„A gabona alku humanitárius része tehát lényegében fikció maradt. Annak ellenére, hogy a megállapodás megnyugtatóan hatott az árakra, amelyek az inváziót követően az ukrán agrárexport ellehetetlenülése, és az orosz exporttal kapcsolatos bizonytalanság miatt elszálltak”
Fotó:EUROPRESS/Sergei SUPINSKY/AFP
Oroszország felmondta a Törökország és ENSZ közvetítésével még tavaly nyáron megkötött megállapodást, amely lehetővé tette, hogy Ukrajna a háború ellenére több millió tonna gabonát exportálhasson a Fekete-tengeren keresztül. Moszkva ezután minden hajót potenciális katonai célpontként kezel, a döntését indokolva pedig arra hivatkozik, hogy nem teljesítették az orosz élelmiszer export előtt álló akadályok felszámolására vonatkozó kötelezettségvállalásokat, valamint más kulcsfontosságú rendelkezéseket. Ukrajna tengeri exportját az inváziót követően orosz hadihajók akadályozták, a megállapodással azonban úgynevezett biztonságos tengeri folyosók jöttek létre, amelyek lehetővé tették az Isztambulban aztán szigorú ellenőrzésen áteső teherszállítók útját.
Az orosz döntés nem volt váratlan, hiszen a szerződést alkalmanként 120 nappal kellett volna meghosszabbítani, de Moszkva márciusban és májusban már csak 60 napos határidőt engedélyezett. De az is jelezte a gondokat, hogy a megállapodás egy ideje már ugyancsak akadozva működött. Egyrészt az oroszok jelentősen csökkentették az átvizsgált hajók számát. Míg tavaly ősszel a napi átlag 11 hajó volt, addig júliusban összesen 13-at vizsgáltak át, de az export ugyanilyen okból már januárban a felére, 1,3 millió tonnával visszaesett az előző hónaphoz képest.
„Közben a megállapodás látványosan elveszítette eredeti célját, amely eredetileg a globális élelmiszerválság elkerülése, a szegény országok megsegítése volt. Erről azonban már szó sem volt, hiszen az egyezmény keretein belül exportált 32,9 millió tonna gabonából az ENSZ világélelmezési programján belül mindössze 725 ezer tonnát szállítottak”
Jellemző, hogy a világ öt legszegényebb országába, Afganisztánba, Etiópiába, Szomáliába, Szudánba és Jemenbe az ukrán kikötőkből tavaly nyár óta kifutó hajók rakományának mindössze 2,5 százaléka jutott. Az ENSZ adatai szerint az ukrán gabonaexport csaknem fele, 47 százaléka a „magas jövedelmű országokban”, 26 százaléka a „közepes jövedelmű országokban”, 27 százaléka pedig az „alacsony és közepesen alacsony jövedelmű országokban” került. Az ukrán gabona legnagyobb felvásárlója tavaly augusztus óta Kína (8 millió tonna), majd Spanyolország (6 millió tonna), a harmadik pedig Törökország (3,24 millió tonna) volt. Őket Olaszország (2,1 millió tonna), Hollandia (2 millió tonna), Egyiptom (1,6 millió tonna), Banglades (1,1 millió tonna) és Izrael (0,9 millió tonna) követte. Az ukrán tengeri gabona exportról szóló megállapodás két legfőbb kedvezményezettje összesen 11 millió tonnával Kína és Törökország, de több mint 13,5 millió tonna jutott az Európai Unióba és Nagy-Britanniába is.
„A gabona alku humanitárius része tehát lényegében fikció maradt. Annak ellenére, hogy a megállapodás megnyugtatóan hatott az árakra, amelyek az inváziót követően az ukrán agrárexport ellehetetlenülése, és az orosz exporttal kapcsolatos bizonytalanság miatt elszálltak”
De nem teljesültek a megállapodás Oroszországot érintő részei sem. Így továbbra sem oldották fel Európában az élelmiszer- és műtrágya exportban érintett orosz cégek blokkolt aktívumait, az gabonát és műtrágyát szállító orosz hajók előtt még mindig zárva vannak az európai kikötők, és a hajók valamint a szállítmányok biztosítását érintő korlátozások is érvényben vannak. Az export emiatt ellehetetlenült, vagy megdrágult. A fent említett nehézségek leküzdése orosz számítások alapján összesen mintegy 1,5-2 milliárd dollárral terhelte meg a kiszállítást. Az orosz élelmiszer exportot pénzügyi értelemben bonyolító Roszszelhozbankot nem engedték vissza a SWIFT rendszerbe, a Togliatti-Odessza ammónia vezeték sem működik, sőt az ukránok egy szakaszon felrobbantották, és továbbra is szankcionálják a mezőgazdasági technológiát érintő orosz importot.
„De Moszkva azt is felrója Kijevnek, hogy az exportot lehetővé tevő tengeri biztonsági folyosókat a Krími híd, Szevasztopol és a Török Áramlat gázvezetéket biztosító hajók elleni támadásokra is felhasználta, és a bztonsági garancia árnyékában a kikötőkben rengeteg hadianyag is felhalmozódott”
Az sem erősítette Moszkva elszántságát a megállapodásban maradásra, hogy a saját búzáját a szerződés megkötése óta tonnánként 10-20 dolláros diszkonttal tudta eladni, így az orosz gabona szektort a számításaik szerint egy év alatt mintegy egymilliárd dolláros kár érte. Egyébként magát az orosz gabona kivitelt ez az alku nem segítette. Oroszország e téren a szankciók ellenére is rekordot döntött, hiszen az export a 2021-2022-es üzleti év 38 millió tonnájához képest 2022-2023-ra 60 millió tonnára nőtt. A most véget ért szezonban a legnagyobb orosz gabona importőr Egyiptom és Törökország volt 11,92, illetve 10,25 millió tonnával, Algéria pedig először került az első háromba 3,26 millió tonnával. Moszkva tehát joggal érzi úgy, hogy a megállapodással gesztust tett az ENSZ-nek, a harmadik világnak, valamint Törökországnak és Kínának, de eddig ezért cserébe nem sokat kapott.
„Ukrajna most azzal próbál nyomást gyakorolni Oroszországra, hogy az a megállapodásból kilépve éhínséget és élelmiszerválságot akar okozni. Az megállapodás megkötésekor tényleg válságos volt a helyzet a világban”
A 2022-es év kiemelkedően magas élelmiszerárakat hozott, ami miatt a súlyos élelmezési bizonytalanságban élők száma az ENSZ szerint 345 millió főre nőtt a 2019-es 135 millióhoz képest. Azóta azonban az árak jelentősen mérséklődtek, és a FAO adatai alapján a gabona tartalékok is 2,3 százalékkal nagyobbak, mint egy évvel ezelőtt. A helyzet tehát nem tűnik válságosnak. Ráadásul az ukrán gabona legnagyobb vásárlói közül Kína (1. hely – 7,9 millió tonna), Egyiptom (6. hely – 155 millió tonna), Banglades (7. hely – 1,07 millió tonna) növelhetné az oroszországi vásárlásait, ami aligha lenne Moszkva ellenére. De ugyanígy Törökország (3. hely – 3,24 millió tonna) sem maradna gabona nélkül, legfeljebb kisebb lenne a továbbértékesítésen a haszna. A kínai importot ráadásul megkönnyíti, hogy júniusban kezdte meg a működését az orosz-kínai határon egy 8 millió tonna kapacitású vasúti terminál, ami az új szárazföldi gabona folyosó keretében lett kialakítva.
„Kína, de még inkább Törökország természetesen a fekete-tengeri korridor működésében lennének érdekeltek, kérdés azonban, hogy Moszkva akar-e újabb gesztust tenni Erdogannak”
Tavasszal ezt az elnökválasztásra tekintettel megtette, Recep Tayyip Erdogan pedig azóta ismételt. Ez megfelel az orosz érdekeknek, az azonban már nem, hogy a török külpolitika azóta érezhető nyugati fordulatot vett. Ez orosz elemzések szerint egyebek mellett megmutatkozott a svéd NATO-tagság blokkolásának feloldásában, de abban is, hogy az erről szóló megegyezést felrúgva a török elnök átadta az azovos foglyokat Kijevnek. S hát az F-16-osok beszerzésének is van politikai ára is. De ha ez még nem lenne elég, Ankara fegyverüzemet létesítene Ukrajnában, ahol közösen gyártanának Bayraktar drónokat. Erdogan ugyanakkor egyáltalán nem akar elfordulni Oroszországtól, azonban Moszkváért a nyugati kapcsolatait nem áldozná be. Így lavíroz, és a hinta most éppen nyugati irányba leng ki. Ennek ellenére biztosak lehetünk abban, hogy Erdogan mindent meg fog tenni azért, hogy Oroszország visszatérjen a török elnök diplomáciai súlyát emelő, és Ankara számára gazdaságilag is jövedelmező fekete-tengeri gabona egyezményhez. Nem véletlenül keresi a kapcsolatot Putyinnal – egyelőre eredménytelenül -, aki ezt a kérdést augusztusban esedékes kétoldalú találkozójukon már aligha kerülheti meg.
„Ez Ukrajna érdeke is, hiszen ennek hiányában komoly bevételektől eshet el. Kijev 2022 augusztusa és 2023 júniusa között 50,6 millió tonna gabonát exportált, ebből 32,9 millió tonnát a fekete-tengeri megállapodás révén, amelyből 5,5 milliárd dollár folyt be a büdzsébe”
Ez az állam egy havi működtetésére elegendő pénz, ami Ukrajna jelenlegi helyzetében nem elhanyagolható. Arról nem is beszélve, hogy tényleges bevételről van szó, ráadásul kemény valutában. De Ukrajnának nem csak a bevétel a fontos. Kijev folytatná a tengeri szállítást orosz garanciák nélkül is, ami elméletileg lehetséges román, bolgár és török felségvizeken keresztül, ráadásul ezzel Ukrajna még beljebb húzná a NATO-t a háborúba. Ebből pedig sem ezek az országok, sem pedig a NATO nem kér. De aligha akadna olyan társaság, amely biztosítaná ezeket a hajókat. Egyelőre azonban még ott tartunk, hogy a fekete-tengeri ukrán kikötők elleni csapásokkal Moszkva éppen ezt a verziót lehetetleníti el.
„De az új helyzetben Ukrajna még inkább felfuttatná a szárazföldi exportot is”
Ez az olcsó gabona egyrészről segítené Európát az élelmiszerpiac stabilizálásában, így az árak féken tartásában, másrészt azonban komoly gondot jelent Ukrajna szomszédainak. Lengyelország, Szlovákia, Bulgária, Románia és Magyarország a saját agrárgazdaságukat védik az ukrán export blokkolásával, és e téren készek az Európai Bizottsággal is szembe menni. Jól érezteti a probléma nagyságát, hogy Lengyelországban az év első négy hónapjában a tiltás ellenére 300 százalékkal emelkedett a kukorica, míg 610 százalékkal a búza importja. Egyértelmű tehát, hogy ezek az országok a gabona megállapodás fenntartásában érdekeltek.
Mint már említettük, Moszkva túl sokat nem nyert ezen az egyezségen, de feltehetően visszatérne a megállapodáshoz, ha teljesítenék néhány feltételét. Úgy tűnik, a Roszszelhozbank esetében annak egyik leányvállalatán keresztül van is lehetőség. A török elnök legalábbis erősen dolgozik ezen.
„De az egyre erőteljesebben Afrikára fókuszáló Moszkva számára talán ennél is fontosabb szempont, hogy még csak ne is tüntethessék fel egy globális élelmiszerválság okozójaként. A szentpétervári csúcson több afrikai vezető is kérte Moszkvát, hogy térjen vissza a megállapodáshoz, Putyin azonban egyelőre inkább gabona segély felajánlásával és egyéb gesztusokkal odázta el a választ. A Kremlnek ráadásul emellett kiemelten figyelnie kell Peking és Ankara érzékenységére, pontosabban érdekeire”
Így a gabonakereskedelmi megállapodás jövőjét jelentős mértékben meghatározzák ezek szempontok. Ne felejtsük el, hogy e két ország nem csak a gabona importban érdekeltek. Kína és Törökország tavaly Ukrajna második, illetve harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere volt. Ankara, de főleg Penking érdekeit pedig alighanem majd a háború befejezésénél is figyelembe kell venni. Aligha véletlen, hogy Denisz Smihal ukrán miniszterelnök ravasz, de átlátszó módon most éppen azzal jött elő, hogy Oroszország az odesszai régió elleni támadásával meghiúsította 60 ezer tonnányi mezőgazdasági termék Kínába szállítását.
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater