John Mearsheimer, az egyik legismertebb, legnevesebb realista stratéga, politikatudós, a nemzetközi kapcsolatok szakértője szeptemberben megjelent esszéjében arról írt, hogy Nyugaton erőteljes optimizmus uralkodott az ukrán ellentámadás kilátásait illetően, mára viszont egyre többen kezdik felismerni, hogy az ellentámadás kudarcot vallott. Az ukrán stratégia egyfajta villámháborús elképzelésre épült, ennek feltételei azonban nem voltak adottak. A nyugati eliten belül is akadtak olyanok, akik előre látták a katasztrófát, ennek ellenére mégis nyomást gyakoroltak Ukrajnára, hogy indítsa meg ellentámadását. A kudarcért persze senki nem akar felelősséget vállalni, a következő hónapok feltehetően egymás hibáztatásáról fognak szólni. De a legendás újságíró, Seymour Hersh régóta pedzegeti, hogy az amerikai hírszerző közösséget ellentétek feszítik. Vannak a realisták, mint a CIA, és vannak az illuzionisták, mint a DIA (Védelmi Hírszerző Ügynökség). A realisták jelentései nem jutnak el Biden asztalára, csak a DIA optimista összefoglalói.
Milyen stratégia alapján képzelték el megvalósítani az ukránok az idejekorán beharangazott ellentámadásukat? Miért voltak optimisták az ellentámadás kapcsán a nyugati elemzők és döntéshozók az ellentámadást megelőző időszakban? Voltak-e negatív hangok a háttérben? A 20. században számos villámháborút vívtak meg a hadviselő felek. Mi a Blietzkrieg (villámháború) lényege? Melyek voltak a legfontosabb villámháborúk? Általánosságban véve milyen eszközök szükségesek egy sikeres villámháború megvívásához? Milyen céljai lehetnek a villámháborúnak? Az ukránok melyik célt tűzték ki stratégiájuk során? A védekező fél szempontjából milyen stratégiák állnak rendelkezésre a villámháború meghiúsítására? Milyen felkészültséggel, milyen adottságokkal indult neki Ukrajna az ellentámadásnak? Hogyan készült Oroszország az ukránok ellentámadására? Miért nem lehetett sikeres az ukrán ellentámadás? Eleve kudarcra volt ítélve, vagy menet közben rontottak el valamit? Mit állítanak az ukránok ellentámadásáról magas rangú tisztviselők, akik bizalmas hírszerzési anyagokhoz férnek hozzá? Valóban beteg Putyin vagy ezek a híresztelések csak egy dezinformációs műveletnek a részei? Hogyan változik a közhangulat az Egyesült Államokban az ukrajnai háború kapcsán? Milyen volt Zelenszkij fogadtatása az ENSZ éves New York-i Közgyűlésén? Seymour Hersh egyik forrása, egy amerikai hírszerzési tisztviselő szerint a háborúnak lényegében vége van, Oroszország győzött. Nincs többé ukrán offenzíva, de a Fehér Háznak és az amerikai médiának fenn kell tartania a hazugságot. Valóban vége lenne a háborúnak?
Egyebek mellett ezekről kérdésekről beszélgetett Stier Gáborral, a #moszkvatér alapító főszerkesztőjével és Péter Tamás politikai tanácsadóval, a portál állandó szerzőjével a #moszkvater és az Ultrahang közös projektjének legújabb adásában Longauer András, az Ultrahang műsorvezetője.
A #moszkvatér a www.moszkvater.com és az Ultrahang közös műsora minden héten kétszer, általában hétfőn és szombaton elérhető az Ultrahang csatornáján. De olvasóink megtalálják ezeket a műsorokat a portálunkon, és követhetnek bennünket a Facebookon, a Telegramon, és a Twitteren is.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater