Vesztésre áll Ukrajna

A háború lassan egy éve tart, a helyén van az ukrán vezetés is, az Ukrajna feletti ellenőrzés visszaszerzése tehát eddig nem az eredeti orosz terveknek megfelelően alakul. Oroszország azonban nagyobb áron, de továbbra is elérheti a céljait, mégpedig Ukrajna megtörésével, a hadsereg szisztematikus felőrlésével. A nyugati fősodorban még Ukrajna győzelemre áll, a valóságban azonban Kijev egyre nehezebb helyzetben van. Kezd kifogynia katonákból, és a második- harmadik vonalbeli nyugati fegyverektől sem lehet csodát várni. Mind több elemzőben érlelődik a felismerés, hogy az orosz mennyiségi fölény előbb-utóbb érvényesülni fog. Minél inkább elhúzódik a háború, annál kisebb esélye van Ukrajnának arra, hogy ő diktálja a feltételeket a majdani tűzszüneti tárgyalásokon. Ez a cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

„Ugyanakkor az ukránok kezdenek kifogyni a katonákból, és ennek pedig valószínűleg drámai következményei lesznek”
Fotó:EUROPRESS/Sergei Supinsky/AFP

Hiába mondják kezdettől fogva sokan, hogy ebben a háborúban Ukrajna nem győzhet, a morális felsőbbrendűség nyugati burkába csak lassan fészkeli be magát a realitás. Mert ha hideg fejjel nézünk erre a háborúra, akkor látjuk, hogy Oroszország jóval nagyobb tartalékokkal rendelkezik, mint Ukrajna, és ez fokozatosan érvényesülni fog. Annak ellenére, hogy az orosz hadsereg nem hosszú háborúra készült, és talán nem is ilyen ellenállásra, de szép lassan azért alkalmazkodik az új helyzethez.

„Egyre több jelből látható, hogy háborús üzemmódba kapcsol, miután a Kreml tisztában van a győzelmi kényszerrel. Ezért aztán Moszkva folyamatosan javítja ki a hibákat – láttunk belőlük eleget –, és Szoledar elfoglalása az első lépés lehet a kezdeményezés visszavétele felé. Ezt a közelgő téli offenzíva hozhatja el”

Ellentámadásra készül Ukrajna is, ám egyelőre úgy tűnik, mintha nem lenne elég ereje hozzá. Nincs hozzá elég technika és élőerő sem, a nyugati támogatás pedig a jelenlegi trendek mellett csupán az elvesztett fegyverzet pótlására elég. Így hiába a modernebb technika, a minőségi javulás, ez a mennyiséget hosszú távon nem ellensúlyozhatja. Ráadásul az élőerő is fogyóban van – már a 60 év fölöttieket sorozzák be –, ezt pedig a Nyugat csak úgy pótolhatná, ha közvetlenül is belép a háborúba. Eközben az oroszok hamarosan 200 ezer új katonát küldenek a frontra, miközben potenciálisan akár még 30 millió tartalékosuk lehet. Az oroszok tehát nagyon sokáig képesek még folytatni a háborút, és az minél tovább folytatódik, annál nagyobb fölénybe kerülnek.

A kijevi vezetés, a brit titkosszolgálat és az amerikai demokraták még arról értekeznek, hogy Ukrajna a nyár végére, vagy csak úgy az év végén szerezheti vissza az Oroszország által megszállt területeket, egyre inkább erősödnek azonban a realista hangok. Az amerikai diplomácia doyenje, Henry Kissinger jó ideje hangsúlyozza, hogy a Kijevnek szembe kellene néznie a realitásokkal, és területveszteség árán is a diplomáciai rendezésre kellene már koncentrálnia.

„Ám erre sem Volodimir Zelenszkij elnök, sem a nyugati támogatói nem készek. Kijev láthatóan beleélte magát a háborúba, és a győzelembe, míg Washington úgy gondolja, tovább kell gyengíteni Oroszországot, ezért a háborút még el kell húzni”

Kissinger realista álláspontja az év elején nem várt helyről, az Oroszország iránti elfogultsággal nem vádolható Észtországból kapott megerősítést. Így aztán nincs okunk feltételezni, hogy Tallinnban alulértékelnék az ukrán esélyeket. Margo Grosberg, az észt katonai hírszerzés vezetője egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Oroszország hamarosan fokozza a támadásokat, és január második felében feltehetően új mozgósítási hullám indul meg. Mint a Die Welt beszámolója szerint fejtegette, az oroszok még decemberben 300 ezer tartalékos katonát állítottak be, miközben az összes veszteségük 100 ezerre becsülhető. Az egyszerű matematika tehát azt mondja, hogy 200 ezer katonával növelhetik a létszámukat a fronton. A titkosszolgálati vezető szerint az első tartalékos hullám kiképzése véget ért, heteken belül a fronton lehetnek, míg a mozgósítás második hullámának katonái március végén, április elején kerülhetnek a frontra.

„Ugyanakkor az ukránok kezdenek kifogyni a katonákból, és ennek pedig valószínűleg drámai következményei lesznek”

Hasonló következtetésre jutott James G. Rickards befektetési bankár, a CIA volt stratégiai tanácsadója, aki a Daily Reckoning nevű online portálon írt véleménycikkében azt írta, hogy Ukrajna közel sem áll olyan jól a háborúban, mint ahogy azt az amerikai kormány és a nyugati média sugallja. „Ukrajna nem nyerésre, hanem vesztésre áll ebben a háborúban” – kezdi írását James G. Rickards, aki szerint Kijev az elmúlt hónapokban csak olyan, gyengén védett területeket foglalt vissza, amelyeknek elhanyagolható a stratégiai jelentősége.

„A CIA exstratégája arra is kitért, hogy a háborúban nem elég a területek elfoglalását nézni, és szerinte az oroszokat sem ez érdekli, hanem az, hogy felőröljék az ukrán hadsereget”

Bár a nyugati fősodor médiát figyelve azt hihetnénk, hogy az ukrán erők már régen Moszkva alatt vannak, a valóság ennél sokkal lesújtóbb. Az ukrajnai fronton az év végére kialakult patthelyzet kezd megváltozni. Az orosz erők elfoglalták Szoledart, ezzel pedig felgyorsulhat a fontos logisztikai csomópontnak számító Bahmut/Artyomovszk ostroma. Ha pedig ezt a várost is sikerül az orosz erőknek bevenni, akkor megnyílik az út a rendkívüli jól kiépített Kramatorszk-Szlovjanszk erődvonal felé, amelynek áttörése nemcsak a teljes Donbassz elfoglalását jelentené, de a további előrenyomulás is könnyebb lenne a sztyeppés terepen.

„De ami ennél is fontosabb, a Donbassz feletti orosz ellenőrzés megszerzése komoly ukrán veszteségeket is feltételez. Ráadásul ezt az erődrendszert az ukrán hadsereg legharcedzettebb alakulatai védik, így a veszteség minőségi értelemben is súlyos lenne”

Az orosz hadsereg eddigi működését látva a Donbassz megszerzése nem lesz egyszerű, áldozatokat követel, de Moszkva mintha rendezné a sorait. Ráadásul egy katonai összeomlás nem lineáris, hanem exponenciális. Ha tehát ezek a védvonalakat egy helyen sikerül áttörni, akkor az dominó effektust indíthat el. Az eddig is tapasztalt nagyjából ötszörös orosz tüzérségi fölény pedig viszonylag kisebb veszteségek mellett eredményre vezethet.

Hogy milyen gyorsan, az jelentős mértékben függ az ukrán tartalékoktól. A tavalyi év végén Kijev újabb mozgósítást rendelt el, már a 60 év felettiek vannak soron, és a mozgósítható férfiakat külföldről is hazaterelnék. Mindez nem arról árulkodik, hogy az emberállomány tekintetében jól állna a helyzet. Ursula von der Leyen elszólásából tudjuk – ezeket a számokat amerikai oldalról is magas szinten megerősítették már –, hogy Ukrajna eddig mintegy 400 ezer katonát veszített. Az Európai Bizottság elnöke 100 ezer halott katonáról beszélt, amiből kiszámítható, hogy mintegy 300 ezer lehet a sebesültek száma. Az orosz veszteségek a harcok menetét figyelve ennek a felére tehetők. Ukrajnának tehát most úgy 4-500 ezer katonája lehet, ennek is csupán a fele igazán kiképzett.

„Közben az orosz mozgósítás beérkezésével kiegyenlítődhet az élőerő állomány, amely a jelenlegi technikai fölény mellett lehetővé teheti, hogy Oroszország átvegye a kezdeményezést”

A már említett James G. Rickards ukrán szempontból még sötétebb képet fest le. Hírszerzési adatokra alapozva azt állítja, hogy az ukránok most 8-10-szer annyi katonát veszítenek, mint az oroszok. Rickards megemlíti azt is, hogy Oroszország februárban tragikusan rosszul indított, azóta azonban tanult a hibáiból, és más megközelítéssel vívja a harcát, rombolja Ukrajna infrastruktúráját, és offenzívára készül. Úgy véli, Moszkva célja immár Ukrajna katonai erejének megsemmisítése, és békediktátum rákényszerítése Kijevre.

„A volt tanácsadó szerint a nyugati fegyveres támogatás sem fordíthat a háború kimenetelén, mert túl kevés, és túl későn érkezik. Arról nem is beszélve, hogy Ukrajnának sokszor a raktárakban maradt, elavult, több évtizedes eszközöket adják át az amerikaiak”

Rickardsnak igaza van. Előbb a nyugati világban elfekvő szovjet fegyverzetet adták át az ukránoknak, ami logikus is volt, hiszen ezt legalább azonnal tudták használni. Már amennyiben használható volt. Aztán jött a régi nyugati technika, és később az újabbak, de homeopátiásan adagolva. A kétségkívül minőségi ugrást jelentő HIMARS harcászati ballisztikus rakéta rendszereket például „lebutítva” kapták meg az ukránok, hiszen a nagy hatótávolságú képesség hiányzik belőlük. De a Patriot légvédelmi rakéta rendszerből is csupán két üteget kap Ukrajna, ami még Kijev teljes védelmére sem elegendő.

A sajtó most az új amerikai 3 milliárd dolláros csomag kapcsán a harckocsik szállításával van tele. A Bradley azonban nem klasszikus értelemben vett harckocsi, hanem kései hidegháborús, egy 25 milliméteres gépágyúval és két TOW páncéltörő rakétaindítóval ellátott lánctalpas páncélozott gyalogsági harcjármű. Mint ahogy a német Marderek sem harckocsik. Ráadásul az M2 Bradley-ből 50 darab érkezik, miközben az ukrán vezérkari főnök szerint páncélozott gyalogsági harcjárműből 500 darabra lenne szükség. Harckocsiból pedig úgy 300-ra.

„Előbb-utóbb kap majd Kijev maximum pár tucatnyi Leopard 2 A4 harckocsit – a lengyelek 14-et ajánlottak fel -, de ne felejtsük el, hogy 40 éves modifikációról van szó, ami még kézi töltésű, és már nem gyártják hozzá a torony forgatásához elengedhetetlen hidraulikát”

Így aztán a lengyelek is könnyen lemondanak róluk. Mint a britek is a náluk 1998 óta hadrendben álló Challenger 2 saját tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt harmadik generációs harckocsiról, amely szintén kifutó típus, ráadásul huzagolt csöve miatt nem kompatibilis a NATO hasonló fegyverzetével.

A példákat még sorolhatnánk, de száz szónak is egy a vége, ezekkel a fegyverekkel a fogyatkozó élő állománnyal lehetetlen küldetésnek tűnik, hogy Ukrajna megfordítsa a háború menetét. Ez a támogatás a háború elhúzódásához elég, és mintha a fő szponzornak ez is lenne a célja. Közben Ukrajna pusztul, Európa és Oroszország pedig gyengül. Kell ennél több Amerikának?

(Ez a cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.) 

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com