#moszkvater

Rekord

MEGOSZTÁS

Az elmúlt hét végén egy nap alatt évek óta a legtöbb hó esett le Moszkvában. A média szerint ez 70 éves rekord, amiben én nem hiszek, de tény, hogy három napig dőlt a hó. A meglepő innen Budapestről nézve azonban nem ez. Ha hiszik, ha nem, másnapra a városban rend volt. Zajlott az élet, a havat előbb hatalmas halmokba tolták össze, majd autókkal elszállították. Még a házak tetejéről is letakarították a havat. Az utak, a járdák járhatóak voltak anélkül, hogy agyon sózták volna őket. Hát, így is lehet!

#moszkvater
Fotó:EUROPRESS/Mladen ANTONOV/AFP
MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.