek az emberek félelemelhárító: “Velem ez nem történhet meg..” attitűdjébe. Ez már 1956-ban is tapasztaltam 10 évesen. Akkor a szórványok lövöldözések ellenére még a kijárási tilalom alatt is kimentek az emberek az utcára, hátha kinyitott a pék. (Néha kinyitott egy félórára.) Egy-két robbantás végkép nem számít. Az IRA stabilan terrorizálta az angolokat, de alig lehetett lemenni Londonban a metróállomásra olyan sokan voltak a peronon. Ez az elhárítási reflex több-kevésbé minden emberben működik, az élet nem áll meg.