//Töklotyó és saláta-törvény

Töklotyó és saláta-törvény

MEGOSZTÁS

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„Ha beleláthatnánk mások tudatába, észrevennénk, hogy az egyenes beszéd a legfélrevezetőbb – avagy elanyagiasodott világunkban jól jönnek az óvatlanok.”

(Shayat Cout Pho)

Hétköznapjainkban se szeri se száma azon asszociatív gondolathalmazoknak, amelyek ugyan nem mondanak ki semmit, de valahogy úgy érezzük, mintha mégis megszólítanának bennünket és hátulról valami körmönfont csavarral belénk hatolnak, kiváltanak belőlünk egyfajta reakciót, érzelmi megnyilvánulást. Keménykalap és krumpliorr. Ugye emlékszünk még e képszerű szóösszetételre!? Azonnal beugrik Csukás Pista bácsi és természetesen Bagaméri Alfonzó bácsi, aki a fagylaltját maga méri (persze, ettől még nem garantált a minőség).

Asszociálunk. Szerintem most elég nyakam-tekertnek tűnhetek ahhoz, hogy tisztáznom kelljen magamat. Egy példával állnék elő. Mit szólnánk például egy szex shop reklámhoz, mely így hangzana: Vegyél meg ma mindent, ami csak belefér, mert holnap már nagyobb lesz a választék! Egy másik: Ha Ön egy hét múlva meggondolná magát, és más fitnesz szalon után nézne – hiánytalanul visszaadjuk elégetett kalóriáit! Esetleg: Mi kezeskedünk a termékünkért, WC papírunk a legjobb! – szakadjon ki a szürke hétköznapokból! Nem tudom, kiben mekkora vizualitás rejlik, de előttem több kép is felugrik – nem részletezném.

„Viszont, alapjában véve egy ferde logikai csavarról van szó, ami ugyan semmit nem mond, de rendesen összezavarja a gondolatainkat, s ebből a töklotyóból ki-ki a maga fantáziája szerint összerak egy gondolatot”

Talán nem én vagyok az egyetlen, akit valaha napközibe zárt a tehetetlenség. Mivel manapság nem vagyok érintett a témával, így már nem is tudom, hogy létezik-e még ilyen intézmény napjainkban. De annyi biztos, hogy valaha egy fél életet elvettek attól, aki bekerült oda. Nem volt elég, hogy a nap első felében az iskola tömte a fejünket, a nap maradék hasznosítható idejét, felügyelet alatt szintén padok között kellett ledörgölni, mert ugye „Azt nem gondolja senki, berakja könyvet párna alatt, reggelre belemegy feje!?” (szépemlékű Л.С. – Lehel Szergej – elhíresült mondása.)

„Azonban az igazi rémálom az adott történetben mégis a napközis ebéd, valamint szabadabb verziója az iskolai menza volt”

Kevés olyan sorstárssal futottam össze, aki akár egy szóval is jót tudott volna mondani az akkori étkeztetésről. Olyannyira nem, hogy szerintem egy generáció rándul még ma is össze, ha az akkori tökfőzelékre cipőtalp-marha száraz-feltéttel, a zavaros színű, de annál undorítóbb ízű – valamiből készült – betűlevesre, a húst nem látott fasírozottal megbolondított paradicsomos káposztára, netán a kétszer elfogyasztott színű spenót főzelékre vagy a rendre ehetetlen, száraz-disznópörkölt tarhonyával egytál ételre gondol.

Egy életre megutáltatták velünk e valójában igen finom tételeket. Nem hiszem, hogy ez volt a cél, de ők győztek. Emlékszem, volt egy mérhetetlenül elhízott szakács nénink, aki a maga egyszerűségében megfogalmazta az élet eszenciáját: – Aki ma nem eszi meg az ebédet, az holnap ugyanazt fogja kapni! Nem tartom valószínűnek, hogy átláthatta e mondat filozófiai mélységét, de úgy vélhette, hatást tud elérni, hisz másnap még jobban nem szerettünk volna töklotyót enni, mint ma.

„Számomra a töklotyó egy életre fogalommá vált. Mégpedig azon dolgok gyűjtőneve, amelyek valójában tartalmaznak valami természeteset, (lásd tök) de abból kihoztak valami olyan zavaros végterméket, ami látszatra fogyasztható, de tartalmilag ehetetlen”

Az ilyen töklotyót szokták az emberek torkán alattomos módon letuszkolni. Mi pedig gyanútlanul azt hisszük, hogy tisztában vagyunk vele mit is kapunk – holott átverés és megvezetés tárgyai lettünk.

Azt hiszem, mindenki tudna mondani öt frappáns megfogalmazást arra, mi a különbség az optimista és a pesszimista között. Nekem legutoljára az jutott eszembe: A pesszimista úgy véli, minden, ami nem gyanús, hamarosan azzá lesz. Az optimista viszont azt érzi, ha gyanakszik, pesszimistává válik.

„Gondolat-csavar. Ugyanis tudatra eszmélésünktől kezdődően két dolog kísér bennünket végig az életünkön – a másik a gyanú. Ugye most azonnal elkezdtük keresni magunkban, hogy mi is az első”

Bár az iménti gondolattal nem ezt szerettem volna elérni, de rendesen mellékvágányra vittem a témát, s ezzel szabadjára engedtem a fantáziát. Mikor pedig újra visszatérünk a sínekre, feltesszük a kérdést: – Most össze akartak zavarni? Nos, ekkor kerülünk abba a helyzetbe, mint mikor hazaértünkkor zajt hallunk a lakásban és utcai harcos bátorságával bekiabálunk otthonunkba: – Van ott valaki? Őszintén, milyen válaszra várunk? Például: – Hahó, jó estét, a betörő vagyok. Éppen a konyhában teszek-veszek. Esetleg összedobjak egy laza vacsit? Vagy így meló után egy kávé – főnök?

Én úgy vélem, az ember kezdetek óta két csoportra tagozódott. Az átvágókra és az átvágottakra. Természetesen szabad átjárás van a két térfél között. Képzeljük el például, mikor a nagy illuzionistát – aki pár perccel ezelőtt, dobpergés kíséretében egy több száz fős közönséget ejtett ámulatba furfangos csalásaival – hazafelé menet a piacon átvágja a hentes (aki tegnap éppen cirkuszban volt…). Játszma ez a javából.

„Ugye nem veszett még ki a köztudatból a XX. század nagy varázslója, akinek keresztneve Elvtárs volt és az Uljanov családból vetette ki a sors”

Később megkövetelte, hogy Leninnek szólítsák – jobban ment a fizimiskájához… Milliónyi agyament lózungja közül egy így szólt: „A látszat csak a figyelmet vonja el, a tett a gondolat lényegi része.” Nyakatekervényes semmitmondások – töklotyók. Sokszor volt olyan érzésem, hogy direkt szóltak hozzám rébuszokban, hogy észre ne vegyem, mekkora banális marhaságot akarnak már megint rám sózni. Már az első szóképnél megzavarodtunk (pl. „fényes szelek”) és nem is boncolgattuk tovább, hiszen úgy véltük, aki mondja, az biztosan tudja, miért is adta elő, nekünk pedig tudomásul kellett vennünk: ezek bölcs szavak, amelyek mögött olyan igazág húzódik meg, amit mi soha fel nem érünk ép ésszel.

Na de vége lett annak a zűrzavaros világnak! Ugye tudjuk, hogy ami felkerül, az le is fog esni. Erre ma azon vesszük észre magunkat, hogy még Leninéknél is furfangosabb megfogalmazásokkal, agyat zsibbasztó ötletekkel rontanak ránk a politikusok, marketingesek, a hit és a vallás szakemberei, (fogadott és foghatatlan és fogatlan prókátorok), a reklámok és egyéb gondolatvilágunkba beférkőzni kívánó démonok.

„Lenin tátott szájjal nyelné le a fülét, ha meghallana egy mai utcai szónokot a Kossuth téren, esetleg beljebb, a parlamentben”

Biztosan elvörösödne – pedig, ha valaki, ő igazán vörös volt anno –, ha egy hüvelygomba kíméletes kezelésére buzdító reklám kerülne szeme elé. De beletörne az akkori joghoz szokott gondolkodó vörös-réz sapkája egy körmönfont saláta-törvénybe is. Tudják, e furcsa szerzet nem más, mint maga a jogalkotás töklotyója, mely egy egyenesen megfogalmazott jogszabályt úgy módosít, hogy az végleg felismerhetetlenné válik. Eredeti célja és értelme pedig eltűnik. Az az eset, mikor nagymama elszabta a kötött sapkát és a család bármely tagja kedvére használhatja.

„Sokszor van olyan érzésem, hogy a világ talán azért válik egyre bonyolultabbá, mert napról-napra több dolgot értünk meg. Ez pedig nem jó, hiszen az okosodó embert egyre nehezebben lehet megvezetni! Mind bonyolultabb észvesztőkkel kell tehát előállni”

Aki nem lát át egy adott kor trükkjein, azt bizony mindig meg fogják vezetni a nála furfangosabbak, és kénytelen-kelletlen szaruljárók fia lesz. Résen kell lenni! Ha erre nem vagyunk képesek – mert többnyire ez a helyzet – legalább a fáradtságot vegyük, és tanuljunk meg úgy mosolyogni, hogy lássák rajtunk, nem balekkal állnak szemben. Tudják, az a sokat sejtető Jack Nicholson tekintet. Nagyon hatásosan lehet a beállást gyakorolni például otthon, egyedül a TV előtt a film közbeni reklámok özönében, vagy parlamenti közvetítések izgalmasabb pillanatban.

„Ne felejtsük! A töklotyót a legképtelenebb formákban próbálják ránk sózni”

Sokszor eltöprengek azon, hogy például egy kb. 50 millió forintot érő autó reklámmal kit szeretnének megcélozni? Elképzelem, ahogyan Mágnás Mihály pesti vállalkozó üldögél otthon a TV előtt, kalóriadús étrenddel. Egyszer csak kiszól a konyhába: – Marika, he! Hallod!? Ugorgyá má le egy merdzsóéé, nagyon megkapott a reklámja!

 Az egyik gyöngyszem töklotyóm: Egyszer egy vesztes, de izgalmakkal és lelkesedéssel teli focimeccs után a kommentátor úgy fejezte be a közvetítését: „Amit a fiúk ma, itt véghez vittek az egy óriási fegyvertény”. Az eufória csúcsán, bizonyára mindenkiben összeállt a kép, hiszen alig kaptunk ki pár góllal, én azonban megrekedtem pár percre. Mifene!? Milyen fegyvertény? Mi töklotyó!? Azután elengedtem és megkönnyebbültem – hiszen szinte semmi közöm a focihoz.

A környezeti hatásokra való tekintettel nem is bonyolítom tovább soraimat, s egy orosz tréfával zárnám gondolataim: Két szőkére festett hölgy beszélget:

– Nem hiszed el! Átvááágtak. A folyosón találtam egy ajtót, amire az volt kiírva, hogy férfiak. Bementem. Erre látom, hogy az meg egy WC.

– Az semmi! Én a múltkor berontottam egy boltba, ahol a kirakatban az volt kiírva: Minden, ami az esküvőhöz kell. Átverééés! Egyetlen férfit sem találtam.

MEGOSZTÁS