Kezdőlap » Nagykép » Úzvölgy sötét árnya
Úzvölgyi temető, román attak #moszkvater

Úzvölgy sötét árnya

Néhány hete még Romániában és Magyarországon is csak szűk körben hallottak a lakatlan székelyföldi település katonai temetőjéről. Az első világháborúban elhunyt hősök – többségükben magyarok, de mellettük oroszok, németek, osztrákok, olaszok és románok – nyugodtak ott békésen, amíg az etnikai alapú gyűlölet fel nem verte ezt a nyugalmat. Azóta az úzvölgyi történésektől hangos mind a román, mind pedig a magyar sajtó. Ekkor ugyanis a vak és vad identitás keresés jegyében a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen úgy döntött, hogy román emlékművet és parcellát létesít a temetőben. Mert milyen dolog is, hogy román földben nem csak románok nyugszanak! Arra nem gondolt senki, hogy ezek a katonák, magyarok, románok jó száz éve egy hadseregben, vállvetve harcoltak egymás mellett. Azzal sem törődtek a kegyeletsértők, hogy innen tíz kilométerre van egy tisztán román katonatemető, amelyet a gaz lepett el. Nem, mert a másokat kell kiszorítani, főleg, ha azok magyarok.

Úzvölgyi temető, román attak #moszkvater
Fotó:Veres Nándor

Innen aztán felpörögtek az események. Az engedély nélkül kialakított parcellában a magyarok letakarták a kereszteket, a hősök napjára tervezett felszentelés előtt pedig élőláncot vontak a temető köré. Kódolva volt a botrány, hiszen ez nem rettentette vissza a román szélsőségeseket. Sőt! Jöttek a bukaresti futball huligánokkal az élen a szélsőséges nacionalisták. A balhéra éhes tömeget pedig nem más, mint a tavaly augusztusi botrányba fulladt bukaresti tüntetést szétverető Sebastian Cucoş, a csendőrség azóta már csak volt országos parancsnoka vezette. Ott volt mindenütt, felvezette a tömeget, invitálta a pópákat a temetőbe, parancsolgatott a csendőröknek, akik nem igazán álltak a helyzet magaslatán. Inkább csak imitálták, hogy megvédik az élőlánc tagjait a megvadult látogatóktól.

Az indulatok elszabadultak. Kövekkel dobálták meg és gyalázta az élőláncot alkotó magyarokat. „Mars ki innen!”, „Mars Budapestre!” – üvöltözték a magyaroknak. A futballhuligánok bejutottak a sírkertbe, kitépték a székelykapu szárnyát, a csendőrökre is rátámadó tömeg pedig benyomult. A verekedés és dulakodás után a román ortodox egyház felszentelte a katonatemető román parcelláját. A magyar külügy bekérette a budapesti román nagykövetet, aki példátlan módon nem jelent meg a magyar Külügyminisztériumban. A román külügy a magyarokra mutogat, a két ország sajtójában, a közösségi portálokon pedig áll a bál.

Történt pedig mindez akkor, amikor Románia mély belpolitikai válságba süllyedt. A botrány érlelődése közepette a román hatalom annyit tett, hogy a temető elé kihelyezték az ott nyugvó katonák nemzeteinek zászlóit, no meg az uniós lobogót. Biztos, ami biztos. Ezzel le is tudták az európai magatartást. A dolgok megértéséhez hozzátartozik az is, hogy az éppen bukóban lévő kormányzó párttal, a PSD-vel az RMDSZ éppen az úzvölgyi eseményekre hivatkozva bontotta fel a szövetséget. De a PSD erős emberének, Liviu Dragneának a börtönbe zárása után a magyar-román kapcsolatokban addig viszonylagos nyugalomnak is vége. A belpolitikai feszültség éleződésekor nem először kerül elő a magyar kártya, ám a figyelem elterelése, az etnikai indulatok felszítása nem csupán a bajban lévő PSD-nek jött jól, hanem, mint említettük, az egyre erősödő ellenzék felé sasszézó RMDSZ-nek is.

Egy szó, mint száz, minden együtt állt az újabb, sokakban már 1990 fekete márciusát idéző etnikai villongás kirobbanásához. A színjáték forgatókönyvét feltehetően részben a nagypolitika gurui írták, s ha rajtuk múlik, a temetőket folyamatosan töltenék hősi halottakkal. De az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az etnikai, mindenek előtt a magyarokkal szembeni gyűlölet felszításához Romániában nem kell sok. Sokszor elég egy szikra a társadalmi tudatban ott lévő gyűlölet fellobbantásához. Táplálják ezt a gyúanyagot a sérelmek és a felgyülemlett kisebbségi érzés is. Pedig láttuk, hogy mihez vezetett a szomszédos Ukrajnában egy gyökértelen nemzet kétségbeesett identitás keresése. S láthatjuk azt is, hogy Európa e keleti részén könnyen lángba boríthat egész régiókat az etnikai alapú vad nacionalizmus, a féktelen gyűlölet. Az úzvölgyi példa mutatja, hogy még a katonatemetők sem tartják vissza az elborult, a gondokért más etnikumokat hibáztató szélsőségeseket.

Nem borulnak egymás keblére a népek Európa nyugati részében sem, ám a német-francia megbékélés, vagy a tiroli példa azt mutatja, hogy a világ ezen szegleteiben azért tanultak a korábbi tragédiákból. A politikai elit nem mer ehhez az eszközhöz nyúlni. Vagy csak van mit veszíteniük, és ezért nem esnek a népek egymás torkának?

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.