„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Alexander Rahr
Fotó:EUROPRESS/Vladimir Trefilov/Sputnik
– Nagy tervekkel látott hozzá az ukrajnai háború lezárásához Donald Trump, békét azonban nem teremtett. Zsákutcába jutottak a tárgyalások. Úgy tűnik, azt már mindenki megértette, hogyan ne haragítsa magára Trumpot, arra azonban még senki sem jött rá, hogyan érheti el tőle, amit akar. Mit akar valójában Oroszország, Ukrajna és az európai „tettrekészek”?
– Donald Trump az egyetlen, aki valóban gyors békét akart Ukrajnában. Felajánlotta a konfliktusban álló feleknek az amerikai közvetítést a béke megteremtésében, de ajánlatát mind Vlagyimir Putyin, mind Vlagyimir Zelenszkij elutasította. Ami még ennél is rosszabb, hogy az Európai Unió – Orbán Viktor kivételével – szintén nem kér Trump béketervéből. Hogy miért tartunk itt? Nagyon egyszerű. Putyin bízik abban, hogy Oroszország teljes győzelmet arat a csatatéren, és nem áll meg addig, amíg ellenőrzés alá nem vonja az összes olyan területet, amelyet 2022-ben az orosz alkotmány Oroszország részének nyilvánított. Putyin sikerként könyveli el, hogy meghódította Ukrajna területének 25 százalékát, majd leül a tárgyalni. Ukrajna számára eközben elképzelhetetlen ezeknek a területeknek a feladása. Volodimir Zelenszkij kész „az utolsó ukránig” harcolni Kelet-Ukrajna elvesztésének megakadályozásáért. Abban bízik, hogy legyőzheti Oroszországot, amennyiben sikerül bevonnia a NATO-t a háborúba. Egyébként Trump – ellentétben az európaiakkal – tökéletesen átlátja Zelenszkij logikáját, és kategorikusan elutasítja ezt a forgatókönyvet. Az európaiak ugyanakkor készek minden erejükkel támogatni Ukrajnát. Sőt, minden megmaradt fegyverüket Ukrajnának adják naivan abban bízva, hogy Ukrajna mégis csak győzni fog. Brüsszel, London, Párizs és Berlin számára Ukrajna kapitulációja semmilyen körülmények között sem elfogadható. Ez ugyanis Európa jelenlegi biztonsági architektúrájának lerombolásához és Oroszország kontinentális szerepének megerősödéséhez vezet.
– Mindenki a tűzszünetről, a békéről beszél, ám közben valamiféle győzelemre gondol. S mi a realitás? Kinek mi számítana győzelemnek?
– Oroszország számára a győzelem mindenek előtt az, ha az Egyesült Államok és Kína mellett visszaállítja nagyhatalmi státuszát a globális porondon. Az Európai Unió gyengülését Moszkvában szintén orosz győzelemként fogják értékelni. Ukrajna számára a győzelmet területi integritásának a megőrzése, valamint az ország euroatlanti integrációja jelentené. Zelenszkij Ukrajnát erős regionális hatalommá akarja tenni, amely az európai érdekeket védi Kelet-Európában. Az Egyesült Államok számára geopolitikai célja mindenek előtt az, hogy megakadályozza a Nyugat ellen kibontakozó orosz-kínai katonai szövetséget. Az európaiak számára az Oroszország feletti győzelem a nyugatos értékeken alapuló egypólusú világ megmentését, az európai liberális berendezkedés megerősítését jelentené.
– Ukrajna a vártnál jóval keményebben ellenáll a fronton és a diplomáciában is. Kijev kapitulációként értelmezi a realitásokat mind a területi veszteségek, mind pedig a NATO-tagság elutasítása tekintetében. Ezért aztán inkább „kiülné” Trumpot. Mi kényszerítheti Kijevet a realitások elfogadására, ebből fakadóan kompromisszumokra?
– Ukrajna sokkal erősebbnek bizonyult, mint amire Oroszországban és a Nyugaton számítottak. A Nyugat az orosz invázió megindulása után Ukrajna gyors összeomlására számított. Ma már köztudott, hogy a 2014-es fordulat után az Egyesült Államok és Nagy-Britannia gőzerővel fogott hozzá a korábban lényegében nem létező ukrán hadsereg átszervezéséhez. A nyugati katonai támogatás nélkül Ukrajna ma nem lenne képes, hogy feltartóztatni az orosz előrenyomulást. Ukrajna enélkül azonnal véget vet a háborúnak. A támogatás jelenlegi tempója mellett még egy-két évvel meghosszabbíthatja a háborút, tovább azonban aligha bírja. Az ukrán hadsereg összeomlik a nyugati fegyverszállítmányok nélkül. Egyelőre azonban a támogatás beszüntetéséről nincs szó. Épp ellenkezőleg, Trump dühös lehet Putyinra, amiért az nem fogadta el az ajánlatát, és újraindíthatja a fegyverszállítást Ukrajnának. De a német kancellár is új, nagy hatótávolságú fegyvereket szállíthat Ukrajnának.
– Elképzelhető-e olyan helyzet, amelyben Ukrajna nem veszít, és legalább döntetlenre kihozza a játszmát?
– Ha a Nyugat a legjobb fegyvereivel látja el Ukrajnát, és a NATO még inkább bekapcsolódik a konfliktusba, akkor a világ egy nagy háború szélére sodródik. Ebben a háborúban megjelennek majd a nukleáris fegyverek, Kína és Amerika pedig közvetlenül is részt vehet benne. Ez a legkevésbé kívánatos forgatókönyv. Ukrajna jó eséllyel nem fogja döntetlenre kihozni ezt a játszmát. Soha nem fogja visszaszerezni az elvesztett területeit. Oroszország csak abban az esetben veszíthet, ha a hatalmi struktúráit sikerülne megrendíteni, ezzel belpolitikai válságot előidézni. A Nyugat azonban már nem igazán bízik egy ilyen forgatókönyvben.
– Oroszország láthatóan a frontokon akar olyan helyzetet teremteni, amellyel diktálhatja a békefeltételeket. Képes lehet-e egy áttörésre, avagy inkább a patthelyzet késztetheti a háború leállítására?
– Úgy gondolom, Oroszország leállítja katonai műveleteket, ha azt érzi, hogy a NATO meggyengült. S talán azt is fontolóra veszi, hogy prioritássá tegye a gazdasági kapcsolatok helyreállítását a Nyugattal, elsősorban az Egyesült Államokkal. Emellett a mindkét oldalon jelentős veszteségek – Trump reménykedik – is a katonai konfliktus befagyasztásához vezethetnek.
– A háború elején a Kreml elszámolta magát, most jól méri fel a lehetőségeit?
– Nem egyszerű ez a kérdés. Úgy gondolom, ez a háború sokkal több annál, mint ütközés két szláv nép között a posztszovjet térség uralásáért. Egyetértek azokkal, akik úgy vélik, hogy ez a háború elsősorban a világrend átalakulásának a kontextusában értelmezhető. Része azoknak a változásoknak, amelyek eredőjeként az úgynevezett szabályokon alapuló rend olyan többpólusú berendezkedéssé alakul át, amelyben az erő dominál. Ez a folyamat egy új „jaltai megállapodással” zárul majd. S akárcsak 1945-ben, egy új „triumvirátus” alakítja majd át az olyan nemzetközi intézményeket, mint az ENSZ, a Bretton Woods-i rendszer stb. Attól tartok, hogy az Európai Uniónak nem osztanak lapot ebben a rendszerben, aminek katasztrofális következményei lesznek kontinensünk jövőjére nézve.
– Hogyan áll a háború és béke kérdéséhez Kínával az élen a „globális Dél”? Támogatja-e az orosz békefeltételeket?
– Ha a „globális Dél” nem úgy gondolná, hogy Oroszországnak igaza van a Nyugattal való konfrontációjában, akkor Oroszország teljesen elszigetelődött volna, megfojtották volna a szankciók, és gazdasága összeomlik. Kínának, Indiának, Törökországnak, Iránnak és más, a Nyugaton kívüli országoknak köszönhetően azonban Oroszország megtartotta a globális pozícióját, sőt talán meg is erősítette azt. Ez sokkoló a Nyugat számára, ebben azonban maga a Nyugat a hibás, amiért az elmúlt évtizedeket csak azzal töltötte, hogy a „globális Délt” a demokrácia és a nyugati liberális értékek útjára „terelje”. A „globális Dél” számos országa számára Európa ma egy régi, eltűnőben lévő civilizáció múzeuma. Ez sértő Európára nézve, ám az európaiaknak inkább el kell gondolkodniuk azon, hogy mi vezetett ide. Át kell gondolniuk a demográfiai problémáikat, az ellenőrizetlen migrációt stb., és le kell vonni a szükséges következtetéseket.
– Az európaiak Putyin iránti elfogultsággal, sokszor árulással vádolják az amerikai elnököt. Számíthat-e Trump jóindulatára Oroszország a béketárgyalásokon?
– Trump az „aranykulcs” Putyin számára ahhoz, hogy győztesen kerüljön ki az Ukrajna körüli konfliktusból. Az amerikai elnök megosztja a NATO-t, visszafogja Ukrajna segítését, felújította a gazdasági együttműködést Oroszországgal, és ami a legfontosabb, megőrizve az ellenőrzést az biztonsági kérdések felett, függő helyzetben tartja Európát. Ebből kifolyólag képes lehet rákényszeríteni az akaratát mind az európaiakra, mind pedig az ukránokra. Putyin azonban egyelőre nem akarja kihasználni a történelmi lehetőséget, amely egyszerre jelentené számára az ukrajnai háború lezárását, és válhatna Amerika partnerévé a világrend újjáépítésében. Őszintén szólva, nem értem a tétovázását.
– Az európai „tettrekészek” tényleg úgy gondolják még mindig, hogy legyőzhetik Oroszországot? Vagy Ukrajna háborúban tartásával inkább csak Európa perifériára szorulását igyekeznek eltakarni?
– Nézze, Európát alkalmatlan politikusok irányítják, a pozícióikat védik, az Európai Unió általunk ismert rendszerének megőrzéséért küzdenek részben a populisták és a jobboldal ellen. Nem értik a világban zajló változásokat, ragaszkodnak bizonyos erkölcsi posztulátumokhoz, egy hanyatlóban lévő ideológiához, és a realitások helyett a vágyaikat követik. Európa most egyszerre akar távolodni Amerikától, transzatlanti védőernyő nélkül élni, és felkészülni a háborúra Oroszországgal. E két feladatot gyorsan és egyszerre akarják megoldani. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy eközben még felmerül az a kérdés is, ki vezesse Európát. Németország valójában az Egyesült Államok helyére akar lépni, Európa irányítója akar lenni. Azt azonban maguk a németek is elismerik, hogy ezt a háborút most nem fogják megnyerni Oroszországgal szemben, ehhez évek kellenek. Kétlem, hogy minden úgy alakul, ahogy Európa jelenlegi uralkodói szeretnék. Nem gondolom, hogy az európaiak többsége elfogadná, hogy az Egyesült Államok helyett Németország legyen Európa fő patrónusa, védelmezője.
– Az a tény, hogy három év után Emmanuel Macron újra felhívta orosz kollégáját, jelent-e valami elmozdulást az európai politikában? Miért nem akar beszélni Vlagyimir Putyinnal Friedrich Merz?
– Macron nem akarja, hogy Európát a jövőben a britek és a németek vezessék. Franciaországot látja Európa élén, az ország gazdasági potenciálja kisebb, mint Németországé. Merz most makacsul a militarizáció útjára tereli Európát, és így Németország szárnyai alá vonja. Franciaország valami mást akar, ezért Macron úgy döntött, hogy felméri a terepet az európai geopolitika további alakításához Putyinnal. Úgy látom, Franciaországban az uralkodó elit kevésbé átideologizált és kevésbé ellenséges Oroszországgal szemben, mint a német.
– Megoldhatja-e a nyugati fősodor problémáit – a globalizáció zsákutcába jutása, eladósodás, összeomló pénzügyi rendszer, Európa versenyképességének a gyengülése – a háború?
– A globális szembenállás nyertesei jelenleg az Egyesült Államok és Kína, az Európai Unió és Oroszország jövője egyelőre nem világos. A háború egyáltalán nem oldja meg, sőt inkább tovább rontja az Európai Unió helyzetét. Minden komoly szakértő erre figyelmeztet. Európa fő problémái az ipar leépülése és a versenyképesség elvesztése, a felfújt szociális költségvetések, a migrációs válság, az elégtelen erőforrások és a szükséges energiaforrások hiánya, a demográfiai helyzet, az adósság, valamint a gyorsan öregedő népesség. A fegyverkezés nem oldja meg ezeket a problémákat, hanem éppen ellenkezőleg, csak elmélyíti a válságot.
– S mi lesz így Európával?
– Az egymásra rakódó válságok miatt az életszínvonal és a jólét romlani fog. Európa számára a legfőbb kihívást nem Oroszország, hanem a nyugati országokban kialakult párhuzamos társadalmak, és az ebből fakadó problémák jelentik. Ha így megy tovább, fel kell készülni arra, hogy a muszlim migránsok ragadják meg a hatalmat. Az erőltetett fegyverkezést Európa nem bírja ki. Csökkenteni kell a szociális költségvetéseket, ami pedig a jobboldali pártok térnyeréséhez vezet. Oroszország előbb-utóbb véget vet a háborúnak, és akkor vagy végbemegy valamiféle oldódás a kapcsolatokban, vagy mindannyian a hidegháború 2.0-ban találjuk magunkat. Európában a kelet-nyugati megosztottságot egy észak-déli váltja fel. Úgy látom, Nagy-Britannia a megrekedő NATO-t kiváltva szorosabb katonai szövetségre lép Németországgal, Lengyelországgal, a skandinávokkal. Ami pedig Oroszországot illeti, kiterjeszti a hatalmát Novorosszijára, megerősíteni a szövetséget Belarusszal, közben pedig látjuk, hogyan szorul vissza a Kaukázusban és Közép-Ázsiában, és erősödik e régiókban Kína valamint Törökország befolyása.
– Mit akar Donald Trump? Tényleg békét, avagy csak azt, hogy ne Amerikának kelljen fizetni a háború folytatásának költségeit?
– Trumpot nem nehéz kiismerni. Azon dolgozik, hogy Amerikáját naggyá tegye. Ennek érdekében a washingtoni és nagyvárosi elitek azon részével harcol, akik az európai fősodorhoz hasonlóan megragadtak a posztmodernizmus, a woke, a gender, a kisebbségi kultuszok stb. ideológiájában. A globális szinten mindenek előtt az első számú kihívóját, Kínát akarja visszaszorítani. Irán bombázásával pedig demonstrálta az amerikai szuperhatalom erejét, ismét értésre adta, hogy Amerika a világ csendőre. Valójában azonban az Egyesült Államok visszafordíthatatlan hanyatlásban van, a gazdaság, a dollár, a katonai erő már nem az, amiről Amerika egykor híres volt. De az jó, hogy Trump tárgyalni akar. Jobb, mint egy demokrata elnök, aki a „liberális világnak a diktátorok elleni háborúját” erőltetné.
– Milyen megfontolások állhatnak az amerikai lőszer- és fegyverszállítások felfüggesztése mögött? Közelebb hozhatja ez Moszkvát a céljai eléréséhez?
– Trump az Ukrajnának szállított fegyverek felfüggesztésével akarta megmutatni, hogy maga is kiveszi a részét az ukrajnai konfliktus békés rendezésének támogatásából. Reméli, hogy ezzel a gesztussal Putyint is a béketeremtés felé tereli. Oroszország azonban nem igazán figyel Trumpra. Az orosz média ugyanakkor ragaszkodik ahhoz a narratívához, miszerint Trump a dolgok logikáját követve „megérti”, hogy Oroszországnak igaza van. Moszkva közben megy a maga útján. A Kremlnek abban van igaza, hogy a jövőbeli világrend stabilitása érdekében Trumpnak nagyobb szüksége van Oroszországra, mint Európára.
– S hogyan értékeli a fegyverszállítások újraindítását, ennek modelljét, és Trumpnak a Moszkvához intézett ultimátumát? Ez csupán taktikai lépés, avagy az amerikai politika megváltozása?
– Trump csak nyomást gyakorol Putyinra, hogy állítsa le a háborút. Kína az idén nagyszabású rendezvényekkel ünnepli a második világháború végének 80. évfordulóját. Hszi Csin-ping Putyin látogatására számít. Elterjedtek a pletykák, hogy Trump is elmehet Pekingbe. Ebben az esetben a találkozó nemcsak a kínai-orosz szövetség demonstrációja lesz, hanem több annál. A három nagyhatalom vezetőinek találkozója számos globális probléma, különösen az ukrán válság és a közel-keleti válság megoldásában segíthet.
– Vajon egy új jaltai konferencia vagy az 1945-ös potsdami konferencia tanúi leszünk, amikor a győztes hatalmak megállapodtak egy 45 évig tartó új világrendben?
– Nem valószínű, hogy egy ilyen új triumvirátus egy hónap alatt összeállna. Egyértelmű ugyanakkor, hogy csakis egy ilyen triumvirátus képes valóban megállítani az eszkalációt egy új nagy háborúhoz, és megvalósítani egy erős multipoláris világ jövőbeli működését. Egy ilyen háromoldalú találkozó biztosan nem fogja kielégíteni az európaiakat, akik ellenzik a diplomáciát, és támogatják az ukrajnai háborút. Azt hitték, hogy az Egyesült Államok ismét az ő oldalukon áll. Érdemes persze megjegyezni, hogy Trump csak akkor megy el Pekingbe, ha diplomáciai győzelemmel a zsebében térhet haza. Ám mind Hszi Csin-ping, mind pedig Putyin megpróbálja majd a nemzeti érdekeik érvényesítése érdekében a lehető legtöbbet kihozni a találkozóból. Egy ilyen lehetséges csúcstól az várható, hogy az Egyesült Államok eláll minden 50 napos ultimátumtól és új szankciótól, kereskedelmi háborútól Oroszország és Kína ellen, ez ugyanis teljesen szétzilálná, megszakítaná a három vezető hatalom között a kapcsolatokat, és nem utolsó sorban megroppantaná az egész világgazdaságot.
– A béke feltétele az is, hogy ebben a kérdésben a Nyugat egységes legyen. Képes lesz-e Trump a háború lezárásának a kérdésében maga mögé felsorakoztatni az európai „tettrekészeket”?
– A „tettrekészek” tévednek, agyatlanul háborúba sodorják az Európai Uniót Oroszországgal (és Kínával) abban a hitben, hogy lehetetlen megegyezni a nem liberális Oroszországgal és Kínával. Úgy gondolják, hogy Európát az erkölcsei és a történelme igazolja, a Nyugat jó, Oroszország és Kína pedig gonosz. Trump, ahogy már mondtam, nem így gondolja. Azt akarja, hogy az európaiak fizessék és szervezzék meg a saját biztonságukat. Amerika ebből a szempontból befelé forduló hatalommá válik. Miért lenne akkor szüksége Amerikának Európára? Gazdasági versenytársként csak lábatlankodik, gátolja Amerikát ebben a törekvésében. Washington pénzügyi megfontolásból már nem akarja a NATO bővítését sem Ukrajnával, Grúziával, Moldovával és Örményországgal. Az Egyesült Államoknak számára ebből a vállalkozásból már nincs haszna, ugyanakkor ott van egy katonai összecsapás kockázata Oroszországgal. Ezt pedig nem akarja.
– Mikor lehet így legalább tűzszünet?
– Azt hiszem, vagy inkább remélem, hogy ősszel befagy a katonai konfliktus. Ukrajna nem ragaszkodik az elvesztett földjeinek visszaszerzéséhez, mert már nem kap annyi fegyvert és lőszert, mint a konfliktus első éveiben. De azért is, mert a Nyugat elfogadja, hogy a szankciók nem kényszerítik térdre Oroszországot.
(Az interjú rövidített változata eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Szabó Dániel says:
Hogy miért nem használta ki Putyin az alkalmat arra, hogy ledealeljen Trumppal? Azért, mert az európai jobboldallal szemben nem hisz abban az ostobaságban, hogy Trump a béke embere. Tisztában van azzal, hogy Trumpnak csak a prioritásai mások, a “frontot” Ukrajnából a Közel-Keletre és/vagy a Távol-Keletre helyezné át, oda koncentrálná Az USA erőit és figyelmét. Ha sikerülne megegyeznie Trumppal, majd ezt követően pl. kitelepitenék a gázai lakosságot, lebombáznák Iránt és nekirongyolnának Kinának, akkor gyorsan elvesztené a szövetségeseit és a globális dél szimpátiáját. Ezt pedig a Trumppal való barátság és biznisz messze nem tudná pótolni. Trump után gyorsan elszigetelődne teljesen, de már lehet, hogy előbb is, mert Trump megbizhatatlan, egyik nap sokszor már az ellenkezőjét mondja, mint egy héttel korábban. Másrészt az Ukrájnára rákényszeritett nyersanyag-megállapodással (ami egyébként egy ritka nagy geciség) Trump Kinát teljesen ellenérdekeltté tette abban, hogy béke legyen Ukrajnában. Kina talán legfontosabb ütőkártyája a kereskedelmi háborúban ugyanis a ritkaföldfémek terén élvezett monopóliuma, ha nem exportál nyugatra, akkor a fontos iparágaknak (hadiipar, elektronika, autógyártás, akkumlátoripar, orvosi műszerek gyártása) ott vége. Erre egy ideje Trump is rájött, ezért próbálja minél több ritkaföldfémforrásra rátenni a kezét (pl.: Kongóban is kizsarolta a “békeközvetitésért” járó monopóliumot az amerikai cégeknek, kitúrva innen a kinaiakat). Kina pedig abban érdekelt, hogy ezt megakadályozza, tehát a háború folytatása Ukrajnában az érdeke, ahogy az is, hogy az oroszok minél több területet foglaljanak el. Az sem véletlen persze, hogy a fegyverszállitások már a nyersanyag-deal kizsarolása után újraindultak. Lehet, nem is volt más célja Trumpnak.
solothurn says:
Trump egy nagypofájú amerikai bohóc.
Ne feledjük hogy vagyona javarészét még csak nem is ingatlanügyleti hoci-nesze révén szedte össze hanem a szemfényvesztésre alapozó “szépségkirálynö választás” paraszt- vagy yenkivakítással
csakafidesz says:
“Az USA rendelkezik egy olyan egyedi képességgel, amely jelenleg egyetlen ország sem (talán Kína fog pár évtized múlva), ez pedig a globális erőkivetítés. Azaz bárhol a világon a világon katonai erőket telepíteni és műveleteket végrehajtani.”
————————————————————————–
“Majd elfeledtem győri vitézségtek.
Mikor emeltek már emlékszobort
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?”
(Petőfi: Még kér a nép.)
Ez ugrott be nekem a világ csendőrje szerepéről.
Valamiért elég sietősen távoztak Vietnámból, csak ne lett volna ott kettő millió halott. Afganisztánba is gyűrték magukat tíz évig, majd szépen elkotródtak..
Hagyjuk. Én nem dicsőítem Amerikát. Még csodálni sincs kedvem, és ha megnézzük a felszín alatt, nos a bazinagy kocsik, és a némileg túlméretezett (többnyire fából épült) családi ház mögött rengeteg bizonytalan, kiábrándult ember van. Sehol sincs a világon annyi kábítószer fogyasztó, mint Amerikában. Az ‘American Dream’ tényleg színes a marihuanától.. Nem normális, ha a társadalom fele szív valamit, hogy a mindennapos létét elviselje.
csakafidesz says:
Tuco érdekes témát vetett fel, érdemes egy kicsit körüljárni!
1./ Mik a kritériumai annak, hogy egy ország szuperhatalom?
2./ Technikailag az élen kell-e járnia egy szuperhatalomnak?
3./ Miért van jelenleg három szuperhatalom a Földön, és miben különböznek?
Nos a válaszok amelyeket szerény személyem fogalmazott meg nem “hivatalosak” (minha lenne erre bármlyen hivatalos álláspont..) és némileg szubjektivek.
1./ A szuperhatalom elsősorban a katonai erejének és a teljesen autonóm gazdaságának köszönhetően szuperhatalom. A katona erőnek önmagában elégnek kell lenni akár az egész bolygó elpusztításához, és az önállátás, autarchia teljesen immunissá kell tegye a nemzetközi gazdasági folyamatokkal szemben, ha azok rá nézve kedvezőtlenül alakulnak.
2./ Technikai téren korszerű szinten elő kell állítania azt amire szüksége van, és ha nem is a legmagasabb szinvonalon, de a szükségleteknek teljesen megfelelő minőségben és mennyiségben el kell tudni hazai termékkel látnia saját magát anélkül, hogy jelentősebb, vagy bármilyen importra szorulna. Ezalól egyetlen kivétel a fegyverzet. Ebben nincsen kompromisszum. A fegyverzetben csúcsminőséget kell produkálnia.
3./ Jelenleg három olyan ország van a világon amelyik a fentebbieknej megfelel. Hatalmas területtel rendelkezik és nagylétszámú lakossága is van a szükséges feladatokhoz. Ezek az USA, Oroszoszág és Kína.
A fentebbiek előrebocsájtása után világos, hogy Oroszországot, mint szuperhatalmat semmiféle embargóval nem lehet térdre kényszeríteni. Lehet, hogy ha saját mobiltelefon gyártására szorul majd rá Ororszország akkor azzal a szöget is be lehet verni a falba, mint anno a Zenit fényképezőgéppel, de azért még telefonként is működni fog. Az embargónak pedig annyi..
Jó lenne, ha Brüsszelben is eljutnának erre a megállapításra és a 17 sikertelen embargó után már nem készítenének elő újabbakat..
Tuco says:
Köszönöm az építő jellegű hozzászólását. Ennek ellenére tartom a véleményemet, hogy Oroszország nem egy ligában játszik az USA-val és Kínával. A nagyhatalmi kritériumokból Oroszország csak kettővel rendelkezik: ENSZ BT állandó tagság és nukleáris elrettentő erő. Nincs globális befolyása a világ dolgaira, mint az USA-nak és Kínának. Az USA rendelkezik egy olyan egyedi képességgel, amely jelenleg egyetlen ország sem (talán Kína fog pár évtized múlva), ez pedig a globális erőkivetítés. Azaz bárhol a világon a világon katonai erőket telepíteni és műveleteket végrehajtani.
csakafidesz says:
A McDonald’s 70 éve 1955-ben lett alapítva. Akkor 15 cent volt egy hamburger.
https://m.blog.hu/ko/konyvtacsko/image/s_b_ma.jpg
Ennél a pénzromlásnál csak a New York-i metró lerohadása gyorsabb.
Tuco says:
Sajnos valóban elkerülhetetlennek tűnik Európa újrafelfegyverzése. Trump Amerikájára Európa már nem számíthat (Vance-re sem, ha ő lesz Trump utódja), az oroszok pedig csak az erő nyelvén értenek.
brüsszelita says:
Az oroszok nemcsak az erő nyelvén értenek, ha emberszámba veszik őket, és a nyugati elit befogadja a nem kevésbé gazdag képviselőiket. Csakhogy az elmúlt évtizedekben a pénzükkel és törekvéseikkel semmire se mentek, a nyugatnak ők mindig is keleti bunkók maradtak, akik egyedül arra jók, hogy lenyúlják őket, vagy az otthoniak ellen lázítsanak, esetleg csak strómannak. Ez kulturális különbségből is fakadhat, de inkább a nyugati arisztokrácia évszázados zártságából és kivételesség tudatából, magyarán gőgjéből, no meg a kivételesen hatékony haszonleső képességéből, amire mostanság döbbennek rá az újgazdag orosz oligarchák és a moszkvai hasznos idióták. Úgyhogy sokan közülük úgy döntöttek, tovább nem ringatják magukat hamis illúziókban, hanem az évszázados orosz gyakorlatnak megfelelően jól pofán b@sszák őket, abból nyugaton ideig óráig értenek, viszont később megint meg kell ismételni a gyakorlatokat a miheztartás végett.
Tuco says:
Az oroszok is mindig is megvolt a nagyhatalmi, birodalmi gőg, a náluk kisebb, gyengébb országok lenézése. Ha nem hiszed, olvasd el ezen a portálon Stier úr írását a Valdajról, milyen lekicsinylő én beszélnek Európáról, nagyon tanulságos…
A németek és a japánok képesek voltak túllépni ezen a második világháborút követően, az Szovjetunió összeomlását követően az oroszoknak is meglett volna erre az esélyük, integrálódhattak volna a demokratikus nyugati világhoz, mint minden más kelet-európai ország, de nekik inkább Putyin kellett és az autokrácia, meg a régi nagyhatalmi “dicsőség” látszatának helyreállítása. Igen, csak a látszatja, mert Oroszország csak katonai értelemben nagyhatalom, gazdaságilag, népességét tekintve, “soft power” képességében, kulturális befolyását tekintve legfeljebb középszinten van. A népessége csökken, az űrkutatáson, a polgári nukleáris szektoron és a hadiiparon kívül nincs high tech szegmense a gazdaságának (sorolj fel néhány világszerte ismert és elismert orosz márkát vagy terméket…). A gazdasága továbbra is az energiahordozók és egyéb ásványkincsekről exportján (meg persze a hadiiparon) alapul.
Az pedig történelmi tapasztalat, hogy a militarista beállítottságú autokráciák csak az erő nyelvén értenek. Ronald Reagan ezt tudta. A mai nyugati politikusok sajnos csak most kezdenek erre újra ráébredni.
csakafidesz says:
Tuco barátom! A “Szputnyik” borotvapengét tudnám ajánlani elismert orosz márkának. Úgy ötven éve ennek hatására tértem át a villanyborotvára. (Persze nem “Harkiv” márkát vettem..)
Viccet félretéve. A youtube-n láttam egy nagyon szép videót. Egy orosz turistanő bement a Mátyás templomban és a szuper technikával ellátott (ergo=japán) felszerelésével csodásan lefilmezte a freskókat. Kivilágosította az elektronika a sötét képeket és valósággal ragyognak. Nagyon korrekt történelmi összefoglalókat adott melléjük. (Tudod ezek azok a bunkó oroszok akikről kiderül, hogy Chopint játszanak szabad idejükben a zongorán..)
Tuco says:
Soha, sehol, egyetlen hozzászólásomban sem állítottam (és ami még fontosabb, nem is gondolom róluk), hogy az oroszok bunkók. Ez pont olyan értelmetlen általánosítás, mint azt állítani, hogy minden orosz Chopin-t játszik szabadidejében a zongorán. :)
HandaBandy says:
Igen, efféle “érvelést” már sokszor hallottunk. Konkrétan abban a formában, hogy az orosz GDP milyen kicsi és csak 2 hónapig fogják bírni a háborút a modern Ukrajnával. A többit tudjuk. Ha valaki belekerül egy demagóg véleményfüzér uszályába annak a lelke rajta.
” nagyhatalmi, birodalmi gőg,” Nos a briteknél, franciáknál és az USA-ban tessék egy parányit körbenézni mielőtt efféle butaságokat leír! Németország a mai napig megszállt ország, részben Japán is. Apropó, tessék megnézni a német turistákat a Balatonnál! A magyar, szlovák stb. integrációt meg taktikusabb lenne nem említeni mert az egy megkérdőjelezhetően előnyös, mocskos deal volt és minden csak nem nagylelkű ajándék meg integráció. A gyarmatokat ui. megszállják és soha nem integrálják (Lásd a jelenlegi helyzet!). Erősen lehet, hogy Putyin ebből nem kért. Integráció a NordStream volt. Valósan és jelképesen is.
Oroszország addig volt hivatalosan úgy-ahogy baráti amíg egy tesze-fosza, szerencsétlen alkoholista volt a vezetője és nyugatról nagyszerűen lehetett a zavarosban halászgatni, értsd alatta kirámolni az országot. Ha kiveszünk mindent egy országból ami működik akkor a maradék persze, hogy problémás. Mint pl. Norvégiában. Ha legyűri az átlagember a sajtóvakságot akkor lehet látni, hogy honnan hova jutottak el az oroszok. Ezért is piszkálják a volt szovjet csatlósállamokat proxyként felhasználva nyugatról még mielőtt még erősebb lehetne.
Csatlakozva “brüsszelita” kommentárshoz feltenném a kérdést, hogy hányszor is próbáltak meg az oroszokkal egy szemmagasságban beszélni? Mert amikor nagy ritkán igen akkor az az időszak egy gyümölcsöző etap volt. Nem látom, hogy a jelenlegi Oroszország világhatalmi igényt kommunikálna, de azt igen, hogy hagyják békén és az érdekeit tiszteljék. Mint ahogy ezt az USA, Japán, Izrael és a többek is elvárják a világtól. Kivéve e gyevi bírót. Miért? Mert csak. Tudjuk mi jól milyenek ezek az oroszok. Hiszen a TV tegnap is bemondta..
A stupiditás csimborasszója szokott lenni amikor Európáról beszélnek és csupán a nyomorult EU-t értik alatta. Holott az Ural…
Valami okos ember mondta, hogy egy szép napon rá fog jönni Nyugat-Európa, hogy az oroszok fehér emberek és keresztények.
Köszönöm a türelmet.
Tuco says:
Kedves uram,
Sokféle forrásból tájékozódom, hogy minél teljesebb képem legyen a világról. Többek között orosz forrásokból is, hogy megértsem a gondolkodásukat. Ezért is vagyok ennek az oldalnak (amely oroszellenességgel aligha vádolható) a rendszeres látogatója és egyben tisztelője Stier úrnak, aki valóban sokat tud Oroszországról, még ha a véleményünk gyakran nem is vág egybe. Ennek ellenére azért engedje meg, hogy saját véleményem legyen bizonyos dolgokról. Ha ez zavarja, kérem ne olvassa el.
Három, Ön által felvetett dologra szeretnék reagálni:
1. Az amerikai nagyhatalmi attitűddel ugyanúgy nem szimpatizálok mint az orosszal.
2. Németország és Japán a 2. vh. után néhány évig megszállt országok voltak, de már évtizedek óta nem azok. Ha találomra megkérdezne erről bárkit az utcán az említett két országban, valószínűleg igen furcsán néznének Önre.
3. Járt már Ön Norvégiában? Én igen, nem is olyan régen. Őszintén mondom, nagyon szeretném, ha Magyarország lenne olyan “problémás”, mint Norvégia. Személyes élmények alapján mondom ezt, és nem azért mert a “TV tegnap is bemondta”.
brüsszelita says:
“Az úgynevezett szabályokon alapuló rend olyan többpólusú berendezkedéssé alakul át, amelyben az erő dominál.”
Elárulok egy szörnyű titkot az agymosottaknak: Az egypólusú világrend is olyan szabályokon alapult, amit erővel érvényesítettek. Próbálta volna valamelyik ország nem betartani azokat a szabályokat, amiket az USA diktált a birodalmi státusza megőrzése érdekében. Persze volt aki megpróbálta, csúnya vége lett, amit eladtak demokráciának az agymosott népeknek.